Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 1. szám - A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Armin székesfehérvári ügyvédtől. Budapest, kiadja Zilahy Sámuel. 1878

vagy vegul a mely biztosi.ó társaság díjtartalékát egyébként helyezi el, mint a hogy azt a törvény imperative előszabja : az ily helyzetbe került biztosító társaság a biztosított irányában nem tekinthető többé a biztosítási jogügylet folytatására jogosult és alkalmas jogalanynak, a mennyiben a biztosító a felsorolt esetek bármelyikében azon törvényes feltételt szegte meg, vagy azon törvényes feltételnek betöltésére vált képtelenné, mely jogi lételének törvényes fenállhatásának változhatatlan, mert törvény által szigorúan parancsolt alapja. Ahhoz tehát, hogy a biztosítási ügylet a felsorolt esetek bármelyikében a biztosított irányában, ki nem csak a szerződés, hanem a törvény alapján is — sőt ez utóbbi alapon leginkább — biztositva látja jogait, hatályvesztettnek legyen tekinthető, nem szükséges, miszerint a törvényben, szerződésben, vagy alapszabályban előre látott azon esetek valamelyike, melyek kifejezetten a szerződés hatályát elenyésztetik, fenforogjon s bizonyittassék. A törvény idézett alapfeltételeinek megsértése eo ipso hatálytalanná teszi az ügyletet azon fél irányában, ki a miatt kifogást emel; hatálytalanná tenné még akkor is, ha e részben a törvénynyel vagy is a fentebb előadottakkal ellenkező megállapodás jött volna is létre a szerződésben a felek között, mert ezen viszonyt a törvény a közérdek javából szabályozta kötelezőleg, az tehát a felek akaratától nem függhet. Ha a fenforgó perkérdés a kifejtett törvényes szempontok alapján vétetik bírálat alá, ki fog derülni, hogy a »Haza« a »Tiszá«-val kötött és tényleg foganatba ment viszontbiztosítási szerződéssel és öszszes díjtartalékának a »Tiszára« történt tényleges átruházásával a törvény idézett rendelkezéseit megszegvén, díjtartalékkal többé nem rendelkezvén, ugy tényleg mint jogilag képtelenné tette magát biztosítottjai irányában a biztosító szerződés törvényes folytatására, minek szükségképeni első jogkövetkezménye az, hogy a biztosított a törvény alapján többé nem álló társasággal — ennek világos törvénysértésével azonban nem köteles a szerződést a maga részéről folytatni, s innen folyólag követelheti, hogy az ekként érvénye vesztett szerződés alapján a szerződési czél elérése végett eddig jóhiszemmel teljesített befizetései a törvényes kötelezettségét megsértő — s ez által a kitűzött szerződési czélt meghiúsító másik szerződő fél — a társaság által, egy és az alapon, mint ez alább részleteztetni fog, visszatérittessenek. Való ugyan, hogy a biztosító társaságok ama jogosultsága, mely szerint, aker. törvény 508. §-a alapján elvállalt koczkázataikat részben vagy egészben viszontbiztosíthatják, mégpedig a ker. törvény 473. §-a szerint szabad egyezkedés tárgyát képező viszontbiztosítási ellenérték (dij) adása mellett, sem a törvény sem a biztosítási szerződések vagy alapszabályok által korlátolva nincs, mert ezen ügylet kizárólag a társaságot mint ilyet s ennek vagyonát érdekli, és harmadik személyekkel, mi közvetlen kapcsolatban sem áll; az is való továbbá, hogy eme jogosultságon a felszámolás alatti viszony mit sem változtat; az is kétségtelen azonban, hogy a viszontbiztositásért adott ellenérték, legyen ez egyébként bármiféle, bármilyen, soha semmiféle körülmények közt nem lehet a díjtartalék, mely minimumát képezi azon vagyonnak, mely felett a kötelezett biztositónak a jogosult biztosított irányában rendelkeznie kell, ugy hogy ha ezen vagyon adatik ki ellenértékül, teljesen jogosult az elővélelem. hogy a biztositónak egyéb rendelkezése alatti valódi vagyona nincs is, ha való volna is az, mit alperes szakértők által felperes tagadása ellenében bizonyittatni kiván, hogy az általános gyakorlat azt tanúsítaná, miszerint a viszontbiztosítások dijául rendszerint a megfelelő díjtartalékok szoktak átengendtetni a viszontbiztosító részére, e gyakorlat törvényellenes, s mint ilyen, védelmül fel nem hozható. Hogy mi gyakorlati következése van a dijtartalék ekképeni átruházásának s hogy ez által mennyire ki lennének játszva a díjtartalékok alkotása és elhelyezése iránt keletkezett szigorú tövényes intézkedések: ez kitűnik a következőkből. Azon alperesre nézve legkedvezőbb s itt ezúttal nem vitatott feltett esetben, hogy a »Tisza« a reá alperes által átruházott díjtartalékot nem mint viszontbiztosítási dijat (458. §. I. 1., pont), hanem egész összegben mint biztosítási díjtartalékot (459. §. II. 3., pont) kezeli s ezenfelül a 456. §. alapján helyezné is el, elég vau-e téve ezáltal a törvény intézkedésének, a törvény akaratának? E kérdésre egész határozottsággal »nem«-mel lehet felelni. Az által ugyanis, hogy a biztositottak által a »Hazának« fizetett bizt. dijakból képződött dijtartalék ebbeli rendelteltetésétől elvonatott, s a viszontbiztosítás dijául, tehát »v i s z o n t biztosítási díjtartalékul* (k. t. 459. §. II. 3., pont) a »Tiszá«-nak átadatott, eredeti jellegét teljesen elvesztette, ugy, hogy az épen ugy, mint a »Hazának« egyéb esetleges követelése csak közvetve — és pedig már csak az esetben képezhet a biztositottak fedezetére szolgálható vagyoni értéket, a mennyiben abból a lejárt biztosítási összegeket a » Tisza « a »Hazá«-nak megfizetni kész és képes leend. Világosan ellentétben áll tehát a törvény szigorával, szellemével, de a törvény szavával is (456. §.) az, hogy a dijtartalék ily átvitt értelemben is felhasználható, és kétes értékű módon elhelyezhető legyen. Azon állítás, hogy a biztositottak koczkázatát a viszbizt. szerződés folytán már többé nem a »Haza«, hanem a » Tisza* viseli, minden alapnélküli, mert a beállt haláleset vagy túlélés folytán nem az egyes biztosított, hanem a viszontbiztositott irányában vállalta a >Tisza« magára a fizetést, és pedig a viszbizt. szerződés egész határozott tartalma szerint olyképen, hogy esetleg a Haza tartozásai a Haza ezen követeléseibe bizonyára beszámíttatni fognának; de egyébként a viszontbiztosítás természetéből is folyik (ha ennek a szerződésben különben többszörösen is kifejezés nem adatnék), hogy a viszontbiztosító csak a visz.biztositottal áll jogviszonyban, hogy a viszbiztositás nem a biztosítottnak fedezetére és koczkázatára történik, melylyel a biztositónak rendelkeznie s melyet a biztositónak minden körülmények közt viselnie kell, hanem a viszontbiztosító elvállalt koczkázatának könnyítésére s beálló fizetéseinek fedezetére. Világos tehát ezekből, hogy a »Haza« a törvényben előirt d i jtartalékkal többé nem bir, nem követelheti tehát jogszerüeu a fent levont törvényes jogosultság hiányában biztosítottjaitól, hogy ezek vele a szerződéseket folytassák; hogy a dijakat ezentúl is mindaddig, mig az ügylet a szerződés szerint véget ér, neki fizessék, holott általa törvénys égése által — a szerződési liquid követelések kielégítése is a legbizonytalanabb esélyeknek kitéve marad; következik továbbá még a mondottakból, hogy valamint a felszámolás és a viszontbiztosítás tényéböl magából még nem származott volna a biztosítottaknak azon joga, hogy a szerződési viszony érvénytelenítését kérhessék, ha a »Haza« minden egyéb vagyonát (ha ilyen lenne) átruházta volna is a »Tiszára« a viszontbiztosítás ellenértékéül, de a díjtartalékot megtartotta volna: ugy más részről a biztositottak ezen jogot minden esetben igénybe vehetik, ha a »Haza« különben még elegendő reális vagyoni értékkel birna is, mihelyt a törvényes díjtartalékot rendelkezése alól kibocsátotta, vagy az adott esetben a 456. §. ellenére oly viszontbiztosítási szerződésbe fektette, mely a dijtartalékot mint az kifejtettet — nem helyettesitheti. Azon további kérdésre nézve, hogy mit kelljen a kérdéses jogsértés további jogkövetkezményéül kimondani, a törvény 506. illetve 486. §§ ai szabnak irányt. Miután a fönforgó eset az 505. §. esetei közé nem tartozik,kétségtelen, hogy a 486. §. utolsó pontja nyer alkalmazást, mely szerint, ha a szerződés érvénytelenségét a biztosító idézte elő, a dijat vissza nem tarthatja, (tehát visszafizetni köteles) s e mellett a biztosítottnak ; kártérítéssel tartozik. Hogy a biztosító nincs és nem lehet azon helyzetben, tekintettel , a dijtartalék képződésének mathematicai kiszámításon alapuló mód; jára és a tényleges viselt koczkázat értékére, valamint az administrativ szükséges kiadásokra, miszerint az alapból a befizetett dijak egész összegét visszafizethesse, az igen természetes. De mig egyrészről a biztositó nemcsak a dijtartalék erejég, hanem egész vagyonával is felelős a fizetésért, és különben az, hogy valaki igy vagy ugy nem tehet eleget vagyonával kötelezettségeinek, a marasztalásra nézve soha sem lehet szabályozó: addig más részről az is tekintetbe veendő, hogy a biztosított (kinek a biztositó jelen esetben még kártérítéssel is tartozik) csak a befizetett dijak birtokában lehet azon helyzetben, hogy a már megkezdett biztosítást más biztositóval károsodás nélkül továbbfolytathassa, mert a haladó évek s ezekkel a fokozottabb koczkázat folytán mindinkább sulyosbakká válnak a biztosítás feltételei reá nézve; tekintetbe veendő továbbá még az is, hogy egészen hasonló jogkövetkezmény éri viszont a biztosítottat, ha a szerződés érvénytelenítését ő okozza, p. a díjfizetés elmulasztása esetében összes befizetett dijait elveszti, ezek a biztositó vagyonába olvadnak, és ilyenkor a biztosított szintén nem követelhetné, hogy neki valamely rész visszaadassék. A kereshetőség, valamint a követelés valósága mennyisége ellen irányzott puszta alperesi kifogások tekintettel a valódiaknak beismert A. J. P. a. okmányok tartalmára, figyelmen kivül voltak hagyandók. A kereseti kamat csak a kereset megindításától folyólag volt megítélhető, mert az alperes-társaság ezen időponttól fogva volt fizetési késedelemben. Budapesten 1877. deczember 10. Az ügyvédi kamarákból. — A budapesti ügyvédi kamara az 1878. évre a következő ügyvédeket választotta az ügyvédvizsgáló bizottságba.: Baintner Imre, Dr. B e c k Hugó, Dr. Darányi Ignácz, Dr. E m in e r Kornél, Dr. Fábry István, Dr. Fayer László, Dr. Friedmann Bernát, Gombár Tivadar, Dr. Kováts Gyula, Dr. K r a j c s i k Ferencz, Dr. K r á 1 i k Lajos, Dr. K ö r n y e y Ede, Dr. Matuska Péter, Dr. Mi sner Ignácz, Dr. Siegm und Vimos, Stehlo Kornél, Síró József, Szlávy Olivér, Thuróczy Gvörgy, Tóth Lajos, Unger Alajos, Dr. Vár ad y Béla, Végh János, Dr. Vida Lajo?, Dr. Weinek József. — A budapesti ügyvédi kamarának 1877. dec. 31-én megjelent névlajstroma szerint a kamarának 680 budapesti és 98 vidéki, összesen 778 tagja van. A tiszta szaporodás egy év alatt Budapesten 15, a vidéken 7. Különfélék. — A j>Jogászkör« január 3-án nem tart összejövetelt; január 10-én Dr. Dell' Adanii Rezső tart előadást a kártérítési jogról. — A budapesti ügyvédjelöltek és joggyakornokok egyesületének kérvénye folytán az igazságügyminiszter a bpesti és marosvásárhelyi ügyvédvizsgáló bizottságtagokhoz 33856/877 alatt a követI kező rendeletet bocsátotta ki: »Az 1874. évi XXXIV. t. cz. életbelépte előtt végzett joghallga' tok közül az 1869. jun. 10-én kelt igazságügyminiszteri rendelet 1. §.