Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 10. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 7. [r.]

- 66 — tomeo-et illeti. A bukott, illetve perügyelő kötelessége árinak a tömeghez csatolását eszközölni, a telepes kötelessége azt a tömegnek kiszolgáltatni. Ugyanez áll, és pedig még flagrausabbau, ha az intézvényezett a fedezetet csődbejutása után küldte a telepesnek. Ha pedig fedezetet nem kapott a telepes s a váltót sajátjából honorálja, ngy azt ismét kétfélekép teheti: vagy az intézvényezett nevében, sakkor teljesen elesik azon ok, mely miatt a törvény telepitett váltónál az elfogadó elleni váltókereset fentartásához a fizetés hiánya miatti óvást követeli ; — vagy pedig animo solvendlugyan, de nem mint, az intézvényezett mandatariusa, nem mint telepes, hanem sua sponte honorálja a váltót s ekkor névbecs ülő' levén, ki mint ilyen a váltón elő nem f o r d u 1, ez esetben — a telepes részéró'li fizetés hiánya miatti óvás kérdésétől itt eltekintve — ezen ok miatt óvásnak k ti 1 ö n szüksége egyáltalá- ' ban nem forog fen. De lehetséges még két más eset. Lehet, hogy a telepes a váltóhitelezőnek a váltóösszeget nem animo solvendi, hanem animo emendi adja, és lehet végre, hogy érvelésünkkel a látszólag czáfolatot tartalmazó lehetőségek vidékét minden irányban beutazzuk, — lehet, hogy a váltót nem ugyan mint telepes, de mint utolsó forgató beváltja. Azonban ezen eshetőségek egyike sem indokolja külön az óvás szükségét, ha az a rendes honorálás hiánya miatt nem szükséges. Az első esetben a kifizetés után nyugtáztatás helyett magára forgattatja, s nem a váltóból származó követelés megszüntetését, hanem váltókkövetelés vásárlását czélozza; a másik esetben mint beváltó forgató viszkeresetet akar érvényesíteni saját előzői.ellen. De a forgató általi beváltás feltételezi azt, hogy a telepes a váltót nem honorálta. Mindkét esetben tehát óvás külön oka nem létezik. Mert vagy szükséges az óvás annak igazolására, hogy a váltó a telepes által rendes útra ki nem , fizettetett s akkor ha a telepes mint vevő vagy mint forgató fizet, egy praejudiciált váltót vásárolt vagy váltott be, melynek jogi ereje ugy az elfogadó mint az előzők ellen teljesen elenyészett; vagy pedig a fenti okból nem szükséges r.z óvás, s akkor csak nem lesz, ki azt vitatná, hogy a correi debendi elleni váltókövetelés fentartása végett szükséges mégis az óvás: — hogy constatáltassék, vajon nem akarta-e a telepes j a váltót mint forgató beváltani, vagy mint üzérkedő azt megvenni. Mindezekből foly: 1. hogy a czimben körülirt esetben jogilag egyáltalában nem létezik annak lehetősége, hogy a váltó rendes uton honoráltassék, 2. hogy I a rendes honorálás hiánya miatti óvás szükségének kérdésétől eltekintve, még telepitett váltónál sem létezik oly eshe- j tőség, mely különös okból szükségessé tenné az óvást. I A feltett kérdés tehát azon további kérdés alakját ve- I szi fel: szükséges-e az óvás, ha az, mi hogy nem történt, i óvással volna igazolandó, jogilag nem is történhetett. S itt előáll ama bevezetésileg felvetett kérdés, vajon helyes-e azon dogmaként hirdetni szokott tétel: miszerint az óvás a viszkereset absolut létfeltétele; vajon helyes-e, hogy a formalismus tana egész merevségében alkalmaztassák az óvásra is s vajon valóban szükségszerű folyománya-e ez tételes váltótörvényünk ebbeli intézkedéseinek? Nézetünk szerint nem. 1>r. Schick Sándor. A jogtudományi oktatás reformkérdésélicz. VII. A miniszteri enquéte vitáiban sajátszerű benyomást tett, midőn minden tag más-más tanrendszerrel és vizsgatervvel állott elő, melynek indokolása csakis a »gyakorlati« szakképezés vagy »idealistikus« tudomány czéljának követése lett legyen, bár néha evvel is inkább ellenkezett, mint ezt p. o. a német egyetemi rendszernek hazai viszonyainkhoz évenkinti vizsgák által alkalmazása, a franczia szakiskolai rendszer államtudományi propaedeutikával és hasonló com- j binált javaslatok illustrálják. A nézetek aránytalan elágázása az eszközök tekintetében, szemben a czélnak csak két irányú felfogásával, mindenkire szükségkép azon benyomást tette, hogy vagy nem függ az eszközök kérdése csak e czéltól, vagy a függés helyes viszonya fel nem ismertetett, minek következtében az ajánlott tan- és vizsga-tervek nem egyebek egyéni önkény alkotásainál. Az elvi kiindulási pontok félreértése sem hiányzott. A tudományos álláspont majd bölcseleti, encyclopaedikus, majd szoros szakelméleti árnyalatban tüntettetett fel. Csengery urnák utópiák insinuáltattak, bár az önámitástól legtávolabb állott. Távol állott azon hiedelemtől, hogy a tudományos módszer és szellem uralma a tan- és vizsga-rendszerben csak tudósok képezését veszi czélba, ezt pedig arra alkalmatlan anyagból is eredményezi; távol állott azon hiedelemtől, hogy a tárgyak sokasága a szakképezést előmozditja; távol végre attól, hogy >jó embereink* hirtelen a »jövő zenéjéhez* megtérni, megszokott lényük mesés átváltozásával csodákat mivelni fognak. Álláspontja csak annyit involválhat, hogy az oktatás ne legyen puszta anyagközlés, collegiumdictálás, mint a középkorban, midőn könyvek hiányát pótolta, hanem észfejlesztő, önképzést előmozdító is; hogy rendszeresen nemcsak az egyes disciplinák, hanem azok öszszefüggése is megismertettessék; hogy a coercitiv surrogatum ne legyen soktárgyu, enyhe, számos, hanem kevéstárgyu, szigorú, kevés vizsga; hogy a gyakorlati visszaélések megszüntetése, az elnyomott magántanári intézmény fejlesztése, a tanszabadr-ág létesítése idővel megérlelje azon médiumot, mely magasabb fejlettségű tanitó és tanuló organismus, nagyobb eredmények, valódi tudományosság feltétele. Evvel a »lehető« meg van téve; a többi az idő müve. Tudományos szakférfiak és törvényhozók nem teremthetők varázsütéssel; de a feltételek létesítése folytán idővel a törvényhozás nem lesz az empirismus és opportunitás martaI léka és a tudományos akadémia zárva lesz oly > szakférfiak * előtt, kik egyetlen monographiával sem járultak kötelességük teljesitéséhez és pusztán oly jó keletű kézi és tankönyvekről hiresek, melyekben csak a commentált törvények, ezek persze in extenso és háromszor is, u. ni. a szövegben, a jegyzetekben és a függelékben, néhány közbeszórt semmitmondó paraphrazissal közöltetnek. Ez elvi félreértések még nem nyújtanak azonban kielégítő magyarázatot az említett subiectiv felfogások tarkaságához a helyes eszközökről, a természetes, czélszerü tanrendszerről. A tárgyak választása, sorozása, közlésük módszere első sorban paedagogikus kérdés; ennek felvetését, lélektani indokolását nélkülöztük még az ex professo hivatott miniszterialisok részéről is, kiktől a speciális, jogi szakszempontok önálló méltatását nem igényelhettük. Nagyon messze vezetne, ha itt a divó, általáuos nevelési rendszerek hiányairól, egyoldalúságáról stb. értekezni akarnánk. Hasznos munka volna kétségkívül nálunk, hol a Lubrich-féle compilatió monopolisálja e tért, még a primitív előkérdések fejtegetése is a nevelés főczéljairól, a tudományok viszonlagos hasznáról és értékéről értelmi s erkölcsi tekintetben stb., mint azt lélektani alapokon és népszerűen p. o. Spencer Herbert munkája a nevelésről nyújtja. A szokások, előitéletek, izlés uralma, az észszerű terv hiánya egy általános tény minden raivelődési processus bizonyos stádiumában és ma a nevelésnek még sajnos jellemvonása- A legnagyobb horderejű gyakorlati reformkövetelményeknek alapja kétségkivül ezen általános problémák megoldása. Részünkről p. o. csak azon tényre utalunk, hogy jelen nevelésünk még roppant nagy idő- és erőpazarlással jár és a szakképesítést, az önálló keresetképességet a szellemi munka terén csak aránytalanul előrehaladott életkorban n vereti el. De ezen kérdések fejtegetése jelen értekezésünk keretén kivül esvén, az észszerű neveléstan egykét eredményének alkalmazására szorítkozunk, mi által a jogtudományi oktatás tanmódszerének és tanrendszerének helyes megállapításához irányzást nyerhetünk. Ezen eredmények között a legfontosabb, hogy a tananyag közlésében a lélek természetes fejlődését és haladását minden ismeretszerzésnél, mint azt minden egyén és az egész