Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 32. szám - A bélyeg- és illetéktörvényekről - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában

— 251 — mit tételez fel, a mi nálunk nem igen van meg. Feltételez közvetlen tárgyalást, közvetlen bizonyítást és az ezzel járó és a biróság minden tagját megillető széles kérdő jogot. De ez idő szerint a javaslattal szemben nem is aztkivánjuk, hogy a szabad méltatást a maga tökéletességében hozza be; de helyén valónak tartottuk volna, hogy egy tiz esztendei uralomra szánt törvényben egyrészt ne legyenek benn a törvényes bizonyitási elmélet azon sértő kinövései, a melyek a jogérzéssel meg nem férnek, és hogy meg legyenek adva másrészt a szabadabb méltatás mindazon esetei, a melyek a per Írásbeli berendezése mellett lehetségesek. Láttuk, hogy mai írásbeli eljárásunk keretén belől sikerrel érvényesült a szabad mérlegelés a köztudomás, a vélelmek, a kifogás alá eső tanuk, a szakértői vélemény, apót-, becslő- és az ajánlkozott főeskü eseteiben. Ha a lefolyt tiz esztendőben e téreken a jogbiztonság megrendüléséről figyelembe jövő panasz nem hallatszott, indokoltnak tartjuk a következtetést, hogy a szabadabb mozgás azon téreken sem fog panaszra okot szolgáltatni, a melyekre behozaudónak tartjuk. Panasz annál kevésbbé lesz, mert az életnek igen fontos eseteire nézve, jelesül: a beismerés, okiratok és eskü dolgában a tételes bizonyitási szabályokat magunk is szükségesnek tartjuk. De e mellett nézetünk szerint a szabad méltatásnak már ezúttal is nemcsak lehet, de egyúttal kell is két irányban tért engedni. Elsőben is kevesbíteni kell a mai tételes formalistikus szabályok nagy számát; másrészt pedig kimondani, hogy a biróság mindazon esetekben, melyekben tételes szabály nincs, principialiter szabadon mérlegeli a felek előadásait és bizonyítékait. A javaslatnak bizonyitási czimét különösen ezen kettős szempontból vettük vizsgalat alá. Az »Altalános h a t ár o za t o k«-ról szóló első fejezetben a bizonyitási kötelezettséget statuáló 135. §-nak érintetlen hagyása után kimondandónak véljük azt a két föelvet, a mely a bizonyitási eljárást szabályozza. Azt t. i., hogy a mennyiben a perrend tételes bizonyitási szabályt ir elő, azt a biró alkalmazni köteles; minden más esetben pedig szabadon mérlegel. E czélból a 135. §. utánra javaslatba hozunk egy uj szakaszt. Elfogadásra ajánljunk a német birodalmi perrendnek 259. §-át, a mely szerint a biróság a perbeli tárgyalás és bizonyítás összeredménye után szabadon itéli meg, való-e valamely tény vagy sem. Azt a tényt azonban valónak köteles venni, a mely a perrendbe felvett tételes bizonyító szabálynál fogva teljesen be van bizonyítva. Szabad méltatás esetében a biróság köteles e szabad meggyőződését indokolni. A vélelmeket szabályozó 136. §. érdeméhez ezúttal észrevételünk csak az, bár alkottatnék meg mihamarabb apolgári törvénykönyv. Csak ennek megalkotása után lesz ennek a szakasznak concrét értelme; csak akkor fogjuk tudni, melyek a mi törvényes vélelmeink. A 137. §-ban törlendőnek javasoljuk azt a rendelkezést, mely szerint a köztudomás csak az ítéletben állapitható meg. A köztudomás bizonyítás dolgában közkincs; nem késlelteti az eljárást, sőt gyorsítja, ha közbeszóló végzésben, bírói eljárás közben is alkalmazást talál. A 138. §. alkalmából kijelentjük, hogy ez idő szerint beérjük azon bizonyító módokkal, a melyek ezen szakaszban fel vannak sorolva. Eljárásunk Írásbelisége és közvetettsége a rendes perben nem engedi meg, hogy a felek kikérdeztetését uj bizonyító módként javaslatba hozzuk. Elfogadva ekként a 138. §. érdemét, csak kettőt jegyezünk meg. Elsőben külön bizonyító módképen kívánjuk felemlittetni a szakértő-véleményt; melyet a javaslat ismer ugyan, de birói szemlével azonosít. Másodsorban pedig a közvetett bizonyítás fogalmának szabadabb szövegezését kivánnók. Az esetlegességi elvet statuáló 139. §-t változatlanul fentartjuk, mert a lefolyt tiz év ezen elvnek megnyugtató módon való kezelése mellett tauuskodik és mert az írásbeli per ez elv sanctiói nélkül el nem lehet. A 140. §. első alineáját változatlanul elfogadjuk, hasonlólag a másodikat is. Azt hiszszük azonban, hogy a második alinea inkább az okirati fejezetbe, a 160. §. utánra való, mert a benne foglalt rendelkezés, bár a bizonyítás keretén túllép, mégis csak egy speciális bizonyító módnak, az okiratinak, egy speciális esetére vonatkozik. (Folytatása köT.) Az ügyvédi kamarákból. — A budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága vádlott Bezerédy Kristóf ügyvédet f. h. 5-én a kamara lajstromából kitöröltetni rendelte. Indokok. Nevezett ügyvéd ismételt felszólítás daczára nem jelentette be lakását a kamaránál, már pedig az, hogy az ügyvéd a kamara területén állandó lakással bírjon, oly fontos kellék, hogy a nélkül a kamara lajstromába még be sem iktatható. Jelen esetben fenforog még azon körülmény is, hogy a pozsonyi kir. fenyítő törvényszék átirata szerint Bezerédy Kristóf azon idő alatt, míg lakását a kamara ismételt felszólítása daczára be nem jelentette, csalás miatt vád alá volt helyezve és a törvényszék megengedte neki a szabad lábon való védekezést azon föltétel alatt, hogy időről-időre jelentse be lakását a biróságnál. Bezerédy Kristóf nemcsak hogy ezt nem tette meg, hanem lappangott, bujkált, és ismételt felszólítás daczára sem jelentette be lakását. Ezen eljárása által az ügyvédet megillető bizalomra és tiszteletre teljesen méltatlaná tette magát és azért a kamara lajstro. mából kitörlendö volt. | Különfélék. — A börtönrend megsértésének megbüntetése fegyelmi útra tartozik. Börtönrend elleni kihágással vádolt Bárányi János elleni bűnügyben a szolnoki királyi járásbíróság 1878. évi szeptember 17-én 1881. sz. a. következőleg i t é 11: Bárányi János, ki büntetve volt lopásért 8 napra, a f. évi június hó 7-én elkövetett börtönrend elleni kihágásban bűnösnek kimondatik s ezért 1 havi fogságbüntetésre és a rabélelmezési költség viselésére Ítéltetik. Indokok. Mert Kele István és Lajtos András börtönőr és börtönmester vallomásával igazolva van, miszerint Bárányi János f. évi június hó 7-én, midőn már tolvajlásárt reá mért 8 napi fogság büntetését — egy nap hiján — kitöltötte volna, Kele István börtönőr által a börtön használatára szükségeltető víz bevitele végett felszólittatván, nem engedelmeskedett és nem ment, s miután e miatt Kele István börtönőr kötelességéhez hiven a börtönésznek jelentést tett, s ez, t. i. Lajtos András börtönész a börtönben szinte megjelenvén és Bárányi Jánost vízért menni parancsolta: ez, az engedelmességet ismételve megtagadta, sőt visszafelelt és azt mondá: »az Istennek se megy«, s igy az előszabott s letartóztatása alkalmával tudtára adott szigorú börtönrendet és fegyelmet megszegte s ez által a gyenge őrséggel s helyiséggel aránylag, nagy rab létszámmal biró járásbirósági fogházban az engedetlenség, majd ellenszegülés csiráját hintené el, — szigorú megtorlás hiányában ennélfogva vádlottat, miután a börtönutasitás 233. §-a értelmében a letartás végső napján követte el a kihágást, s igy házilag megfenyíthető nem volt, — a rendes biróság utján a fentebbiek szerint fenyíteni kellett. Mely ítélet kihirdettetvén, Bárányi János felebbez. Lajtos András megnyugszik. Vádlottnak felebbezése folytán a budapesti királyi Ítélőtábla 1878. évi deczember hó 10-én 35209. szám alatt következőleg itélt: Tekintettel arra, hogy panaszlott a szigorúbb parancsnak meghajolva, a rendelt munkát elvégezte, cselekménye enyhébb beszámítás alá esvén, a reá elsőbiróságilag kiszabott egy havi fogság büntetés a börtön utasítás 226. §-ának 6. kikezdése szerint, három napi magánfogságra átváltoztatik, — egyebekben pedig az eljárt királyi járásbíróság ítélete, indokainál fogva helybenhagyatik. A királyi ügyész felebbezése folytán a magyar kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1879. évi június hó 9-én 3718. sz. alatt következőleg itélt: A fenálló börtönrend megsértésének fenyítése fegyelmi útra tartózván, a királyi ügyész által a másodbirósági ítélet ellen beadott felebbezésnek hely nem adatik. — A „Jogtudományi Közlöny" mult heti számát sajnálattal olvastuk. A szakbirálat szigorú vagy kevésbbé szigorú lehet ítéletében. De »A halálbüntetés ellen és a védőkről criminalis ügyekben* czimü czikk közlése oly botrány, mely pelengérre állítja a szakirodalmat, prostituálja annak becsületét. ítéljen a t. olvasó maga. Szószerint reproducálunk a czikkből néhány mondatot: > Eltet a hit és biztat a i remény, hogy ezen szép jövő rövid idő alatt jelenné fog válni és talán már gyerekünk vagy unokánk, a ki még ma boldog ártatlanságában a porban játszik, ha majd férfiúvá edződik, több sikerrel mint mi és talán kevésbbé fáradságos szellemi küzdés után könnyedséggel oldandja, a mi még előttünk probléma Persze addig is mi kötelességünknek fogjuk elismerni, miszerint a sintér munkájából ki ne fogyjon, s ha még tegnap ebet és gebét menesztett »Walhalla« kies tájékára, »es ist Zeit, das Ross treten zu lassen auf der bleichen Lufttreppe« (a pesti AValhallát ennek szomszéd lakói, a mint az újságból tudjuk, nem épen oly kecsegtető vidéknek mondják mint az ég Walhallaját) — holnap nemesebb föladat vár rá. Hivatva van fölszabadítani mindnyájunk láttára egy isten képére teremtett lényben, mely remekmű alkotása sikerültén maga az ur Isten is örült, a halhatlan lelket a mulandó és romlékony porrészektől, hogy ez emberi creatura földi tetteiért, előbb sem mint Párka életfonalát ketté vágni szándékozott, elérje az öröklét koronáját. De nem hiszem, hogy az irgalmasság Istene akarata szerint cselekszünk, ha eltévedt gyerekeit ekképen küldjük neki vissza mennyei birodalmába, mert Mózessel, kinek a jó égbeli atyánk minden elfoglaltsága daczára, készségesebben adott audientiát, mint némely törvényszéki elnök valami szegény prókátornak, azt dictáltatta: »Ki jeczer lev haadam ra minurov« Ma az Isten a halandókkal arczról-arczra mint Mózes idejében nem beszél, de kinyilatkoztatásai malasztjával sem árasztja el mind, hanem elvétve legfeljebb a törvényjavaslat készítőit Bátorság és kitartás! ha a »verbum lucis«-ért a »verbum crucis« osztályrészünk is, ... . mutassuk meg a holtak lelkeinek is, hogy haladtunk. Nem nyomtatási hiba, a holtak lelkei előtt is mutassuk, hogy haladtunk. Azonnal adom a megfejtését. De elébb bizonyosnak kell lennem, hogy^ön tisztelt olvasó hiszen-e a lélek halhatatlanságábanV Igen? Jól! Én szintén. .. . Persze, hogy vajon mely csillagba helyeztettek a földön eddig élt emberek lelkei, azt emberi ész eddigelé képtelen volt kifürkészni. De nem szándékom e helyt a halhatatlanságról értekezni, hanem a halálbüntetésről, azért bocsánatot, ha e czélból a csillagászat tudományát segítségéül veszem, hogy begyőzzem, .... hogy a lélek halhatatlanságáról szóló tant, melyet 3—4 sorral kimerítettünk, ezúttal említeni hasztalan épen nem volt Ezt előrebocsátván, már fent emlitém, hogy ha a lélek halhatatlanságába hiszünk, akkor talán még az a lehetőség sincsen kizárva,