Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 37. szám - A köteles rész. 6. [r.]

— 286 E tekintetben is közönséges, subsidiarius joggá vált a i XVII. század óta a párisi coutume.10) Gyakorlati fontosságú vita tárgyát képezte, vajon akö- i teles rész a hagyaték része, vagy az örökségé, mely utóbbi | esetben egyrészt az örökségről való lemondás által elveszett, ! másrészt az örökhagyó hitelezői által is megtámadtathatott. A római jogi felfogás szerint a köteles részt a gyermek épen azért követelte, mert más lett örökössé; a franczia szokásjog ellenben nem ismervén örökösi institutiót, a köteles rész j abban csak bizonyos ajándékozások és hagyományozások korlátozásának jellegével birt, arra nézve a törvényes, ipso ! iure beálló háromlás (saisine légale) megengedhető, a missio ! in possessionem par voie d'action szükségtelen volt. Ehhez képest Dumoulin azon hires elvet formulázta, hogy: »apud nos (in Gallia) non habét legitimam nisi qui heres esU,11) melyet utóbb általánosan elfogadtak.12) Ne- I hogy azonban az örökhagyó hitelezői elvonhassák a köteles részt, az esetben, midőn oly ajándékozás reductiója (action i en retranchement által) forgott fen, melynél később keletke- I zett tartozások meriték ki az örökhagyó vagyonát, Dumoulin j a legitimariusnak egy action personelle de donation inoffici- ! euse-t ad, mely által az örökhagyó hitelezői mit sem nyer- | hessenek.13) Ezen önkényes, következetlen jogi constructiót , faute de mieux többen követték,") mig Ricard15) szerencsé- I sebb expedienst ajánlott. Szerinte is örökösi minőségben ; kell a köteles részre jogosultnak az élők közötti ajándékozás j reductióját keresnie; nehogy azonban az igy nyert javak (sőt saját vagyona) ismét el vonathassanak tőle az örökhagyó hitelezői által, megengedi neki a leltár kedvezményével i való örökség-elfogadást, mi által a hitelezők csak az örökség • megnyílásakor az örökhagyó vagyonában volt (hagyatéki) j javakból kereshetnek kielégítést.10) E rendszert elfogadta ' a legtöbb jogtudós, közöttök Lebrun1) ésPothier,ls) bevette a gyakorlat és végre, érdekes vita után, Napoléon ellenzése ! daczára, eredményét acceptálta a code civil (921 art.)19) E i mellett azonban az uralkodott tan szerint, ha a köteles részre , jogosult le is mond az örökségről, megtarthatja azt, mit I ajándék és hagyomány czimén kapott, a köteles rész és az í örökhagyó szabad rendelkezésének tárgyát képezett vagyoni ! érték erejéig; e megtartási jog és cumulatio azonban csak ! exceptio alakjában érvényesíthető,20) mert kereseti jognak j feltétele az örökség elfogadása. A köteles rész csak a leszármazókat, sőt némely cou- I ,0) A romanisták a coutumiers ellenében vitatták, hogy a római jog, mint az | intézmény anyajoga, közvetlenül alkalmazandó ott, hol a coutume maga nem intézkedik, így még Ricáid (Donationa, p. 3. N. 1013 — 1017). De győzött azon nézet, mely a párisi coutume elsőbbségét vitatta . Lebrun (Success. 1. 2. c. 10. u. 9 17.), Bourjon (Success. p. 2. c. 10. n. 9.), Pothier (Donations n. 213.). 1[) Sur l'ancienne coutume de Paris art. 125. §. 1. i. h. t. 1. p. 884. Is) Eicard i. h. N. 978. 1165. Lebrun i. h. 1. 2. c. 3. s. í. N. 9 — 29. Pothier i. h. N. 214. 217. 240. Eenusson: Propres II, I, 16. ") Coneeils XXIX. §. 2. XXXV. §§. 15-19. i. h. t. 2. p. 890. 911. u) Eoussilhe : Instit. au droit de Légitime (Avignon 1778. 3. kiad. 2. köt.) t. í. N. 27. Argou Instit. au droit francais (Paris 1787. 11. kiad. 2. köt.) 1. 2. c. 13. infin. Még ügyetlenebben (héritier pour la légitime seulement 1) Guy Coquille : Sur Nivernais XXVII, 7. (Oeuvres compl. Bordeaux 1703, 2. fol. köt). 15) Donations N. 979—985. 16) Ricard megengedi, hogy a legitimarius azután ismét lemondhasson a leltári kedvezményről s örökségről, a nyert javakat azonban megtarthassa, mely következetlenségét megrója Merlin, ki az egész elméletet, elveti s a legitimarius keresetjogát örökösi minőségtől függetlennek tartja (Rep. v. Légitime s. 3. §. 1. N. 2.). *') Success. 1. 2. c. 3. s. 1. N. 9 — 29. 18) Donations N. 217, 253. 19) E vitát 1. Fenét i. m. 12. köt. 335—349. lk. Midőn Napoléon jogi érveit, hogy a légitime az örökség része, s hol több az adósság mint az activa, ott nincs örökség stb., egymásután megozáfolták (különösen Treilhard és Bigot-Préameneu\ kijelenti, hogy, ha nem is forog fen fraude, »il est contre les moeurs qu'uu fils opulent ne paie point les dettes de son pére.« 30) L. Coin-Delisle : Limité du droit de rétention par l'enfant renoncant. Paris 1852. A cumulatio nem engedtetett meg a coutumes d'ógalité és d'option által : Bourjon : Success. 1. 2. u. 5. n. 4. c. 11. n. 1. Pothier Success. c. 4. a. 3. §. 2. Az ajándékok megtartása s beszámítása alegitimába (a justiniani 92. nov. nyomán, mely szerint a gyermek szintén nem tartozik az örökséget elfogadni, immensa donatio-ját megtarthatja s abból csak fivérei köteles részét tartozik kiadni) egyhangúlag megengedtetett; de a cumulatiot a szabad rendelkezésre álló értékkel (portion disponible) többen ellenezték. Lemondás akkor már az önálló háztartás alapitása volt, hacsak az avval járó ajándék a szülő által expressis verbis örökségi előlegül {avancement d'hoirie) nem adatott, mi utóbb (régibb párisi coutume art. 123. 124. 159.) törvényes vélelemmé vált, hogy igy a házban (en celle) maradt s az emancipált (mise hors de pain et pot) gyermekek egyenlőek, utóbbiak örökségi joguk élvezetében, de egyszersmind a beszámítás (collatio, rapport) kötelezettségében maradjanak. Dumoulin csak a legitima megtartását engedi meg azon örökségéről lemondó gyermeknek, mely ajándékát kijelentve örökségi előlegül kapta (Sur Paris a. c. art. 17. n. 1.4. art. 159. n. 5 — 9. i. h. t. 1. p. 368. 910.) ; e nézetét azonban a reformált párisi coutume (art. 307. s orléansi art. 273.) s a gyakorlat el nem fogadta ; a cumulatio elmélete, elfogadva Lebrun (Success. 1. 2. c. 3. s. 1. n. 28.), Pothier (Donations n. 217.) és Eicard (Donations n. 679.) által, az 1731. ordonnance 34. art, által országos joggá vált. tume szerint csak a gyermekeket illette.21) A felmenőket egyik sem említi, a testvéreket »selon la raison de droit* azaz »turpibus personis scriptis« csak némelyek (Orleáns 277. Bourgogna VII. 9.), mi a felmenőkre kiterjesztetett.22) A párisi parliament arréts-i megtagadták,25) az irók többsége természetjogilag alaptalannak találta az ascendensek igényét.24) Nem tekintetvén legszemélyesebb jognak, a köteles rész igénye a jogosultnak személyes hitelezői által is gyakoroltathatott; ellenben az örökhagyó hitelezői által csak akkor, ha a jogosult a leltár kedvezménye nélkül lépeti fel örökösül. A köteles részből, miután fentartott örökségül tekintetett, ugyanazon okok zártak ki, mint az örökségből.23) Miután a köteles rész a gyermekeket nem egyetemlegesen, hanem egyenkint illette, vita támadt, vajon a kizárt vagy lemondó gyermek is számit-e a köteles rész mennyiségének meghatározásánál, mely esetben a fix portio (párisi coutume) és a progressiv portio (római nov. 18.) a megtámadandó ajándék- és hagyomány birtokos javára kisebb, progressiv portio (4 gyermekig l/s, 5 gyermektől kezdve V2) esetleg nagyobb. A tagadó megoldás, mely a római jog intézkedésének megfelelt, nagy többséget nyert.20) Némelyek azon elméletet állították fel, hogy minden jogosult számit ugyan, de csak társai javára, kik ius accrescendivel birnak, mi által esetleg a progressiv portio is növekedett.27) A köteles rész igénye alapján a hagyományok2") és ajándékozás2•') reductiója kérethetett,40) sőt turpis persona ellenében,51) vagy ha az örökhagyó szándékosan (consilio) alaptalan vagy hamis okból52) mellőzte a jogosultat, az egész végrendelet megsemmisíthető volt. A kereset, mint