Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 20. szám - Eszmetöreűékek a büntetőjogi perújításról

— 154 — fölül ne vizsgáltathassék. Ily elvek nem egyebek, mint emberi önistenesités folyományai, erőszakos, 12 ember csalhatatlanságára irányult dogmák, egy ujabb canonjogi sacramentum, mikért dühös juristák még örömest martyrkodni fognak. Mi nem hiszünk az emberek csalhatatlanságában, és újra kifejezést adunk azon nézetünknek, hogy az esküdtek épugy mint a törvénybirák ki vannak téve a vádló és védő ügyes cseleinek és azok által úgyszólván terrorizálhatók, és ép ez az oka, hogy mi az ítéletek felülvizsgálatát nem csak hogy jogosnak tartjuk, de egyszersmind követeljük is. Ha a rövidség fokelléke a bűnvádi eljárásnak, hirdessünk általános statáriumot és rakjuk tele az országot akasztófákkal, így aztán Carpzow szellemében cselekedtünk. A régi jogászoknak, de különösen a criminalistáknak, az volt fó'betegségük, hogy ö'k a bűnben egy úgyszólván ördögi eredetű cselekvényt láttak, mindazonáltal nem a bün kiirtását tevék fó'feladatukká, hanem a bűnösöket akarták kiirtani. Arról, hogy álladalmi szempontból a bűnös személye teljesen közömbös, s hogy az államnak leginkább arra kell hatni, hogy a népnevelés és az általános felvilágosodás terjesztése által a bűntények számát kevesbitse, erről a mi régi jó juristáink keveset tudtak, mert sokkal fontosabb volt a boszorkánysággal vádolt személyekhez a kérdést intézni, hogy mikor és hol kötötték a szerződést az ördöggel. Ilynemű felfogások okozták a középkorban az inquisitiók behozatalát; és nagy kérdés, hogy kik voltak a tortúrák behozatala körül nagyobb bűnösök: a juristák-e, avagy a papok; sajnos, hogy azon időben e két fogalom, t. i. jurista és pap, majdnem egy volt. Korunknak kellé azon szerencsében részesülnie, hogy középkori elavult szokások a szabadelvüség álarcza alatt újra ránk erőszakoltatnak, mert mindazon intézmények, melyek a büntető eljárást a vádlott kárával akarják egyszerűsíteni, középkori eredetűek, és a középkori felfogásokon laboráló juristák minden vádlottat épugy tekintenek bűnösnek, valamint a kórházi orvosok nem képzelhetik, hogy egészséges ember jönne intézetükbe. A rövidség akkor kívánatos a fenyítő vizsgálatban, ha a vádlott vizsgálati fogságban szenved. Noha arra kell törekedni a büntető igazság közegeinek, hogy a fenyítő vizsgálat ne tartson hosszú ideig: még sincs sehol sem megírva, hogy a vizsgálati fogság megrövidithetése kedvéért hozassanak könnyelmű felebbezhetlen ítéletek. Mi barátja! vagyunk a rövidségnek, de az olyannak, mely a gyorsaság dicsősége végett fel nem áldoz emberi jogokat; s amely rövidség nem abban akar tündökölni, hogy mindent lebonyolít hamar az objectivitás kárával. így vagyunk a perújítással is, s azt mondani: a perujitás mellőzendő, mert ezáltal meghosszabbittatik a vizsgálat ugyanannyit jelent, mintha azt mondanók : hozzunk ítéletet minden áron, (az igazság árán is), a vádlott érdeke reánk nézve közömbös. Nem tagadom, hogy a hosszadalmas vizsgálatok a vádlott kárával járnak: de ha a nyomozók rövid idő alatt elég vádanyagot összeszerezni nem tudnak, ugy vagy megszüntetendő a vizsgálat vagy pedig felmentendő a vádlott. Az igazságszolgáltatásnak nem áll érdekében valakit minden áron vétkesnek tudni és megbüntetni. Itt többé állami érdekek szóba se jöhetnek, s így a rövidség tévesen fölfogott elvénél fogva senki meg nem fosztható azon jogától, hogy magát embertársai előtt tisztázza vagy büntetését ujabb enyhítő körülmények kimutatásával enyhítse. Sohsem lehet a vádlott ilynemű törekvése államellenes, s csak a leggyalázatosabb servilismus képes a vádlottak ily kisérletei elé akadályokat felállítani. Aggódva kiáltanak ugyan némely juristák: de hogy fog végződni a sok perujitás? Mikor fogjuk ily büntető vizsgálat végét látni ? Ily kérdésekre feleletem a következő. Épen azon körülmény, hogy a perujitási jogorvoslatok szabadon használhatók, fogja a magán vádlókat sáliamügyészeket óvatosabbakká tenni, s inkább lehet remény arra, hogy a meggondolatlan, minden alapot nélkülöző vádak szaporodni nem fognak. Az eredmény tehát az, hogy a rövidség tekintetbe nem vehető ott, hol a polgár, az individuum érdeke forog szóban: ellenben igenis tekintetbe veendő ott, ahol arról van szó, hogy a magán- vagy állami vádló akar perújítással élni. Mig a magán- és állami vádlók számos perújításai