Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 28. szám - Melyik kereskedelmi meghatalmazott köthet saját és más részére kereskedelmi ügyletet?

— 218 — kézre való üzérkedésre, a főnökkel való versenyzésre, a szolgálati viszony I többszörözésére. A mi szemben avval, bogy a tilalom a segédekre feltétlenül kiterjesztetett, még kirívóbb ellenmondást tartalmazna. Az 53. §. ezen intézkedéseiből nyilván való, miszerint a törvényhozó ezen tilalom felállításánál épen nem tartotta azon körülményt mérvadóként szem előtt, hogy a főnök érdeke akkor, ha képviselőinek önkényétől függne, hogy az általuk kötött ügyleteket tetszésük szerint a főnök, saját vagy más részére kötötteknek tekinthessék, a legsúlyosabb veszélynek volna kitéve. Ily esetben ugyanis nem terjeszthette volna ki a tilalmat minden személyi megkülönböztetés nélkül tárgyilag valamennyi kereskedelmi ügyletekre ; nem vehette volna ki alóla a kereskedelmi meghatalmazottak legnagyobb részét és különösen nem terjeszthette volna ki azt a szoros értelemben vett segédekre. Marad tehát csak azon legis ratió fen, mely a szolgálati viszonyból foly. Miután t. i. ugy a czégvezetö, mint a kereskedelmi meghatalmazott, mint végre a szoros értelemben vett segéd szerződésszerű oly szolgálati viszonyban állnak a főnökkel, hogy tevékenységüket a főnök üzlete érdekeinek előmozdítására lekötötték, és továbbá épen ezen viszony őket folytonosau oly körökbe helyzi, hol a kereskedelmi ügyletek megkötése és az üzérkedés napi renden van: így egyrészt kötelességük idejüket, tehetségüket és buzgalmakat a főnök üzleti érdekére fordítani, s másrészt óvó intézkedés tanácsos az ellen, nehogy a könnyű alkalom elcsábítsa őket arra, hogy helyzetüket felhasználva a főnök érdekeinek elhanyagolása mellett saját részükre üzérkedjenek. Ily tilalmi ok mellett, melyet Neumann is commentarjában a tilalom alapokának vesz (bár következetlenségbe esik egy lélekzetben, asanctió magyarázatánál), teljes indokolt az 53. §. azon intézkedése, hogy a tilalmat tárgyilag minden kereskedelmi ügyletre és személyileg a segédekre is kiterjeszti. Igazolja ezen felfogást az idézett §. 3. bekezdése, mely a tilalom megszegésének sanctióját tartalmazza, a hol is első sorban súlyt fektet arra, hogy a főnök a tilalom ellen cselekvőből az okozott kár megtérítését követelheti, ki nem zárván azonban azt is, hogy ezen kivül az illető ügyletet ugy tekinthesse, mintha az ő részére köttetett volna, (mi utóbbit magától értetőleg akár az előbbivel conjunctim akár a nélkül tehet). Mert hogy ezen »kár« a szolgálati viszony elhanyagolása s hasonlón alapulhat csak, nem pedig az ügylet joghátrányaiból, a dolog természetéből foly. Hiszen kára csak ugy lehet az ügyletből, ha azt már magáénak vallotta; ha pedig az ügylettel járó kár előre evidens, nem fogná magáévá vallani s igy egyik esetben sem volna gondolható, hogy a főnök mindakettőt együtt követelje, a mit pedig a törvény provideál. De igenis igen gyakori lehet a kettőnek cumulativ igénylése, ha a »kár« alatt az értetik, mit fenébb kifejtettünk. Ily felfogás, mely a tilalmat első sorban a szolgálati viszony megsértésének megóvására vezeti vissza, világot vet az 59. §. 2. pontjára is, mely szerint a tilalom nemcsak hogy a segédekre is kiterjed, hanem megszegése ezeknél mint a 3 categoria között par excellence szolgálati viszonyban állóknál még szigorúbb sanctióval sujtatik, hogy t. i. azokat a kár megtérittetésén s az ügylettőli megfosztáson kivül a főnök felmondás nélkül azonnal el is bocsáthatja (59. §. 