Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 17. szám - Észrevételek a kir. közjegyzői dijakról szóló törvényjavaslatra. 5. [r.] - Törvénytervezet az ügyvédrendtartás tárgyában. 9. [r.]

— 132 — színlelt jogügyletnek ügyfele javára ugyan de saját (az ügyvéd- | nek) nevében történt megkötése és megkísérlése annak, hogy ilyen színlelt jogügylet per utján érvényesíttessék. azon körülmény, hogy az ügyvéd ügyfele nevében ingatlanok ön­kénytes árverésénél befolyt vételárt felének egyéb ingatlan vagyonának czélba vett tehermentésére csak részben fordította, részben pedig más ezélokra; továbbá az árverési kérvény benyújtása, a nélkül, hogy az árverési feltételeket ismerte volna; nem különben ügyfele ellen irá­nyult kielég. végreh. kérvénynek benyújtása ezen önkénytes árveréssel összefüggő ügyben; kiel. végreh. kérvénynek benyújtása harmadik személy fölszó­lítása folytán, a nélkül, hogy ez utóbbinak a meghatalmazásra való jogosultságáról meggyőződést szerzett volna magának. Az ügyvédi kar becsülete és tekintélye megsértésének vétetett: hogy az ügyvéd a pénznek általa történt behajtásáról meghatal­mazóját nem értesítette és a behajtott pénzt nem kellő időben szolgál­tatta át; hogy az ügyvéd felének azon tanácsot adta, miszerint ez egy javára jelzálogilag biztosított követelést másra színleg átruházza, da­czára annak, hogy tudomással bírt arról, hogy ügyfele a szóban levő követelése iránti perben az eskü letétele folytán pervesztessé vált; hogy az ügyvéd, a ki arról birt tudomással, hogy egy czég fize­tésképtelen, ezen czég hitelezőjét arra birta, miszerint ez egynehány nappal ezelőtt hitelbe adott árukat ezen czégtől visszakövetelje. Egy joggyakornok, ki több évi praxissal bir, ügyvédi irodában alkalmazást keres. Értesítést ad a szerkesztőség. Egy kitűnő képzettségű ügyvédjelölt, ki főbb év óta Budapesten ügyvédi irodában van, alkalmazást keres. Értesítést ad a szerkesztőség. Legközelebbi csődbejelentést határidők : (Apr. 29-töl máj. O-ig). Hajdúkat Gergely beszterczei tsz. apr. 30. (57). — Abonyi Cs. Béla gy.-fehérvári tsz. máj. 1. (80). — Pluharsch és Hausenblass brassói tsz. máj. 3. (77). — H. Schiifer bpesti ker. s vtsz. máj. 5. 6. 7. (52\ — Neumanu Jakab eperjesi tsz. máj. 5. 6. 7. (57). — Krausmann Ferenez bpesti ker. s vtsz. máj. 5. 6. 7. (58). — Fried­manil Károly pécsi t-z. máj. 5. 6. 7. (75). — Zifer Ede aradi tsz. máj. 5. 6. 7. (93). Kivonat a „Budapesti Közlöny"-M. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és beielentés határidő ; vh. = végrehajtó; i. = ideiglenes; t. = tömeggondnok ; p. = perügyelő. A hirdetmények elején vagy végén levő számok a „Bpesti Közlöny" azoD számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A ,bpesti ügyvédi kamara részéről ezennel közliirré tétetik, miszerint Molnár Árpád (lakik király-utcza 86. sz.) és rollák Illés (lakik Nádor-utcza 8. sz.) ügyvédek a kamara lajstromába folytatólag fölvétettek ; ellenben Miskey Ferenez bpesti ügyvéd, Szuhára költözése folytán, fenti lajstromból kitöröltetett; Sándor Imre ügyvéd pedig lakhelyét Halasról — a kamara területén belől — Kalocsára tette