Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 6. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 4. [r.]

— 34 — helése tehát egészen indokolatlan és felette kártékony, a mennyiben a számos köteles tárgy hallgatása és évenkénti vizsgák az irodalomtól, a külföldtől, a beható magántanulmánytól elzárják és a tanulási szabadságot illusoriussá teszik. Midőn az, mit hallgatni és tanulni kell, minden időt igénybe vesz, akkor nem szólhatni többé arról, mit ezenkívül hallgatni és tanulni szabad. Azon érv, hogy a kötelesnél többet ugy sem tanulnak, valótlan a törekvő kisebbség tekintetében, méltatlan az egyetemi oktatás czélja szempontjából, mely a tanulás kényszere nem lehet, és helytelen, mert a mivelődésre mennyiségi mértéket alkalmaz minőségi mérték helyett. A kényszerrel elért többlet értéke negatív, a valaminél kevesebb. Hakaleidoskopikus, kábitóan tarka és összefüggés nélküli tárgyak halmaza helyett kevés tárgy tervszerű rendszere behatóan taníttatik, ha az előadások módszere és szelleme vonzó és azt nyújtja, mit kézikönyv nem oly jól, oly könnyedén és kellemesen, vagy egyáltalán nem nyújt, ha a vizsgák hasonló módszerüek és szelleműek és oly szigorúak, mint akkor méltán lehetnek: akkor a tettleges hallgatók, a törekvő tanulók száma is egyre növekedni fog. A tanulási szabadság létfeltétele rem lehet, az, hogy ne akadjanak, kik vele visszaélnek. Minden szabadság hátránynyal is jár; elég, ha az előny túlnyomó. Az ifjúság nagy része mindenütt hajlandó a kicsapongásra azon korban, midőn az organismus physikai, lázas affectióban, a szenvedélyek ostromállapotában van. A tanulási szabadság létfeltétele, mint minden szabadságé, a választás lehetősége. Erről rendszerünk mellett komolyan szó sem lehet. Nálunk, kik a szabadság álarczában járó rabsághoz minden téren hozzászoktunk, nem csoda, hogy hajlandók, a tanulási szabadságot is mint puszta phrázist eltörölni. Csengery Antal ur emiitett beszédének erre vonatkozó találó megjegyzéseit meddő utópiák ékes zománczának tekintik. Nem szabad nálunk feltenni azt, hogy ily nagy horderejű elvek minden következéseit közönségünk felértse. Eskütársakat, autoritásokat kell idézni, hogy megnyerjük vagy elnémítsuk, kiket meggyőzni nem lehet. E kérdésben gyakorlati szakemberre, Dr. H. Helmholzra hivatkozunk, ki 1878. október 15-én a berlini egyetemen tartott rectori beszédében (Über die akademische Freiheit der deutschen Universitáten) a tanulási szabadságnak s egyáltalán a német egyetemi rendszernek előnyeit s veszélyeit fejtegeté. Helmholz helyesen emeli ki, hogy csak a tanulási szabadság nevelheti az ifjúságot önállóságra és hogy gyümölcsöző az egyénre ugy mint a társadalomra nézve csak oly tanulás lehet, mely öngondolkodáson, nem tekintély vak követésén alapszik. A különböző irányok és tanárok szabad választása nélkül pedig tudományos meggyőződés szerzése lehetetlen. A válasz'ás legalább annyiban rendszerint helyes, mennyiben a valóban nagy tudósra esik, kinek szelleme mindég imponál, ha versenytársai közül némelyek az előadás alaki tökélyében felül is múlnák. És miután a német tanuló sem lép platóni képzettséggel az egyetembe, feltehető, hogy a mi fiatalságunk is képes a helyes választásra. Különben Helmholtz nézetét, melynek helyessége szembeszökő, csak közvetlen példaként emiitettük fel, melyet lényegében minden nagy gondolkodó véleménye megerősít. Ha az utolsó század élite-szellemei, bölcsészek és államférfiak, paedagogusok, psychologusok stb. sorából mindazok véleményeit vizsgáljuk, kik e tárgyról gondolkodtak, ugy azt találjuk, hogy Rousseau, Pestalozzi, Fichte, Schiller,Göthe, Humboldt Vilmos, stb.-től kezdve Stuart Mill, Spencer, Laveleye, Lasker, stb.-ig, bármennyire eltérjenek idealismus, realismus, positivismus stb. jelszavu irányaik szerint a nevelés, különösen a közös, nyilvános nevelés feladatának s értékének felfogásában, mégis mindnyájan azon egy sarkpontban találkoznak, azon alapkérdésben egyetértenek, hogy a czél és eszmény lényegét oly önálló egyén és független jellem kimivelése képezi, ki tehetségeinek összhangzó tökéletes kiképezése folytán minden élethelyezetnek meg Miféléim és erkölcsi önkormányzat által méltó és képes arra, hogy a társadalom egyik képző eleme és önmagában boldog legyen. Azeo-yén autonómiája az újkor symboluma. Az egyént felszabadító forradalmak sorában, mely végétől még távol van, az első a középkori vallási tekintély hitét rontotta le, a szellemet reformálta, a gondolatszabadságot biztosította. Igaz, hogy ma sincs teljes türelmesség, teljes szabadság elérve. De a gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a haladást az elért mérték fentartásában és növelésében kell keresniök mindazokn ak, kik egyetértenek abban, hogy az emberiség jólétét előmozditani kötelesség, és kik e kötelesség teljesítését egyik életczéljuknak elismerik. Ha pedig szellemi önállóságban találjuk a jellem egyik alapját, akkor oda kell törekednünk, hogy a tudomány traditiója se váljék tekintélyhitté. Ki doctrinát kritika nélkül elfogad, az nem tud, hanem hisz; ki csak egy doctrinát ismer s maga nem alkotó szellem, annak nem lehet kritikát gyakorolni, arra nézve mesterének tanai oly dogmák mint a vallás dogmái. Öngondolkodás nélkül nincs tudományosság, szabad választás nélkül nincs meggyőződés. A kritika természetesen nem a megállapodott tanok, hanem a még kétes irányok tekintetében gyakorlandó, ébresztendő. A német egyetemi rendszer nagy előnye ezért, hogy a tanárok csak tudósok sorából vétetnek, kik irodalmilag a nudomány határain* munkálkodni, azt tovább fejleszteni képesek, és hogy minden »doctor« valóban szabadon taníthat mint magántanár, ha irodalmi képzettségét tanúsította. A tanulási szabadság szorosan összefügg e szerint az egész rendszerrel és különösen a tanítási szabadság szervezetével. Hol a tanár köteles collegia generalia és mindennapi vizsgák által túlterhelve s az irodalomtól elvonva van s ezen felül mindennemű politikai, municipalis, társulati stb. ügyek ellátásában keresi nagyravágyásának kielégitését; hol az egyetemek versenye hiányzik s a tanárok versenye a tandíj- és vizsgadij -verseny re szorítkozik, mi a magántanárt, ki nem lehet vizsgáló, eo ipso kizárja és hallgatóktól megfosztja; hol egy-két egyetem s ezeken egy-két parallel-tanszék vr.n: ott a valódi tanitási szabadság csak oly illusio mint a valódi tanulási szabadság. Ha a tanár nem lesz szerencsére eklektikus. u°:v a \eg:merevebb egyoldalúság uralkodik. Különböző irányok képezése, kitűnő uj erők megnyerése csaknem kizárva, legalább is mesterségesen megnehezítve le-z. Helmholtz kiemeli azon veszélyt, midőn a tanár maga sem érezvén magát biztosnak, a közvetlen oktató érintkezést hallgatóival kerüli, midőn egy iskola- vagy kenyérharcz uralkodik. E veszélyek nálunk nagyon komolyak s a német egyetemek versenyéből folyó érdekközössége a tanári testületeknek abban, hogy lehetőleg fényes szellemű társakat nyerjenek, teljesen hiányzik. A kantianus észjogász nem ajánlja Knapp Lajos hívőjét társul és utódul; a hunseytha jogtörténésznek természetes ellenszenve van Maine iskolája ellen ; a Roscher-Millben üdvözülő nemzetgazdász kárhoztatja Carey-Dührino- vagy Rodbertus-Lassalle stb. irányait; az »alkotmányos« politikus sem Holtzendorff-féle realismus sem Naquet-'fele radikalismus apostolát nem bocsáthatja az augurok közé; a Grotius apára Wheaton fiúra ésMancini-Bluntschli szent lelkekre esküvő nemzetközi jogász a Story-Foelix-féle praktikus positivismus ellensége. Szóval a fakultás ünkiegészitése is felette veszélyessé válik oly körülmények közt, melyek meo-engedik, hogy esetleg nem csak iskola és párt, hanem clique is képződjék és bizonyos tudománytalan chablone vagy épeu impotentia át- és megörökittessék. _ Vannak tudományos szellemű, kitűnő egyetemi tanáraink kik bárhol megfelelnének hivatásuknak sőt jobban, mint nálunk, hol kevés ösztönzést s annál több deprimáló jelenségeket tapasztalnak. A tanárok szine-javának nagy része azonban el van vonva a politikai élet által természetes feladatától. A kortes- és pártvilág nem oly m< dium, mely tudományos jellem megőrzésének kedvezhet. A p ditikának kevesebb haszna