Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 14. szám - A gyámsági törvény 254. §-ának értelmezéséhez - Észrevételek "az 1875. XXXVI. t.-cz. hatályon kivül tételéről, valamint az 1871: VIII. és IX. t.-czikkek némely intézkedéseinek módosításáról szóló igazságügyminiszteri törvényjavaslat felett

— 108 — A gyámsági törvény 254. §-ának értelmezéséhez. A »Magyar Tkemis« 6. számában azon tételt állítottam fel: hogy az 1877. XX. t.-c z. 254. §-ánalc esetében hagy atéki bíróság alatt abirtokbiróság, azaz a királyi törvényszék értendő. Megtámadtatott ezen nézetem a »Jogt. Közi.* 10. számában Hánrich József törvényszéki biró ur által. Meggyőződésemhez mai napon is ragaszkodom. Tévednek mindazok, kik azt hiszik, hogy a fenti tétel felállítása által bírói illetékességi zavart szándékoltam volna elérni; s még inkább tévednek azok, kik azt gondolják, hogy a fenálló bírósági gyakorlatot nem ismerném. Épen azért, mivel tudom, hogy a jelenben fenálló és az idézett törvényczikk életbeléptetéséig fenállott bírói gyakorlat törvénybeütköző ; s miután kétségtelen az : hogy a jogszokások csak annyiban lehetnek érvényesek, amennyiben azok a törvénynyel ellentétben nem állanak, tökéltem el magamat arra, hogy a jelzett szakasz értelmezésébe bocsátkozzam. Tény az, hogy a semmitöszék mindazon esetekben, ha az örökhagyó szab. kir. vagy oly rendezett tanácsú városban tartotta utolsó rendes lakását, mely az első folyamodásu királyi biróságok rendezéséig birói joggyakorlattal birt, az örökösödési eljárás vezetésére nézve a királyi törvényszéket, minden egyéb esetben a járásbiróságot mondotta ki hagyatéki bíróságnak. Daczára ennek nem lehet azt mondani, hogy a királyi járásbíróság ott is, hol a hagyatékhoz ingatlanok tartoznak, törvény szerint eljárhat, s különösen : hogy az ilynemű hagyatékok átadására feljogosítva lenne. A semmitöszék ezen illetékességi megállapodását a polg. törvk. rendtartás 562. §-ára fekteté. Azért, mivel ezen szakasz azt tartalmazza: hogy a halálesetekről a hivatalos jelentés megyékben a járásbeli szolgabíróhoz, városokban a törvényszékekhez illetőleg annak gyámhatósági osztályához intézendő, mint a mely biróságok illetékességéhez az örökösödési eljárásban foglalt intézkedések tartoznak. Azonban ezen szakasznak a 37. §-ra való hivatkozását érintetlenül hagyta. Míg az 562. szakasz egész valójában fenállott, volt annakértelme, hogy a semmitöszék határozatait az első folyamodásu biróságok akképen magyarázták, hogy a járásbíróságok is feltétlen hagyatéki biróságok ; de jelenben ezen értelmezés magát fen nem tarthatja. Igaz az, hogy az 1877. XX. t.-cz. a hagyatéki biróságok hatáskörén változtatott. Igaz az is: hogy a törvénykezési rendtartásban foglalt, a bíróságoknak egymás közötti bagyaték-birói illetékességét nem érintette. Épen ezért, miután a hagyatékok körüli birói illetékességi gyakorlat — amennyiben ingatlan hagyatékok felett a járásbíróság korlátlan birói hatóságot gyakorol —törvénybe ütköző: állítom, hogy az 1877 : XX. t.-cz. 254. §-a által az eddigi birói gyakorlatnak változás alá kell jönni, s a jelzett szakasz esetében illetékesen egyedül a királyi törvényszék járhat el. A járásbíróság egyedül azért volt és lenne hagyatéki biróság : mivel a halálesetről szóló jelentés oda mutattatik be. Mar most, miután az 1877: XX. t.