Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 2. szám - Külföldi könyvkivonatok bizonyító ereje

— 11 — Külföldi könyvkivonatok bizonyító ereje. A jelenlegi mostoha kereskedelmi viszonyok következtében sokkal több adósság jön könyvkivonat alapján a bíróságok elébe, mint más időben. Különösen a német birodalmi kereskedők perelnek be a mi bíróságainknál számos magyarországi adóst, mivel az érvényben levő német perrendtartások nem ismerik a »forum solutionis« olyan nemét, mely szerint könyvszámlán (contocurrent) alapuló követelés azon biróság előtt is perelhető, a melynek területén a kereskedelmi könyvek vitetnek. Az ilyen követelés személyes kereset természetével birván, a német felfogás szerint az alperes rendes lakhelye szerinti illetékes bíróságnál perelendő. Innét van, hogy a németek nálunk perelnek. Ilyen per folyamában a baklövések egy hosszú lánczolata követtetik el, mely egy részről mulatságos tanúságot tesz, milyen ügyetlenül vitetnek nálunk a dolgok, más részről bennünket a nevetségnek kitesz a külföld előtt. A magyar fél képviselője rendszerint azon kifogással áll elő, hogy nincs nekünk viszonosságunk az illető német állammal, melyből való az alperes, a könyvkivonatok tekintetében. Erre persze az onus probandi a felperesi képviselőre esik. Ez rendszerint ilyen fogásra minden lélekjelenlétét veszíti és halasztást kér. Legközelebb útnak ezen képzelt nehézség megoldására tartja azt, mely az igazságügyminiszteriumba visz, és hirtelen összekalapál egy folyamodványt, melyben arról kér ötven krajczáros hivatalos bizonyítványt, hogy a könyvkivonatok tekintetében Németországgal aviszonosság csakugyan, a mint dukál, fen is áll. A minisztériumban a különböző fokú kapácitások nagy képpel fogadják ezen folyamodványt; sokat tanakodnak, és a mint már szokták, félszeg módon intézik el. Elutasitó határozatukat azzal inkokolják, hogy csak a belföldön érvényes törvényekről adhatnak bizonyítványt, s a ki külföldi törvényre hivatkozik (Pts. 545. §.), annak szövegét előmutatni köteles; ennélfogva forduljanak az illető német kormányhoz bizonyítványért. Az erre még jobban megzavart magyarországi jogi képviselő, félvén, hogy a meghalasztott határidőből kiesik, táviratilag rival a német kereskedőre: »Mit PosUendung ersuche um Zeugniss über Reciprocitát des Contocurrent.« Ezen kereskedő nem értvén a táviratot, elküldi helyben levőRechtsanwalt-jához, a ki kétszeri elolvasás után sem tudja felfogni. Végre badarságnak jelenti ki, melyet a magyar távirdának a német nyelvben való járatlansága idézett elő. Badarsigot tartalmaz ilyen távirat, az bizonyos; de ez nem a távirda hibája. A badarság az, hogy viszonosság a könyvkivonatok tekintetében oly fogalom, melyet egyetlenegy európai jogász sem ért, mert nem is létezik. A könyvkivonat kereskedelmi magánokirat mindenütt, a hol keresk. jogi fogalmak léteznek. Annak mindenütt többé-kevésbbé korlátolt de soha sem teljes bizonyító ereje van. Külföldi vagy belföldi kereskedelmi könyvkivonat jogi hatálya tekintetében nem létezik különbség, és ilyen különbséget törvényeink, de hála legyen Ulpian szellemének, még felső bírósági döntvényeink sem ismernek. A könyvkivonat egy bizonyító eszköz, melynek hitelessége annál inkább megfelel, minél jobban igazoltatik, hogy oly alapon keletkezett, mely a meddő kifogásoknak elejét veszi. Németországban és általában külföldön kelt könyvkivonatok tekintetében csak olyan kifogásokat lehet emelni, a milyenek a Magyarországban vezetett könyvek kivonatai ellen; ilyenek pl. hogy az illető nem bejegyzett kereskedő, hogy a könyvek nem vitetnek szabályosan, hogy a felmutatott másolat nem hiteles alakú (Pts. 179. §.), stb. De soha sem lehet aviszonosság alapján kifogást emelni.Mert épen olyan joggal lehetne egy magánkötvény, egy fuvarlevél és számtalan különböző alakú külföldi iratok ellenében a viszonosság alapján kifogást emelni, a melyeknek nemcsak hogy semmi alapjuk nincs, de az illetők tudatlanságát majdnem villany-fényben ragyogó glóriába helyezik; s a mit legelső helyen kellett volna felhozni, a külföldön bennünket guny tárgyává tesznek. Pedig azt hiszszük, kijut nekünk ebből ugy is elég. Dr. Kixs Péter. Ügyvédi sérelmek. Mottó : Az ügyvéd sérelme az igazságszolgáltatás sérelme. VII. Utalvány az ismeretlenre. S. R.