Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 49. szám

azok ellálására vonatkozó garantiák tekintetében is egyenlőnek te­kintetett. A telekkönyvi ügyek továbbá sem a felekre sem az államra nem bírnak nagyobb fontosággal átalában. mint más p. o. személyes perek. Ha tehát lényegben egyenlő természetűek a birtokbiróság előtti perekkel, és önmagukban véve nem fontosobbak más ügyeknél, melyek az átalános elvek szerint társas- és egyesbirák'közt meg vannak osztva: akkor fogalmilag sem különitendők el s reájuk a hatáskör megosztá­sának elvei egyaránt alkalmazandók. A telekkönyvi per tárgyának értékének csekély volta époly ke­véssé bírja meg a távolabbi perrel járó nagyobb költséget, mint más per-tárgy csekély értéke, s igy a megosztás indoka azonos s a csekély értékű ingatlannál épugy előtérbe lép az olcsóság kelléke, mint a hogy az más csekély tárgyú pernél az egyesbirókoz utalás indokául szolgál. A telekkönyvi ügyekben való bíráskodás tehát befoglalandó a feltett kérdésben említett birtok-biráskodás fogalmába s a bíráskodás épugy megosztandó, mint más ügyeknél. A mi a fenebb említett második előkérdést illeti, kétségtelen, hogy ingó s ingatlan minősége valamely dolognak egyátalán nem lehet indoka annak, hogy eltérés történjék azon elvektől, melyek a bírói hatáskörnek társas- s egyesbirák közti megosztását indokolják, mert egyiknél úgy, mint a másiknál egyaránt előfordulhat, hogy vagy az alapos elbírálás, vagy a gyorsaság s olcsóság tekintetében szükséges garantiák emelkednek túlsúlyra s igénylik egyik vagy másik irányban az eltérést. Ezekhez képest véleményem az, hogy birtokbiróság alatt az ingatlanra vonatkozó dologi jogok iránt való biiáskodás értetvén, az a járásbíróságokra is kiterjesztendő. Hogy a kiterjesztés mily mérvben történjék, arra az útmutatást részint a fenebb kifejtett átalános szempontok, részint viszonyaink te­kintetbevétele adják. E kérdésnél az ügyek egyneműsége, bizonyos szükebb körben mozgásának szempontja, csak a telekkönyvi ügyek egy részénél forog fen; s ehhez azon kérdésnél, hogy társas- vagy egyesbiróságok müköd- jenek-e a telekkönyvi ügyeknél, egy külön szempont is járul, t. i. a te­lekkönyvek nyilvánossága s könnyen hozzáférhetősége. A telekkönyvek nyilvánossága és könnyen hozzáférhetősége azok lehető decentralisatióját igényli, másrészről a jó igazságszolgáltatás kellékei megkövetelik, hogy a telekkönyvi perek mind az eljárásnak, mind az Ítélethozatalnak ugyanazon garantiáival láttassanak el, mint más perek, s ugyanazon elvek szerint legyenek egyik vagy másik bíró­ság hatásköréhez utasítva. Hogy mind a két szempontnak elégtétessék, megkülönbözteten- dők a contentiosa és a voluntaria jurisdictio esetei: a telekkönyvi perek s egyéb nem peres telekkönyvi ügyek. A peres telekkönyvi ügyeknél, nézetem szerint, azon elvek­nek kell irányadóknak lenni, melyek átalában arra nézve, hogy a perek az igazságszolgáltatás kellékeinek megfelelően intéztessenek el, irányadók; a telekkönyvi perekre nézve egyátalán nem szüksé­ges, hogy a per bírája egyszersmind telekkönyvvezető orgánum legyen, mert akár feljegyzés, akár előjegyzés által, szóval a telekkönyvi rendtar­tásban teendő megfelelő intézkedés által kell arról gondoskodni, hogy a per folyama alatti változások a pernyertesnek hátrányára ne legye­nek, mint ez a 1872-ik évi porosz tkvi rendtartásban igen czélszerüen meg van oldva, de nem a biráskodásnak átalában a többi ügyektől való semmivel sem