Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 12. szám - A Duchesne-szakasz a magyar büntető-törvénykönyv javaslatában

90 A kiadott távirat a kiadó távirdahivatallal szemben eredetinek tekintendő, melynek kellékeit részletesen szabályozza a távirdajog a távirati pénzutalványozásokra nézve. Szabály, hogy a távirator. mely rendeltetése helyén az államtávirdától a postahivatalnak (póstai pénztárnak) kézbesítendő: a távírda főnökének vagy helyettesének kell aláírni, a hol pedig csak egy szolgálattevő van alkalmazva, ennek s minden esetre a távírda pecsétjével, ellátni.1) Az ily alakban kiadott táviratot a fizető póstapénztár eredetinek tekinti és honorálja. A sürgöny fel adó vagy a czimezett kérhet másolatokat a sürgönyről. A másolat a sürgönyszalagról adatik. De a feladón és czimezetten kívül senki más nem követelheti a sürgöny eredetijének előmutatását vagy másolatban kiadását. Törvényszéki megkeresés esetén a távirdai osztály elrendeli a kellő közlést.') Napról-napra gyakoribb, hogy szerződések köttetnek távirati uton. Távollevők közt az akarat kifejezésére legalkalmasabb közeg a távirat, valamint arra is. hogy az elküldött ajánlat idejekorán visszavonassák. A testi cohaerentia megszakad ugyan a nyilatkozó és távolba küldött nyilatkozata közt, de ama nyilatkozat mégis mindaddig a nyilatkozóé s általa egyoldalulag visszavonható jogilag, mig a visszavonás nem lehetetlen. A feladó akkor veszti el a sürgönyben kifejezett akarata feletti egyoldalú rendelkezési jogát, midőn a sürgönyt visszavenni lehetetlen, részint természeti okokból, ha már a czimzettel közöltetett, részint jogi okokból, részint ha későn kéretik a visszavétel. A ki a távolba küldött szerződéskötési szándékát akkor vonja vissza, midőn a másik fél az előkészítő lépéseket a megbízás folytán megtette, a visszavonás daczára is marad mandati obiigatus, ne damno afficiatur is, qui suscipit mandátum, mond Paulus.3) Ezen elhatározás a méltányosságon nyugszik és mindenkor érvényes marad. Szerződéskötési nyilatkozatunkat visszavonni lehet, még mielőtt azon nyilatkozat tudomására jött volna a másik félnek. E czélból jogköltéshez kell folyamodnunk. A távollevő fél az egyik uton hozzáintézett »igent« ki nem mondottnak kénytelen tekinteni, a mely »igen«-t megelőzte a visszahúzó távirat. A szerződéshez két fél kívántatik. Nem lehet-e mondani, hogy a táviratilag kötött szerződéshez egy harmadik fél t. i. a távirdaintézet is tartozik. A távíró-tisztek és sürgönykézbesitők mozgásba hozatnak ugyan, de ezek csupán a távirás, nem pedig a benne rejlő szerződés által vannak érdekelve. Ok közvetítési, alkusz-, stb. dijt nem igényelhetnek. Közreműködésük tényi és nem jogi; nem az ügylet fogalmából következik, hanem csak abból, hogy atáviratozást választottuk az akarat kifejezésének továbbítására. Ugyanez áll a póstáról is. Ha a távirda-intézet merőben csak gépies szereplő a táviratilag kötött szerződéseknél, kétségtelen, hogy a távírótiszt, aki a kiadott táviratra mint annak felvevője irja nevét, annak jogi szervezeténél tekintetbe nem jő. A feladó és czimzett közt létesülő jogügyletnél nem tekinthető tanúnak. Sem ünnepélyességi sem előttemezési tanúnak. Dr. Vécsey Tamás. A Duchesne-szakasz a magyar büntető-törvénykönyv javaslatában.*) Dr. Barna Ignácztól. A sikertelen felbujtás büntethetőségéhez egyedül a felbujtás önállósítása által juthatnánk. Az önállósítás azonban, mint kimutatni igyekeztünk, hamis és sarkelvekkel összeütköző megoldása lenne a kérdésnek. A felbujtás mint ilyeD, tárgyi tényálladék hiányában nem lehet »delictum sui generis«. Járulékos természete elvitázhatlan. Próbáltatott tehát ') Távir. Rendeletek 82. lap. 1868-ból 5083. sz. 2) Táv. Rendt. 109 — 110. 1. 10041/IV. 1872. 3) Dig. XVII. i. 15. ') Az elsü czikket 1. »M. Th.