át. A kecskeméti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Szentkirályi Tóth Márton kecskeméti lakos ügyvéd a kamara lajstromába folytató­lag fölvétetett. A kecskeméti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, misze­rint Erdélyi Dómé félegyházi lakos ügyvéd a kamara lajstromába ideiglenesen föl­vetetett ; Kovács László volt kecskeméti lakos ügyvéd pedig elhalálozása folytán a kamara lajstromából kitörültetett, s irodája részére gondnokul Tatay Endre kecs­keméti ügyvéd kineveztetett. A pozsonyi Ügyvédi kamara ezennel közhírré teszi, hogy a már előzőleg fölfüggesztve volt Ztupárich Péter baáni ügyvéd, a kamara fegyelmi bírósága részé­ről 1879. évi 222. sz. alatt hozott jogerőre emelkedett ítélettel, az ügyvédségtől elmozdittatott, s neve az ügyvédek lajstromából kitörültetett. Az egri ügyvédi kamara választmánya ezennel közhírré teszi, miszerint Csőri János gyöngyösi ügyvéd, városi aljegyzővé történt megválasztatása folytán, az ügyvédség gyakorlatáról lemondván, az ügyvédek lajitromából töröltetett. Csődök : Bácslics G. M. ráczmiliticsi ker. ellen zombori tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. máj. 15. 16. 17. ; p. és i. t. Scultéty Ede ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 19. (88). — Benedig Adler et Sohn körmendi bej. ker. czég ellen szombathelyi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jul. 3. 4. 5. ; p. Dr. Kronecker József, i. t. Dienes Lajos (92^. — Kilényi D. aradi bej. ker. ellen e tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. máj. 7. 8. 9. ; i. t. Faijányi Vilmos, p. Rehák Mátyás (93). — Hörcher Károly s Jozefin bpesti ker. ellen e. f. kir. tsz. á tal ; bh. s hitelezők i'.sz­szejöv. máj. 28. 29. 30. ; i. t. és p. Medvetzky Árpá't ; végi. t. s csődválasztm. vá­lasztása máj. 30. (93). — Kondor Lajos h.-nánási ker. ellen debreczeni tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 6. 7. 8. ; p. Komlóssy Arthur, i. t. Nagy Gábor (93). — Zifer Ede aradi ker. ellen e tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. máj. 5. 6. 7. ; i. t. Vizer Péter, p. Tokodi Lajos (93). - Spátz József ellen lőcsei tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jun. 16. 17. 18.; i. t. és p. Páter Kálmán (93). Csődmegszüntetések : Friedman Bernát sz.-fehérvári ker. ellen e tsz. által; egyesség folytán (88). — Szűcs Mihály debreczeni bej. ker. ellen e tsz. által; a hitelezők beleegyezése folytán (90). — Brody et Kohn kassai bej. ker. czég ellen e tsz. által; a hitelezők megegyezése folytán (92). — Tlirgonj i Lajos tughi jegyző ellen karczagi tsz. által (93). — Sessl< r Adolf s fiai galgó< zi s bpesti bej. ker czég ellni nyitrai tsz. által ; kiegyezés folytán (93). — Egln ayer József kisbéri ker. ellen komáromi tsz. által ; a hitelezők kielégítése folytán (93). Pályázatok: K.-vásárhelyi tsznél segédtkkvvezetö; bh. máj. 16. e tsz. elnökéhéz (88). — Fogarasi jbagnál joggyakornok ; bh. máj. 16. brassói tsz. elnö­kéhez (88). — Szarvasi jbsgnál írnok ; bh. máj. 17. b.-gyulai tsz. elnökéhez (89). — Oklándi jbsgnál végrehajtó ; bh. máj. 17. sz.-udvarhelyi tsz. elnökéhez (89).