Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 51. szám - Az irás (aláírás) nem tudásának befolyása a czégbejegyzési kötelezettségre - A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Ármin székesfehérvári ügyvédtől. Második kötet. 1. [r.]

— 391 — helyesnek. Mert igaz ugyan, hogy A. nem nyerheti, a mi már C.-é. De miben áll C. joga? Végrehajtási zálogjogban. Alperes fizetésére. Ez utóbbi pecunianumerata. Vindicálhatja. A lefoglalás nem általában bizonyos pénzmennyiségre, hanem alperes fizetésének részére irányult. Mihelyt azonban A. ezen pénzt jóhiszeműen felvette, saját pénzével összekeverte, a commixtió folytán megszűnt C. zálogjoga. Nincs már egyedileg meghatározható oly tárgy, mely vindicálható volna. A corpus numorum, melyre C. elsőbbségét szerezte volt, felvette eredeti fungibilitását, átment A. tulajdonába. C. már nem mondhatja, nem határozhatja meg, mely tárgyra irányuljon az ő zálogjoga, mert a pénz A. többi pénzével összekevertetvén, többé egyedileg vis-za nem követelhető. Ennélfogva nézetünk szerint C. zálogjogára nézve azon körülmény, hogy A. a pénzt felvette, igenis jogszüntető tényt képez. Maradna tehát A. ellenében csakis a gazdagodásá kereset annak alapján, hogy C. kárára jogtalanul gazdagodott. Ámde ha a kifejtett érv helyes, abból egyszersmind a gazdagodási kereset alaptalansága is foly. Mert ha C. elsőbbsége A. pénzfelvétele által megszűntnek tekintendő, akkor A., tekintve hogy neki fenálló hasonösszegü követelése s arra vonatkozó jogerejü Ítélete volt s hogy a pfnzt hirói eljárás folytán nyert kielégitéskép jogerejü birói végzés alapján jóhiszeműen felvette, nem gazdagodott jogtalanul s nem C. kárára. Miután azonban azon jogszüntető tényt, melynek folytán A. pénzéhez jutott, C. pedig kielégítésétől elesett, az eljárt bíróság tévedése okozta, ennélfogva nézetünk szerint C. az eljárt bíróság ellen igenis fordulhat kártérítési igénynyel. Ez pedig szavatosként sem hivatkozhatik A.-ra, mert hiszen A. csakis jogával élt, midőn a neki kézbesített, nevére szóló kiutalványozó végzésnek alapján a pénzt felvette. C-nek tehát A.-val szemben felperessége a kérdéses tekintetben egyáltalában nincs s igényével csakis az eljárt b'róság s illetve a kincstár ellen fordulhat, mely ezen tévedésből okozott kárért praestalni tartozik. Sarlay Ede. Az irás (aláírás) nem tudásának befolyása a czégbejegyzési kötelezettségre. (^L kevesk. törvény 16. §-ához.) (x.) A keresk. törv. 16. §-a szerint tartozik minden az 5. §-ban érintett kivétel alá nem eső kereskedő, üzlete megkezdésével egyidejűleg czégét bejegyeztetni s egyuttal azt (czégét) sajátkezüleg aláirni vagy hiteles alakban bemutatni. A 4. §-hoz képest, mely szerint a kereskedőkre vonatkozó határozatok a keresked. társaságokra is alkalmazandók, kiterjeszti a törvény a fenti kötelezettséget a közkereseti és betéti társaság tagjaira (67."