Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 26. szám - A köteles rész. 1. [r.]

— 198 — Az anyag .adva lehet. Tegyük íel, hogy készül általános rész a szász p. tk., családi jog ugyanaz és magyar jogunk, kötelmi jog a drezdai javaslat, örökösödési jog a zürichi p. tk., dologi jog az osztrák p. tk. és hizonyos hires telekkönyvi törvényjavaslat >alapján<, az indokolás (mellékes, ad usum delphini, magyarázatnál soha nem követett anyaggyüjteménynek) függelékben szabadon Unger, Windscheid, Dr. Sághy, Bluntschli és Stubenrauch »után«. Meddő munka, melyet a gyakorlati élet megsinlenék, ha az ismert utólagos »simitó máz« alatt életbe egyáltalán léptettetik. Már az isolált általános rész oly nagyszerű hysteronproteron és anomália, hogy meg nem nyugodhatunk benne akkor sem, ha elhiszszük, hogy a >gyakorlat« (értsd biróságunk s ügyvédségünk) avval nem sokat töró'dik, hanem csak a speciális paragraphuson nyargal, melyben mindent keres, melybe mindent belevisz. Önmagában szép látvány lesz, a jogügylet más fogalmát az általános részben, mást a kötelmi jogban bírni, ha e buja változatosság ártalmatlanná válik is azáltal, hogy az általános, azaz általánosan nem alkalmazott rész számunkra felesleges luxus, melyen csak scriblerek mulatoznak. Vagy pláne háromféle feltételtan (a harmadik az örökösödési jogban), ha lehet három theoria szerint: valamelyik talán csak helyes lesz. És igy tovább in infinitum. Más vagyonjogi rendszer a családi, más az örökösödési jogban hasonlókép emelni fogja annak bizonyosságát, hogy e jog a nemzeti geniusé, mely sybillikus lény tudvalevően a homályt kedveli és bizonyost ritkán mond. Szerencsés nemzet, hol a >nemzeti jogi öntudat képviselők közül annyi van azon irigylendő állapotban, hogy egyéni véleményében népének lelkét ismeri fel, mint egykor aspeculativ bölcsészsaját szelleme tükrében a kosmos titkait megelégedéssel leleplezve látta. E nemzeti metaphysikától és hazafiusági spiritistáitól eltekintve, való marad azonban, hogy a legfelvilágosodottabb törvényhozók, kik a tudomány elvei szerint eljárni s a leghelyesebb eredményeket a nép jogérzetébe oltani kivánják, leküzdhétlen nehézségeken akadnak meg, ha a compositio ugy eszközöltetik, mint nálunk. Tudva van, hogy a codifikátióban a legnehezebb: a kifejezés, a szöveg eltalálása; a legfontosabb, a létczél: az összhang. De nem félhangu árnyalatkülönbség, hanem másfél octavára nyúló distantia és dissonantia ered minden lapon, ha előzetesen meg nem állapittatnak: 1- ször az egész codex rendszere (négy rész neve még nem rendszer, annak csak hátgerincze); 2- szor az egyes intézmények alapelvei összhangban a rendszerben egymással; 3- szor a technikai szabályok, u. m. terminológia, angol vagy franczia-nérnet modorú szövegezés. Hogy mennyire szükséges a törvénykönyvön végig egyöntetű, praecis münyelvezet, jogásznak nem kell magyarázni. Tudjuk, hogy kádigyakorlatunk, melyben minden terminus valóságos chamaeleon, épen e részben laikus jellege miatt határozatlan, bizonytalan. A legfontosabb fogalmak a szerződésen, ágon stb. kezdve a szavatosság vagy szülőig sokféle és sokértelmű ingatag szavakká tördeltetnek. Sok fogalom hiányának és fogalomzavarnak véget vetni a polgári codex terminológiája (a definitiók e csontváza) hivatott. Ha eddigi codifikátiónkat, a büntető-törvénykönyv kivételével, e szemponton bíráljuk, méltán tartunk tőle, hogy nem-jogi terminusok á la pénz-kereset etc. a polgári codexben is oly változatosan fognak szerepelni, mint akár a bagatell-törvényben vagy Dr. Kelemen Mór ur pyramidalis >latin-német-magyar ált. tiszti szótárában*. Hasonlókép meg nem állapíttatott, sőt szóba sem hozatott a technikus módszer, mely követendő. Vajon czélszerü-e az elvek lapidaris formulázására szorítkozni, mint abban most a németek remekelnek, kik a »tudományos háttéri, irodalom és képzett gyakorlat létezése folytán azt veszély nélkül tehetik, vagy pedig angol módra az elvek mellett casuistikát, minta-eseteket (leading-cases) is adni, a generalisáló definitiókat specifikáló, lehetőleg kimerítő leírással megtoldani stb., mely utóbbi eljárás nálunk talán époly kivánatos, mint — Indiában. A rendszer, intézmények és anyag tekintetében pedig codifikatoraink egyetlen utasítása oly megállapodás, mely annyit, hogy semmit sem tartalmaz. Magyar, osztrák, szász, zürichi, franczia stb. jog »figyelembevételével« dolgozni csak annyit tesz, mint tetszés szerint recipiálni, eklektice, organice, charivari-ce, vagy alkotni, vagy fentartani, vagy a hazai viszonyokhoz alkalmazni, stb. Meg sem pendittetett századunk egy nagy jogászának, Feixeira de Freitas, a brasiliai polgári törvénygyűjteménynek (hires bevezetésü consolidacao das leis civils, 1858. decz. 22. rendelettel jóváhagyva; eddig három kiadásban) és polgári törvénykönyv-tervezetnek (codigo civil-esboco 1859. 5000 articulus, csaknem teljesen recipiálva az argentínai p. tk.-ben) szerzőjének eszméje, melyet 1867-iki jelentésében kifejtett, miszerint egy általános, minden törvényhozási ágra vonatkozó szabályokat tartalmazó codex és külön egy speciális civilis codex (a kereskedelmi joggal egységesen) szerkesztessék. E couceptió nagysága és helyessége szembeötlő, bármi nehéz is legyen a kivitel kezdeménye. Minden polgári törvénykönyv általános, bevezető részében oly szabályokat tartalmaz, melyek nem magánjogi természetűek és nem is pusztán a magánjogra vonatkoznak. Sőt ezek eddig is mint egyetemes elvek a gyakorlat szüksége folytán helyes érzékkel alkalmaztattak a jog más ágaiban is, hol a speciális törvények singularis intézkedése azt ki nem zárta. Nemcsak hatalmas lépés ez a codex-rendszer és unifikatió felé, hanem egyszersmind kizárása a nálunk divó helytelen ellenkező eljárásnak, mely szerint a speciális törvényekben általános jogelvek minden szükség nélkül és rendszerint helytelenül codifikáltatnak. Ezeknek kipusztítása p. o. a perrendtartásból, cselédi, gyámi stb. törvényből ez uton legbiztosabban éretnék el, mi a jogegység tudatának létesítését, a jogérzület megszilárdítását, illetve helyreállítását hatalmasan előmozdítaná. Ugyancsak a brazíliai codifikatió érdekes történetéből tanulhatták volna »nemzeti jogunk* s a J> jogfolytonosság* barátjai, miként alkalmazandó a codifikatió technikájának egyik első szabálya, melyet angol jogászok mindenkor megemlítenek, minálunk azonban teljesen ignoráltak. Értem az előzetes anyaggyűjtés és anyagrendezés szükségét, az u. n. consolidatiót. Minden magánjogi jogforrások, mágánjogra vonatkozó országos és localis törvények, rendeletek és törvényhatósági szabályok (a szokások, döntvények kivételével, itt nem fejtegetendő okokból) rendszeres összeállítása s a hatályban levők hiteles meghatározása nemcsak helyes, végleges codifikatiónk egyik mellozhetlen előfelté; tele, hanem közvetlenül is nagy szolgálatot tenne a gyakorlatnak, melyben teljesen bizonytalanná vált, mi kötelező jog, amint ezt legújabb kézikönyveink csodatanai és tarka döntvényeink eléggé tanúsítják. Nagyon természetes, hogy az nem a > tudatlan gyakorlati és nem egy vacatió dolga. De ha addig is provisoriumot akarunk, ne létesítsük azt a komoly feladat iránti önámitással és a definitivum ártalmára, elodázásával. E részben a most követett procedúránál helyesebb, egyszerűbb és népszerűbb volt az, mit az országbíró Majláth György nagy felszólalásakor sürgetett: egyszerű, népies nyelven, az osztrák polgári törvénykönyv kritikus receptiójával codifikálni. De ez a nemzeti nagy várakozásoknak ideiglenesen sem tett legyen eleget önálló gondolkodású tudósaink szerint. Meglehet eredeti codex is két év, ha kell, két hó alatt, gondolának önállóságukban, és ez eredeti codex tudományos becse az osztrák fölött oly magasan fog állani, mint a lomniczi csúcs a Kahleuberg fölött. Ezen eredeti codifikatió azonban, ismételjük, a fait accompli művészei ellenében is előkészítést igényel. Reméljük, hogy évekre csak első tervezet marad, mi most készül. Ezért nem tartjuk elkésettnek ily fontos kérdésnek, minő a köteles rész, törvényhozási szempontból való tárgyalását, ha az > közel jövőben* nemis bírna más, mint akadémikus becscsel. Elvi kijelentés néha (igazságügyérünk szerint) felesleges, mert mundus se expedit; elvi kutatás soha. E kérdés