Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 27. szám - Magyar Államjog. Irta Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató. Budapest. Az Athenaeum r.-társ. kiadása 2. [r.]

— 216 — közforgalom tárgyát képeznék, de nem igazolta azt sem, hogy alperes kötelezte volna magát a megsemmisített részvények másodlataihoz az uj eredeti szelvény iveket is kiszolgáltatni, s arra nézve, miszerint a rész­vény másodlatokra további eredeti szelvény is kiszolgáltassék kötele­zettséget vállalt volna. Minthogy pedig a megsemmisített részvények és szelvények másodlatainak kiszolgáltatása, az érintett körülmény iga­zolata nélkül, kötelezettséget meg nem állapit, mert forgalom tárgyát nem képezik, főperbeli felperest az összes részvényekre vonatkozó ke­resetétől annál inkább elmozdítani kellett, mert a megsemmisítés tár­gyát nem képezték oly papirok, melyek törvényesen megsemmisíthetők lennének, hanem névre nem szőlő oly közforgalmi részvények, melyek jogérvényesen egyáltalán meg nem semmisithetők. Ellenben a beavat­kozó cs. kir. szab. osztrák kereskedelmi és iparhitelintézet beavatko­zási alkeresetének helyt adni, s alperest az ezen alkeresettel érvé­nyesített kamatszelvények kiadására kötelezni kellett, mert beavatkozó a keresethez a) alatt csatolt közjegyzői tanusitványnyal igazolta, hogy a keresetben emiitett négy darab részvénynek birtokában van, mely bir­toklás által, tekintettel a k. t. 172. § ának abbeli intézkedésére, mi­szerint a bemutatóra szóló részvények átruházása azok átadása által történik, tulajdoni minőségét, s ezzel kapcsolatosan azt is igazolta, miszerint az eredti részvények birtoklásánál fogva ez idő szerint ki­zárólag ő van jogosítva a részvényesi jogokat gyakorolni, illetőleg az azokra vonatkozó ujabb szelvényivek kiadatását követelni, a mely kia­datást egyébként alperes-társulat épen az alapon, mivel a birtoklás­nál fog va, a beavatkozót jogszerű tulajdonosnak elismeri, saját részéről nem is ellenezte, s az ellen, hogy az eredeti részvények a perben felmu­tatva nem lettek, kifogást egyáltalán nem tett. A perköltségeket a prts 251. §-a alápján kölcsönösen megszüntetni kellett, mert főperbeli fel­peres kérését birói határozatra és az alperes részéről kiállított rész­vény másodlatokra alapítván, perköltségekkel nem terhelhető, de nem terhelhető perköltségekkel alperes sem, mivel ő is a megsemmisítést rendelő birói határozat, tehát bírósági intézkedés folytán tagadta meg az uj szelvényivek kiszolgáltatását. Az ügyvédi munkadijak iránti ha­tározatot a prts. 252. §-a indokolja. — A büntetőtörvénynek igen csinosan kiállított zsebkia­d á s a jelent meg ujabban Tettey Nándor könyvkereskedőnél. Ára ? Jelen számunkkal küldjük szét a Döntvény gyűjtemény 6. kötetének első ivét. Az 5. kötet tartalommutatóját legközelebb állítjuk ki. Legközelebbi csődbejelentés! határidők. (Jul. 9-től jul. 16-ig.) Rozenthal Móricz temesvári tsz. jul. 9. 10. ll. (114). — Gubacsi Pál sz.