— Brassói ügyészségnél irnok ; bh. máj. 16. marosvásárhelyi kir. ügyészséghez (90). — Gy.-fehérvári jbsgnál aljegyző; bh. máj. 18. gy .-fehérvári tsz. elnökéhez (90). — Titeli jbsgnál irnok ; bh. máj. 17. pancsovai tsz. elnökéhez (91). — Karczagi jbsgnál bir. végrehajtó; bh. máj. 20. karczagi tsz. elnökéhez (91). — Miskolczi tsznél biró; bh. máj. 20. e tsz. elnökéhez (91). — Kassai tsznél irnok ; bh. 17. e tsz. elnökéhez (91). — Bpesti kir. tsznél irnok ; bh. máj. 20. e. tsz elnökéhez (91). — Beszterczei tsznél aljegyző ; bh. máj. 22. e tsz. elnökéhez (93). Igénykeresetl felhívások: (88. sz.) Bejelentési h. i. apr. 26. — ('bikán Miklóstól Dr. Klein Ignácz, Hertschko Bertalan s Ungár Rezső jav. Thur­dossinban ; Halassá 11. vh. Trsztenán. — Klein Bernáttól Prosznitz Mihály fiai jav. 50S ft Kevermes községben ; Farkas L. vh. Battonyán. — Hevessy László s Hevessy sz. Latzkovits Etelkától Grosz D. Dániel s Márkus József jav. 361 ft Buda­pesten ; Tellér F. vh. ker. s vtsz. — Biamant Ignáeztól Kohn Adolf jav. 5102 ft Szt.-Benedeken ; Bajczy R. vh. Ar.-Maróthon. — Markstein Zsófiától Weisz Miksa jav. 318 ft Bpesten ; Telbisz J. vh. ker. s vtsz. Bejelentési h. i. uiiij. 3. — Heinrich Mórtól Récsei József s Wesel Simon jav. 614 ft Letenyén; Blas'kovics J. vh. — Zalamegye összesített árvapénztá­ra-tól Mátai Örzse jav. 3000 ft Z.-Egerszegen. — Scliuller Teréziától id. Spitzer Simon jav. 4000 ft Váczon ; Korponay Ö. vh. — Glatter Lajos s nejétől Glatter Sámuel jav. 554 ft Gömörön ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Nagy Samutól Gan­gol Károly s Lázi Ferenez jav. 542 ft Kilitiben ; Ferter I. vh. Tabon. — Kocsis Józseftől Varga György jav. 450 ft Tárnokon ; Nemes S. vh. Z.-Egetszegen. — Gyulai Károly s Kocsis Bettától Vavrek János jav. 1100 ft Krasznán ; Virág L. vh. Sz.-Somlyón. — Péter Jánostól Oehsz Fáni jav. 998 ft Bikáiban ; Popovich F. vh. Sásdon. — Orbán József s nejétől Orbán János 8 Dödör Antal jav. 1000 ft Vados­fán; Bögöthy vh. Kapuvárott. — Bárány Dénestől Jischa Antal jav. 1100 ft Bogláron ; Krónberger M. vh. Lengyeltótiban. (8!). sz.) Bejelentési h. i. apr. 27. — Rakits Miklóstól Ribiczey Béla jav. 662 ft Adonyban ; Kreskay P. vh. Bejelentési h. i. máj. 4. — Albert János s nejétől Schlágl Mátyás jav. 510 ft Kis-Hidegkuton ; Reményfy J. vh. B.-Füreden. — Gróf Festetich Károly­tól Fischer Miksa jav. Bessenyén ; Nagy S. vh. Z.-Egerszegen. — Linder J.-tül Steiner Mór s fia jav. 1582 ft Veprováczon ; Gvosgyák G. vh. Kulán. — Rechnitzer Ignáeztól Handler István jav. Z.-Egerszegen ; Nagy S. vh. — Csondor János s Szemenecz Ellától Schwari z Dávidné s a kaposvári hitelbank jav. 915 ft Zabon ; Ferter I. vh. Tabon. — Kopcsánszky Mihály s tsaitól Kerácz Miksa s György jav. 1007 ft Kuczura községben ; Zsámbokréthy A. vh. Kulán. — Takó Elektől Hein­rich A. s fiai jav. 1284 ft Csornán ; Végh K. vh. — Krnitg Zsivoitól Krnits Tosa s tsa jav. 540 ft N.