Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 37. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában

— 290 — A 317. §-t azon intézkedéssel kérjük megtoldatni, hogy a makacssági Ítélet, kézbesítés nélkül, azonnal végrehajtható legyen. A 320. §. helyett a mostani perrendtartás 492. §-át kérjük fentartani. A foglalást követő teendőket a rendes végrehajtási eljárás szerint teljesíteni szükségtelen, mert a vásári bíróság ítélete ellen perorvoslatnak helye nincs (322. §.). A vásári bíróság ítélete folytán lefoglalt tárgyak azonnali eladatása pedig már csak azért is ajánlatos, mert vásár idején rendszerint kellő számú vevők is lesznek a helyszínén. Szabadjon e fejezethez még megjegyeznünk, hogy a vásári forgalom igényei, melyek a jelen fejezet rendkívüli szigorát szülték, véleményünk szerint azon kivételes intézkedést is szükségessé tennék, hogy a roszakaratu adós ellenében bizonyos korlátok között a személyi végrehajtás is alkalmazható legyen. A vásári kereskedés nagyrészt oly egyének kezében van, kiknek már foglalkozása magával hozza a helyi ölhelyre való költözködést, kiket tehát illetőségüknél rendszerint hasztalanul keresne a hitelező. Ily egyének vagyonának nagy része rendszerint készpénzből és egyéb könnyen elrejthető ingóságokból áll. Rendes végrehajtási eljárásunk legalább is kétséget hagy fen arra nézve, vajon a végrehajtást szenvedett személyes megmotozása meg van-e enge'lve. így az esetek túlnyomó többségében az adós készpénze, értéktárgyai és a többi hozzáférhetetlenek. A vásárosnál az ebből támadható veszély természetesen még nagyobb, mint a rendes forgalomban. A személyi végrehajtás ezen kivételes esetekben tetemesen elősegítené a jogbiztonságot. A 323. §. a választott bíróság elé vihető ügyeket állapítván meg, csupán azokban nem engedi meg a választott bíráskodást, melyek a 40. §. szerint külön illetékesség elé utalvák. A milyen kétségtelen, hogy a vitás kérdéseknek bizalmi férfiak által való eldöntése a feleknek joga ; a mily kétségtelen az is. hogy viszonyaink között, rendes bíróságaink tulterheltetése folytán, kívánatos az ily szerződések lehetővé tétele: ép oly elvitázhatallan, hogy minden jogállam féltékenyen ügyel arra, hogy a rendes bíráskodás hatásköréből és az általános törvények uralma alól csak oly ügyek legyenek elvonhatok, melyekben kizárólag magánjogi, a telek feltétlen rendelkezése alatt álló kérdések képezik a per tárgyát. A javaslat 40. §-a nézetünk szerint nem meríti ki ezen esetek sorozatát. Igaz, ugyan, hogy e szakasz c) pontjának e kifejezése : »nem vagyonjogi viszonyok*, elég bő arra, hogy az alá esetleg mindenféle jogviszony subsumáltathassék, de bizonyos ügyek, daczára vagyonjogi természetüknek, oly benső összefüggésben vannak az állami és társadalmi jogrend legfontosabb érdekeivel, ho^y azokat a rendes bíróságok hatásköréből kivenni, ezen érdekek koczkáztatása nélkül, nem lehet. Azért tüzetes felsorolását óhajtjuk a választott biróság elé nem vihető ügyeknek, s kimondatni kérjük, hogy a 40. §-ban foglaltakon, kivül választott biróság nem járhat el azon perekben : a) melyekben állami, községi vagy hitfelekezeti vagyon képezi a per tárgyát ; b) melyek status-kérdésekre vonatkoznak; c) melyek gyámság, gondnokság alatt állók vagy távollevők jogaira vagy kötelezettségeire vonatkoznak; d) oly ajándék vagy hagyomány iránti perekben, melyekben az örökösök törvényes része érintetik. A 324. §. első bekezdése a rendes bíróságok tagjait kizárja a választott bíróságokból. Mi ezt indokolatlannak tartjuk. A jogkereső közönség eddig is szívesen hivatkozotté közegek szaktudó judiciumára, s a jogász kétségkívül legnemesebb feladatainak egyikét teljesiti, midőn nem hivatalos minőségében is közreműködik a megzavart jogrend helyreállításánál. Mi nem félünk attól, hogy e nobile officium ellátása a közszolgálat rovására fog