Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 33. szám - A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköre 5. [r.]

- 258 De vizsgáljuk meg, hogy az idézett nézet- és elvben van-e csak egy lépésnyi haladás is a kérdés megoldása felé? Ha az idézett helyeket egy kissé mélyebben vizsgáljuk, rögtön szemünkbe tűnik, hogy szerző' egy szóval sem mond többet, mint a mennyi a kt. 258., 259. és 260. §-aiban foglaltatik, azaz azt, hogy tulajdonkép mely ügyletek tekintendők kereskedelmieknek, de nem azt, hogy azok mikor és mily feltételek alatt tartoznak a ker. bíróságok hatáskörébe. Szerző ugyanis egész általánosságban kimondja, hogy minden feltétlen keresk. ügylet különbség nélkül a ker. bíróságok hatáskörébe tartozik; de mikor aztán az elvek részletes kifejtésére kerül a sor, teljesen ellentmond önmagának. Pl. a 258. §. 4. pontja szerint biztositások elvállalása feltétlen keresk. ügylet, s igy szerző szerint minden ily (feltétlen) ker. ügyletből származó kereset a ker. bíróság elé tartoznék, de kimondott elve daczára müve 38. lapján azt kénytelen ezzel szemben kimondani, hogy az ez ügyletből származó keresetekre nézve, ha a biztositott fél pereltetik, nem a ker. bíróság illetékes. Vagy vegyünk egy másik példát, pl. a feltételes ker. ügyletek közül a bizományi ügyletet. Szerző szerint, ha ez ügylet iparszerüleg folytattatik, vagy kereskedő által üzlete körén belül köttetik, minden belőle származó kereset kereskedelmi biróság elé tartozik. Ez azonban, mint szerző műve 60. lapján általános elve ellenére maga elismeri, nem áll; mert e körülmény ez ügyletnek csupán a kereskedelmi minőséget adja meg, de nem eszközli egyszersmind azt is, hogy most már minden belőle származó kereset a keresk. biróság hatáskörébe tartozik. Hisz az idézett helyen maga a szerző mondja, hogy ha a megbízó alperes nem kereskedő, akkor nem a ker. biróság lenne illetékes. Ez ellenmondást szerző maga felismeri, s csupán annyit jegyez meg rá, hogy ez bizony viszás dolog, de mindazáltal ugy van és meg kell benne nyugodni. Viszás dolog, de mégolyanabbá válik, ha valaki a szerző által felvett szempontból vizsgálja és fejtegeti a miniszteri rendelet e tárgyban tett intézkedéseit. A miniszteri rendelet itt egészen más, t. i. azon szempontból indul ki, mely szerint egyoldalú és kétoldalú keresk. ügyleteket különböztetünk meg. Emlitém, hogy a n. kt. szerkesztői az anyagi és alaki szempontot különválasztották és a ker. biróságok tárgyi hatáskörének szabályozását a bevezető törvényeknek tartották fen. Ezek pedig— és ezek nyomán a magyar miniszteri rendelet is — az utóbbi vagyis azon szempontból indultak ki, hogy valamely ügylet a szerződő felek mindegyikére vagy csak egyikére nézve tekinthető-e kereskedelminek. Az elsők egyoldalú, ez utóbbiak kétoldalú kereskedelmi ügyletek. Ez már haladás a kérdés megoldása felé; kérdéses azonban, hogy helyes vagy helytelen irányban. A haladás ugyanis abban mutatkozik, miszerint nem vagyunk a tárgyi hatáskör fejtegetésénél csupán arra szorítva, mint az előbbi szempontnál, hogy mely ügyletek tekinthetők kereskedelmieknek, mi az anyagi jog feladata, — hanem itt már az jő szóba, hogy ez ügyletek mily feltételek és mily körülmények közt tartoznak a keresk. biróság elé. Tagadhatlan, hogy ez osztályozásnak a hatáskör szabályozásánál megvan a maga alapja; de a dolog különös természeténél s főleg a kereskedelmi törvény szelleménél és intézkedéseinél fogva nem oly alap, melyre épitni lehetne. A hatáskörnek e második szempont szerint való szabályozása szerint (mint azt a német bev. törvények és a magy. min. rend. és teszik) ugyanis bármely kereskedelmi ügylet (akár absolut, akár relativ) akkor tartozik a ker. biróságok hatáskörébe, ha az alperest illetőleg kereskedelminek tekinthető; minek alapját a ratio personarum, modei-n formában kifejezve pedig azon két elv képezi, miszerint : 1. actor sequitur fórum rei; 2. hogy nagy méltánytalanság volna azt, a ki a maga részéről kereskedelmi ügyletet kötni épen nem szándékozott, a kereskedelmi biróság elé idézni. Ez az alap igen gyenge, s könnyű kimutatni, hogy ezzel szemben más reálisabb alapok léteznek, melyek az előbbi elv elejtését és egy másiknak elfogadását javasolják. E reálisabb alapok 1. aker. tör v. idézett 264. §-a, és 2. az ügybiróságok természete. Hogy mennyire nem helyes a kereskedelmi biróságok eljárását azon feltételtől függővé tenni, miszerint a szóban forgó ügy alperesre nézve kereskedelmi ügyletet képez-e vagy nem, elvont okoskodás utján kétségtelenül megállapítható, s a gyakorlati életben előforduló számtalan esetből kitűnik. Ha egy ügy, mely felperes részéről ker. ügyletet képez, alperes részéről pedig nem, bepereltetik, azon elv szerint, hogy actor sequitur fórum rei a polgári biróság előtt indítandó meg; de nem csak ezen elv, — mondják —, hanem a méltányosság is követeli ezt. Jó. Ha most alperes kifogásolja a követelést, akkor meg azon elv leszen alkalmazandó: reus exeipiendo fit actor. Tehát itt már a dolog egyet fordult, most meg az annyira hangoztatott elv szerint a kifogásolást, az ellenbeszédet a ker. biróság előtt kellene előadni; mit nem csak a méltányosság elve, hanem magának alperesnek érdeke is megkíván, ha kifogásait felperes ellen — miután erre nézve az ügy kereskedelmi — törvényben foglalt jogtételre alapítja. Hogy aztán a kifogás mennyi alappal bir, ha a ker. biróságok fentartása valóban indokolt, különös szakismereténél fogva csakis ez van hivatva elbírálni. Vegyük a legegyszerűbb gyakorlati példát. A kereskedő a fogyasztót a tőle vásárolt ezukor, kávé, stb. áráért könyvkivonati számla alapján beperli. A peressé vált jogviszony a kereskedőre nézve kereskedelmi ügyletből származott, alperesre nézve nem. A per a min. rendelet értelmében a polgári, az 1872. XXII. t.-cz. szerint pedig, ha 50 frtnyi összeget meg nem halad, a községi illetőleg a bagatell-biróság előtt teendő folyamatba. Most alperes a hibás könyvelés ' alapján, vagy azon alapon, hogy a könyvek a ker. törv. renI deleiéinek megfelelőleg nem vezettetnek, s ennek folytán a ! követelt tőke-összeg a valóságnak meg nem felel stb , kifogást emel. Most a bírónak első kötelessége lesz magának ezen kifogások valóságáról meggyőződést szerezni. De kérdem, teheti-e ezt, ha csak a ker. törvény elveivel tisztában és elveinek alkalmazásában teljesen otthon nincs? Hogy foghat ily ügyekben az a béke- vagy szolgabíró, kinek a ker. törvény intézkedéseiről ideája is alig van, és kinek ítélete ellen nincs felebbezés, helyes ítéletet mondhatni? Kérdem, hol itt a méltányosság azon alperes iránt, kinek részéről az ügylet nem képez ker. ügyletet? Ily viszonyok mellett illusoriussá válik az 1877. XXII. t.-cz. 11. §-ának azon iutézkedése, miszerint a kereskedelmi ügyek nem tartoznak a bagatell-biróságok elé; de nem csak ez, hanem akt. intézkedéseinek egy jó része is. De meg az >actor sequitur fórum rei« elvnek e helyen való alkalmazása ennek teljes félreértésén alapul. Ez elv csakis az illetékességre vonatkozik, de nem a hatáskörre; pedig azt csak be kell ismerni, hogy e kettő közt különbség van. A hatáskör az általános fogalom, melynek körén belül mozog az illetékesség. A tárgyi batáskör mint már maga a név is mondja, az ügy természete által határoztatik meg. Eszerint, ha keresk. szakbiróságokléteznek, minden keresk. ügy ezek hatáskörébe utasítandó különbség nélkül, és ekkor aztán actor sequitur fórum rei annyiban lel alkalmazást, a mennyiben a peres ügyben az egyszerű coordinált ügybiróságok közül alperes birósága lesz illetékes. Hogy pedig a méltánytalanság vádjának még csak árnyéka se maradjon, az iránt is gondoskodott a n. kt. 277. és am. kt. 264. §-a. Ez idézett helyek ugyanis azt mondják, hogy a kt. szabványai csakis annyiban alkalmazandók mindkét félre, a mennyiben az ellenkező magából a törvényből ki nem tűnik. Ez esetek pedig a törvényben világosan kijelölvék, pl. a 264. §. esete, mely az egyetemleges kötelezettséget ki nem kötés esetén csakis akkor állapítja meg a kötelezettek iránt, ha az ügylet részükről kereskedelminek tekintendő. Hasonló eset van a 270., 271., 282. stb. §-oknál. A méltányosságot tehát maga a törvény sem hagyta figyelmen kivül, alkalmazta ezt és határozottan kijelölte az eseteket, melyekben méltányossági okokból a ker. ügylet egy- vagy kétoldaluságára figyelemmel kivánt lenni. Ezt kiterjeszteni főleg a hatáskör szaI bályozásánál nemcsak felesleges, de káros is.