-németi tsz. jul. 9. 10. 11. (135). — Lakner Aloyzia bpesti e. f. kir. tsz. jul. 10. 11. 12. (111). — Schnsbeck Pál bpesti e. f. kir. tsz. jul. 10. 11. 12. (113). — Grósz Sámuel kas­sai tsz. jul. 10. 11. 12. (118). — Eisler Adolf bpesti e. f. kir. tsz. jul. 10. 11. 12. (129). — Feldreich Bernátné sz. Haas Karolina és Feldreich B. s fia kaposvári tsz. jul. 15. 16. 17. (124). — DeutSCllK ároly gyűri tsz. jul. 15. 16. 17. (129). Kivonat a „Budapesti Közlönyből. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és bejelentés batáridő ; vb. = végrehajtó; i. = ideiglenes; t. = tfimeggondnc-k ; p. = perügyelő. A hirdetményeik elején vagy végén levő 6zámok a „Bpesti Közlöny- azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről ezennel közbirré tétetik, bogy Than Róbert pozsonyi ügyvéd, a pozsonyi kir. törvényszéknek 1878. évi 10279. szám alatt kelt végzésével elmebetegség miatt gondnokság alá helyeztetvén, a kamara lajstro­mából kitörültetett; a balaszthatlan teendők teljesítésére, agondnokolt rokonainak kérelmére, ifj. Ejuri Károly pozsonyi ügyvéd lett kirendelve. A győri ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Amon Antal győri ügyvéd, elmebetegség miatt, az ügyvédkedéstől felfüggesztetett, és a halaszthatlan teendők teljesítésére Széphegyi Jakab győri ügyvéd kiren­deltetett. A soproni ügyvédi kamara részéről ezennel közbirré tétetik, miszerint Orbán Miklós csornai ügyvéd elhalálozása folytán, Szlrokay Pál soproni ügyvéd pe­dig önkénytes lemondása folytán, a kamara lajstromából kitörültettek. Orbán Mik­lós irodájának gondnokául Gaál Sándor kapuvári ügyvéd neveztetett ki. A kecskeméti ügyvédi kamara részéről ezennel közbirré tétetik, miszerint Andrássy Jenő nagykörösi ügyvéd lakását a kamara területén belől Uj-Kécskére tette át; Aczél József kunszentmiklósi lakos ügyvéd pedig a kamara lajstromába folytatólag felvétetett. Az egri ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Buck Zsigmond és Vagner Vilmos jászberényi, valamint Bak Ferencz jászmihálytelki la­kos ügyvédek, a kamara lajstromába folytatólag felvétettek ; ellenben Horkag Lajos hevesi ügyvéd, saját kérelmére, — Pop János t.-furedi ügyvéd pedig elhalályozása folytán, a kamarai lajstromból kitöröltettek ; utóbbnevezettnek irodája részére Kovács Kálmán t.-igari lakos ügyvéd rendeltetett ki gondnokul. Az egri Ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Mi­zey Lajos egri lakos ügyvéd, a kamara ügyvédi lajstromába folytatólag felvétetett. Az egri Ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Bak Ferencz ügyvéd lakását Jász-Mihálytelekrő), a kamara területén belül Jász-Be­rénybe tette át. A kassai ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint ifj. Krasznopolszky Ferencz a kamara lajstromába felvétetett. A kassai ügyvédi kamara részéről ezennel közbirré tétetik, hogy Karácso­nyi Mihály tokaji lakos ügyvéd, a kamara lajstromába folytatólag felvétetett. Csődök : Böszörményi Varga Sándor zsidói lakos ellen pestvid. tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. jul. 3. 