dologi, harmadik szerző ellen is irányulhatott s a tárgyakra in natura ment. A reductió tárgyát képezte első sorban az általános hagyomány, ennek elégtelenségekor a különös hagyományok arányosan, végre az élők közötti ajándékozások, megtételük ideje szerint visszahaladó sorban.3 3) Természetesen ott, hol a legitimával a réserve coutumiere concurrált, csak az esetben volt az elsőnek helye, ha annak értéke az utóbbiban nem foglaltatott.01) -') Boulenois 75, Artois 93, Ponthieu 8 kizárják a repraesentatiot. Némelyek — hol a 18. nov. mintájára progressiv köteles rész volt. — a különböző leszármazókat fejenkint részesitik (Lebrun Success. 1. 2. c. 3. s. 3. n. 2 — 4.). =s) Pothier : Cout. d'Orléans 277. a. Általánosult az 1735. ordonn. sur les Testaments óta. 23) Bourjon : Success. 1. 3. c. 2. n. 12. Merlin i. h. s. 3. §. 2. 2<) Ricard i. h. n. 919. Lebrun i. h. 1. 1. c. 5. s. 8. n. 28. •'*) Az előzetes lemondás csak a dotált lányt zárja ki (laesio enormis kivételével) párisi s legtöbb coutume szerint Loysel i. h. 1. 2. t. 5. §. 25. Lebrun : Success. 1. 3. c. 8. s. 1. n. 32. »«) Cujas i. m. t. 2. p. 1061—63. Voet: Ad Pandektas 1. 5. t. 2. n. 49—50. Dumoulin: Conseils t. 2. p. 895. 911. Eicard i. h. n. 1056. 1061 — 1062. Lebrun i. h. ( 1. 2. c. 3. a. 6. n. 12. 13. Pothier: Donation n. 227. Sur Orléans t. 15. n. 77. Természetesen számit az örökség megnyílása után aliquo accepto, azaz ajándéka vagy hagyománya megtartása végett vagy őt kártalanító örököstárs vagy idegen javára az örökségről lemondó jogosult. A dotált (s ezért kizárt) lány is számit: Eicard i. h. u. 1066. Lebrun i. h. n. 19. 20. =") Ha p. o. 5 gyermekből 1 kizárva van, a 4 jogosult mindegyike mégis j '/a-nek Vs-ét (=Vio) kap '/3-nak '/í-e (='/is) helyett. Igy Dómat Lois civiles 1. 3. | t. 3. s. 2. n. 34. Furgole : Testaments c. 8. s. 2. n. 144—153. Charondas: Pandec! tes du droit francais 1. 3. c. 12. *») Uisiversalis és partikuláris ; legata pia s remuneratoria sem véve ki. 2a) Akkor is, ha a jogo-ult születése, sőt szülei házassága előtt, szülei közt egymásnak házassági szerződéssel adattak. A lány zárdai vagy házassági hozománya. Az utóbbira nézve fenállott controversiákat megszüntette az 17 31. ordonn. des Donations 35. art. 3») A számítás (computatio) szabályait, a római jog intézkedé eit kifejtvén, Eicard (Donát. n. 1159— 1161), Lebrun (Success. el. 2. t. 3. s. 5. n. 2 — 6.) s Pothier (Sur orléans n. 86.) olykép állapították meg, mint mai napig alkalmaztatnak: Az örökség megnyílásakor a hagyatékban talált javak értékösszegéhez (csak ezekből vonván le a hagyatéki passivákat) hozzáadatott az ajándékozott ingóknak az ajándékozáskor volt értéke s az ajándékozott, ingatlanoknak az örökhagyó elhalálozása | napján volt értéke (— birtokosuk felelt a romlásokért, viszont megtéríttethette magának a szükséges és hasznos beruházásait —); ez összegből számíttatott a portio mennyisége. 31) Lebrun Successions 1. 2. t. 3. s. 2. n. 31 — 33. ") U. o. s. 1. n. 4. •») A párisi parlement 1675. mart. 14. hires arrétben (u. n. de Faverolles ; Lamoignon elnök alatt, fiának, avocat généralnak, conclusiói értelmében) Dumoulin tanítása (Couseil 35. n. 24. i. h. t. 2. p. 912.) nyomán az ajándékozások arányos reductiója mellett, de utóbb a szerzett jogok elveivel megegyezően az emiitett sorrend mellett, 1688. mart. 16. elvileg (Denis Talon avocat géneral conclusiói alapján) döntött (Bourjon : Success. 1. 3. c. 2. n. 67.). Hasonlókép már előbb a provencei s toulousei bíróság (Furgole : Questions sur l'ordonnance des donations IX.) határozott és d'Argentré (Sur Bret. a. c. 218. gl. 5. n. 23—26) s Eicard (Donát n. 1116.) irtak. Végleg megállapitá ezt az 1731. ord. 34. a., mely a code civil 923. art.-ba átment. 3«) »La légitime de droit n'était admise que par forme de complément de la légitime coutumiére.i Eicard i. h. n. 1117.