Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 30. szám - A lopás

Nyolczadik évfolyam. 30. szarr\. Budapest, 1878. július 25. Külön mellékletek : a „Döntvényeit gyűjteménye" az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazság ügyi törvények anyaggyüjteménynyel". A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendők. Szerkesztőség : Nagy korona-uteza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR THEMIS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Előfizetési árak (helyben házhoz hordással, vagv vidékre bé.iuentes szétküldéssel) a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye'' a/. ..Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel" czimü mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 forint, negyedéire 2 forint 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen, vidékrS' legczélszeriibbcn postantalvány utján küldendők. IEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. TARTALOM: A lopás, különös tekintettel a magyar büntető-törvénykönyvre. Dr. Jelűnek Árthur bpesti ügyvédtől. — Az államtanács. Horváth Jánostól. — A kereskedelmi törvény 304. §-a. — A telekkönyvi rendtartás 91. és 96. §-ához. — Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. (A méhmagzatelhajtás büntette (abortus proeuratio). Dr. B a r n a Ignácztól. — A fegyelmi tárgyalások nyilvánossága. — Az ügyvédi kamarákból. — Az aradi ügyvédi kamara felirata a képviselőházhoz). — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-ből. —• (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet : A ^Döntvények gyűjteményéinek egy ive. A lopás, különös tekintettel a magyar büntető-törvénykönyvre. I Azon büntettek közül, melyek a büntetőjog fejlődésének első korszakában határozott alakot s törvény általi rendezéstlelnek, a vagyon elleni büntettek első helyet foglalnak el. A személy testi és erkölcsi épsége ellen irányuló bűntett, a törvényhozó, — legyen az egyes személy, avagy legyen nép-, faj-, törzsösszesség — figyelmét még fel nem költvén, máris a vagyon megőrzésére szükséges lépéseket megteszi, s az egyszerű együttélésből felmerülő forgalom biztossága legegyszerűbb alakjaiban is, először a vagyont s másodsorban a személyt kívánja megóva. Mig a puszta hatalom, jogalkotó és szervező elem, addig a személyiség a büntetőjogban elismerését nem leli; az, mit a büntetőjog fejlődése első korszakában megvédeni akar, nem a jog, hanem az érték. A vagyon elleni büatettek összfogalma, mint azt a modern büntetőjogok rendszere feltünteti, egy hosszú culturális és gazdasági processus fejleményeként jelenkezik; s ezen alaknak megfelelően a büntettek e nemei, a vagyoni viszonyokhozképest, majd határozottabb, s egymástól különválva, majd pedig összefoglalva, s mint egymásba átmenőleg tűnnek fel; megfelelően azon viszonynak, melyben a vagyonjog két sarkpontja t. i. a tulajdon és birtok fogalma áll. De ha a különböző népek büntetőjogaiban a vagyon elleni büntettek történeti fejlődését szemügyre veszszük, ugy azon jelenségre akadunk, hogy mindenekelőtt a tolvajlás büntette az, mely a vagyon elleni büntettek csoportjából kiválik, s a különleges fejlődés nyomait már a jogfejlődés első torszakában feltünteti. E jelenség magyarázata a rendszer szempontjából, mely abüntettek csoportosulásánál analysticus módon jár el, mi nehézséget sem okozhatna, de az ily képi megoldás, mely a fejlettség bizonyos állapotában kétségkivül alkalmazandó volna, azon korszakra nézve, melyet mi szem előtt tartunk, helyt nem foghat. Ama kérdés, melyet az elébb felveténk, hogy miért válik a tolvajlás büntette legelőször ki a vagyon elleni büntettek csoportjából, s mi oka lehet annak, hogy ezen a nevezett csoport ép nem legveszélyesebb része oly kiváló figyelemben részesül, megoldását a jog- és gazdasági viszonyok kapcsolatos méltatásában fogja lelni. A vagyon megtámadása külső megjelenésében két alakzatot ismer, melyet a nép öntudata osztályoz a szerint, a mint a támadás hatalom vagy annak alkalmazása nélkül irányoztatik. A hatalom, melyet az egyes személy ez irányban gyakorol, vonatkoztatva egy harmadik személy vagyonára, erőszakká válik; de a hatalom ezen erőszakos jelleme, avagy helyesebben a hatalom jog- és törvényellenes volta még nem oly pragnans, hogy a jogérzet megsértését szülné. A jogfejlődés első korszakai az önsegélyt, mely mint személyes tevékenység különösen a védelemben mutatkozik, a büntetőjogban hosszabb ideig fentartja, mintsem a magánjogban. Az önsegély akkor, a midőn megszűnt az anyagi jog érvényesitése terén támadólag fellépni, utóhatásaiban még mindig fenmarad, s a jogi szervezést nélkülöző társadalmi állapot az erőszak alkalmazásában a vagyonjog terén akkor, a midőn vagyonjog határozott kifejlődéséről még szólni nem lehet, oly büntetendő cselekményt, mely szigorú megtorlást követelne, látni nem fog. Ott, hol a tulajdon fogalma még nem veszi fel ama tiszta személyes irányzatot, mint azt a jelenlegi magánjog felfogja, — ott a tulajdonjog erőszakos megsértése nem feg oly jogellenes színben feltűnni. Az erőszakos vagyontámadás a jogszerűség színét megtartja, s a magánjogi harcz eszméjét képviselve, mint az erő, férfiasság s ebből kifolyó bátorság a nép jogtudatában nem szüli azon visszatetszést, melyet az erőszak nélküli támadás előidéz. Az erőszakos vagyontámadásnál személy személylyel, erő erővel áll szemközt, és a személy tulajdonát megvédheti, de az erőszakot nélkülöző támadásnál személy vagyonnal áll szemközt s a védelem lehetősége elmarad. Minél távolabb áll ama személy a vagyontól, mely megtámadtatik, minél lazább a kapocs a kettő közt, annál nagyobb megsértést lát a jogérzet a támadásban. Minél titokszerüebb, s minél kevésbbé személyes a vagyontámadás, annál erősebb a személyes reactió. A titokszerü vagyontámadás, mint a gyávaság igazolója, megvetést szül a támadó ellen, s ebből megmagyarázható ama jelenség, hogy a büntetés, mely a támadót mint megvetettet éri, aránylag súlyosabb lesz azon büntetésnél, mely azt éri, ki bátorságának jelét adta. Erőszak egyrészt, titokszerüség másrészt lesznek tehát ama osztók, melyek a vagyon elleni bűntett csoportjait felosztani fogják, s az itt felhozottak részben felvilágosítják azon jelenséget, melyet előbb felemliténk. A vagyonjog negatiója a vagyon elleni bűntett. Minél kifejlettebb az, annál változatosabb alakzatai lesznek az utóbbinak. Csak ott, hol egy jogviszony külső megjelenésének vonalai határozottak, a hol tehát szabályszerű alakról van szó, fog azon változás is, mely az alakon ejtetik, szembetűnni. A tulajdon fogalma a tudott korszakban még a rendezettségnek sebből kifolyó alak kifejlettségének nyomait magán még nem viseli, s igy tehát a tulajdon megtámadása a törvényhozói tevékenységet még fel nem hívhatja. Azon jelenség tehát, hogy a tolvajlás, daczára a felhozottaknak oly kifejlésnek örvendett, más körülményekben lesz keresendő, s ezek a vagyon nemzetgazdasági jelentőségében lesznek feltalálhatók. A vagyon felosztása ingó- és ingatlanra a tolvajlás történeti fejlődésének kiinduló pontját képezi.