Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 33. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában

— 257 — mulasztotta is, egyenlő tekintet alá szokott vétetni a bejegyzett kereskedőkkel és az 1874: évi 22. t.-cz. alapján hasonló elbánásban részesül. Mily különbség van az 1840 : 22. t.-cz. 130. és 131. §-ai között ugy a czimre, mint a büntetés kimérésére, azt azok összehasonlításából bárki láthatja. Mily eltérők a nézetek a bíróságoknál abejegyzett és be nem jegyzett kereskedőkre azok bukás okai elbírálásánál, azt az alább felhozott példa élénken illustrálandja. K. . . Hermina bpesti kereskedőnő 1878. évben maga ellen csődöt kérvén, az megnyittatott és arról a bpesti ftőtszék értesittetvén, az a vizsgálatot hivatalból megindította s vádlottnőt 1879. február hó 28-án 348. sz. a. hozott végzéssel hamis bukás miatt vád alá helyezte. Az indokolás sarkpontja az volt, hogy vádlottnő a keresk. törvény által előirt könyveket nem vezette, és czégjét, melynek bejegyzésére kötelezve volt, be nem jegyeztette, igy az 1840: 22. t.-cz. 130.§. második bekezdésetek b) pontja alapján bukása hamissággal párosultnak tekintendő. Ezen perbefogási határozat ellen vádlottnő semmiségi panasz szal egybekapcsolt felebbezéssel élt és abban kifejtette, hogy ő nem volt bejegyzett kereskedőnő, igy az előirt könyveket vezetni nem tartozott, czégének bejegyeztetése végett pedig megtette a lépéseket, de annak kivitele akadályokba ütközött, cselekvősége pedig, ha nem a leltári, hanem az általa hit alatt bemondott vagyonérték vétetik alapul, nem sokkal kevesebb, mint a szenvedőség, s a csekély passiva is nem saját, hanem az azelőtt üzlettel bíró férjének tartozásai átvállalásából származott, stb. — A felebbezés folytán a kir. tábla 1879. május hó 12-én 11399. sz. a. következő végzést hozott: »Az eljáró kir. tszékfenebbi végzése megváltoztatik; K. . . Hermina ellen az 1840: 22. t.-cz. 130. §. második bekezdésének b) pontja alapján hamis bukás miatti eljárás megszüntettetik, azonban a most nevezett vádlott az 1840: 22. t.-cz. 131. §-ának c) pontja szerinti vétkes bukás miatt vád alá helyeztetik. Indokok: A vizsgálat adataiból kétségtelen ugyan, hogy vádlott K. . . Hermina a keresk. törvény értelmében czégének bejegyeztetésére kötelezve volt és hogy ennek elmulasztásából előnyt nem húzhat, miután azonban az 1840: 22. t.-cz. 130. §. második bekezdésének b) pontja szerinti hamis bukás egyedül azon esetben forog fen, ha bejegyzett (vagy ilyennek veendő) kereskedő vagy közkereseti társaság k ö n yveketépennem vezet, vádlott K. . . Hermina azonban két könyvet vezetett, ugyanazért a fenebbi pontra alapított hamis bukás miatti eljárás tárgyi tényálladék hiányából megszüntetendő volt. A vétkes bukás miatt azonban K. . . Hermina vád alá helyezendő volt, mert 9566 frt szenvedő állapot ellenében a csődleltár tanúsága szerint csak 2337 frtnyi cselekvő állapot mutatkozván, ezen feltűnő különbözet rövid idő lefolyása alatt eredt a nélkül, hogy vádlottat valamely nagyobb szerencsétlenség vagy kereskedelmi veszteség érte volna, sőt vádlott hitelének emelése czéljából azon ürügy felhasználása mellett, mintha Szabadszálláson fióküzlettel birna, kevéssel a csőd kimondása előtt nagyobb mérvű megrendeléseket tett. Budapesten, 1879. máj. 12.