és 126. §§). Ezektől különbözik azon törvény szerinti »sajátkezü aláirási kötelezettség*, mely a czégvezetőt, a társaság képviseletével megbízott tagokat, akinevezett, bíróilag kirendelt felszámolókat és az igazgatóság tagjait terheli. A czégvezetőnél stb. az egész üzletet — legyen ez egyes kereskedőé vagy társaságé — kifelé, harmadik személyek irányában képviselő, czégjegyzésre és igy a főnök nevének aláirására feljogosított személyeknél okvetlenül szükséges, hogy írni, nevüket s a főnök nevét aláirni, a czéget jegyezni tudják, mivel különben hivatásuknak meg nem felelhetnének. Ők tudni illik nagyobbrészt aláírásuk illetve a czégjegyzés által hozzák érintkezésbe a külvilággal, a forgalommal az általuk képviselt, helyettesitett főnököt, társaságot, és egyátalában lehetővé teszik, könnyítik a nagyobb forgalomba való beléphetését; eltekintve ezen a sajátkezű aláirás szükségességét megmagyrázó körülményektől, ezen személyek nem saját nevükben és részükre, hanem az üzlet tulajdonosa nevében és részére cselekednek, miért irányukban inkább áll el az irás tudása, mint maga a kereskedőre nézve. Egészen máskép áll tehát a dolog a 16. §. szerint. Mi történjék az esetben, ha a kereskedő irni nem tud? Törvénymagyarázóink erre vagy semmit vagy helytelen nézetet vallanak. Schnierer e §-hoz azt jegyzi meg, hogy a czégnek törvényszék vagy közjegyző előtti aláírása soha el nem maradhat; de evvel nem oldja meg kérdésünket; másrészt ezen a törvényhez való szigorú ragaszkodás annyit jelentene, mintha irni nem tudó egyén bejegyzett kereskedő nem lehetne, tehát azon kedvezmények és jogokban sem részesülhet, melyeket a törvény a bej. kereskedő javára megállapított. Minthogy azonban a keresk. törv. sem 3-dik sem egyéb §-ából ki nem magyarázható, hogy csakis irni tudó egyén lehetne kereskedő, az irás képessége tehát sem a be nem jegyzeit, sem a bejegyzett kereskedő főjellcgének, üzletének folytatása és czégének használása tekintetében főkelléknek nem tekinthető, azért a kifejezés: »sajátkozüleg« csak mellékes, úgyszólván biztosítási intézkedésként veendő ; miért is nem lehet ettől függővé tenni a czégjegyzékbe való felvételének eriteriumát. Apáthy maga nem ád felvilágositást, hanem ismerteti velünk I. kötet ] 38. oldalán Anschütz Völdern dorf ide szóló azon nézetét, mely szerint irni nem tudó vagy nem képes kereskedőt a czége használásatói eltiltani nem lehet, egyszersmind azon expedienst állítják fel, hogy a czégjegyzést pótolja, azaz elégséges az illető kereskedőnek a keresk. törvényszék előtt tett és ez által jegyzőkönyvbe vett abbeli nyilatkozata, hogy irni nem tud vagy nem képes; a mennyiben pedig az irás képtelensége mulandó, köteles leend annak megszűntével a törvénynek megfelelni. De ezen nézet sem elégíthet ki bennünket: mert tekintettel arra, hogy a kereskedő a czég bejegyzése nélkül is az marad a német keresk. törv. szerint is, a czég bejegyzése pedig a keresked. forgalom kifolyását, kívánalmát képezvén, az ez iránti kötelezettség nem csak az arra kötelezett kereskedő, hanem és főkép a vele érintkezésbe lépő harmadik személyek javára mondatott ki, és tekintve azt is, hogy a sajátkezű aláirási kötelezettségnek az lévén főczélja, miszerint a fenforgó esetben a közönségnek módjában álljon az illető kereskedőnek aláírása valódiságáról a nyilvánosan vezetett czégjegyzékekből már előre meggyőződést szerezni, ily meggyőződést azonban nem szerezhetni, és a keresk. forgalom egyik biztositéka elesnék, ha a fent érintett remedium vétetnék igénybe: miért is a hivatkozott nézetet sem pártolhatjuk.' Legegyszerűbb megoldását ezen kérdésnek maga a törvény látszik nyújtani. A 37. és 38. §. szerint