a zaklatás jellegével birnak: addig a vádlottaknál ezen tétel megfordítandó, mert itt azon eléggé nem dicsérhető s gyámolitható kísérletről van szó, hogy valaki a maga polgári becsületét a társadalom előtt rehabilitálja. Afeleslegesség sem szól a perujitás ellen. Ott, hol valaki a reámért büntetést kiállotta: annál gyorsabban adandó meg az ujitási engedély. A kiszenvedett büntetés ugyan meg nem másítható: de megadható a válottnak vagy örököseinek azon fényes elégtétel: megmenekülni agyalázattól vagy megtisztítani a szennytől egy elhunyt emlékét. Döntvénybirálat. (J.) Magánjogi viszonyaink rendezetlensége és az abból folyó bajok táplálják ama sok panaszt, mely évek ótahangoztatik. S ha kérdjük, bogy mit tettek azok, kik segíteni hivatvák, azt tapasztalandjuk; bogy e téren vajmi kevés történt; az irodalmi működés ez irányban eddigelé csakis arra szorítkozott, vajon önálló alkotás vagy receptió utján bozassék-e létre egy magánjogi törvénykönyv. A jogbizonytalanságnak nem egyedüli forrása a codificált törvény hiánya, hanem főleg az, hogy a jogirodalom, mely ily viszonyok közt első sorban volna hivatva a törvények hiányait, a magánjogi intézmények tudományszerü felfogása által — tekintettel a birói Ítéletekben nyilvánuló jogi nézetekre és az európai törvénykönyvekben elfogadott általános elvekre — pótolni, hivatásának meg nem felelt, s nem szolgált útmutatásul a jogszolgáltatásnak, tovább fejlesztve a hazai jogot, bár ép a törvények hiánya e téren a legnagyobb befolyást engedte. Ha a birói Ítéletek érvényben levő jogunk egyik fő megismerési közegét képezik, ugy a jogismeret csak e források használata által lesz elérhető, és nem azokat csak ismertetni, hanem összehasonlítani és bírálni, az egyes ítéletekben lerakott s rejlő jogi elveket feltüntetni, s ezen egyes elemekből magát az intézményt ös9zeáilitani, feladata a jogirodalomnak. De ily munkálatok előzményeket követelnek, mely előzmények, az egyes ítéletek kritikai feldolgozásában állnak, kimutatva a kifejezésre jutott nézeteknek helyességét vagy helytelenségét s feltüntetve egyúttal az egyes Ítéletek közt felmerülő ellentéteket, s így a tudomány hatalomszavával a bíróságok ingadozásait, eltéréseit s tévedéseit lehetetlenitve. Ezen előzményeket eddigelé teljesen nélkülöztük, mert a sértett jogérzetnek egyes feljajdulásai csak a legkirívóbb esetekben hallatszottak, és az eddig ezen irányban nyújtott anyag kevés alapot nyújt azon munkásságra, melyet fentebb jeleztünk. Ha magára a feldolgozandó anyagra tekintünk, ugy abban is joggal bizonyos előzményeket kell keresnünk, melyek azok tudományszerű tárgyalását lehetségesitik és előmozdítják. Az ítéletek indokoló részében nem csupán a fenforgó eset elbírálásának, a felek által nyújtott bizonyítékok mérlegezésének kell foglalva lennie, hanem felemlitése s kifejtése azon jogelveknek, melyek az ítélet alapját képezik, nem oly értelemben, mintha jogi fejtegetések kívántatnának meg, melyek Ítéletben helyt nem foglalhatnak; hanem szükséges, hogy ott, hol tételes törvényre a bíró nem hivatkozhatik, és az ítélethozatalnál jogi meggyőződését a szokásjogból kell merítenie, azon jogelvet, melyet mint a jogi életben érvényesülőt talál, felemlítse. Az itélet jogi érvelése megszüntetné a tételes jog hiányából folyó jogbizonytalanságot is nagy részben, mert lehetségesiti azon ellenőrzést, melyet a szokásjog követel, lehetővé és ugyszólva átlátszóvá teszi a jogfejlődés processusát, mely a változott viszonyok folytán az elavultat mellőzi, s az élet és a tudomány követeléseinek eleget téve, az ujat létre segiti s azt alkalmazva, a változás folytán beálló bizonytalanságot a lehető legcsekélyebb mérvre szorítja. Ha felsőbb bíróságaink ítéleteinek azon részét, mely a döntvények gyűjteményében közzététetik, e szempontból bírálat alá veszszük, ugy a bírálat kielégítő eredményre nem fog vezetni; sőt mondható, hogy ítéleteink, tekintve, hogy azok szokásjog alapján hozatnak feladatuknak meg nem felelnek, s az alkalmazott jogelvet fel nem tüntetve idézik elő ama bizonytalanságot és ingadozást, mely jogszolgáltatásunk általános ismérvét képezi. A ítéletek kritikai feldolgozása lesz azon mód, a melylyel a fent jelölt bajon segíteni lehet, de egyúttal azon kapocs is, mely a gyakorlati jogszolgáltatást az elmélettel összeköttetésbe hozza, mely összeköttetés hiányát eddigelé elég sajnosán tapasztaltuk.