Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 49. szám

mind »tiszta humbug«, mert a candidationális jog »nem létezett.« Szives útbaigazításul figyelmébe ajánlom a forrást, melyből ezen adatot merítettem. Rolland de Yillarguesban olvasom, hogy Picot Histoire des Etats Generaux czimü müvének 438. lapján elbeszéli, hogy »Dans les treiziéme, quatorziéme et quinziéme siécles, depuis saint Louis jusqu’ä Charles VII. á tous les degrés de juridiction, dés qu’un office était vacant, les juges devaient se réunir, pour désigner trois person nes entre lequelles le Roi serait contraint de choisir«.

Tehát a 13., 14. és 15. században a bírák, valahányszor a bírói karban üresedés állott be, összejöttek s három egyént jelöltek ki a betöltendő állomásokra, kik közül a király köteles volt egyet kinevezni. Vagyis nem csak létezett már a 13.—15. században a bíróságok candidationalis joga, hanem a candidatiótól a király el sem térhetett, a mi természetesen később nem volt fentartható.

Én arról csakugyan nem tehetek, hogy Justus mindezeket nem tudja s hogy ezt oly eszélytelenül elárulja. Elhigyje, senkinek sem fog imponálni az általa összeirt nagy halmaz könyvczim-idézet, főleg midőn világosan kimutattam, hogy azok tartalmát annyira nem ismeri, hogy önmaga szolgáltat azokból maga ellen czáfolatot, midőn pedig felületes modorában azt hiszi, hogy bizonyít. Egyébként ha ama könyvhalmazban nem találta meg azt, mit én állítottam, ez, talán a mondottak után maga is be fogja látni, csak arra mutat, hogy nem jó bolyén keresett.

Kár volt, hogy az idézett müveken kívül még szent János titkos jelenéseire nem hivatkozott, mert ezekben mégkevésbbé találta volna meg a mit keresett, s igy bizonyítási rendszere szerint még nagyobb joggal állíthatta volna, hogy az, a mit ő ekként kimutatott rengeteg olvasottsága mellett nem talál, nem is létezik.

De midőn a felsorolt positiv adatokra utalok, azt hiszem, jogom van Justussal szemben önérzettel hivatkoznom arra, ha »charlatanismus- ról« lehet szó, akkor e czimet az érdemli meg, kit elkapatott önhittsége annyira meg vakít, hogy saját, úti figura do cet, nagyon is szűkén határolt készültségének és ismereteinek körén kívül eső dolgokat képes »nem létező humbugnak« declarálni.

És most megmondom Jnstusnak azt is, hogy azon adatokat, melye két ő sehol sem talált, értem a jelenleg gyakorlatban levő eljárást és afen- tebb idézett rendeleteket, honnan vettem. Az Évkönyvben utaltam a forrásra.

Igaz, nemjidéztem a mű teljes czimét, azon egyszerű okból, mert a franczia igazságügyi törvények és rendeletek ezen mondhatom, egyedül teljes gyűjteményének ismerete nélkül a franczia bíróság szervezetéhez alaposan nem is szólhatni s igy jogom volt feltenni, hogy e szerzőt az, ki ily kérdésekben illetékesnek tartja magát nyilatkozni, ismeri. Hogy Justus oly nagy hangon beszél a franczia bírói szervezetről s nem ismeri, sőt feltalálni sem képes M. Rolland de Villargues Code de l’orga- nisation judiciaire czimü 1873-ban megjelent müvét, az mindenesetre elég jellemző, s forrás-kutatási eljárását is igen érdekes világításba helyezi azon körülmény, hogy az 1870-ik évi Bibliographie Generale-t veszi kézhez, mintha ezzel a franczia irodalom fejlődése megszűnt volna, s mert ott egy 1873-ban közzétett mű szerzőjét nem találja, képes nem kis vakmerőséggel kijelenteni, hogy Rolland de "Villargues vagy »nem létezik«, — vagy: — s erre Justus kétségkívül illetékes biró — obscurus egyén.

Rolland de Yillargues, ki egyébiránt, Justus megnyugtatására legyen mondva, a párisi Cour d’Appel bírája, s kinek illetékességét e szerint bírói szervezeti kérdésekben kénytelen vagyok Justus tekintélye ellenében is elismerni, a bírák kinevezésére és előléptetésére vonatkozólag ezeket mondja: »II est vrai, qűe la lói n’exige, pour l’entrée dans la magistratures d’autre conditions que l’áge de vingt-deux ou de vingt-cinq ans, le diplóme de lincensié en droit et un stage de deux années comme avocat; qu’elle n’a prescrit aucune régte, aucune condition pour l’avancement; mais, dans la pratique, les nominations ne sont pás autant livrées a l’arbitraire, qu’onle suppose.

Aucune nomination ne peutétre faite sans une présentation des premiers présidents des cours d’appel et des procureurs généraux; ces présentations ont de tout temps été r e c 1 a- mées etprescrites par les circulates ministerielles, e t j a m a i s peut-étre un garde desceaux n’a voulus’enaffranchir.

Si de mauvais choix ont été faits quelquefois, ils l’ont été pres- que toujours en dehors des présentations des chefs de la cour et surtout dans les temps de trouble et de commotions politiqne. Si cela était possible, c’est contre ces mauvais choix faits, dans ces temps malheureux qu’il faudrait prendre des garanties.«

Mit jelent ez? Az idézett szöveg világosan azt mondja,hogy a

fenálló gyakorlat szerint semmiféle birói kinevezés nem történhetik mega főtörvényszékek elnökei és a főügyészek részéről gyakorolt praesentatio nélkül. Hogy a praesentatiónak e joga a folytonos gyakorlat által megerősittetett, arra határozottan utalnak a szöveg azon szavai, melyek szerint talán nem volt igazságügyminiszter, ki azt mellőzni akarta volna. És végre, hogy e praesentatio nem olyan »nálunk is létező elnöki és főügyészi indicatio«, azt a »présentation« szó fogalmán kívül eléggé megmagyarázzák az idézet ama szavai, hogy a birói kinevezések épen nem függnek annyira a kormány önkényétől, mint azt általában hiszik. A candidationalis eljárást illetőleg az Évkönyvben felsorolt rendeleteket meg fogja Justus találni Rolland de Yillargues idézett müvében, hol azok egész terjedelmökben közöl- tetnek; lényegük különben megvan Dalloz gyűjteményében is, melyből pedig Justus épen azt akarta bebizonyitani, hogy e rendeletek nem léteznek.

A candidatióra vonatkozó eljárás legelőször, mert a Picot által említett adatnak inkább csak történeti értéket tulajdonítok, a XI. év fructidor 18. és XII. év fructidor 16-ikán szabályoztatott s lényegében igy szól:

»Dans le plus bref délai aprés la mórt, ou la démission sóit d’un juge, sóit du procureur général, ou de son substitut, sóit du gref- fier d’une cour d’appel, le premier president ou president, et le procureur général, et, en cas d’empechement, ceux qui les remplacent provisiorement, i n d i q u e r o n t au grand juge les trois candi- dats qui, par leur moralité, la capacité et le dévouement á la chose publique, leur paraitront les plus dignes de concurir pour la place vacante.«

»Les présidents et les procoureus prés les tribunaux de premiere instance adresseront aussi, dans le plus court délai, une pareille liste au moins de trois candidats, savoir: pour les places qui vaqueront dans ces tribunaux, au premier président et auprocoureur général prés les cours d’appel.«

» Les premier présidents ou présidents, et les procoureurs généraux de cours d’appel, transmettront sans délai au grand juge une liste de candidats avec les renseignements qu’ils auront recueillis sur chacun d’eux; et s’ils connaissent quelques sujets quils jugent convenir, mieux que ceux-lü, ils pourront les compendre sur la liste.«

Ezen eljárás követtetik napjainkban is. Hogy a candidatio nem bir feltétlenül kötelező erővel azt magam állitottam, sőt épen arra hivatkoztam, hogy bár a candidationak formailag kötelező ereje nincs, az a franczia bíróságnak rendkívüli tekintélye mellett hatályos befolyást gyakorol jelenleg is a kinevezésekre. Rolland de Yillargues a biróság prerogativái közé sorozza a candidalás jogát. Az idézett rendelet pedig, mely meghagyja az elnöknek, hogy minden egyes jelöltre nézve kellő informatiót szerezzen, mely birói képességre nézve természetesen a biróság körében nyilvánuló véleményt fogja kifejezni, — a franczia biróság hatalmas testületi szervezete és szelleme melltte kétségtelenné teszi, hogy az elnöki candidatio csupán a forma, melyben a biróság közvéleménye nyilvánul. Ezért beszéltem bírósági candidatio r ól, melyben Justusnak a formákhoz ragaszkodó, de a lényeggel mit sem törődő ai’gumentálási modora oly szükségtelenül megbotránkozott. Ha az elnöki praesentatióban nem a biró s á g arbitriuma nyilvánulna, annak bizonyára nem lett volna állandóan azon imponáló tekintélye, melylyel mindig hirt és ma is bir.

Az elmondottakban, azt hiszem, kézzelfoghatólag bebizonyítottam, hogy a franczia bíróságok candidationalis joga létezett a ‘13-ik és 15-ik században, még pedig a candidatio figyelembe vételének kötelező volta mellett ; létezett s éreztette hatását e jog későbbi, és pedig a legabszolutabb uralkodói akarattal szemben; s fentartotta magát napjainkig, daczára annak, hogy a megtörtént candioationak a hatalomra nézve formálisán kimondott feltétlenül kötelező ereje a változott viszonyok folytán, idővel megszűnt. Természetes az is, hogy a régebben a bíróságok tagjai által közvetlenül gyakorolt candidatio a megváltozott szervezethez képest az elnöki praesentatióban nyilvánult ; de a ki ismeri a franczia bíróságok régi traditiókból kifejlődött testületi szellemét, mely az egész organismust áthatja, annak nem kell bővebben magyarázni, hogy az elnöki praesentatio jelentőségét és súlyát a birói testületnek abban nyilvánuló imponáló tekintélye adja meg, az a hatalmas életerős szervezet, melyen mindent elseprő viharok hatalma is megtörött, s melyről büszkén mondja el a franczia: »Glorieux monument de nos peres, qui fait l‘ad- miration des nations étrangéres et qui resistera á de nouvelles épreu- ves, tant que la société eile mérne demeurera sur ses bases.«

*

— 371 —