Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 23. szám - Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei melynél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi kereskedelmi ügyleteknek? 1. [r.]

— 178 — szerződik, mert a kérdéses jogügylet alakilag és anyagilag, két egészen különböző és egymáshoz idegen vagyoni kört érint, az egyiket növelve, a másikat csökkentve. Az, hogy csak egy akarat fungál, hogy csak egy személynek, a képviselőnek cselekvése szüli e kettős hatást, nem fogalmi akadálya az akarat érvényének, mert ép ez akarat itt nem bensőleg ellenmondót, nem tárgyilag lehetetlent, hanem bensőleg összeegyeztethetőt és tárgyilag lehetőt vesz czélba, más határ és korlát pedig, mint az akarat lényegében gyökerező, fogalmából folyó, az akaratnak nem szabható; az akaratnak elvi, fogalmi határa csak a psychologia határ (Eőmer ugyanott.). De különben is a közvetlen képviselet esetében, a képviselő akarata a képviselt akarataként jelentkezvén, ha a képviselő mint ilyen magával mint magánszemélylyel szerződik, a jogügylet szükségképen két különböző akarat és tevékenység által létesitettnek tekintendő. Az, hogy az ellenkező érdekű szerepek egy és ugyanazon személy kezében való egyesitésének lehetősége, hogy a lex contractus sorsának egy csupán a rendes családapa gondosságával való eljárás kötelessége által némikép korlátolt és feltételezett akarat által való intézhetése könnyen és nagy mérvben veszélyessé válhatnék a megbízó érdekeire nézve, az önzés általi legyőzetéssel fenyegetvén azt: nem állapit meg fogalmi lehetetlenséget, elvi indokolatlanságot, nem teremt principialis határt és korlátot, hanem mint már a fentebbiekben kiemeltem, csakis gyakorlati érv, opportunitási tekintet a közvetlen képviselő feltétlen belépési jogának helytfoghatósága ellen. Már pedig ha a közvetlen, vagyis a tulajdonképeni, valódi és egyenes képviselet esetében elvileg nem igazolatlan, hogy a képviselő mint ilyen magával mint magánszemélylyel szerződhessék, nem láthatni okát, hogy miért ne álljon a mandatariusnak mint ilyennek hatalmában, két különböző megbízója tartalmilag egymást fedő megbízásait is esetleg összeegyeztetni, combinálni, illetve egyik megbízója megbízását teljesíteni másik megbízója megbízásának teljesítése által, — miért ne legyen joga, magának mint az egyik megbízó képviselőjének, magával mint a másik megbízó képviselőjével szerződni, feltéve természetesen, hogy mindkét megbízója részéről közvetlen képviseletre jogosittatott: a megbízások combinatiójának ezen joga gyakorlatilag is ártalmatlanabbnak jelentkezvén, mint a közvetlen beléphetés, miután a mily nehezen tehető fel, hogy valaki kötelessége parancsának saját érdekét alárendelje, oly könnyen képzelhető, hogy a rendes családapa gondosságával való eljárás kötelességétől áthatott mandatarius különböző megbízói ellentétes érdekeinek is egyaránt, egyenlő buzgalommal, részrehajlatlansággal és lelkiismeretességgel szolgáljon. Mindez más elvi fordulatot vesz a közvetett képviselet esetében. A közvetett képviselő (indirecter Stellvertreter, úgynevezett »Zwischenperson«) az általa kötött ügyletekből közvetlenül és alakilag csak maga lesz kötelezve és jogosítva. Cselekvényeiuek joghatálya egyenesen az ő személyében áll be, ő a közvetlen adós és hitelező. Ha megbízásból harmadik személyekkel, más részére ugyan, de a maga nevében jogügyletet köt, az ez által megállapított jogok és kötelezettségek, mielőtt a megbízó jogkörét cselekvőleg vagy szenvedőleg érintenék, a közvetett képviselő személyén kell, hogy keresztülmenjenek, vagyis közvetlenül és első sorban ennek személyében jönnek egyátalán létre; a jog ennek joga, a kötelezettség ennek kötelezettsége leend; a megbízó és a harmadik személyek közt alakilag és egyenesen semmi jog és kötelezettség sem keletkezik. A közvetett képviselő e szerint, ha mint ilyen magával mint magánszemélylyel szerződnék, mert és a mennyiben maga nevében és magával kötné meg a szóban forgó jogügyletet, a fentebbi értelemben vett önönmagávali szerződés