Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 33. szám - A kisajátítási jog fejlődéséről - A pálya kezdetén. 2. [r.]

— 254 — posan iskolázott, dogmatice fegyelmezett szakközönség, a gyakorlatban megedzett kritikának ellenőrzése. Mindez csak ott lehetséges, a hol van rendszeres törvénykönyv. Ily törvénykönyv uralma fejleszti a szakközönség érettségét. Életnek eresztve : gyümölcs is, vető mag is. Bizonyságát látjuk ennek a jognak azon vidékein, melyek már rendszeres törvénykönyv által szabályozvák. A gyakorlat érezteti a hiányokat; kivilágosodnak a hézagok; behatnak a részletekbe: — nő a szakértelem. A codex szüli a codificatorokat. A birói, az ügyvédi, az ügyészi karban igen kicsiny lesz azok száma, kik, kezüket szívökre téve, azt állithatnák önmagukról, hogy akkor, midőn a codex-javaslat tárgyalás alá készíttetett, hogy akkor azt egészében, rendszerében és részleteiben behatóan olykép tanulmányozták volt volna, mint azt egy rendszeres törvénykönyv szakszerű megbirálhatása igényli. Egy vagy másfél ember készitette. És igy lenne ez ismét revisió esetében is. így lesz mindaddig, mig a codex agyakorlat terén mindennapi alkalmazásban mindennapi botlás és küzködés árán megtanultatni nem fog; mindaddig, mig el nem érünk azon pontig, hogy a codifikatió a nemzet jogképzett osztályainak közreműködése és ellenőrzése mellett fog létesülhetni. Az uttörés nagy munkáján tul volnánk. Életbe kell léptetni a codexet, hogy a kielégitő codifikatió munkálata megindulhasson. Életbe kell léptetni, mert részletes javítás, revisió, novella utján első codex jobb nem igen leend, nem igen lehet. — — Ugyanazon helyről, melyen a tettre alkalmas perczben komolyan követeltetett, hogy a codex javittassék részleteiben, ugyanazon helyről felszólalunk ma annak hangsúlyozására, hogy a codex életbeléptetése a jogélet követelménye, hogy az egy nagy politikai és törvényhozási actus, melynek mielőbbi beálltát minden hazafinak óhajtania kell. Bár sok hiánya van a codexnek, nem szabad szem elől téveszteni, miszerint graviora quaedam snnt remedia periculis, és hogy a mint ezen első codex telt a múlttal s annak eltemetendő emlékeivel: ép oly terhes szebb jövővel, melynek szükséges előfutárja. Dr. Schick Sándor. A kisajátítási jog fejlődéséről, j külünüs tekintettel hazánkra. I. A kisajátítás fogalma s igazolása. A joghatóság az állam által megvalósitandó czél lévén, a tulajdonjognak mint a polgári lét alapjának állami védelme elutasithatlan követelmény, melylyel szemben a kisajátítás ennek tagadásaként jelentkezik. Fogalma meghatározásában T Á RC Z A. A pálya kezdetén. /\— Egy felette tanulságos chronika. — II. Minapi czikkemet azzal fejeztem be. hogy ugy éreztem magam, mintha csak közzétettem volna már itteni letelepedésemet, pedig dehogy nyitottam még meg irodámat; még eddig afelett sem voltam tisztában, hogy hol üssem fel tanyámat, hazánk melyik ügyvédverte tájékán. Mert hogy a fővárosban nem férek meg, azt tudtam, az dogmává nőtte ki magát. Annyit deklamálták előttem jó barátaim a fővárosi ügyködés körül felállított elrettentési elméletet, annyira elsavanyusodott valamennyi jó barátom arcza a mióta megtudták, hogy concurrens lettem, annyira isoláltan érzém magam a mióta ismerőseim feje felett Damocles kardjaként himbálódtam — hogy meg kellett tennem nekik e szívességet: elmegyek! De hová ? — Két főpont gyötri rendesen a fiatal ügyvéd agyát; két körülménynyel kell mindenek előtt tisztában lennie: a helylyel és a tőkével. E kettő minden kezdő ügyvédre rámászik; ezek speciális ügyvédi alkotványos betegségek, melyeket el nem kerül senki, olyanok, mint a gyermeknél, ha első fogait kapja, de mely betegségek lefolyása persze az egyén veleszületett, tehát apáról vagy anyáról vagy akár nénikétől rámaradt, vagy systematice táplált »szervezetéhez« simul. Vannak például a kiket már öt esztendeje hogy várják Bücsiházán, a kiknek öt esztendeje, hogy fűtik lakásukat, hogy visszatartják pereiket részükre, a kik részére visszatartana a Bagyi bá még mást is, ha birná s a kik hát, ha hazajönnek, rögtön hektográffal signálnak. a törvényhozások és a jogtudósok közt jelentékeny nézeteltérésekre találunk. Rövidre vonva a következő főbb elméletek emelhetők ki. Az állam főtulajdonjoga (domínium eminens) a legrégibb s ma már túlhaladott álláspont, mely Róma első idejében támadva, s a quiritiai és bonitár jogi birtok közti különbségben nyomait sokáig fenhagyva,') az absolut franczia királyok uralma alatt is érvényesülve, végre mint tartalmilag communisticus felfogás, a forradalmi irányú Baboeuf által vitattátott. E felfogáshoz ismét két más rokon irány áll legközelebb. Az egyik Stahl és Maurenbrecheré, kik a kisajátítási jogot az állam területi fenségjogára alapítják, s ezért csakis ingatlanok tekintetében ismerik el; a másik pedig a ius eminens azon középkori iskolája, mely szerint valójában csak az állam mint ilyen, az egyedül jogosított, mely mint ilyen állitólagos felsőbb jogánál fogva a netán ezzel szemben álló magánjogot habozás nélkül megszüntetheti, feledvén, hogy ugy az összesség, mint az egyén fölött a törvény áll, mint az önkény ellentéte s a közakarat kifejezése. Eredményül azt kell elfogadnunk, hogy csupán államjogi elméletekből a kisajátítás fogalma nem állapitható meg. Ezzel szemben vannak, kik tisztán magánjogi czimekre akarják visszavezetni, és ugyan majd miat vételt, majd mint kényszerű eladást tüntetik föl. Mindkettő tarthatatlan, mert mindkettőnek közös jellege az, hogy szabadakaratu jogügyletet képez; már pedig a kisajátításnál a jogügyletek épen ezen akarati momentuma hiányzik, főleg azon okból, mert az egyik állitólagos szerződő fél az állam, mint a közjog személyesitője, mely nem akar szerződni azon értelemben, mint ezt polgárjogi ügyleteknél feltennünk kell. Az állam azon dolgot, melyre szüksége van, elveszi, s e fényénél sem a netán ellentétes egyéni akaratot, sem a magánjogügylet kellékeit, mint péld. az ') A római kisajátítási jogról ugyan keveset tudunk, daczára, hogy a fejlett állami élet igényei ezt szintén nélkülözhetlenné tették, különösen a nagj'szerü vízvezetékek s csatornák (cloacák) építésénél ; feltűnő azonban, hogy a tökély oly magas színvonalán álló római törvényhozás épen ez ügyben oly keveset nyújt; s az mindössze abban vonható össze, hogy a rómaiaknál a kisajátítási jog a felsőbb magistratusok imperiumán és potestásán alapult. Nevezetesen, a köztársasági korszakban a magántulajdon jogérzete a nép öntudatában oly erősen élt, hogy erről alig lehetett szó, s csak lassankint foglal azon meggyőződés helyet, hogy a magántulajdon a közjó érdekeinek olykor helyt engedni kénytelen. S csakis a császári korszakban — a városi praefect hivatalának rendszeresítésével s jogkörének tágításával nyert gyakorlati érvényt ennek felbatalmazása, midőn Róma szépítése körül úgyszólván valóságos építési láz fejlődött ki, — a császárok akarata lett ez ügyben is irányadó, sőt a törvényt helyettesítő. (Quod principi piacúit, legis habét vigorem.) A városi praefect megbecsülteié s lerontatá azon épületeket, melyek szépitési terveinek útjában állottak, hogy az uj építésekre helyet nyerjen. (Publica fabrica.) Az eljárás tehát tisztán administrativ uton mozgott. (Ide vonatkozik Ulpian az interdictum de cloacis-uál. XLIII. 23. D.) (L. Brinz »Expropriation«.) De biz kevesen vagyunk ilyenek. A túlnyomó többség veszélyes kríziseken megy keresztül, és sok gyenge szerkezetűn meg ki is fog e fogzás baja, főkép az első, a »hely-kór«. E malária oly érdekes, hogy a szakértő közönségnek nagy szolgálatot vélek tenni, ha kórtüneteit ide lekarczolom, melyekről nagy megelégedéssel dicsekedhetem, hogy első vagyok a ki megfigyelte s a ki diagnosisát ismerteti. E kór nagyjában abban áll, hogy az ember az annyi fejtöréssel és belviz-tudománynyal szerzett diplomájával zsebében s egy csomó jó szándékkal és reménynyel szivében hónapokig keresget meg fürkészget és vizsgálgat és tudakozódik, s ha végére jutott, elől kezdi s folytatja — és nem képes egy helyecskét felfedezni, a hol aránylag legkevesebb a kilátás az éhenhalásra, — hogy az ember nehéz testtel valóságos kakukniódra kénytelen vándorolni, házalni, mig az annyi kinnal visszafojtott produktivitása részére valami nyomorúságos fészket fellelni sikerül. Mondom igen súlyos, terhes betegség s sokan abban mentek tönkre, hogy rosszul választottak. Alig voltam nyolcz napos ügyvéd, már minden tagjaimban éreztem e nyavalyát. Zúgás a főben, bizonytalanság a szemben, mely mindig messze távolba lát, mintha épenséggel nem birna valamit észrevenni, a mi nincsen legalább busz kilométernyire a fővárostól, czéltalan örökös futkosás az utczákon, kávéházban semmi egyéb olvasmány mint a vasúti kalauz, nagymérvű érdeklődés vidéki »nagysámok< és kedves hozzátartozóik becses mibenlétük iránt, vidéki lapok iránt megfoghatlan előszeretet főkép azok halotti rubrikáira vonatkozólag, különös tekintettel a tisztelt kartársakra; telejegyzése az uj naplónak a vidéki kamarák elmozdító Ítéleteivel s számtalan más efféle kóros jelenség, melyet mindenki észlelhetett, ha elég bátor ezt saját benső fóruma előtt beismerni, — mindezek kétségtelen jelei e betegségnek, melyet minden stádiumában átszenvedtem. S