-Kikindán ; Várnay L. vh. — Özv. Poilgrácz Bélánétól Stoffa János jav. 500 ft Beregszászon ; Lakatos J. vh. (90. sz.) Bejelentési h. i. apr. 2S. — Popovics Györgytől Goldmann J. S. jav. 442 ft Bpesten ; Muraközy P. vh. ker. s vtsz. — Göstel Jakabtól Eisner Gyula jav. 3O00 ft Bpesten ; Telbisz J. vh. ker. s vtsz. — Klein Ignáeztól Gaszner Pál jav. 1067 ft H.-Böszörményben ; Bódogh Zs. vh. — GrÓSZ Ignáeztól Falk F. A. s fia jav. 330 ft Balkányban ; Kovács K. vh. N.-Kállón. —Spitzer Ábrahámtól a váczi ipar- és keresU. hitelintézet jav. 3000 ft Váczon ; Korponay Ö. vh. Bejelentési h. i. máj. 5. — Mandl Adolf s nejétől a gödöllői takpzt. jav. 2589 ft Felső-Sápon ; Koós B. vh. Szirákon. — Papp Zsigmondtól Ozwald Pál jav. 386 ft Bpesten; Telbisz K. vh. VIII. —X. ker. jbsg. — Teichner Jakab s nejétől Sza­bó Mihály jav. 319 ft Bpesten ; Jaulusz vh. V. ker. jbsg. — Vajda Istvántól Felsen­burg M. s \Vt-isz Simon jav. 12303 ft Gortva-Kisfaludon ; Ecseghv J. vh. R.-Szom­batban. — Pnscn Gyulától a lugosi m. kir. kincst. urad. jav. 600 ft Bnlinczon ; Drágái Gy. vh. Lúgoson. — Gr. Gsáky György s nejétől gr. Lónyai Menyhért jav. 28050 ít Ko'ozsvárott; Papp L. vh. — Banr Ferencztől Szőke Ferenez jav. 1020 ft Baracskán ; Gömbös A. vh. Vaálon. — Brodzeller Miklósné s Weinber Tamásnétól Kárász József jav. 746 ft Bpesten ; Turchány vh. VILT.—X. ker. jbsg.— Adler Jónás s nejétől Izsáky Jakab jav. 35 5 ft Egerben ; Tauszig P. vh. — Ha­tsebek Dávidtól Tüköry Sándor jav. 746 ft Bpesten ; Jaulusz vh. V. ker. jbsg. — Grünhaum Adolftól gr. Szapáry Gyula jav. 1504 ft Tisza-Nánán ; Fürst S. vh. Hevesen. — Szametz Márktól Dr. Weinfeld jav. 400 ft N.-Kállón ; Kovács K. vh. (91. sz.) Bejelentési h. i. apr. 3J. — Jíagy Károlytól SchielingRudolf jav. 1000 ft Szilágy-Szegen ; Orczán S. vh. Szilágy-Csehen. — Braun Ignáeztól Singer s Neuwirth jav. 660 Szolnokon; Károly L. vh. — Özv. Jíagy Imrénétől Ticsénszky József jav. 1107 It B.-Gyarmaton ; Vatter Gy. vh. Bejelentési h. i. máj. 7. — Mayerszfcy Ferencztől Makara János jav. 611 ft Csömörön ; Szaák J. vh Gödöllőn. — Szombatin Sámuel s nejétől a diós­győri m. kir. koronái urad. ügyészi hivatal jav. 753 ft Miskolczon ; Sarkady J. vh. — Friscb Antaltól Weissberg-r Adolf jav. 326 ft Bpesten ; Lipóczy Gy. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Móguth Istvántól Haas Jakab s Deutsch Lajos jav. 2782 ft Bpesten ; Tellér F. vh. ker. s vtsz. — Tarr Sámuelné, Tarr Dávid, Nagy Ferenez s Berta Sámueltől a siklósi takarék- s hitelegylet jav. 762 ft Tésenfán s Rádon : Schreyer J. vh. Siklóson. — Ligeti Bertalantól Irányi Irma férj. Ligeti Bertalanné jav. 8357 ft S -A.-Ujhelyt; Geöcze A. vh. — Pekarovit'S Józseftől Poláuyi József jav. Rakoviczán; Janits vh. Galgóczon. — Néh. Bognár Katalin örököseitől Kari Jakab jav. 2003 ft Szt.-Andráson ; Mayer A. vh. Temesvárott. — Deutsch Ber­náttól Szunyogh Bertalan jav. 349 ft Álmosdon ; Ruttkay A. vh. Székelyhidon. (í)2. sz.) Bejelentési h. i. máj. 1. — Beutsch Mártontól Fischbein János jav. 5718 ft Szolnokon ; Károlyi L. vh. — Bm-htvald Dávidtól Kog'.er János jav. 731 ft Hpesten ; Tipula A. vh. ker. s vtsz. — Okolicsányi Pál. Plachy Luiza s Jeszenszky Józseftől a b.-gyarmati takpzt. ja>. 966 ft B.-Gyarmaton ; Tomis J. vh. — Matkovics Gyulától Gross József jav. 1274 ft Szt.-Antalfalván ; Reményfy J. vh. B.-Füreden. — Holnapi Józseftől Homan Sámuel s neje jav. N.-Váradon ; Menszáros vh. — Weinberger Adolftól Tüchler Salamon jav. 370 ft Ungvárott; Boros J. vh. — Bnsóczky és Teszári czégtől Beér s Rosenberg javára Debreczen­ben ; Mészáros L. vh. Bejelentési h. i. máj. 8. — Özv. Pál Jánosné szül. Hartmann Borbálától ifj. Poszel Adolf jav. 381 ft Tóváron; Schida J. vh. Tatán. — László János s Kál­mán Esztertől a m. kir. korona-urad. jav. 928 ft N.-Maroson ; Pteger B. vh. Vámos­Mikolán. — Gombos Antal s nejétől Unger Károly jav. 909 ft Kőszegen ; Rusa Gy. vh. — Reinitz Löwitöl a m. országos közp. takpzt. jav. 525 ft Bpesten ; Soltész Á. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Medzihradszky Gusztáv s nejétől Friedman Salamon jav. 490 ft N.-Báródon ; Schreiber G. vh. Élesden. — Valkai Zsuzsannától Wurst József jav. 500 ft N.-Váradon ; Bulyovszky I. vh. — Tóth Józseftől Lang János jav. 50<) ft Veszprémben. (93. sz.) Bejelentési h. i. máj. 2. — Schöpp János s Bayer Jánostfii Bancilla Nikulaijav. 39 -i ft Altzinában ; Neugeboren vh. Ujegyházán. — Fábián Lipót s fiától Margulics et Comp. és Wolfner Gyula s tsa jav. 7464 ft Miskolczon ; Némethy K. vh.— Reicbmnnn J. s Reichmann Teréztöl H. Jungmichl's Sohn czég. jav. 2377 ft Bpesten; Purman J. vh. ker. s vtsz. — Özv. Mihályi Ágostonnétól s itj. Mihályi Ágostontól Wagner F. A. jav. 11420 ft Bánfalván; Jakabffy F. vh. Oros­házán. — Sápi Sámueltől Weinberger Mihály jav. 663 ft Kis-Zomlin-féle pusztán ; Menszáros vh. N.-Váradon. — Valner Imre, Mados Lajos s Lóber Jánostóla bi­harmegyei takpzt. jav. 9 98 ft N.-Váradon ; Menszáros vb.. Bejelentés', h. i. máj. 9. — Lincz Jánostól Petruss András jav. 520 ft Gyarmatán ; Batory L. vh. Temesvárott. — Miksán Tanátzkó s Dántsu Jévremtől Barbuleszko S?reda jav. 605 ft Knéz községben ; Kiss V. vh. Vingán. — GrÓSZ Ferencznétöl Szánter József s Szánter Katalin jav. 1003 ft Tolnán ; "Laskó Gy. vh. Szegszárdon. — John Noristól az ált. osztr. légszesztársulat jav. 90000 ft Bpes­ten ; Miklósy L. vh. ker. s vtsz. — Molnár Istvántól Szálé Viktor mint az ecsegi r. k. egyház gondnoka jav. 41 8 ft Ecsegen ; Koós B. vh. Szirákon. — Dr. Passau Edétől Keif szül. Friedmann Mária jav. 9500 ft Bpesten ; Csiszér J. vh. V. ker. jbsg. — Szeivald József s nejétől Borostyán János s neje jav. 690 ft Sz.-Fehérvárott; Szőllősy E. vh. — Kőbli Ferencztől özv. Kőbli Jánosné jav. 555 ft Kis-Komárom­ban ; Bartos Gy. vh. N.-Kanizsán. — Pottya Hugótól Özv. Adami Zsuzsanna jav. 727 ft Varjason ; Bendvár J. vh. Vingán. — Kohnlechner Júliától Sterk Lipót jav. 573 ft Bpesten ; Telbisz K. vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Ballos Páltól Kraus/. E. jav. 381 ft A'csuthon ; Gömbös A vh. Vaálon. — Bayer Józseftől a váczi takpzt. jav. 800 ft Váczon ; Ringauf O. vh. — Özv. Lányi Istvánnétól Kohn H. jav. 2000 ft | Kis-Szánton ; Menszáros vh. N.-Váradon. — Figdor Ármintól Mittelmann Áron i jav. 4000 ft Bpesten ; Kassai F. vh. e. f. kir. tsz. Nyomatott az i>Athenaeum« irod, és nyomd. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom