Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 1. szám - A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Armin székesfehérvári ügyvédtől. Budapest, kiadja Zilahy Sámuel. 1878

— 5 m%g a legprimitívebb igényeket is kielégíteni képesek. Ez áll nevezetesen a bevezetésről, mely oly disharmonikus ellentétben áll a munka többi részeivel, bogy bámulva kell kérdenünk, vajon e bevezetést ugyanaz irta-e, a kitől maga a kommentár származik ? De maga a kommentár is nélkülözi azon egyöntetűséget, azon barmoniát, melyet egy ,a magasatb igényekhez mért és teljesen átgondolt tudományos műtől követelhetünk, s különösen feltűnő, hogy épen azon törvényszakaszok magyarázata hivja ki leginkább a kritikát, melyek általánosabb természetűek, míglen a részletesebb jellegű szakaszok magyarázata többnyire teljesen kielégítő. Közelebbről kifejteni és igazolni kívánván ezen állításainkat, mindenek előtt a munka bevezetését kell szemügyre vennünk. E bevezetés öt alfejezetre oszlik: I. Irányeszmék. Jog- és nemzetgazdaság. II. A kereskedelmi jog fogalma és fejlődésének története. III. A kereskedelmi jog codifikátiója. IV. Az általános német kereskedelmi törvénykönyv keletkezése és érvénye. V. A magyar kereskedelmi törvénykönyv. Ezen öt fejezet közül az első úgyszólván nem más mint egy nagy frázis. Szerző olvasott valamit Endemann u. n. értékt h e o r i á j á r ó 1, mely abban kulminál, hogy a javak a gazdasági és a jogi életben mindinkább elvesztik anyagi jelentőségüket, s hogy a javak értéke az, mely mindinkább önálló jelentőséget nyer, mindinkább önálló gazdasági és jogi objektum gyanánt szerepel. É sokat megtámadott, mert az eddigi jogfelfogással meg nem egyező, de mindenesetre nagy figyelmet érdemlő elméletet szerző minden kritika nélkül magáévá teszi s arra használja fel, hogy a kereskedelmi jog gazdasági alapját az érték ezen önállóságában keresse. Magában véve ez ellen nem akarunk kikelni, de ha szerző uj ideákat szőnyegre hoz, különösen olyanokat, melyek a magyar jogirodalomban eddigelé egészen ismeretlenek, akkor teljes joggal követelhetjük azt, hogy szerző ne restelje a fáradságot, miszerint ily uj eszmét beható vizsgálat és tanulmány tárgyává tegyen. Ha pedig ezt tenni nem akarta, vagy ily feladatnak megfelelni nem tudott, akkor bizonyára jobban cselekedett volna szerző, ha semmit sem mond és nem kelt bizalmatlanságot önmaga iránt az által, hogy egy pár dagályos és zavaros frázist állit munkájának élére. E frázisok mellett különben a bevezetés első fejezete több igen feltűnő hibát is tartalmaz. így pl. nem foghatjuk fel, hogyan mondhatja szerző mindjárt az első sorban, miszerint a kereskedelmi jog és tudomány hazai jogiendszerünk uj tárgyai? Ha oly kifejlett kereskedelmi jogunk és erre vonatkozó ii odaírnunk, mint az uj k. t. óta, azelőtt nem is volt, ugy még sem lehet mondani azt, hogy kereskedelmi jogunk és irodalmunk egyáltalában nem volt. Ott vannak az 1840. évi XVI., XVII, XVIIL, XIX. és XX. törvényczikkek ; ott van pl. az 1864. évi január 21-én kelt udvari rendelet, mely Magyarországon a czégek és czégjegyzékek vezetését lényegesen a német k. t. alapján szabályozta; ott vannak a 40-iki törvények kommentárjai Wildner Ignácztól, Jászai Páltól (Wildner fordítása), B i b a n kó t ó 1, Plat htól. egy rendszeres munka Fogarasy Jánostól, stb. Minderre csak nem lehet mondani azt, hogy ez mind semmi?! Szomorú, hogy egy magyar jogász semmit sem akar a magyar jogélet múltjáról tudni, s hogy még a magunk dolgai fölött is külföldi íróktól kell tanulnunk, mint pl. Goldschmidttől, aki nem restelte hires munkájában 1840-ki törvényhoyásunkat is nagy figyelemre méltatni. Hogy szerző mennyire ignorálja jogéletünk múltját, kitűnik abból is, hogy mig a külföldi törvényhozások fejlődését önállóan tárgyalja, addig a magyar kereskedelmi codifikátió fejlődéséről az uj k. t. előtt egy árva szóval sem emlékezik meg. Kár, hogy szerző e tekintetben is nem utalt bennünket Goldschmidt-ra! Feltűnő hiba továbbá, hogy szerző az első lapon a kereskedelmi jogot az újkor szüleményének mondja, holott később maga is kénytelen bevallani, hogy a kereskedelmi jog csiráit a középkorban kell keresnünk (6. 1.). Feltűnő végre azon állítás, miszerint »az élet és viszonyai, a koreszme és annak a jogi alakulásokra való visszahatása megoldandó tárgyunkon oly eltörülhetlen nyomokat hagytak, hogy azokból a kereskedelmi jog története, fejlődésének menete és alapja sokkal jobban megmagyarázható, mint a közönséges magánjog terén«. Ugyan mondjon nekünk szerző egyetlen egy hazai vagy külföldi munkát, mely az összes kereskedelmi jog történetét kimerítően és kellő kritikával tárgyalja. Mi nem ismerünk ilyet; mert amit e tekintetben pl. Pardessus, Molinier, Bravar d-V e y r i é r e s, G r a gnon-Lacoste, Abdy, Goldschmidt, Endemann s mások produkáltak, az mind nem olyan természetű, hogy abból a kereskedelmi jog történeti fejlődéséről biztos és alapos tudomást szerezhetnénk. Ha a kereskedelmi jog történeti fejlődése oly eltörülhetlen nyomokat hagyott volna hátra, akkor talán csak nem mondaná a kereskedelmi jog történetének megírására legcompetensebb ember, Goldschmidt, hogy; »in der That erschwert der gegenwiírtige Stand der gescbicbtlichen Forschung auf diesem Gebiete eine genügende Gesainmtvorstellung auch nur des ausseren Entwicklungsganges in hohem Grade« (Handelsrecht 2. kiadás I. 8—9 1.)— s akkor talán szerző is bevezetésének 2. fejezetében nem lett volna kénytelen a kereskedelmi jog történetét Endemann általánosságokban mozgó fejtegetéseiből excerpálni ? A bevezetés II. fejezetében szerző a kereskedelmi jog története mellett a kereskedelmi jog fogalmáról is szól. Szerző megkülönböztet legtágabb, szűkebb és legszűkebb értelemben vett kereskedelmi jogot. Az első a kereskedelem nemzetközi, a második annak közigazgatási, a harmadik annak m agán j ogi szabványait foglalja magában. Nemzetközi jog, közigazgatási jog, magánjog: hogyan lehet ezeket olyképen egymásmellé állítani, hogy az egyik tágabb, a másik szűkebb fogalom ? A magánjog csak nem ugy viszonylik a közigazgatási joghoz, hogy előbbi az utóbbinak alkatrésze?! Már pedig csak ily esetben lehetne mondani azt, hogy a közigazgatási jog szemben a magánjoggal tágabb fogalom. Csodálkozunk azon, hogy szerző a logikának ezen legegyszerűbb tételével sincs magával tisztában. Azt állítja továbbá szerző, hogy abiztositási jog a kereskedelmi magánjog elkülönített része. Ez igaz lehet szemben a német kereskedelmi törvénynyel, s ennyiben Goldschmidt tökéletesen helyesen distinguál; de ugyanezt csak nem mondhatjuk nálunk, hol a biz!ositási jog a kereskedelmi törvény integrális alkatrésze. A bevezetés III. fejezetében szerző a kereskedelmi jog codifikáti ójáról szól. E fejezet lenetőleg még gyengébb mint a két megelőző. N mcsak hogy ki nem meritö és hiányos, hanom tele is van hibákkal. Tgy pl. szerző a 17. századbeli franczia Ordonnance-okról csak ugv mellé vesén tesz említést, holott tény, hogy a Code de Commerce ezeen sarkall, nevezetesen annak tengerjogi része, mely részben az 1681-iki Ordonnance du Commerce maritime szabály inak szószerinti átvétele. Szerző különben nem is látszik tudni, hogy mikor keletkeztek a szóban forgó Ordonnance-ok, mert 16. és 17. századbeli Ordonnance-okról szól, holott mindkét Ordonnance a 17. századból való, t. i. 1673. és 1681-ból. A 9. lapo n szerző a Code de Commerce módosítására vonatkozó legfontosabb törvények közül érdemesnek találja az 1838. május 28-iki törvényt említeni, mely mindössze egy igen alárendelt jellegű czikk módosítását foglalja magában; e helyett azonban teljesen ha'lgat pl. a fontos 1862. július 2-iki törvényről, mely a Code de Commerce-nek a kereskedelmi alkuszodra vonatkozó szabályait módosítja; valamint az 1863. május 23-iki törvényről, mely a kereskedelmi zálogjogra és a bizományosokra vonatkozik. Ugyancsak a 9. lapon következő próbáját adja szerző valóban páratlan ismerethiányának: »A Code de Commerce anyajogán épült a németalföldi Wttboek v .n koophandel 1838. april 10-ről, a spanyol codigo de commercio 1829. mártius (olvasd május!) 