« Vádlottnő ezen határozatot is megfelebbezvéD, indokaiban különösen kifejtette, hogy vétkes bukással sem vádolható, mert vagyonát nem könnyelműen pazarolta el, hanem azt férjétől átvállalt adósságok törlesztésére fordította, ezekről okmányokat csatolt. Ennek folytán a legfőbb ítélőszék 1879. június 21-én 5929. sz.a. következő megszüntetési határozatot hozott: »A másodbirósági végzésnek azon része, melyet K. . . . Hermina ellen hamis bukás miatt a további eljárás megszüntettetett, helybenhagyatik, egyebekben azonban megváltoztatik, s K. . . . Hermina ellen avétkes bukás miatti eljárás is tényáladék hiánya miatt megszüntettetik. Indokok: A kir. Ítélőtáblai végzésnek vádlott ellen hamis bukás miatti eljárást megszüntető része az ott felhozott indokokon felül még azért is helyben volt hagyandó, mert az 1840: 22. t.-cz. 130. §-ának második a) pontjában jelzett eset egyedül bejegyzett kerskedőkre alkalmazható; K. . . Herminának abbeli mulasztása pedig, miszerint czégét be nem jegyeztette, sem az 1840: 22, t.-cz., sem az 1874: 22. t.-czikkben megállapított esetek egyikének sem képezi tárgyát, hanem az 1875: 37. t.-cz. rendeletéhez képest annak idejében az illetékes bíróság által hivatalból lett volna megbírságolandó. A vétkes bukást illetőleg pedig azért volt a másodbirósági végzés megváltoztatásával a további eljárás megszüntetendő, mert azon körülmény, hogy K. . . Hermina üzletének két évi tartama alatt a könyvkimutatás szerint csak 952 frt hiány, sőt még az is, hogy a becsű folytán 7228 frt különbözet mutatkozik, az 1840: 22. t.-cz. 131. §-ának c) pontjában jelzett pazarlás tényálladékát annálfogva sem képezi, mivel a vizsgálatokból kitűnt, hogy a férje hitelezőitől ezek tudtával és beleegyezésével 5000 frton felüli kötelezettséget vállalt el és fizetett ki, a mivel a hiány oka igazolva van. Közli: R. Ensel Sándor. A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában.*) A beismerésről szóló II. fejezetben a bíróság előtti beismerést szabályozó 141. §-hoz principiális helyességénél fogva hozzájárulunk. A 142. §-t írásbeli eljárásunk szempontjából helyesnek tartjuk; kívánatos csak annak kiemelése volna, hogy sommás eljárásban a biró kérdő jogánál fogva határozott tagadás elmulasztása miatt hallgatag beismerésnek helye ne legyen. A 144. §-ban nem látni helyes okát, miért tekinttessék csak a ^folyamatban levő másperben« tett beismerés bíróságon kívüli beismerésnek. És ezért a »folyamatban levő« megszorítást törlendőnek tartjuk. A 145., 146., 147. §-ok, a mai eljárásra és kifejlett 10 éves gyakorlatunkra való tekintettel, változatlan megmaradhatnak a jövendőre is. Legfölebb kívánatos volna annak kiemelése, hogy a kifogás nem esik a minősített beismerés fogalma alá. Az okiratokról szóló III. fejezetben: a 148. §. a közokiratoknak teljes bizonyító erőt ad mindaddig, mig az ellenfél hamisságukat vagy szabálytalanságukat be nem bizonyítja. Ha ezt a polgári per keretén belől szabad tennie, nem látni okát, miért ne bizonyíthassa be az okirat tartalmának valótlanságát. A közokirat bizonyító ereje nem terjedhet odáig, hogy az ellenbizonyítást jogilag lehetetlenné tegye. És a 148. §. valószínűleg csak redactionalis elnézésből hagyta el az általunk ezennel javaslatba hozott megengedését a tartalom valótlansága bizonyításának. A 150., 151. és 152. §-okhoz nincs észrevételünk. A 153. §. szerint a magánokirat valódiságának tagadása esetében az okiratra hivatkozó fél nemcsak az aláírás, hanem a felette levő írás valódiságát is köteles bebizonyítani. Nem tartjuk helyesnek a bizonyítási teher eme szabályozását. Ha az okiratra hivatkozó fél az aláírás valódiságát bebizonyította, a felette levő írás valódinak volna vélelmezendő mindaddig, mig az ellenfél valótlanságát ki nem mutatja. A bizonyítási teher eme megosztása megfelel a forgalom felfogásának, a felek perbeli egyenlőségének; el van fogadva a franczia és német jogban. Ajánljuk a magunk részéről is. A 154. §. az irás és aláírás valódiságának bizonyítását kívánja szabályozni. Az irás és aláírás valódisága csak olyan tény, mint bármely más, mely perben vitás lehet. És minthogy e mellett praktikus fontossága rendkívül nagy, fen kívánjuk a lehetőséget arra tartani, hogy az aláírást mindazon módokon lehessen bizonyítani, a mely módokon bizonyítani egyáltalán lehet. A 154. §. d)—e) alatti pontjaiban nem tartja fen ezt a lehetőséget; kizárja a bizonyító módok közül a bíróságon kívüli beismerést és a közvetett bizonyítást; semmi tekintettel sincs a bizonyító módok combinatióira. Nézetünk szerint leghelyesebb volna a 154. §. első alineáját a hozzá tartozó a)—e) pontokkal együtt egészen kihagyni. Hatályba lépnének ez által a bizonyítás általános határozatai az aláírás kérdésében is, t. i. hogy az aláírást mindazon módon lehet bizonyítani, a mely a perrendben általán meg van engedve. A 155. §-hoz nincs észrevételünk. A 156. §. azon rendelkezését kissé tekervényesnek és indokolatlanul költségesnek tarjuk, mely szerint a könyvekkel való bizonyítás »a hitelesített kivonatnak másolatban való becsatolása által történik.« Minthogy tagadás esetében mégis csak maga a könyv dönt, és a tagadás a gyakorlat tanúsága szerint nem mindig áll elő, elegendőnek tartjuk a kivonatnak becsatolását. Ehhez képest a »h i t e1 e s i t e 11« és a »m á s o 1 a t b a n« szónak törlését hozzuk javaslatba. A 157. §. érdeméhez nincs észrevételünk. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy az e szakaszban foglalt eljárás kiterjesztessék azon esetre is, a melyben a bizonyító íél ellenfelének könyveivel kíván bizonyítani és e végből felmutatásukat kéri. E végre elegendő volna annak kimondása, hogy a 157. §-hoz hasonló eljárás követendő a keresk. törvény 34. §-a esetében is. A 158., 159., 160., 161., 162., 163. §-okhoz nincs észrevételünk. A 164. első alineájában kételyek eloszlatása végett czélszerünek tartjuk annak határozott kiemelését, hogy az eredetiek felmutatásaértvalókérvény a legközelebbi perirat beadására kitűzött első határidőnek első felében adandó be. Tulszigorunak tartjuk a második alinea azon sanctióját, mely szerint a tárgyaláson fel nem mutatott okirat Ítélethozatalnál figyelembe nem jöhet. A fél sokszor legjobb ügyekezete mellett sem teremtheti elő a tárgyalási napra az eredetit vagy azért, mert elveszett, vagy mert eltévedt, zálogba van adva, vagy rendelkezése alól egyébként elvonva. E mellettlehetnek, sőt szoktak lenni perkörülmények, a melyek a becsatolt másolat hűségét valószínűvé, sok esetben kétségtelenné teszik. Tanú vallhatott akként, hogy ő a fel nem mutatott eredetinek aláirásánál jelen volt, bíróságon kívüli beismerés foroghat fen, és ezt kiegészítőlég gyakoriak az oly perkörülmények, a melyek az ellenfél tagadásait vagy aggályait merő*) Az előbbi közleményeket 1. a 26. 27. 31. és 32. számokban. Szerk.