indokolt eltérő szabályozása által. A biró teljesen alaposan Ítélhet a perben a nélkül, hogy egy­szersmind a telekkönyveket vezetné. Igazolja azt saját tapasztalatunk is, mely szerint ingatlanra vonatkozó dologi jog iránt folyó pereknél egyátalában semmi joghátránynyal nem jár az, hogy más a per bírája, más a telekkönyvi hatóság. Teljesen eltér tehát nézetem a véleményező úrétól, ki csak az esetben kívánja kiterjesztetni a birtokbiróságokat, ha azok egyszers­mind telekkönyvi orgánumokká — mint mondja — alakíttatnak át. Ezen véleménye, úgy látszik, az általa emlegetett peruttal is kap­csolatban van. Igaz, hogy nálunk a peruira nézve roppant lényeges különbség van társas- és egyesbiró közt, mert mig amaz írásbeli, ez szóbeli. De a jogászgyülés már rég elitélte az írásbeliséget, s igy ránk az a szempont, hogy az egyesbiró sommás szóbeli utón jár el, riasztó nem lehet snem szülheti azt a követelményt, hogy a telekkönyvi perek csak rendes utu eljárás kikötése és a járásbíróságoknak telekkönyvi hatósággá alakítása esetére tartozhassanak járásbirók elé. Igaz, hogy a sommás bíráskodás nem azonos a közvetlenség és szóbeliség elvének átalános alkalmazásával, mert hiszen felsőbb fóru­mon ismét az Írásbeliség a szabály. De hát ez a baj közös minden perrel, mely érték vagy más alapon társas- s egyesbirák közt van megosztva; ebből nem következik, hogy a telekkönyvi pereknél írásbeliségre fektessük a súlyt, s a hatáskör megszabásának átalános szabályától eltérjünk, s e miatt az Írásbeliség és szóbeliséget tegyük a megosztás irányadó elvévé. Ha pedig véleményező ur ezen feltételének az az értelme, hogy társasbiróságok működvén jelenleg a telekkönyvi perekben, jövőre is azon feltételhez akarja kötni a kiterjesztést, hogy a járásbíróságok telekkönyvi ügyekben mint társasbirák működjenek: akkor ez azon első elvnél fogva, melyet kifejteni bátor voltam, hogy nem szüksége­sek kizárólag a társasbiróságok s jelen viszonyaink közt az állam meg sem bírná, részemről egyátalán el nem fogadható. Peres telekkönyvi ügyeknél tehát hatáskörre nézve az átalános szabály érvényesítését óhajtom annyival is inkább, mert ez egyszerű­sítésre vezet. A mi azonban a nem peres telekkönyvi ügyeket, illeti, ezeknél a gyorsaság a könnyen hozzáférhetőség, a folytonos megtekinthetés a legnagyobb fontosságú momentumok. Okmányok kellékeinek, birói határozatok érvényének, a telekkönyvi tételek természetének vizsgálatát iételezvén fel, tagadhatlanul szak- avvtottságot követel a jogi téren és legczélszerübben bíróságra bí­zandó. De ha valahol, itt különösen szükséges, hogy az illető, ki intéz­kedni van hivatva, folytonosan ezekkel foglalkozzék. A tárgy egynemű, s ezen elkülönzöttségben mindenesetre szükebb körre szorítkozik, mint a birói működés átalában, másrészéről egy egyén teljesen megszerez­hetvén az erre szükséges képzettséget és tájékozást: ezen perenkivüli ügyek mindenesetre legalkalmasabbak egyesbiró általi ellátásra, s igen helyesnek tartom, hogy a porosz 1872-iki telekkönyvi rendtartás sze­rint ez meg is van állapítva. Nálunk a mellett, hogy a járásbíróságokra bízassanak teljesen a perenkivüli telekkönyvi ügyek, a nyilvánosság s könnyen hozzáfér­hetőség is nagy fontosságú indok. Poroszországban a Kreisgericht-ek székhelyein voltak ezen telek­könyvi bírák is, s igy az elkülönítés mellett elég volt tehető azon telek­könyvi perekre nézve legalább melyek a Kreisgerichtek előtt folytak s a helyi közelségnek is, De mig ott 40—50,000 emberre esik egy tszék, nálunk, nem szá­mítva a budapesti és fiumei kér. tszékeket, összesen 65 törvényszék van s igy kerekszámmal 200,000 emberre esik egy törvényszék; s igy a könnyen hozzáférhetőség szempontja sürgetőleg igényli a perenkivüli telekkönyvi ügyeknek s a telekkönyvek szorosabb értelemben vett ve­zetésének a járásbiróságokhoz való utalását. Korábban, midőn az 1875. 