2. pont). Röviden összefoglalva: a tilalom tárgyi irányban kiterjed valamennyi kereskedelmi ügyletre, személyi irányban a czégvezetőre, azon kereskedelmi meghatalmazottra, kit főnöke az egész kereskedelmi üzlet vezetésével megbiz és a segédre. Ellenben szabadon köthet akár a főnök üzletkörébe eső, akár bármely más kereskedelmi ügyletet ugy saját, mint más részére azon kereskedelmi meghatalmazott, ki főnökének üzlete körében bizonyos nemű, és azon keresk. meghatalmazott, ki az üzlet körében egyes ügyletek megkötésével van megbízva !! (Risum inurbanum teneatis!) Apáthy — idézi a §-t. Hogy a német b. kereskedelmi trvkönyv is hasonlókép intézkedik, csak azt igazolja, hogy a receptió nem birálatosan, nem öntudatosan történt. A német, k. trvk. correspendeáló szakasza (56. §.) nem tartalmazza ugyan a magyar §-ban foglalt azon végbekezdést, mely a tilalmat a segédekre is kiterjeszti: de ez onnét csak azért maradt el, mert rendszeresebb és a segédről csak a »Von den Handel?gehülfen« szóló VI. czimben intézkedik, így azon rendelkezés, hogy a segéd főnöke nevében és annak részére jogügyleteket nem köthet, mely a magyar k. trvben a »Czégvezetők és kereskedelmi meghatalmazottakéról szóló V. czimbe foglalt 48. §-ban előfordul, a német k. trvkben szintén a segédekről szóló VI. czimbe van felvéve, az 58. §-ba (»Ein Handelsgehülfe ist nicht ermáchtigt Rechtsgescháfte im Namen und für Rechnung des Principals vorzunehmen«) s az ezt követő 59. §-ban rendeli azután: »Ein Handelsgehülfe darf ohne Einwilligung des Principals weder für eigene Rechnung, noch für Rechnung einns dritten Handelsgeschafte machen. In dieser Beziehung kommen die für den Procuristen und Handlungsbevollmachtigten geltenden Bestimmungen (Art. 56.) zur Anwendung«. Ezen utómondatban »Handlungsbevolim;ichtigten«-ről szól ugyan általában, de ez csak helytelen szövegrövidités, magától értetődvén és a zárjel közti idézés által minden kétely fölé helyeztetvén, hogy a H. alatt itt is csak az egész üzlet vezetésévei megbízott keresk. meghatalmazott értendő. A segédre pedig a tilalom sanctiója épugy van szigorítva, mint a magyarban (felmondás nélküli elbocsájtás). Nem lehet ellenérvül hivatkozni arra, miszerint a segédek (Handelspersonal) fogalma magába zárván a kereskedelmi képviselet mindhárom érintett nemét, az 53. §. végbekezdése folytán a tilalom a keresk. meghatalmazottak két utóbb emiitett fajára is kiterjesztendő és pedig azért nem, mivel épugy az V—VI. czim mint a 43—46. §§-ban, és végre magában az 53. §. 3 első s 4. utolsó bekezdésében a czégvezetö s kereskedelmi meghatalmazott éles ellentétbe állíttatnak a segéddel, ugy hogy ezen megnevezés alatt csakis a szoros értelemben vett segéd érthető és továbbá azért sem, mivel az 53. §. első bekezdésének szövege annak világosan ellentmond. Neumann (A keresk. törv. magyar. 166. 1.) érez nyugtalanságot. Tapogat. De magyarázatában nincs köszönet. A régi germánoknál a házi jog nem óvott meg végrehajtástól. A magánlak ajtaja ugyan szeut vala az angol *my house is my castle« elv hasonszertiségére. — Betörték a falat; lerontották a ház fedelét, s igy hatoltak be a lakásba. Körülbelül ily kép jár el Neumann. Felgyújtja a házat, hogy a fal egy repedése ne látszassék. Az 53. §. szövege leküzdhetlenül világosan szólván, ő ugy magyarázza a tilalmat: »tehát nem vonatkozik a segédi viszonyban nem álló azoa meghatalmazottakra, kik csak bizonyos nemű vagy egyes ügyletek, vagy egyes meghatározott ügyletek vezetésével vannak megbízva. Eltekinteni akarok e hármas megkülönböztetéstől, mely hogy mire való s hogy a törvény szövegéhez (43. §) hogy illik, megoldásra nem érdemes rejtély. De ki legyen ezen »segédi viszonyban nem álló kereskedelmi rneghatalmazott« ? Ens nonens. A kereskedelmi törvény félreismerhetlen határvonalat húzott a közönséges meghatalmazott között, ki független állásban egyszer vagy akármennyiszer (lehet állandó ügynök) vállal megmegbizás kereskedőtől kereskedelmi ügylet megkötésére és a sajátlagos értelemben vett kereskedelmi meghatalmazott között, kinél, mint kifejtve volt, 3 fajot különböztet meg (43. §.), de mindhárom faj közös ismérvét s a kereskedelmi meghatalmazotti minőség elvi requisitumát abba helyzi, hogy a főnöktől származzék a meghatalmazás, hogy: állandó szolgálati viszonyban (51. §.) álljon a megbízóval mint főnökével. A kereskedelmi meghatalmazott tehát, bármelyik fajú legyen a három között, épugy mint a czégvezetö, a segédszemélyzethez tartozik, csakhogy felsőbb hivatásu, mint a szoros értelemben vett segéd. Sideroxylon tehát azon állítás, hogy a tilalom nem terjed ki azon kereskedelmi meghatalmazottakra, a kik bizonyos nemű vagy egyes ügyletekre megbizvák, de nem segédek, szolgálati viszonyban nem állanak. A ki szolgálati viszonyban nem áll, annak nincs is főnöke, az nem kereskedelmi meghatalmazott, hanem legfeljebb ügynök, alkusz stb., mely utóbbiakra pedig az 53. §. magától értetődik egyáltalában nem vonatkozik. A törvény azon megszoritásából, hogy a tilalom egyedül az első fajhoz tartozó vagyis azon kereskedelmi meghatalmazottra vonatkozik, ki egy egész kereskedelmi üzlet vezetésével meg van bizva, szükségszerűen tehát az foly, miszerint a kereskedelmi meghatalmazottak két más fajába tartozó minden kereskedelmi meghatalmazott feltétlenül kivan véve ezen tilalom alól! A segéd nem köthet jogügyleteket főnöke nevében. Gondolható azonban azon eset, hogy a főnök a segédet feljogosítja, miszerint nevében és részére kereskedelmi ügyleteket köthessen. Mily consequentiákhoz vezet a törvény ezen elvejtésböl, recte elvfelejtésből származó tilalmi niegszoritása ! Az ily segéd külön nyert jogosítványa tekintetében kereskedelmi meghatalmazottnak lesz tekintendő. A törvény ezt kifejezetten ugyan nem rendeli. De szükségszerűen levonandó a 43. §-ból. A német b. kereskedelmi törvkönyv expressis verbis is rendeli, miszerint t. i. ily esetben »finden die Bestimmungen über die Handelsbevollmachtigten Anwendung* (58.§.). Következetesen tehát oda vezet, hogy az, ki mint segéd szigorúan elvan tiltva attól, hogy főnökének concurrentiát csináljon s idejét a saját számárai üzérkedésre fordítsa: ezt tenni jogosítva lesz azért, mivel a főnök fokozott bizalom folytán reá még több és fontosabb üzleti teendőket bizott! Ahhoz azonban nézetünk szerint a törvény szövege mellett kétely sem férhet, hogy a keresk. meghatalmazottak érintett két fajához tartozókra a tilalom soha nem vonatkoztatható. Az »ajtónálló« és a »vizes-nyolczas« alája esik tehát a tilalomnak és pedig szigorított sanctió mellett: de például az utazó, ki rendesen az.