« 11. az. más elméleti constructio is azok részéről, kik a veszélyességi szempontot nem tartották a büntetési sanctio elég indokának. Az eredménytelen felbujtás areábirási törekvés tárgyát képező bűntett vagy vétség kísérletének volna minősitendő. Nemhogy nem helyesebb, de még rendszertelenebb megoldás. Elv- és rendszertelen azért, mert a felbujtás kedvéért szem elől téveszti a kísérlet fogalmát. Kísérlet megkezdése a bűntény véghezvitelének. A véghezvitel pedig megkezdettnek csak akkor mondható, ha a bűntény tárgyi tényálladékának egyik fogalomszerü mozzanatát képező tény forog fen. A felbujtás magában, de még a tettes részérőli igérettétel és beleegyezés sem tekinthető valamely bűntény egyik fogalomszerü mozzanata objectivisálásának. A lopásra való felbujtással nincs a lopás véghezvitele bárhogy is megkezdve. De areábirási törekvés még előkészületi cselekménynek sem mondható, mert nem tekinthető a véghezvitelre feltétlenül alkalmas eszköz beszerzésének. A kiválasztott eszköz szabad személyiség lévén, a felbujtó szándékának megvalósítása, az általa óhajtott jogellenes eredmény bekövetkezése egyelőre még a felbujtott incommensurabilis tetszésétől, önkényétől függ. Ezidejüleg a felbujtott még csak lehetséges, de nem valóságos eszköz. Az elkövetés határozott megigérésével is csak problematicus eszközt nyer a felbujtó. Az Ígérettől a kivitelig nagy ut van hátra. Végtelen az eshetőségek száma, kiszámithatlan a felbujtott lelkiismeretének szeszélye. Mert hisz a lélek a szellemi befolyásolással szemben sem mond le az önelhatározás szabadságáról, az elhatározással szemben sem a megbánás, a visszalépés jogáról. A szellemi nyomás ébreszti, de nem absorbeálja az akaratot. A felbujtott szabad személyisége nem lelketlen, élettelen eszköz, melyre minden körülmények közt számítani lehetne. A mozgásba hozott természeti erő biztos, alkalmas eszköz, de az ember csak átvett értelemben mondható eszköznek. A felbujtás tehát nem alkalmas eszköz beszerzése, nem előkészületi cselekmény. Egyáltalában nagy fogalomzavarról tanúskodik, a felbujtásról mondani, hogy az kísérlet vagy előkészületi cselekmény. Ép oly joggal azonosithatnók a felbujtó és a tettes személyét. Kísérleti vagy előkészületi cselekményeket csak a tettes követhet el és nem a felbujtó. Megkisérleni vagy előkésziteni csak az bírja a bűntényt, ki azt elkövetheti vagy véghezviheti. Kísérlet a bűntény véghezvitelének megkezdése. A véghezvitel, az elkövetés mindig csak a tettes szerepe. A felbujtó cselekménye soha sem lehet elkövetési vagy véghezvitel i, tehát kísérleti vagy előkészületi cselekmény sem. Abban a pillanatban, midőn a felbujtó maga is hozzálátna a bűncselekmény megkísérlése vagy előkészítéséhez, kivetkőznék felbujtói minőségéből és lenne erre nézve tettessé. »Der Anstifter, so lange er eben nur Anstifter bleibt, unternimmt nicht Vorbereituugshandlungen zur Begehung des Verbrechens*. (John Holtzend. Handb. III. köt. 30. 1.) Fogalmi lehetetlenség tehát az eredménytelen felbujtási, a mennyiben ez kétségtelenül felbujtási cselekmény, a reábirási törekvés tárgyát képező bűntény vagy vétség kísérletének minősíteni. A kísérlet a különös ré>zben szabályozott egyes bűntények- és vétségekre vonat kőzik, és sehogy sem lelhet alkalmazást az általánqs részben tárgyalt felbujtásra. ) Az eredménytelen felbujtás büntethetőségét tehát ez uton sem lehet a büntetőjog elismert egyéb elveivel összhangzásba hozni. Akárhogy érveljünk is, arra az eredményre jutunk, kell jutnunk, hogy a felbujtó büntethetősége csak akkor kezdődik, ha a felbujtott megkezdi öntudatos, szándékos működését, ha tényleg végrehajtójává válik a felbujtó saját szándékává tett szándékának. Csak ha a reábirás eredménye kilép a tények világába, kezdődik a felbujtó és tettes közt fenálló képviseleti viszony, melynél fogva kifelé mint egy személy jelentkezvén, egyenlő bűnösségükért egyenlően fognak felelősségre vonattatni, de továbbá következetesen egyik a másik nélkül nem is vonathatik e elossegre, hanem a felbujtó is csak akkor válik büntethetove, ha képviselője, a felbujtott, az őket összekötő bűnös czél megvalósításához hozzáfogott, azaz a szándé-