-nek néh. F. J. ismeretlen örökösei elleni 300 frtos ügyében alperesi ügygondnoknak, Dr. D. R. ügyvédnek, ki felperes kérelmére a k. ker. s váltótszék által volt kirendelve, dijai s kiadásai »az ismeretlen örökösök ellen« állapíttattak meg. Dr. D. R. kérvényét, hogy költségei felperes ellen állapíttassanak meg, a váltótörvényszék 7416/878. sz. végzéssel elutasította. Dr. D. R. felebbezése folytán a kir. ítélő tábla 837/878. sz. a. következő végzést hozott: »Tekintve, hogy az ügyvéd munkadija a ptr. 252. §. értelmében mindig az általa képviselt fél irányban állapítandó meg, tekintve hogy a törvény az ügygondnokul kirendelt ügyvédekre nézve e tekintetben kivételt nem tesz, tekintve, hogy akként felebbező ügygondnok azon kérelme, hogy kiérdemelt munkadija a nem általa képviselt felperes irányában állapittassék meg, törvényes alappal nem bír: az eljáró kir. kereskedelmi és váltótörvényszéknek fentebbi keletű és számú végzése felebbezett részében helyben, nem felebbezett részét illetőleg pedig érintetlenül hagyatik. Kelt Budapesten 1878. martius hó 4-ik napján*. Dr. D. R. ezen végzés elleni felebbezést többek között következően indokolta: »A kir. ítélő tábla 837/78. r. sz. végzése az e. b. végzést tettleg indokaiból hagyván helyben, az ellen felebbezéssel élni ügyvédi kötelességem és ragaszkodom 11558/78. sz. első felebbezésem indokaihoz, melyeket a kir. itélő tábla nem csak meg nem czáfolt, hanem egyáltalán teljesen ignorált, mi magában is sérelmes. Kiemelem, hogy nem a pár forintnyi díj, hanem a kérdés elvi oldala indit a fáradságos, költséges felebbezésre. Az ügyvédi kar és a munkadíjnak szentsége sértetnek az által, ha a gondnokolton, kiismeretlen, kell a költséget keresni. Ez utalvány az ismeretlenre méltatlan satyra. Vagy kimondandó, hogy ingyen kell eljárni, vagy pedig a költséggel az azt okozó ismeretes fé 1 terhelendő, mi törvényes és méltányos. De jogot adni ismeretlen személy ellen ez — képtelenség. Ha mindazon kérelem elutasítandó lenne, melynek alapja a törvényben nincs meg betli szerint, akkor mindenütt — de nálunk leginkább — naponta millió esetben meg kellene tagadni a bíráskodást. A törvény szelleme nem az. Az ügyvéd és megbízója szerződést kötnek, ellenben az ügygondnok hivatalból és szerződés nélkül jár el, m e g b i z ó j a a biróság, tehát ennek kell gondoskodni adijazás biztosításáról. A sérelmes végzések szerint az ügyvédet mindig fele, ez esetben a biróság tartoznék díjazni; de az egész érvelés alapjában hibás, mert nem az ügygonduokság természetéből, hanem azon a kérdés érdemére nem tartozó véletlenből indul ki, hogy az ügygondnok ügyvéd* ergo mindig csak fele, esetleg egy X. ellen lehet követelése. Ezen érvelés alapján, ügyvéd bármely követelése, mely nem fele iránti díjigény, elutasítható volna. Ez érvelés strikte oda is vezetne, hogy p. o. a házasságvédő dija csak a házassági kötelék ellen volna megállapítható, nem pedig a peres felek ellen, mert ezek a házasságvédőnek nem felei. Tudtomra a méltányosság szerint is bíráskodó legfőbb Ítélőszék gyakorlata alapot ad kérelmemnek. Mint a csődtömeggondnok s perügyelő dijai tömeg hiányában a csődöt kért hitelezőket, ugy az ismeretlennek részére kirendelt ügygondnok dijai a kirendelést kért ismert felet terhelik. Sajnos, hogy e legfőbb itélőszéki gyakorlat nem respectáltatik alsó bíróságaink által«. Ezen felebbezésre következő végzést hozott, az eljáró biróság: »A f. évi 7416. sz. e. b. végzés a. II. biróság f. é. 837. sz. végzésével helyben hagyatván, két egybehangzó végzés ellen pedig további felebbezés meg nem engedtetvén: jelen felebbezés a váltóeljárás 43. § a é r t e 1 m é b e n hivatalból visszautasittatik«. Ilyen esetek mindennapiak. Bíráink mulatnak azon naiv ügyvédeken, kikben hivatásuk önérzete fellázadt hasonló gyakorlat ellen. És e naiv ügyvédek egyre kevesebben lesznek. Szegény ügyvédi kar! Különfélék. — A bwlgettárgyalás közeled véli, illetékes körökben az iránt is folytatnak eszmecserét, milyen megtakarításokat lehetne az igazságügyi tá:cza körül eszközölni. Mindenkit megdöbbent azon rengeteg nagy összeg, melybe a kir. tábla kerül; annál inkább, mert a költség nem áll arányban az eredménynyel. A pénzügyi bizottság illetékes embereihez és különösen az igazságügyi költségvetés fényes nevü előadójához közel álló képviselői körökben már két javaslatot hangoztatnak, melyek a megtakarítás jellegét hordják magukon. Az első az, hogy egyelőre a kir. táblán üresedésbe jövő állomások ne töltessenek be, és igy néhány ezer forinttal kevesbülne a kiadás. Nagyon is helyesen van ezen terv igazolva az által, hogy a bagatell-törvény, akármilyen elhibázott legyen is, miről mindenki napról-napra jobban meggyőződik, egy eredményt mégis fog felmutatni, és ez a felsőbb bíróságok által felülvizsgálandó perek jelentékeny kevesbülése. A másik javaslat már előbbi időben épeu az igazságügyi költség-