30-ról, a portugál codigo commercial 1833. szeptember 18-ról. A belga, moldva oláhországi. török, szerb, törög (micsoda?), majdnem kivételes (!) módosítás nélküli átültetése a franczia kereskedelmi törvénykönyvnek, mig az olasz »Codice di commercio del regno d'Italia« (1865). ... a franczia Code-nak nyomait mindenhol magán viseli.« A felsorolt törvények közül szerző ugy látszik egyetlen egyet sem olvasott, s a mit azokról másnál olvasott, azt is roszul olvasta. Másként meg nem mag arázhatjuk magunknak azt, hogy szerző miként tudta a hollandi, spanyol és portugálliai ker. törvényekről azt mondani, hogy azok a Code de Commerce anyajogán épültek, az olasz ker. törvényről pedig, hogy az a Code de Commercenek csak nyomait viseli magán; holott tényleg e négy törvény közül épen az olasz áll legközelebb a Code de Commerce-hez. Hogyan mondhatja továbbá szerző, hogy a b e 1 g a ker. törvény majdnem módosítás nélküli átültetése a franczia Codenak, midőn ujabban Belgiumban a majdnem változatlanul érvényben állt Codi de Commerce legtöbb részeiben teljesen reformáltatott ? E reformokról szerzőnek nincs tudomása ! A bevezetés IV. fejezete a német ker. törvény, keletkezési történetét tartalmazza, és pedig hosszasabban, mint szükséges volnaEzen kívül szerző a 17. lapon a német bir. ker. főtörvényszékről is em. lékezik meg, a nélkül azonban, hogy e törvényszék hatásköréről alapos tájékozást nyújtana. Végül pedig szerző a nürnbergi confe.entia jegyzőkönyveinek jelentőségéről szól. kiemelvén, hogy azok a magyar íc. t. magyarázatára nézve is hasznos szolgálatot tehetnek. Hogy szerző a német tudósok azon vitájába, vajon e jegyzőkönyvek euthentikus magyarázati eszközt képeznek-e, nem bocsátkozik, az ellen nem lehet kifogásunk; de igenis van az ellen, hogy szerző a magyar kereskedelmi törvényjavaslat tárgyalására összehívott értekezlet jegyzőkönyveinek jelentőségéről és becséről egy szóval sem emlékezik meg. A bevezetés V. fejezetére nézve más észrevételünk nincs, mint az, melyet már kiemeltünk, hogy t. i. szerző c ak az uj k. t. történetét adja, ellenben az előbbi magyar kereskedelmi jog fejlődését teljesen ignorálja. Ennyit az előttünk fekvő munka bevezetéséről, melyről mondottuk, hogy az a munka leggyengébb részét képezi. Alkalmunk lesz legközelebb kimutatni, ogy maga a kommentár nemcsak jobb mint a bevezetés, hanem absolute véve is jó, bár, miként márkiemeltük, a kommentárról sem mondhatjuk, hogy az minden részében egyenlő tanulmánynyal és gondolkozással íratott. Dr. Naf/y Ferencz, bjiesti egyetemi magántanár/' A kritika értéktnnához. I r, _ A büntető-törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása befejezéséneV^ alkalmából egy félhivatalos napi lan Te Deum-ában a hazafiatlanság vádja emeltetett azok ellen, kik subtilis, scrupulosus birálat által a nagy műnek törvénynyé válását késleltetik. Egy jogi szaklap pedig legközelebb arról értesítette olvasóit, hogy Poé Édgar iszonyú beszélyeinek magyar fordítása és Dr. Sághy Gyula jeles müvéből a kötelmi jog ált. elméletéről mutatványrésznek német fordítása megjelent, utóbbi elismerő bírálattal a bécsi »Gerichtshalle«-ban. »Ezen elégtétek — irja az illető szaklap — ^méltán ellensúlyozhatja azon bírálatot, melyre a szerző egyik tanítványa méltatá ama munkát egyik hazai szaklapunkban. A Genchtshalle különösen kiemeli, hogy az emiitett munka a római jog fonalán az összes európai törvényhozások és törvényhozási előmunkálatok összehasonlíts