4. 5.; i. t. és p. Friedl Lipót; végi. t. s csődválasztm. választása jul. 6. (145). Csődmegszüntetések : Löffler Jakab bpesti bej. vászonker. ellen ker. s vtsz. által; kiegyezés folytán (145). — Veisz Ábrahám debreczeni volt ker. ellen e tsz. által; vagyonhiány folytán (145). — Hermáim W. F. kassni ker. ellen e tsz. által; a esődtömeg felosztása folytán (145). — Teitelbaum Mór s Pollák Náthán xoskoványi lakosok ellen eperjesi tsz. által; kiegyezés folytán (145). — Néh. Me­gyeri Pál hagyatéka ellen nyíregyházi tsz. által ; a csődvagyon felosztása folytán I (149). ' Pályázatok: T.-kanizsai jbsgnál bir. végrehajtó; bh. jul. 12. n.-kikin­dai tsz. elnökéhez (145). — Técsői jbsgnál bir. végrehajtó ; bh. jul. 24. m.-szigeti tsz. elnökéhez (146). — Lugosi jbsgnál bir. Végrehajtó; bh. jul. 26. lugosi tsz. el­nökéhez (146). — N.-bereznai jbsgnál Írnok ; bh. jul. 28. beregszászi tsz. elnöké­hez (148). — N.-kanizsai tsznél joggyakornok ; bh. jul. 28. e tsz. elnökéhez (148). — Újvidéki tsznél I. oszt. segédtkkvve/etö ; bh. jul. 28. e tsz. elnökéhez (148). — N.-kanizsai tsznél napidijnok ; bh. jul. 30. e tsz. elnökéhez (149). Igény kereseti felhívások : (145. sz.) Bejelentési h. i. jul. — Knopp Józseftől A. Hermann Franki et Söhne, Rosenfeld Mark s a központi ipar­társulat hitelintézet jav. 2929 ft Bpesten ; Gyöngyösy I. vb. ker. s vtsz. — Fulaj­tár Mihálytól Kralicsek János jav. 679 ft N.-Kikindán ; Vajdits M. vh. — Lötz Ferencztől Schuller Miksa jav. 3380 ft Bpesten ; Tipula A. vh. ker. s vtsz. — Hol­dampf István s Kordik Karolinától Pick Zsigmond jav. 4692 ft Naszályon ; Schéda J. vh. Tatán. Bejelentési h. i. jul. 12. - Adamovits Ádám s Agh Józseftől Wittmann Lajos jav. 762 ft Abdán ; Villányi A. vh. Győrött. — Feuer Mórtól Franki A. Hermán jav. 1007 ft Félegyházán; Ferencsik B. vh. — Polácsek J.-től Benedek Pinkász jav. 6591 ft Salgó-Tarjánban ; Graizely G. vh. Füleken. — Soos József s nejétől a pesti magy. keresk. bank jav. 367 ft Bpesten ; e. f. kir. tsz. — Ifj. Válik Imrétől Csernyus Emma jav. 1471 ft Baján ; Csernyus Zs. vh. (146. sz.) Bejelentési h. i. jul. 6. — Bresinger Ferencztől Ornstein József jav. 7451 ft Bpesten ; Tipula A. vh. ker. s vtsz. — Deutsch Károlytól Blau Ignácz, Deutsch Eozália s Deutsch Teréz jav. 8086 ft Győrött; Lieszkovszky J. vh. — Kordik Karolintól 8chönwald M. D. jav. 5253 ft Naszályon ; Schida J. vh. Tatán. Bejelenlési h. 1. jul. 13. — Tamáska Károlytól Kron Halm jav. 400 ft Gálocson ; Várady E. vh. N.-Kaposon. — Özv. Ory Ferencznétől Boros Béni javára 2000 ft Aradon ; Győrfy M. vh. — Stempa Stefántól a lugosi, karánsebesi, resiczai s orsovai egyesitett takarékpénztárak csődtömege jav. 420 ft Füzesen ; Bobora J; vh. Boksánban. — Dimitrie Voikeszku s tsaitól a lugosi kir. kincst. urad. jav. N.­Kostélyban ; Várkonyi A. vh. Lúgoson. — Schweiger Jakabtól a czeglédi vallás­alapitv. urad. jav. 3720 ft Czegléden ; Losonczy Gy. vh. — Thoman Vilmostól Rothauser testv. s Kellner József jav. 2974 ft S.-A.-Ujhelyt. — Heller Antaltól Ó-Buda-visegrádi korona urad. jav. 2146 ft Zsámbékon ; Geszti F. vh. pestvid. jbsg. — Mülle:° Károly örököseitől Staffenberger Eleonóra jav. 1000 ft Bpesten ; Tury F. vh. e. f. kir. tsz. — Csupe Petrutól Márton Ferencz jav. Aradon ; Győrffi M. vh. — Patzák Flóriántól Haas Fülöp s fiai jav. 643 ft Bpesten ; Gyöngyösy J. vh. ker. s vtsz. — Engels Ottótól a körmöczbányai takpzt. jav. 1367 ft Körmöczbá­nyán ; Kollmann F. vh. — Brüll Mórtól Kriszhaber Ignácz jav. 2000 ft T.-Igar­ban ; Fürst 8. vh. Hevesen. — Páris Hermann 8 nejétől gr. Degenfeld Imre jav. 644 ft Bpesten ; Berketz F. vh. V. ker. jbsg. — Német József s Nóvák Antaltól Hám István s tsai jav. Szatniáron ; Markovics J. vh. Egerben. — Tűköry Sándor­tól Gártner Sándor jav. 7406 ft Bpesten; e. f. kir. tsz. — Kiss Lajos s nejétől özv. Blum Dávidné jav. 315 ft N.-Kaposon ; Várady E. vh. Dely Györgytől Weiser J. C. jav. 8árszegen ; Bartsy Gy. vh. N.-Kanizsán ; bejelentési b. i. 1878. mart. 19. (147. sz.) Bejelentési h. i. jul. 7. — Emhecht Antalné s Emhecht An­taltól Weisz Sámuel jav. Sz.-Fehérvárott; Ivánszky J. vh. — Döchner Camilletől Sternlicht Fülöp jav. 1000 ft Bpesten ; Purman S. vh. ker. s vtsz. — Böckert Já­nos s Konnerth Mátyástól Balázsfalvi Dániel Mihály jav. 632 ft Bolkácson ; Lang It. vh. Bejelentési h. i. jul. 14. — Ifj. Szabó Czinderi József s nejétől Pasitzky Józsefné jav. 583 ft Pécsett ; Csincsek E. vh. — Laczkó András és Konya Ignácz s tsaitól Sváb Károly jav. Monostoron ; Karátsonyi S. vh. T.-Kanizsán. — Fiáth Pétertől Hacker Károly által képv. pozsonyi első temetkezési egylet jav. 420 ft K.-Hantoson ; Somody K. vh. Sárbogárdon. — Vibók József, Ádám s Vibók Nagy Rózától Vujevich Zachar jav. Ó-Becsén ; Marincsits L. vh. — Jahoda Mórtól Dr. Baloghy Ádám mint néh. Montbach Károly hagyatéki gondnoka jav. 664 ft Buda­pesten ; Berketz F. vh. V. ker. jbsg. — He rigs Józseftől a kőbányai gőztéglagyár jav. 1477 ft Bpesten ; Péczel J. vh. e. f. kir. tsz. — Fiscker Adolf s Hercz Kata­lintól Weinberger Sámuel jav. 572 ft Losonczon ; Plachy J. vh. Kohn Emanueltől Krausz s Lackenbacher jav. 480 ft Léván ; Litassy vh. ;. bejelentési h. i. 1878. jul. 12. (148. sz.) Bejelentési b. i. jul. S. — Josz Rezsőtől Brachfeld József jav. 840 ft Kecskeméten. — Baner Móricztól Seligmann Jakab jav. 928 ft Bpesten; Tipula A. vh. ker. s vtsz. — Spiezer Sándortól Stern Ignácz jav. 315 ft Zsidó köz­ségben ; Dacovii A. vh. Váczon. — Gelich Richárdtól Lehman sz. Kocsis Ilka jav. 2257 ft Pécsett; ifj. Sütkey Gy. vh. — Kosztolányi Lázár mint Kosztolányi György, József s Jánostól id. Závody Albin jav. 760 ft Bpesten ; Preyszler I. vh. ker. s vtsz. Bejelentési ll. i. jul. 15. — Csenge Pálné Zsischek Karolinától Koronyi Terézia jav. 900 ft Monoron ; pestvid. tsz. — Kalmár Antal s nejétől a m. kir. kincst. pécskai urad. jav. 1430 ft Német-Szt.