Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 3. szám - A kártérítési jogról

— 22 — A modern német pandekta-irók, söt törvénykönyvek, p. o. a szász, e részben haladtak, mennyiben a tiltott cselekmények nemcsak a kötelmi jognak, hanem az egész magánjognak általános részében is már tárAzonban igy sincs kiemelve az egyetemes szempont. Austin önálló rendszert állit fel elsőrendű jogok és kötelezettségek (primary rights and duties és másodrendű vagy sanctionáló, secondary or sanctioning rights and duties) között, — utóbbiakban, melyek az első rendűek sérelméből erednek, a jellemzőt a sanctióban látva, mely utolsó sorban mindég valami büntetésszerü (i. m. 45. s k. lk.) Ezek együttvéve a »law of things« (ius rerum) elemei, melylyel szemben áll a law of persons (ius personarum), mely a politikai statust is felöleli. A közönséges magán- és közjogra való osztályozás elejtetik. Ez osztályozást és sorrendet (law of things — law of persons) már Hale Mátyás (Analysis of the law of England) állitá fel, kinek tekintélye a dán törvényhozásban is érvényesült, kit Blackstone híres népszerű Commentaries-eiben ugyszólva csak bővített, kinek indokolása, miért helyezendő a vagyonjog a személyjog elébe, a későbbi Suarezéval megegyez, ki azt a porosz Landrechtban alkalmazta. Es kétségtelen, hogy a német pandekta-rendszer képzelt természetessége ki nem elégíthet, mit a szünetlen controversiák, p. o. legújabban Brinz (Krit, Blátter. III. 3. s k. lk. s Grünhut: Zeitschrift I. 11. s k. lk.), Ziebarth (Realexecution u. Obligation 1866), Steinlechner (Grünhut: Zeitschrift III. 715. s Lik.) Bekker (Die Actionen d. Köm. Privatrechts) Pernice (Zeitschrift f. Handelsrecht XXI. 318. s k. lk.), Delbrück (ííbernahme fremder Schulden 1853) stb. között az obligatio fogalmáról s jogi természetéről, a nyilvánkönyvi jog képződésének visszhatása a rendszer átalakítására, stb. eléggé tanúsítanak. Másrészt a magán- és közjog dívó felfogásának helytelensége, mely ellen mintegy reactiót képez a modern közigazgatási jogképződés, époly kétségtelen. A társadalmi jogtudomány, mely gazdasági s ethikai alapokból indul ki, szükségkép elejtendi. (1. p. o. Scháffle: Bau u. Lében d. socialen Organismus, stb. Tübingen 1875). Egy tényleges történelmi anomália az épugy, mint p. o. a törvényjog melletti praetori vagy kancellári aequitás joga Rómában illetve Angliában. A kártérítés ugy a fenyítő mint a magánjog körébe tartozik, mely utóbbinak úgyszólván egyik felét képezi. A jogtalan pathologikus tünemény; a jog orvoslás. A bűntett épugy sérti a magánegyént, ki tárgya, mint a civilis jogtalanság sérti a közös jogrendet. Czélszerüségi kérdés, meddig és minő jogtalanság megtorlása bizassék az érdekelt egyén kezdeményezésére. A különbség bűntett és magánjogi vétség között nem azok belső jogi természetében, hanem csak a fokban és eljárásban van. Midőn korunkban a bűntett fogalmának folytonos kiterjesztését, p. o. csalásnál, vagyonbukásnál stb. látjuk, e tény gyakorlati jogászainkra nézve is >kézzelfoghatóvá« lett. Ezen általános eredmény, mely szerint a rendszerben a köz- és magánjog, fenyítő és magánjog nemi distinctiójának elejtésével, a kártétel, bármely gazdasági javak sérelmét képezze, mint a jogtalanság egyik alakja jelenkezik, mely az egész jogrendszer általános részében tárgyalandó, körébe ugy a bűntettnek mint a civilis iniuriának magánjogi következményei esvén, nézetünk szerint a megoldás kulcsa azanynyira vitás culpa kérdésére nézve, a kártétel ugy nevezhető alanyi tényálladékának megállapítására nézve. Szerintünk ugyanis irányadók a büntetőjogi lélektan és logika vívmányai a kártétel beszámítására s az okkapcsolat meghatározására nézve a kár és károsító cselekmény között. Más kérdés természetesen a kártétel mint jogtalan cselekmény, ugy nevezhető tárgyi tényálladékának vagyis annak meghatározása, mily beszámitbató (nem casualis, fatális) kártétel, jog- és állapot-sértés kötelezzen megtéritésre ? A kártétel ugyan önmagában jogtalanság és bizonyos, hogy minden akár törvényes akár szerződéses kötelem megszegése által, akár tettel, akár mulasztással, minden jog nélkül (iniuria quod non iure fit) okozott kár kötelez a megtéritésre; de vitás, mennyiben kötelezhet arra egy jog gyakorlása által okozott kár, vagyis melyek ez irányban minden jog gyakorlásának korlátai. Volt oly idő is, midőn egyik irányban a beszámításra nézve nem tettek különbséget, mint a büntetőjogban, p. o. csak Solon hozta Athénben gyakorlatba a gyilkosság és ölés megkülönböztetését, mint nem tettek különbséget kísérlet és bevégzett tett között, mint büntettek állatot, miként a gyermek büntet élettelen tárgyat is, mely neki fájdalmat okozott. Akadunk még a szász tükörben (2 65. cz. VI. \ kv. .3. kv. 3. cz.) egy szép helyre, mely szerint őrült és gyermek kártételeért azok vagyonából is jár megtérités, mi átment a porosz Alig. Land Rechtbe (I 6, 41), az osztrák p. tkbe(1310§.) »a!s Ruine des altén deutchen Rechts* mint Unger mondja (1. System etc. 100. 101. 108. 109. §§.), az ily romokat régészeti mániával összehordó és »águlhiv« táborunk által ezért bálványozott zürichi p.tkbe(1835. §. 2-ik alin. Ugyanazon méltósági* okokból mint Ausztriában 1. Bluntschli: Privatrechthches Gesetzbuch für den Kanton Zürich, mit Erlauterungen. Zürich 1855. III. k. II. r. 648. 649. lk.) és a legújabb 1876. évi schweizi kötelmijogi javaslatba Bern 1877, mely szervesen felöleli a kereskedelmi és váltójogot is, és melynek 92. art.-a szerint a bíró belátása szerint méltányosság szempontjából oly személyek is kötelezhetők kártérítésre, kiknek a kártétel be nem számitható. A római jogban, melyet egészben véve minden európai s amerikai törvényhozás és bírói gyakorlat, még az angol s északamerikai is követ, a kártételnek beszámitbatónak vagyis szándékosnak (dolus malus) vagy vétkes vigyázatlannak kellett lennie (negligentia: culpa lata, levis), hogy kártérítésre kötelezzen. A delictum és quasi dclictum eseteiben a culpa azaz vétkesség fokai között nem tétetett különbség s rendszerint a szerződési vagy ezekhez hasonló (quasi ex contractu mint tutela, dotis datio etc.) kötelmek megszegésével okozott kár megtérítésénél is omnis culpa volt praestálandó. Voltak mindazonáltal esetek, hol az ügylet természetével vélt megegyezésben, kivételesen a könnyebb vigyázatlanság (culpa levis) okozta kár nem volt megtérítendő. így oly ügyletben, hol csak az. egyik félnek van haszna, a másik csak szándékosan (dolosus) és avval,, mindég egyenlő hatású súlyos vigyázatlanság (culpa lata) által okozott kárért felelős. Ilyen a haszonkölcsötiadó, letéteményes, (ingyen eljáró)meghatalmazott (erre nézve "Ulpian ellenében Modestin ellenkezőt mond), fidei commissarius, fiduciarius. A precarium-vevő, mert a precarium nem szoros jogügyletből, hanem szívességből, liberalitásból ered hasonló privilégiumot nyert. Ellenben az, kinek haszna van az ügyletből, mint a haszonkölcsönvevő, letevő, meghatalmazó, a kétoldalú bonae fidei ügyletnél,, mint a zálog-, bér-, adásvételi- stb. szerződésnél mindkét fél, továbbá a negotiorum gestor, mivel másnak ügyeibe avatkozik (hacsak affectione coactus nem tette) stb. minden vigyázatlanságért felelősek. Ugyancsak az ügylet vagy jogviszony sajátszerűsége s hasonlóméltányosság szempontjából a communio incidensben levő, a socius, a gyám stb. csekély vigyázatlanságért csak akkor felelősek, ha saját ügyeikben gondosabbak (culpa in concreto; diligentia, quam suis rebus adhibere solent, elmulasztása). E megkülönböztetés előnye illetve hátránya a perben érvényesül, mennyiben a dolus és culpa lata bizonyítása a károsultat terheli, ellenben a culpa levis fen nem forgásáé a kártevőt. (1. Demangeat i. m» III. k. 447. s k. lk. Ortol an i. m. III. 363. s k. lk. Mackenzie: Román Law II. kiad. 197. 1.) Megjegy:eDdö. hogy a corpus iuris vonatkozó excerptái sokban homályosak, ellenmondók, vitásak. Az egész rendszer, ha ilyenről szólhatni, bonyolult és zavaros. A legnagyobb nehézséget mindenkor a culpa lata és culpa levis fogalmainak meghatározása s határuk megszabása okozta, mely nélkül a gyakorlati alkalmazás lehetetlen. Legtöbbet tett erre s az egész római kártérítési jogrendszer elvi megvilágítására nézve ujabban Mommsen Frigyes classikus monographiáiban. (Beitrage zum Obligationenrecht. Leipzig 1855. II. III. az interessé és culpa tanairól). A forrásokból kiindulva, mindenekelőtt a culpa lata helyét s terjedelmét a dolus és culpa levis között igyekszik meghatározni. A culpa lata (non intelligere quod omnes intelligunt) Mommsen érzékitő képlete szerint, ha a culpa mezejét két részre osztva gondoljuk, melynek egyik felét a dolus, másikát a culpa foglalja el, csak keskeny vonal lenne a dolus mellett, a culpa levis ellenben a culpa rendes esete. A culpa lata egy error non probabilis; nincs meg a jogsértés tudata (dolus), de az akarat annak határán jár. Úgyszólván a dolus valószínűségének esete. Erről mondja Unger (i. m.), hogy gonosz akarat, mert a jogtalant nem komolyan akarja; a vétkesség Scháffle szerint (i. m.) az akarat gyöngesége (Willensschlaffheit). A culpa levis — a jó családapa gondosságának elmulasztása — már Puchta által szembesittetett a culpa lata, mint a közönséges nem szakértő ember gondosságának elmulasztásával. (Pandekten 266 § ) Mommsen ezen ellentétbe-helyezést megtámadja (i m III 356. 1.), bár concedálja, hogy helyesen vétetik a bonus paterfamilias elvont mértéknek. A bonus paterfamilias gondossága a szakértő szokott gondossága. Impentta culpae adnumeratur: a ki szakismeretet igénylő dologra vállalkozik, ezt birni is tartozik, hacsak szükségből nem cseleke-