a czégvezető azon keresk. meghatalmazott, a ki főnökének alterego-ját képezvén, ezt kereskedői minőségben minden tekintetben a körüliit eljárási körön belül képviseli, helyettesíti és teljhatalommal a czéget jegyzi, főnökének nevét aláírja; más keresked. meghatalmazott főnökének nevét csak azon okmányokon írhatja alá, melyek a 43. és 45. §. szerint általa kiadottnak jelentkeznek. A czégvezetési felhatalmazás már most a 41. §. szerint a főnök által .... bejelentendő s pedig vagy személyesen vagy hiteles alakban, azaz ebbeli nyilatkozata a törvényszéknél vagy közjegyző által jegyzőkönyvbe veendő ugyan, azonban nem szükséges, hogy ő ezt sajátkezű aláírásával megerősítse. Minthogy igy a czégvezetési felhatalmazás és a czégvezető jogköre nem függ attól, vajon az illető czég bejegyeztetett-e a törvényszéknél vagy nem, és a törvény minden kereskedőnek kötelességévé teszi, hogy czégét nemcsak bejegyeztesse, hanem ezt sajátkezüleg aláírja, a sajátkezű aláirási kötelezettség alul pedig csak a 41. §-ban tesz kivételt, ennélfogva irni nem tudó kereskedő sem menthető fel a törvény 16. §-ában kimondott következményektől és köteles — Schnierer és Anschütz Völderndorf fent hivatkozott nézeteihez tett megjegyzések folytán is— magát be jegyeztetni, | csakhogy a sajátkezű aláírást azzal pótolhatja, hogy előbb a 41. §. szeI rint czégvezetőt rendel; a czégvezető a czéget bejelentvén, ezt főnöke helyett aláirja — a mi ugy tekintendő, mintha maga a főnök sajátkezüleg irta volna alá, és egyszersmind a 41. §-ában kimondott ő reá szóló parancsnak is megfelel. E mellett egy másik mód az volna, hogy az illető kereskedőnek megengedtetnék a törvényszék által, hogy egy bizonyos kellő idő alatt az irást elsajátítsa és ez után a 21. §. következményeinek terhe mellett a kt. 16. §-ának fele'jen meg. Jogirodalom. A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Ármin székesfehérvári ügyvédtől. Második kötet. (258.—392. §§.)Ára4frt, Budapest, kiadja Zilahy Sámuel 1880. 8° öo6 lap. • • • \ I. ',-><^ ' .; Előbb mintsem várni mertük volna, jelent meg a Neumann Ármin-féle kommentár második kötetének első fele. Csak nem rég volt alkalmunk az első kötetet ismertetni, s már is itt van a munka folytatása. Valóban bámuljuk és irigyeljük szerző kitartó szorgalmát és munkaerejét, melynek párját alig lehet találni. Szerző müve fölött irt eddigi bírálatainkban, melyek e lapok hasábjain megjelentek, nem tartózkodtunk szerzőnek azon tanácsot adni, hogy munkájának folytatásához vegyen több időt magának, hogy a keresk. törvénybe fektetett joganyagot, a kereskedelmi jog elméletét és gyakorlatát minél alaposabban és önállóbban dolgozhassa fel. E tanács fölösleges volt. Szerző az előttünk fekvő második kötettel bebizonyította, hogy ő a gyorsaságot és alaposságot összekötni tudja, hogy a gyorsaság ezúttal a munka hátrányára nem vált. Mi ennek annyival inkább örülhetünk, mert kezdettől fogva a legjobb akarattal viseltettünk szerző komoly törekvése iránt, s őszinte rokonszenvvel fogadtuk nagyszabású munkájának megindítását, mely szegény irodalmunkban hézagot pótolni van hivatva. Bármennyire alapos kifogásokat is kellett sok tekintetben emelnünk az előbb megjelent első kötet ellen, mégis nem tartózkodtunk kijelenteni, hogy szerző