gyakoroltatni; s ha ez kivételképen mégis megtörténnék, egyéb törvények, pl. a fegyelmi, hivatvák a bajon segíteni. De e csak lehetséges visszaélés nem igazolja a szakasz rendelkezését, melyet csak jogszolgáltató közegeink elleni bizalmatlanság sugalhatotts mely azokat egy kétség kivül hasznos működéstől egészen eltiltja. A 326. §. az ott szabályzóit felhivás közlését facultative a birósági végrehajtókra kívánja bizni. A végrehajtói intézmény mai szervezetében az ilynemű functiókra berendezve nincs. Azért e közléseket vagy biróság nagy közjegy.0 által véleményezzük teljesitendőknek. A 330. §-t olykép óhajtanok kiegészíttetni, hogy a választott biróság előtt önkényt megjelenő tauu, ha annak bitbevétele a felek által nem kívántatik, maga a választott biróság általlegyen kihallgatható. A 333. §. c) pontjából, összhangzásban a 324. §-hoz tett észrevételünkkel, az e szakaszra való vonatkozást kihagyandónak véleményezzük. Ugyanazon szakasz nyolezadik bekezdése a költségek tárgyában felebbezett választott-birósági Ítéletet megsemmisíttetni rendeli. Sokkal czélirányosabbnak tartjuk, ha a felső biróság az Ítéletet e részben csupán megváltoztatja. A 334. §. a választott bíróság Ítélete alapján a végrehajtást azon bíróságnál rendeli kérelmezendönek, melyhez a per »választott biróság esetén kívül* tartoznék. E rendelkezés folytán az ügy végrehajtási stádiumában illetékességi kérdés fog előállani, melynek megoldása végtelenül hátráltatja a kielégítést. A dolog természetének megfelelőbbnek tartjuk, ha az rendeltetik, hogy a végrehajtás elrendelésére azon hely bírósága illetékes, hol a lefoglalandó tárgyak léteznek ; ha pedig több helyen léteznének, azok bármelyike. A felhívási perekkel foglalkozó fejezetre kevés észrevételünk van. Kétség támadhat arra nézve, vajon felhívási perekben helye van-e az igazolásnak; azért oly intézkedést tartunk szükségesnek, mely e perorvoslatot ezen eljárásban is megengedi. Az építkezési felhívást szabályozó 351. §. csak a felhívási kereset megindítására jelöli ki illetékesnek a járásbíróságot, kifogások esetében pedig az »illetékes« bíróságnál, tehát a törvényszéknél rendeli a pert folytatandónak. Az ide tartozó ügyek sürgős volta, nézetünk szerint, kívánatossá tenné, hogy az egész per sommás eljárás szerint láttassék el. A b'rtokháboritási perek körüli eljárást szabályozó rész az 1852. ideigl. polg. perrendtartásra támaszkodik. A birtoknak kiváltságos sérthetetlenségéből következik, hogy annak védelme czéljából gyors eljárásról is gondoskodunk. De némi kétségeink vannak arra nézve, mily helyet kell a birtokpereknek a javaslat rendszerén belül tulajdonitanunk. Mig ugyanis a javaslat 75. §-ának m) pontja szerinte perek sommás útra tartoznak, ugyancsak a javaslat 360—365. §-ai számukra egész külön eljárást állapítanak meg. Igen valószínű, hogy ez a gyakorlatban zavarokat fog szülni; azért kötelességünknek tartjuk ezen ellenmondást kiemelni. Nagyobb aggodalmaink vannak a javaslat azon intézkedése ellen, melyek érvényben levő jogunkat érintik. Régibb törvényeink i különösen az 1802. XXII. és 1807. XIII. t.-czikkek szerint kétségte len, hogy a magyar anyagi magánjog, eltérve a rómaitól, a birtokvédelmet nem adta meg oly mértékben, hogy a roszhiszemü, talán bűntetten alapuló birtokot is feltétlenül pártfogása alá vette volna. Az idézett első törvény 1. §-a s a másodiknak 1. §-a kötelességévé teszi az eljáró alispánnak, hogy csak a háborító cselekedet törvénytelensége esetében (cogn tu facti illegalitate) járjon el. Ha tehát nyomban kideríthető, hogy a birtokban levő pl. tolvajt a jogos tulajdonos vagy birtokos »háboritja«, mit jogtalanságnak nevezni alig lehet, előbbi a sommás visszahelyezést nem követelheti. Még kétségtelenebbnek mutatkozik magánjogunk ezen elve, ha figyelembe veszszük az idézett 1802. XXII. t.