-Péteren ; Enycdy Zs. vh. TJj-Aradon. — Szathmáry K. Istvánnétól özv. br. Radivojevits Istvánná jav. 30000 ft Nagyvá­radon ; Batig F. vh. — Tisza Imrétől a közalap, kir. ügyigazg. jav. 1000 ft P.-La­dányon ; Knie L. vh. — Sors József s nejétől Hegei- József a pesti magy. keresk. bank zárgondnoka jav. 367 ft Bpesten ; e. f. kir. tsz. — Hoffer Sámuel s nejétől a közalap, kir. ügyigazg. jav. 4150 ft P.-Ladányon ; Knie L. vh. — Tröszt Józseftől Bogosich Lajos s Terézia jav. 359 ft Bpesten ; I. —III. ker. jbsg. — Kiss Mihály s Csemez Klárától Kiss Ferencz s Tóth János jav. 1424 ft Galantán ; Hlászny M. vh. — Grün Vilmos s nejétől a közalap, kir. ügyigazg. jav. 5580 ft P.-Ladányon ; Knie L. vh. — Marinka Mihálytól Nyiri Pál jav. 856 ft Mezőtúron; Tóth M. vh. — Goldberger Júliától Árvay J. s tsa jav. 752 ft Bpesten ; Tury F. vh. e. f. kir. tsz. (14!). sz.) Bejelentési h. i. jun. 1". — Kovács Aureltől Rothauser Mór s Weisz Eduárd jav. 5527 ft Pamukon ; Kronberger M. vh. Lengyeltótiban. Bejelentési ll. i. jul. 17. — Xográdi Györgytől Bachmayr Lipót jav. 813 ft Szegeden ; Szabó M. vh. — Nuridsáll Józseftől Cecarda Andrea s tsai jav. 4291 ft P.-Szt.-Mihályon ; Demsik Gy. vh. Hidalmáson. — Fejes Jánostól Pasztler Já­nosné, Vig Józsefné s Szálai Józsefné jav. 440 ft Kisbaron ; Beksits I. vh. Igaion. — Józsa Jánostól Schiffbeck József jav. 2540 ft P.-Poón; Tóth M. vh. M.-Túron. Klein Fülöpné sz. Lövi Máriától Dr. Fuchs Jenő jav. 594 ft Monoron ; Deli A. vh.; bejelentési h. i. 1878. j u n. 21. (150. sz.) Bejelentési h. i. ja'. 11. — Magerle Gusztávtól Kisfaludy Mik­lós jav. 1205 ft Petánczi községben ; Ziskó Gy. vh. M.-Szombatban. — lritzer Ig­nácztól Löewy Miksa jav. 382 ft Pozsonyban ; Rudnyák V. vh. — Magerle Gusz­táv s nejétől Neuman Jakab jav. 1315 ft Petánczi községben ; Ziskó Gy. vh. M.­Szombatban. — Székely József s Székely Teréztöl Altmaun M. jav. 800 ft Bpesten; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Beran Hennanntól Spitzer Ignácz s Beran Rézi jav. Győrött; Villányi A. vh. Bejelentési h. i.jul. 18* — Kobári Balázstól Juhász István jav. 373 ft ' Puszta-Lajos-Mizsén ; Lukács L. vh. Kecskeméten. — Özv. Szapanik Jakabné mint kk. gyermeke t. és t. gyámjától Fekete Sándor jav. 513 ft N.-Váradon. — Marsehal Józseftől Harnisch et Comp. jav. 1142 ft Nagy-Kanizsán ; Egyed J. vh. — Kiss Sándortól Szűcs Antal jav. 1000 ft Szakácsiban ; Feiglstock B. vh. Mar­czaliban. — Kronome Flóriántól Wikler Mátyásné jav. 885 ft Taksonyban; Zá­borszky S. vh. ücsán. — Özv. Farkas Borekné sz. Salamon Rebeka s Farkas Lász­lótól Policzer József jav. 2838 ft Furtán ; Fernbach J. vh. B.-Újfalun. Filip Togyer s nejétől Bodnár János jav. 1000 ft Gyiresen ; n.-váradi tsz. ; bejelentési h. i. 1878. jul. 15. Nyomatott az »Athenaeu mt irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom