Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 9. szám - Rendelet és meghatalmazási hátirat

— 59 — keit szolgálják; szakiskola keretén kivül esnek, akadémiáinkon előadásukról tudományos szellemben szó sem lehet. A gyakorlati szakképezés is csak nyer e magasabb kiképezés által, sőt tudományos jelleget csak ettó'l nyerhet. Pedig e gyakorlati szakképezésnek is tudományosnak kell lennie, ugy a módszer, mint az összefüggés, a tudomány határainak, forrásainak ismertetése tekintetében. Jeleztük, hogy nálunk e részben fogalomzavar uralkodik, hogy a gyakorlati mint az elméletinek ellentéte tekintetik. E részben a fogalmak correcturája szükséges. Nálunk a gyakorlati szakiskolától közvetlenül az ügyvédi s birói mesterség oktatását várják, és nem tudják, hogy a jogmüvészet épugy tételez fel tudományos alapot, mint az orvosmüvészet, melyet szakiskolán, hol a természettudomány nem taníttatnék, elsajátítani nem lehetne. A mit mi elméleti szempontból practicumnak nevezünk, az a gyakorlati müvély szempontjából még mindég theoretikus p. o. gépészre nézve az alkalmazott mennyiségtan, az eró'mütan, hol a gépelemek, a különböző irányú erők hatíisát, de még nem a gépe technikus előállítását tanulja. A jogszabálymagyarázat, a jogalkalmazás kisérleteinél, | jogesetek elemzésénél, a jogász eljárása olyan, mint az elemző vegyészé ; vezetve jogismerete által az esetet jogi és nem jogi elemeire bontja szét, az előbbiek között az uralkodó, túlnyomó elemet kikeresi s ennek megfelelő szabály szerint határozza meg az eset jogi természetét. De szabályconstructiót, mint a vegyész praeparatumok technikus előállítását, ez elemzés által még nem tanul. Az elemző jogász az ismert szabályok és ismert eset combinatiójából az utóbbinak ismeretlen jogi értelmét, jogi egyenértékét keresi ki, mint amathematikus valamely egyenlet megoldásánál az ismeretlen mathematikai egyenértékét keresi. Minden tudományos kutatás részben ezen elemi logikus alakra vezethető vissza. De ezen foglalkozás lélektanilag mindég egyoldalú és egy időben analytikus és synthetikus, elemző és constructiv nem is lehet. Az organikus életben ez ellentétek ki vannak egyenlítve, egybeesnek, de az elemző észre nézve fenállanak. Az egyoldalú merev gyakorlati szakképezés és általános tudományos kiképezés teljes egyesítése, coordinátiója lehetetlen. A dominantenak az utóbbinak kell lennie, mely a szakképezésnek is eleget tesz, mint ezt az enquéten Dr. Hoffmann Pál ur igen helyesen kifejté. A mi akadémiai * gyakorlati* szakképezésünk mellett azonban még a szaktani elmélet sem taníttatik tudományosan. Ily szakszellemet importálni egyetemeinkbe is azért, hogy az »iskolázás« hasson a kiskorú többségre, csak annyit j tenne, mint a collectiv nevelés természetes hibáit mestersége- I sen fokozni. Ha a rendszert azon többséghez alkalmazzuk, ! mely Kerkapoly ur szerint előadásra sem jár és csak vizsgára tanul, akkor aligha fogjuk szakférfiakban a Domattól Hélieig nyúló láncz hasonmását fejleszteni. Az »iskolázás« kizár tudományos előadást és vizsgát; a szakiskola nálunk az igények leszállítását jelenti. így azután a helyett, hogy visszavettetnék kellő helyére p. o. falusi jegyzőségre vagy arany fenekű kézmivességre, évenkint százával válik teljesen képtelen jogász azért, mert őt szülői annak praedestinálták s az államrendszer meghajol e szülői praedestinatió előtt. A concret viszonyaink, tanáraink s tanulóink iránti hatásos concessio csak a köteles tárgyak és vizsgák kevesbitése lehet. De nem lehet oly intézetek fentartása, hol a tudományos kiképezés lehetetlen, hol a »hivatott« sem nyerhet ösztönzést. Ha százával sereglenének akadémiáinkba, azok fentartása faute de mieux értelemmel birna. De hol egy tanár 6 tárgyat (s ha az állami reform megkívánná, ezentúl akár 12 tárgyat is) előad 6 fiúnak, ott szellemi rapport, kölcsönös tudományos ösztönzés ki van zárva. A felekezeti iskolát a municipális administratióval egy szögre kell akasztani. A vegyes rendszer egyenlőtlen eredményeivel igazságügyi törvényhozásunkat is veszélyezteti; tehetségek, melyek tudományos ösztönzés esetén nem maradtak volna azon avitikus naturalista szellem részesei, melyben az akadémiai nevelés nyersesége őket hagyta, a »j ó z a n« többség i m p o s a n s v ez-éreivé válhatnak és a legjobb akarat mellett igazságügyi fejlődésünket a legszerencsétlenebb irányba terelhetik, mint ezt aTisz a-a e r a »gy ako rlati« iuristái tették. Az 187G.—1878. évi igazságügyi törvényhozás egy gyászos lap mivelődésünk történetében; egyetlen egy a tudományos alkotást, a magyar büntető-törvénykönyvet, acceptálta kénytelenségből, bár felismerve, hogy az nem »vér az ő véréből«, és hátráltatva, ha lehet, ad graecas calendas, foganatját. E törvényhozás lehetetlen lett volna a régi iskola emberei nélkül, kik ugy őseink egyoldalú, de aránylag alapos ismeretei s bölcsesége nélkül, mint az újkori szellem érintése nélkül a »receptiót fügefalevelekkel* — a svihákságot, eredeti rendszertelenséget s az elvek negatióján nyugvó chaoszt — meghonosították. S hol szólalt meg a jogászság bíráló, tudományos, hatalmas szava, midőn a nem-jogászok invasiója félbeszakította az 1867-ben megindult jogfejlődést? l Nem gyávaságból, hanem restségből és tudatlanságból hallgattak akadémiáink hivatottjai. A fiatal birói és ügyvédi nemzedék küzdött, mig az egyetem sem tette meg eléggé kötelességét, részben mert ma még ott is vannak akadémiai szülöttek, részben mert tanárait politikai működésük corrumpálta. Es midőn minden ponton még küzdve tért hóditanunk kell a jog, a tudomány, a haladás részére, meghagyjuk az ősi stagnatio fészkeit, melyek a jog és állam helyes fejlődésének ellenségeket, a jogászi pályának szaktudatlan praktikusokat nevelnek ? Nálunk még az antediluvianus politikai Messias-hit uralkodik ; nincs még valódi tekintélye a tudománynak, mely a természetes haladás feltétele; még virágzik az arcana és charlatanok kora, a fél mivel tek, álmiveltek uralma. E félmiveltség pepiniere-jei akadémiáink is; mindenki tudja ezt. Mindenki meg van győződve arról, hogy nevelési rendszerünk e hervadt levelét ki lehet, ki kell tépni, mert felesleges, mert ártalmas. Ha mégis haboznak, oka csak a kegyelet kímélete; ez a mi humanitásunk. A költővel lehet erre mondani: »BlütheedeistenGemüthes ist die Rücksicht, doch zu Zeiten sind erfrischend wie Grewitter goldne Rücksichtlosigkeiten. < Részünkről a jogtudományi oktatás javításának egyik j alapfeltételét a »másutt nem boldogulhatók« ezen asylumaiI nak, a jogakadémiáknak eltörlésében látjuk; azok kielégítő j átalakítását megkísérelni, ismételjük, annyit tesz, mint Bosniát civilizálni. Dr. DelVAdami Rezső. /Rendelet és meghatalmazási hátirat. \ >v_- ci (Dr. L. A.) E lapok f. évi 8. számában S. S. ur a vtk. 8. §4«£&í; szólva, azon kérdést fejtegeti, vajon a meghatalmazási forgatmány bir-e joghatálylyal akkor, midőn a kibocsátó a váltó átruházását e szavakkal: »nem rendeletre* — megtiltotta? A felvetett kérdést czikkiró ur controversnek tünteti fel és restrictiv törvénymagyarázat folytán »igen«-nel oldja meg. Czikkiró ur helyesen mondja, hogy a váltó forgatásának megszorítása, miként az a 8. §-ban előszabatott, a meghatalmazási hátiratra nem vonatkozik, vagyis bogy meghatalmazásból minden megszorítás mellett is forgatni lehet; hanem az eszközökkel nem érthetünk egyet, melyek által magát fejtegetései czéljához — úgyszólván — vezetteté. Meglátszik a közlemény tartalmán, hogy Írójának tolla oly sebességgel rohant tova, miszerint a gondolatnak nem volt ideje jegeezedni. Mindjárt a 8. §. idézésével mint bevezetéssel S. S. ur magával hozta az ellenmondást; — ott ugyanis átruházásról van szó, holott meghatalmazási hátiratnál az átruházás fogalmilag ki van zárva. Továbbá szerinte a vtk. 8. §. második bekezdésében használt kifejezés: »a forgatmánynak váltójogi hatálya nincs« —egyértelmű lenne azzal, hogy a forgatmány hatálytalan ; mivel a mondatot igy folytatja: ». . . . azon következtetésre kényszerít, hogy a behajtás