-cz. 4. §-át, mely az esetben, ha a bérlő a bérbeadó által háborittatik, egyenesen utasítja a bíróságot, hogy a bérlő által vállalt kötelezettségek teljesítését vagy nem teljesítését vizsgálja, tehát valóságos jogi kérdés tárgyalásába bocsátkozzék. Hazai jogunk ezen állásában alig indokolható a javaslat 361. §-ának az ideigl. polg. perrendtartás 620. §-ával majdnem szószerint megegyező azon rendelete, hogy a tárgyalás, minden jogi kérdés mellőzésével, kizárólag az utolsó birtokállapotra s a háboritás tényére szorítkozik. Azon helyzetnél fogva, melyet a birtok az osztrák magánjogban elfoglal, az ideigl. polg. perrendtartás következetesen rendelkezett ; de a magyar birtokjog szempontjából a javaslat helytelen szigort alkalmaz. A 360. §. második bekezdését a nagyobb egyszerűség kedveért ugy óhajtanok módosittatni, hogy a birtokháboritási kereset a birtokháboritís tényétől számított egy év alatt indítandó meg. A 361. §. második bekezdése szintén eltér mostani jogunk intézkedéseitől, rendes eljárásra utasítván az 500 frtot meghaladó kártérítési követelést, kivéve a beismerés esetét. Mostani jogunk szerint a közvetlenül háboritásból eredő kártérítési igényeket (damna ipso occupationis actuenata) az összegre való tekintet nélkül a visszahelyezési perrel együttesen rendeli elintézendőknek, s csak a vesztett hasznot és a távolabbi kárt (damnum emergens) kell rendes eljárás utján követelni. Mi itt is jobbnak tartjuk a fenálló törvény rendelkezését, mert magából a háboritás tényéből származó vagyoni kár a téuynyel együttesen könnyen felismerhető és megállapítható, arra nézve a nyomban kihallgatható tanuk szintén nyilatkozhatnak, s mindenesetre könnyebben megállapítható, mintáz előbbi állapot helyreállítása után, mikor talán már az erőszakoskodás nyomai is eltűntek. Az előleges bizonyítást szabályozó VI fejezet mi változtatást sem tesz a jelenlegi törvényen. Xekünk sincs elvi észrevételünk. De a törvény hasznalatánál észlelt szövegezési hiányok közül néhányat mégis fel kell hoznunk. A 366. §. azt rendeli, hogy előleges bizonyítás kérésénél folyamodónak kimutatnia kell, hogy bizonyítékaitól eleshetik. A »kimutatás« kifejezést bíróságaink (a törvény betűje szerint nem helytelenül) ugy értelmezték, hogy a nevezett körülménynek perrendszerüen bebizonyitottnak kell lennie. E/. a felhozott esetben majdnem lehetetlen, már csak azért is, mert többnyire jövőbe u előállható tényekről van szó. Az előleges bizonyítást, mely az ellenfélre kárral alig jár, megengedhetőnek tartjuk a bizonyiték-elveszés valószinüvé tételénél is. A 368. §. viszont túlságosan könnyűvé teszi az ellenfél megidétetésének mellőzését. Az, hogy az ellenfél ludva nincs, legalább is valószínűvé volna teendő. A bizonyítási eljárásra vonatkozó czimnél tett észrevételeinkhez képest a 366. §. második bekezdését a szakértői szemlével véljük megtoldandónak. A javaslat 376. §-a a házassági perekre nézve érintetlenül hagyta az 1868 : 54. és 48 t.- czikkeket. E törvények csak az illetékességre nézve rendelkeznek, az e Íj á r á s r a nézve pedig nem mondanak egyebet, mint hogy a két felekezetű evangélikusok házassági ügyében az 1791 : 26. t.cz. illetőleg az 1786. márczius 6-iki utasítás szolgáljanak irányadásul, az izraeliták házassági pereiben pedig az eljárás szabályozására az igazságügyiminiszterium hatalmazhatott fel. De az idézett utasításnak a peres eljárást illető rendelkezései fölötte sommázatosak, s innen van, hogy a törvényszékek különböző eljárást követnek. Az egyöntetűség kedvéért kívánatos volna, hogy a tapasztalás szerint teljesen sikertelen békéltetési kísérletek mellőzésével vagy legalább egyszeri kísérletre szorításával ezen perekben a jegyzőkönyvi eljárás alkalmaztassék. Miután továbbá a házasságvédö rendszerint egyik fél részéről sem számithat a tényállás közlésére s igy csakis a felek perbeszédeiben találhat támpontokat: kimondatni kér-