36. t.-cz. előtt 106 volt a tszékek száma, vagy még előbb az 1871-iki szervezés előtt, midőn Magyar- s Erdélyországban 278 volt a tszék, inkább indokolva lehetett akár az, hogy a telekkönyvek vezetése a törvényszékeknél központosittassék, akár az, hogy egyátalán társasbiróságok möködjenek mint telekkönyvi hatóságok, de most, midőn úgyis 10 millió körül van az igazságügyi budget, ezen álláspont fen nem tartható. A mi ezek után azon kérdést illeti, hogy a birtokbiráskodás mily mértékben terjesztessék ki a járásbíróságokra azon alapindokokon kívül, melyek e kérdésben irányadók, mindenesetre befolyással bir a viszonyainkból meritett most kiemelt szempont is. Mig a franczia a békebirói hatáskörbe utáltakkal, a hanno- verai perrend 150, illetőleg (Amtsgericht) 300 tallérral, a német­birodalmi 300 márkával megelégedhetik az egyesbirói hatáskörre nézve, nálunk helyeslem, hogy az értékszerinti megszabásnál a mos- tanin is tulmenve, nagyobb hatáskör adassék, és részemről czélszerü- nek tartom legújabban készült javaslat azon álláspontját, mely azt 500 ftig, s igy tehát fenforgó kérdésre nézve 500 ft értékű ingatlan vagy ingatlanra vonatkozó jog feletti biráskodásra kiterjesztené, ter­mészetesen ezen érték megállapítására vonatkozó tüzetes szabályok megállapítása mellett. Minthogy azonban a jogászgyülés feladatába nem tartozik össze­gek megszabása, ezt kijelentésünkbe ily alakban felvétetni nem, de jelez- tetni mindenesetre kívánom. Hátra van még, hogy az u. n. dologi cse- lekvényekről szóljak. Ezekre nézve nem forogván fen azon indokok, melyek conten- tiosus kérdéseknél a fősulytak a társasbiróságokra való helyezését igénylik, ezeket minden további indokolás nélkül, még a fenti külön­leges viszonyainkat is tekintetbe véve, a járásbirósági hatáskörbe tar­tom sorozandónak, s végre megjegyzem, hogy az illetőség megállapí­tásánál a forum resitae elvét tartom követendőnek. Kifejtve ezekben alázatos véleményemet, annak alapján a követ­kező kijelentést indítványozom: Mondja ki a t. szakosztály: 1. A járásbíróságok hatáskörének kiterjesztése a birtokbirásko- dásra, beleértve a telekkönyvi pereket is, kivánatos. 2. A járásbíróságok hatáskörébe utalandók a telekkönyvi peren­kivüli ügyek, a telekkönyvek vezetése, s az u. n. dologi cselekvények s eddig nálunk a járásbiróságokhoz utalt birtokperek átalában, a többi ügyek pedig azon mértékig, mely egyéb ügyekre nézve a hatás­kör megosztásánál irányadó, s a mely mérték megállapításánál külö­nös tekintet fordítandó hazánkban arra, hogy a törvényszékeknagy terü­letek központjait képezik. Különfélék. — A budapesti ügyvédi kamara tagjai figyelmeztetnek, hogy a hivatásukban tapasztalt sérelmeknek nyilvántartása és lehető orvos­lása czéljából a kamara irodájában sérelmi jegyzék kezeltetik, melynek igénybe vétele minden kamarai tagnak szabadságában áll. Múlt heti számunkban aj ogászegyletről szóló közlemény­ben értelemzavaró nyomtatási hiba csúszott be. »Lex contractus« olvasandó »contractus« helyett.- 379 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom