Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 45. szám - Csemegi Károly a felebbezésröl

— 346 — Majláth György pártolja véleményező indítványát. Szavazás alá bocsáttatván a kérdés, elfogadtatott a véleményező indítványa. — A IV. szakosztály délutáni ülésében Csemegi Károly és Majláth György közt nagyérdekü vita fejlődött ki a birói előléptetés tárgyában. Sajnálatunkra az idő rövidsége miatt e számban nem közölhetjük a beszédek szövegét. Csemegi Károly a felebbezésröl a jogászgyülés III. szakosztályában. T. szakosztály! Nem volt szándékomban e kérdéshez szólani mert lesz alkalmam ezt más helyen tüzetesen taglalnom, miután én vagyok megbizva a bűnvádi eljárás elkészítésével, a mely természetesen e kérdésnek is ugy részletes és alapos tanulmányozására mint elméleti és gyakorlati tanulmányaimnak kifejtésére elegendő tért fog nyújtani. Ha az indítványok, a melyek e helyütt tétettek, olyanok lettek volna, hogy azok egyikéhez hozzájárulhattam volna, akkor én elállottam volna a szótól, természetesen szívesen csatlakozva azon indítványhoz, a mely az én nézetemet fejezi ki, vagy a mely legalább az én nézetemmel elvi ellentétben nem áll. Minthogy azonban ugy látom, hogy szavazatom alapjául azok egyikét sem fogadhatom el, csupán saját magam szavazatának indokolásául leszek bátor egy pár szót szólani, természetesen kiterjeszkedve egyikére, másikára is azon alapos megjegyzéseknek, a melyeket hallani szerencsénk volt. (Halljuk!) Helyesen mondatott, hogy a kérdés nem uj; helyesen mondatott, hogy az egyik indítványt a másik követi, és helyessn mondatott, hogy a mi szavazatunk e kérdést itt e helyen eldöntheti, de ez a kérdésnek sem tudományi, sem gyakorlati befejezését nem fogja eredményezni. (Ugy van!) Harminczöt éve, ha nem csalódom, van ez a kérdés napirenden. Legelőször a párisi akadémiában Beranger semmitőszéki bíró által vettetett fel. Gyönyörű, meglepő és vonzó, a mit ő említ fel; a sajátságát képező rendkívüli tudományossággal és nagy emelkedettséggel fejti ki. hogy mit tartson a nép azon bíróságról, a melyről minden nap meggyőződik, hogy ítéletei halomra döntetnek és megsemmisíttetnek. S hogyha ez képezné az eldöntést, hogyha ez volna túlnyomó a többi elvek és szempontok felett, engem is kétség fogna el, hogy a jogbiztonság érzete szempontjából, a mely nem megvetendő körülmény, a mely, ha nem is múlja felül a jogbiztonságot és azt el sem is éri, de a közönség érzelme szempontjából, az ál'am biztonságának, polgárai nyugalmának szempontjából, nagy tekintetet érdemel, mondom, ha ez volna irányadó szempont kizárólag vagy csak főleg is, én ez előtt megállanék és lelkiismeretemmel számot vetve nehezen tudnám a népben létező jogérzetnek egyik főtényezőjét megingatni akarni, tudván azt, hogy mily roppant erő van abban, ha a nép meggyőződésévé válik az, hogy az, a mit a biró kimond, az igazság oraculuma. Di hogyan áll a dolog tényleg? Ezer és ezer példa mutatja, — nem Magyarországról szólok — hogy, fájdalom, az első biró megállapítása nem képez oraculumot, hogy az első biró megállapításának megerősítése vagy annak ingathatatlanná tétele sok esetben vagy az államnak a jogbiztonságban rejlő nagy érdekét veszélyezteti, vagy pedig egyes ártatlan embernek jogtalan elitélését eredményezi. (Igaz!) Nagyon természetes, hogy mélyebben hatolván be mások a felvetett kérdésbe, uj szempontok kerültek vizsgálat alá, és hogy az, a mit felemlítettem, nem kerülhette el a tudósok, bölcsészek és államférfiak figyelmét. Felmerült tehát az a kérdés, vajon tekintve az állam czéljait és az állam feladatát, megengedhető-e, hogy kizárólag formális szempontból és a birói tekintélynek tulajdonított suly szempontjából háttérbe szorittassék azon második nagy érdek, mely egyrészről a jogbiztonságban, másrészről az ártatlannak felmentésében, vagy elitéltetésében rejlik. Tudósaink nagyon kevés kivétellel mindnyájan foglalkoztak e kérdéssel. Méltóztassanak megnézni az eredményt, méltóztassanak megnézni az utóbbi időkben, hogy ne mondjam napjainkban létrehozott büntető perrendtartásokat, és meg fognak győződni, hogy azok mindegyikében más és más megoldás található. Mindenik eltérő megoldásnak e kérdésre nézve az az indoka, mert egyik esetben a két szempont összegyeztetésében, a másik esetben pedig másban gondolták azt elérhetni. Megállapodás tehát sem a tudományban,sem a törvényhozásokban nincsen. Utaltatott arra, hogy a semmiségi panaszok esete terjesztessék ki. Igenis, a semmiségi panasz eseteit ki lehet terjeszteni. De mi lesz ennek eredménye V Az, hogy alkalom nyujtatik a hirónak arra, hogy vizsgálja meg a bizonyítékok alapján megállapított ténykérdését, vagy kiválólag a törvény alkalmazását. A mint a biró a ténykérdésbe belebocsátkozik és nem veszi Ítéletének alapjául kizárólag az első bíróság által megállapítottat ugy, a mint az megállapittatott, akkor Cásarini a luccai törvényszék igen kitűnő és elsőrendű tekintélyű elnökének nézetére hivatkozom, hogy ebben az esetben a semmisééi panasz denaturalisáltatik és semmiségi panaszszá tétetik az, a mi egyenes és rövidebb uton felebbezés volna. És ez igy is történik. Mindnyájan emlékezünk a legutóbb lelépett nagynevű lángeszű és nagy képzettségű ausztr. igazságügyminiszterre, kinek személyes vonzalmával szerencsém van dicsekedhetni, és a ki a 281. §. 5. pontjába betette a semmiségi esetek közé azt az esetet is, ha a megállapított tény és bizonyítékok közt nem csak ellenmondás, hanem oly viszony is mutatkozik, mely az indokoknak és a megállapított tény közti kapcsolatnak meg nem felel. Méltóztatnak tudni, mily irtózatos erős harczoknak és vajúdásoknak eredménye volt ezen §. 5. pontjának ilyképen való megállapítása, és hogy a felső ház a rendkívüli újra felvétel czime alatt ezen pontot kivéve mint rendkívüli újra felvétel esetét állapította meg. És tovább menve, a semmitőszéknek ez esetben a megállapított tény és az indokok közti eltérés miatt, nemcsak megadta a megsemmisítés jogát a ténykérdésben, hanem megadta ezt olykép, hogy a rendkívüli újra felvétel esetében ö maga véglegesen Ítéljen. Legyen szabad már most azt kérdeznem, hogy ez nem denaturalisatiója-e a semmiségi panasznak. Kerülő és hosszas uton való elérni akarása ez annak, a mit nem hittek elérhetőnek egyenes és rövid uton. Mi ez, mint a felebbezésnek megengedése egy más uton. És mi oka ennek ? Az attól való rémület, hogy tökéletesen képzett birák, egy újonnan megállapítandó bírósági szervezet, százados traditiók és egy 1803-tól kezdve hatályban lévő és 1852-ben módosított büntetőtörvénykönyv mellett mégis megtörténhetik, hogy egyes esetekben vagy az állam vagy az egyén kárára igazságtalan megállapodások jönnek létre a ténykérdésekben. A hol a dolog igy áll, a hol kitűnő és elsőrendű jogászok közt nincs nézetegység, habár arra nézve van is, hogy a megszüntetett felebbezés helyébe egy más garantiának kell lépnie, akkor méltóztass'-k j megengedni, hogy én őszinte szeretője, benső kedvelője Magyaror! szág jogi haladásának (Éljenzés), ki rokonszenvemnek egész melegével csüggök birósági szervezetünk kiépítésén, alapjainak fentartásán és kifejlesztésén (Éljenzés), ezen rokonszenvem daczára is visszariadok attól, hogy oly hatalmas fegyver adassék elleneink kezébe a netalán hozandó igazságtalan ítéletek által, a melynek ellenébe nem leszünk képesek tényeket állítani és a mely utoljára is a mi excentricitásra hajlandó természetünknél fogva ellenkezőjét eredményezné annak, a mit czélozunk. (Igaz!) Én tehát nagy aggodalommal nyúlnék ezen kérdésnek oly megoldásához, a mely a felebbezést kizárja. Én, habár nem szólok is az elvi szempontokhoz, legalább részletesen nem. egyetmást mégis kénytelen vagyok elmondani. Helyes elv az, a mely azt mondja: a bizonyítási szabályok elej! tése mellett a bi ó Ítélete, habár magam is elismerem a különbséget ítélet és ítélet közt, a ténykörülményekre vonatkozólag nem superrevideálható, mert utoljára is az alsó biró azon benyomás szerint itél, a melyet a bizonyítékok összhatása benne felköltött; ezt pedig nem lehet superrevideálni; de lehet a logikát superrevideálni, a mely az indicium és az indicatum közti eredményre vezetett. A mindennapi tapasztalás, a tudomány minden ágában nyilvánuló jelenségek és e gyűlés tagjainak fejtegetése bizonyítja, hogy az, bogy egy körülményből vont következtetés helyesen vonatott-e, vagy sem, a logikának kérdése, a melyet a lcgica szabályai szeiint megítélni lehet. Én még a jury verdictjétöl is megtagadnám a megállapítási jogot, hogyha meg volnék győződve arról, hogy a jury verdictjét önkényesen és csupán a lelkére gyakorolt benyomás szerint hozza. Minthogy pedig annak is az az alapja, hogy a józan ész egyenlően fogja a józan ész szabályai szerint megítélni azon eredményt, a mely bizonyos jelenségekben szerepel, és minthogy a józan ész uralmát a logikában elsőrendű szabálynak kell tekinteni, ennélfogva az indicium és indicatnm közti kapcsolatnak felülbírálása, egy magasabb tekintélyű, nagyobb képzettségű és sokkal elfogulatlanabb egyén által szerintem lehetséges. Nem tartom tehát dogmának, a melyhez szó nem fér, azt, h igy a bíróság benyomása szerint ítélvén, ítélete egy másik biró által nem revideálható. Igenis revideálható az ítélet logikája, a mely, ha nem helyes, annak megváltoztatása e szempontból indokolt. (Befejezése köv.)