elvileg helyt nem fogható esetét idézné elő. A közvetett képviselet esetében ugyanis a megkötött ügyletből csak a képviselő lévén közvetlenül jogosítva és kötelezve, ha a közvetett képviselő mint ilyen azaz a maga nevében, magával mint magánszemélylyel szerződnék, közvetlenül s aj á t maga irányában szerezne jogokat vagy állapitana meg kötelezettségeket, alakilag maga magát tenné önmaga hitelezőjévé vagy adósává, a mi pedig a kifejtettekhez képest fogalmi lehetetlenség, jogi nonsons. A csupán közvetett képviseletre jogosított mandatariusnak megengedni, hogy egyenesen beléphessen az ügyletbe, illetve mint ilyen magával mint magánszeméllyel szerződhessék, vagy hogy a megfelelő megbízásokat combinálhassa, nem lenne tehát egyéb, mint megengedni azt, hogy önönmagával szerződhessék, in sua persona köthessen jogügyleteket. A bizományos mandatarius. Az ügylet megkötését megbizásból,más részére ugyan, de a maga nevében eszközli. A bizományos tehát közvetett képviselő. A conclusio kézzelfogható. Nem azért, mert a bizományos mandatarius, a bizomány a magánjogi mandátum egy faja, igazolatlan elvileg a bizományos közvetlen belépési joga, mint ezt szerzőnk állítja, hanem azért, mert abizományos közvetett képviseletre jogosított mandatarius lévén, az ügyletbe való belépés jogának oly értelembeni elismerésével, hogy a bizományos a bizomány tárgyát képező ügyletet mint bizományos magával mint magánszeméllyel kötheti meg, vagy hogy a különböző megbízóktól eredő, de egymással összeeső megbízásokat, mindkét megbízó részére mint bizományos azaz közvetett képviselőként járva el combinálhatja, a jelzett értelemben vett önönmagával szerződhetés jogi képtelensége nyerne szentesítést. Következtethetnék pedig mindezekből, hogy a német kt. 376. és a magyar kt. 381. §-aiban foglalt rendelkezés, mely a bizományos közvetlen belépési jogát határozott elismerésre juttatja, bár bizonyos cautelaris megszorításokkal, igénytelen nézetem szerint: az önönmagávali szerződés lehetetlenségének általános ma- i gánjogi elvétől képezne eltérést. Vagyis következtethetnék ab- ' beli nézetem, hogy a bizományos, a midőn a kérdéses szakaszokban biztosított jogához képest a megszerzendő árukat eladóként maga szolgáltatja, vagy a bizományba átvett árukat vevőként maga megtartja, tulajdonkép önmagával köti meg a bizománybeli ügyletet, magamagával szerződik, azaz nem szűnvén meg az ügyletbe való belépés következtében az, a mi az ügyletbe való belépés előtt volt, vagyis bizományos lenni, kettős szerepet egyesítene a maga személyében: lenne ugyanis saját nevében megbízásból más részére szerződő eladó illetve vevő egyfelől, saját nevében és saját részére szerződő vevő illetve eladó másfelől. És ezzel eljutottam volna a belépési jog elméleti constructiójának kérdéséhez, vagyis azon gyakorlati folyományai tekintetéből főfontosságu kérdéshez, hogy miképen hat a bizományos közvetlen belépése, a bizomány végrehajtásának e módja, magára a bizományi ügyletre, illetve miképen a megbízó és a bizományos jogaira és kötelezettségeire. Kik a belépés által létesített jogviszonyban a közvetlen vonatkozásban álló, a tulajdonképeni ügyletbeli felek ? E részben ismét állást kell foglalnom szerzőnk nézete ellen, és pedig ezúttal a communis opinio alapfelfogása mellett. Szerzőnk ugyanis a következő constructiót állítja fel. Szerinte a belépő bizományos nem szűnik meg továbbra is bizományos lenni, hanem a midőn a bizomány végrehajtásának e módját választja, mint bizományos köti meg önmagával a bizományi ügyletet. A bizomány abizományos közvetlen belépése következtében nem veszti el bizományi természetét, nem alakul át úgynevezett tiszta propre-ügyletté. A bizományos bizományos marad, vagyis kettős minőséget egyesit személyében: eladó is, vevő is egy személyben; az eladási bizománynál: eladó megbízásból és más részére a maga nevében, de egyúttal vevő is a maga, részére; vételi bizomány esetében: vevő megbízásból és más részére a maga nevében, de egyúttal eladó is a maga részére. A bizományos belépése következtében a megbízó és a bizományos között nem alakul másformán a jogviszony, mint alakult volna, hahogy a bizományos a facultas alternatíva másik oldalát választva, a bizományt nem közvetlen belépése, hanem más harmadik személylyel kötött vétel vagy eladás által hajtotta voina végre. Ebből következve a megbízó jogi helyzetét a bizományos belépése nem érinti módositólag ; a megbizó a belépő bizományossal szemben is megtartja megbízói minőségét: nem vonatik be a bizomány tárgyát képező ügylet keretébe, illetve nem lesz a belépő bizományossal szemben közvetlen eladóvá vagy vevővé. A bizományi ügylet azon sarkelve, miszerint a megkötendő ügylet a megbizó részére ugyan, de nem a megbizó nevében eszközöltetik, ez esetben sem szenved változást. A német kt. 376. és a magyar kt. 381. §-a nem mond egyebet, mint azt, hogy a bizományos a megszerzendő árukat eladóként maga szolgáltathatja, és nem mondja, hogy a belépni akaró bizományos a megszerzendő árukat a megbízónak mint vevőnek szolgáltathatja. Abból, hogy a megbizó a német kt. 376. §-ának 3. bek. és a magyar kt. 381. §-ának 3. bek. értelmébeD, ha a bizományos a megbízás teljesítését tárgyazó tudósítással egyidejűleg vevővagy eladóként egy harmadik személyt meg nem nevez, vevőnek illetőleg eladónak a bizományost tekintheti, nem következik vice versa, hogy a bizományos is megbízóját belépése által eladóvá illetve vevővé tehetné, vagyishogy magával szemben azt megbízói minőségétől megfoszthatná. Hogy a megbízót a belépő bizományossal szemben nem csupán az actio mandati directa, hanem egyúttal az actio utilis emti, venditi is megilleti, nem arra vezetendő vissza, mintha a belépés következtében a bizományi ügylet propre-ügyletté alakult volna át, hanem a megbízónak adott kivételes kedvezménynek tekintendő az. Valamint ugyanis, noha a német kt. 368. és a magyar kt. 374. §-a értelmében a bizományos által kötött ügyletekből eredő követeléseket, a megbizó az adós ellen csak azok átengedése után érvényesítheti, — a megbizó és a harmadik személy közt a bizományi vételből vagy eladásból eredő keresetek (actio emti, venditi) közvetlenül meg nem állapitvák, — mégis az ilyen formailag a bizományost megillető követelések bizonyos körülmények között, nevezetesen a bizományos és ennek hitelezői irányában akkor is, ha azok átengedve nem lettek, a megbizó követeléseinek tekintetnek: azonkép illeti meg a bizományos közvetlen belépése esetében a megbízót, és pedig feltétlenül és minden körülmények között, ama jog is, mely szerint a bizományos mint ilyen által önmagával kötött ügyletből eredő, és alakilag a bizományost saját maga ellenében megillető követeléseket a megbizó saját követeléseinek tekinthetvén, a közvetlen vételügyleti keresettel, vagyis az actio utilis emti, venditi utján érvényesítheti a bizományos, mint harmadik személy, illetve vevő vagy eladó ellenében. Ez jeleztetnék a magyar kt. 381. és a német kt. 376. §-ának azon kitételével, hogy a bizományos a megszerzendő árukat »el adóként* maga szolgáltathatja, a bizományba átvett árukat pedig >v e v ő k é n t« maga megtarthatja. Aequivalens ezen csupán a megbízónak engedett kedvezmény (utilis actio), ugyanis a vételre vagy eladásra alapított közvetlen kereseti jog, a tényleg fokozott veszélyért, meljlyel a bizományos és a harmadik szerződő fél közti személyazonosság a megbizó érdekeit kétségtelenül fenyegeti. Mindent összevetve, ha meggondoljuk, úgymond, hogy csakis az opportunitas tekintetei vezettek a bizományos közvetlen belépési jogának elismeréséhez, bizonyára nem fogjuk a törvény vonatkozó rendelkezésének szellemével összeegyeztethetőnek találni, hogy ha a bizományosnak nem csak azt concedáljuk, amit a forgalom igényei mindenesetre igazolnak, ugyanis nem csak azt, hogy a bizomány tárgyát képező ügylet tekintetében aharmadik személy, illetve a vevő vagy eladó functióját vállalhassa magára, hanem megengedjük azt is, a mit I a forgalom semmikép sem követel, azt, hogy a bizományi ügyletet ön1 kényüleg propre-ügyletté átalakítva, a megbizót megbízói minőségétől