Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 16. szám - Törvényjavaslat, a bélyeg- és illetéki szabályok némely határozmányainak módosításáról. (Befejezés)

— 126 — szerveztettek, melyeknek kötelességévé tétetett az elbocsátottakat figyelemmel kisérni, őkettanácscsal segélyezni, szóval mindent megtenni, hogy a visszaesés veszélyének eleje vétessék. Azonban a gyakorlati életben ezen szervezet semmiféle üdvös hatást nem gyakorolt, és pedig őzért nem, mert hivatalos jelleggel birt és mintegy rendőri felügyeletet gyakorolt az elbocsátottak felett, ugy hogy ezek nem igen vették igénybe. Sokkal helyesebb e téren mindent a magán-jótékonyságra és az egyesülésre bizni, mely sokkal üdvösebb hatást gyakorolhat és szebb eredményeket fog létesíthetni. Találóan jegyzi ínegHoyer: »A rendőri felügyelet alá helyezés oly utóbüntetés, mely a javultat többnyire érezhetőbben sújtja mint a főbüntetés maga«. Valóban az emberiség körül nagy érdemekre tesznek szert azon egyének, kik az ily egyleteket szellemileg és anyagilag pártolják. Hazánkban is létesült már egy ilyen egylet, mely sikerrel koronázott tevékenységet fejt ki a fogházakból elbocsátottak gyámolitásában részint pénzsegélyzések által, részint pedig az által, hogy az elbocsátottaknak munkát szerez és igy őket ismét az emberi társadalomba visszavezeti. — Hogy a belga magánrendszer hatását kellőleg méltányolni lehessen, nem lesz felesleges néhány statistikai adatot felemlíteni. A halálozások a belga közös rendszernél 1831 — 1860 átlag 2-95u;>„-ot, míg az 1861—65. időközben átlag csak 1-6l°/0-ot tettek, mely arány folyton javul. Az őrülési esetek legújabb időben 0I02°/0-ot, az öngyilkossági esetek 0-18°/0-ot tettek, mig a közös elzárásra berendezett genti fegyházban ugyanakkor az előbbiek 0'33°/0.ot, az utóbbiak 0-230/0-ra rúgnak, a mi más országok hasonló intézeteihez viszonyítva még mindig igen kedvező arány. A hosszú magánelzárás hátrányai közé soroltatik nem ritkán az, hogy a fegyencz, ha nem is őrül meg, testi és szellemi rugékonysága eltompul, és midőn kiszabadul, egy bárgyú egyéniség, ki a társadalomnak csak terhére válik. A belga fegyházi orvosok eme állítást határozottan megczáfolják ; elismerik ugyan, hogy a magánelzárás ily eredményekre vezethet, de csak akkor, ha a fegyházak egészségügyi berendezése, a fegyenczek testi mozgása, más emberekkeli érintkezése és társalgása, végre a test- és szellemnek olvasás és tanítás általi ébrentartása mellőztetik ; minderről Belgiumban kellőleg gondoskodtak. Vajon valamely börtönrendszer a büntetés czéljának megfelel-e, erre legbiztosabb bizonyítékot szolgáltat a büntettek szaporodása és csökkenése, továbbá a visszaesések. És e tekintetben Belgium, daczára a népesedési arány folytonos emelkedésének, állandó apadást tüntet fel. Mig 1856-ban 4.500,000 lakosra 7400, addig 1869ben 5.020,000 lakosra 5340 bűntettes esett. Igaz ugyan, hogy a büntettek apadására sok más körülmény is befolyással bír, de miután Belgiumban oly körülmény fen nem forgott, mely a moralitás javulását előidézhette volna, méltán következtethető, hogy ezen tünemény a magánelzárás jótékony hatására vezethető vissza. Ha már most azt kérdezzük, vajon a belga rendszer alapelvei máshol utánzásra találtak-e, akkor azt tapasztaljuk, hogy a magánelzárás azon emberies módon mint az Belgiumban megvalósíttatott, mindenütt kisebb-nagyobb mértékben meghonosult; csak annak korlátlan alkalmazása ellen emeltetnek ellenvetések, és nevezetesen a polgári társadalomba való visszabocsátásra bizonyos átmenet jónak tartatik, mely alapelven az ir rendszer alapul. A belga hivei az ir rendszert leghatározottabban ellenzik. Utalnak nevezetesen arra, hogy az ir rendszer csak az 5 évnél hosszabb börtönbüntetésre elitéltekre alk'almaztatik ; hogy nem helréselhető a foglyot kezdetben a magánelzárás jótékony befolyása alatt javítani és ismét a nyert eredményeket a közös elzárás által lerontani vagy veszélyeztetni; hogy az ir rendszer első stádiumában alkalmazott 9—12 hadi elzárás a belga rendszertől egészen különbözik, mert az étkek megvonása, a munkátóli távoltartás, az oktatás hiánya csakis elrettentő, de nem paedagokikus jelleggel bír, és hogy a visszaesők csekély száma nem biztosit a rendszer jó oldalai mellett, miután 75°/0-a a szabadonbocsátottaknak kivándorol. A két rendszer hivei közt heves harcz fejlődött és csakis a gyakorlat fogja igazolni az egyik vagy másik rendszer életrevalóságán. Tagadhatlan, hogy a gyakorlat emberei inkább az ir rendszer mellett küzdenek és hogy az ujabhi törvényhozások a magánrendszer korlátlan alkalmazását eddig nem fogadták el; azonban kisebb-nagyobb megszorítással a helga rendszer számos törvényhozásokban elfogadtatott, mig az ir rendszer kegyetlen magánelzárásával csak igen kevés törvényhozás barátkozott meg. Büntető-törvényjavaslatunk az ir rendszert fogadta el különösen tekintettel hazánk viszonyaira és börtöneink lakóira ; a javaslat következő módon indokoltatik: »Az ir rendszernek a közvetítő intézettel együtt üdvös hatását, épen a földmives osztályra nézve, mely pedig a bűntettesek legnagyobb contingensét képezi, a legalaposabban lehet remélni. A közvetítő intézetben ugyanis a mezei gazdaság lenne folytatandó; az, a nép szokott foglalkozása lévén, az intézet a földmives foglyoknak gyakorlati gazdászati tanintézetévé válnék és azok az itt szerzett ismereteket egész életökön át haszonnal és sikerrel értékesíthetnék. A mechanikai mesterség megtanulásából nem várhatjuk az eredményt. Ezen foglalkozás nem egyezik meg a földmivelő osztály hajlamaival, arra a fegyencz csak a börtön fegyelme által kényszeríthető, és igy elhagyja azt azonnal, mihelyt kiszabadulván, akaratának szabad nrává válik. Ez által a mesterség megtanulására fordított idő és a betanítás fáradsága teljesen elveszettnek tekintendő, sőt mi több, a fegyencz nem nyeri azon tudatot, hogy az állam az ő hasznára fordította az időt, a meddig fogsága tartott. De ellenkezőleg áll a mezei munkában, a mezei gazdálkodásban való oktatás esetében. Ezt kiszabadulása után is folytatja az illető, erre természeti hajlammal bir, abban nőtt fel, azt szívesen gyakorolja; az e körül szerzett ismereteket tehát kiszabadulása után saját hasznára fordithajta és a munkakedvet &. fegyintézetben megkapván, annak hasznáról meggyőződve levén, midőn a foglalkozást nagyobb sikerrel folytatja, mint mások, a kik a szüksége8 ismereteket nem szerezték meg, bizonyos hálás érzettel emlékszik vissza azokra, akik ebben útmutatói, tanítói és javának előmozdítói vol. tak.« Nem volna-e azonban jobb a bűnöst eddigi életpályájából kiszakítani és épen az ipar nemesítő hatása által javítását előmozdítani és megakadályozni, hogy, előbbi társadalmi állásába visszalépjen, — azt a jövő fogja igazolni. Épen ez oknál fogva, mert a fegyencz gyermekkora óta földmiveléssel foglalkozott, és igy mindenesetre annyi képzettséget már megszerzett, mennyit szűk tevékenységi körében érvényesíthet, kelle benne hajlamot valamely jövedelmező mesterség- vagy iparágra felkelteni és öt ebben ugy kiképezni, hogy kiszabadulása után élte fen. tartásáról könnyű módon gondoskodhassék, és igy minden bűn szülőokának, a nélkülözésnek, eleje vétessék. Különben a javaslat is hozzá teszi hogy csakis a gyakorlat fogja teljesen és kétségbevonhatlanul igazolni' hogy az ir rendszer eredménye kizárólag a rendszer helyességének vagy más, talán esetleges körülménynek, talán csakis vagy főleg egy rendkívül kitűnő igazgatónak tulajdonitható-e? A javaslat indokolói itt mindenesetre a híres börtönigazgatóOrganra gondoltak, kinek kitűnő buzgalmának és képzettségének köszönhető, hogy e rendszer Irhonban oly fényes sikert képes felmutatni, sőt az ir rendszer ellenzői épen ö neki tulajdonítják az elért eredményeket és vajha nálunk is akadna egy Organ, a mi mostani rendszerünkkel szemben óriási haladás volna, mert csakis kitűnő börtönigazgatók vezetése alatt remélhető ezen rendszernél az elérni szándékolt siker, t. i. a visszaesések megakadályozása és a fegyenczek erkölcsi javítása. Lenkey Károly. Törvényjavaslat, I a bélyeg- és illetéki szabályok némely határozmányainak módosításáról.» \ y (Befejezés.) 14. §. A polgári törvénykezési rendtartás határozatai szerint pertári kezelés alá tartozó rendes polgári perekben a törvényszékekhez intézett beadványok másod-, harmad- s többi példányai és felzetei, valamint azok mellékletei után járó bélyeg-illetékek olykép rovandók le, hogy a beadvány első példányára az attól járó bélyegen kivül még összesen véve mindazon bélyegjegyek is ragasztassanak fel, melyek a többi példányokra, felzetekre és mellékletekre megkívántatnak. Oly esetekben, midőn az igy alkalmazandó bélyegjegyek az elsőpéldányon el nem férnek, ehhez egy külön tiszta iv fűzendő, és a bélyegjegyek erre ragasztandók fel. Ezen iven a perirat iktatószáma kitüntetendő, és a felhasznált bélyegjegyek egyenkint a hivatali pecséttel átbélyegzendők. A pertárnok köteles az 1876 : XV. töivényczikk 77. §-ban megállapított birság terhe alatt a másod-, harmad- stb. példányok s felzetek és azok mellékleteinek számát az első példányra pontosan feljegyezni és ezen feljegyzés helyességét neve aláírásával bizonyítani. A pertárilag kezelendő ügyeknél ezen §-ban meghatározott módtól eltérőleg felhasznált bélyegjegyek nem létezőknek tekintendők. A nem pertárilag kezelendő bárminemű más ügyekre a jelen §. rendelkezése nem terjed ki, és ezekre nézve a bélyeg-lerovás eddigi módja változatlanul megmarad. 15. §. Mindazon esetekben, midőn a bírósági vagy bármely más hatósági ügyiratokhoz csatolandó meghatalmazvány a félnek vagy megbízottjának visszaadható, ez csak akkor történhetik meg, ha a meghatalmazvány helyébe 50 kros bélyeggel ellátott másolata átadatik a bíróságnak illetőleg hatóságnak, a mely azt az illető per- vagy egyéb tárgyiratokhoz megőrzés végett csatolja. 16. §. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, társaságok, intézetek s egyesületek kötelesek a szolgálatukban álló hivatalnokoknak s szolgáknak a magyar korona területén kifizetett illetményeikből, akár ezekről nyugták vagy a teljesített fizetésről bizonylatok vagy másnemű igazoló iratok kiállíttatnak, akár nem, a II. fokozat szerint járó nyugtabélyeget levonni, és a megfelelő összeget minden hónap lejártával 14 nap alatt az egyéni kimutatás mellett, az illető kir. adóhivatalba beszállitani. Ennélfogva az említett okiratokat, ha olyanok kiállíttatnak, a bélyegmentesség illeti meg. 17. §. Illeték-egyenérték fejében: a) azon javadalmakra és alapitványokra, melyeknek adományozása ő Felsége, vagy a kormány kinevezésétől vagy jóváhagyásától függ, továbbá a kondősbségi hitbizományokra, az ingatlan vagyon teljes értéke után fél (i/3°/o) százalék, és a vagyon állagához tartozó ingó javak tiszta értékétől egy negyed százalék ; b) az a) alá nem tartozó minden más javadalmak s alapitványokra, valamint egyházi és világi községekre, továbbá oly egyesületek, intézetek, testületek s társulatokra, melyek tagjainak a törzs-vagyonban tulajdon részük nincsen, — az ingatlan vagyon teljes értéke után négy tized százalék, és a vagyon állagához tartozó ingó iavak tiszta értékétől egy ötöd százalék, — végre c) azon részvényes vállalatok és más közkereseti társaságok, melyeknek tagjai a közös törzsvagyonban részszel birnak, az ingatlan vagyon teljes értéke után egy ötöd százalék rovandó ki évi tartozásul. 18. §. Az ingatlan vagyon értékéül a földadó alá tartozó ingatlanoknál az államadonak-a földtehermentesitési járulékot hozzá nem számítva - százszoros összege, - a házbéradó alá tartozó épületeknél az államadonak a földtehermentesitési járulékkal együtt véve - Bu-