-cz. 227. §-a szerint a halálesetek soha sem a törvényszéknek, hanem mindig a járásbíróságnak mutattatnak be, ebből azt lehetne következtetni, — de lehet is, mint azt a budapesti királyi törvényszék megtette — hogy minden hagyatéki ügyben — hol birói beavatkozásnak van helye — illetékesnek a járásbíróság tartassék. Ezen szakasz által a polg. törv. rendt. 562. §-a módosítás alá jön ugyan, azonban a törvénybeli birói illetékességet meg nem változtatta ; — csak a jelenbeni birói gyakorlatnak alapját rontotta le; s nincs mód benne, hogy ezentúl ingatlan hagyaték átadására a járásbíróság magát illetékesnek vélje. Ha törvénykezési eljárásunkat figyelemmel átolvassuk, azon egyik vezérelvet látjuk benne lefektetve, hogy, ingatlanra vonatkozó jogok felett egyesbiróság nem biráskodhatik. És ha megengedtetnék az, hogy ingatlan hagyatékot a járásbíróság törvény kivánta módon átadhasson, akkor ez, minthogy ingatlan felett — bár perenkivül, de mégis •— bíráskodik, birtok-birósággá minősíttetnék. Mi a fenálló törvénynyel merőben ellentétben áll. Nem vonom kétségbe, hogy az e. f. kir. biróságok rendezése előtt, a járásbirák elődei, t. i. a volt szolgabirák, a hagyatékot, a hagyatéki vagyon miségére tekintet nélkül betárgyalták, sőt még az osztály tervet is elkészítették; határozottan állítom azonban, hogy ott,hol a hagyatékhoz ingatlan vagyon is tartozott, a hagyatéki tömeget — ámbár a szolgabirák saját járásukban, illetve szakaszukban, mint tiszti főgyámok is működtek — az örökösöknek soha sem adták át. A szolgabíró a polg. törv. rendtr. 37. §-ának utolsó bekezdése szerint, a hagyaték körül annak biztosítását és az előleges egyéb szükséglendő intézkedéseket teljesítette. Ámde az ingatlan vagyont tartalmazó hagyatékot az örökösök nevére a megyei volt törvényszék telekkönyveztette, a telekkönyvön kivüli vagy nem telekkönyvezett ingatlanokat ez adta át. Már most, miután a kir. e. f. biróságok a törvényhatósági volt bíróságoknak csak helyükbe léptek, és a birói hatáskör a rendezés által mi változás alá sem jött, a járásbíróság több jogot nem formálhat magának, mint a mennyivei a szolgabírói biróság birt. Most térjünk át az általam felállított tétel beigazolására. Törvénykezési eljárásunk szerint — az 583. §-ban foglalt esetek kivételével — a tulajdonképeni hagyatéki eljárás — az előleges intézkedéseket és igy a hagyatéki vagyonnak biztosítását sem értve bele — nem áll egyébből, mint abból: hogy az eljáró, tehát az illetékes hagyatéki biróság az érdeklett felek között az egyességet megkísérli, ha sikerül, azt megköti, ha pedig nem, az örökösöket — a körülményekhez képest — perre utasítja. Az 1877. XX. t.-cz., 233. §-ának a) és b) pontja esetében a hagyaték körüli eljárást a gyámhatóságra ruházta: és miután a 254. §. esete ezen hivatolt szakasz alapján áll elő, az egyességet nem a hagyatéki biróság, hanem a gyámhatóság eszközli, illetve eszközölteti. A biróság nem levén oly helyzetben, hogy a hagyatéki eljárás körül a jelzett esetben eljárjon, csak annyiban avatkozhatik be, a mennyiben a törvény rendeli. A gyámhatóság előtt kötött egyességet a 254. §. szerint a hagyatéki biróság hajtja végre. E szerint nem marad egyéb megfejtendő, mint az: hogy melyik legyen azon biróság. mely az ingatlan hagyaték átadására hivatva van? A polg. törv. eljárás e tekintetben határozott rendelkezéseket foglal magában. És ha jól, okodatoltan és következetesen vizsgáljuk, lehetetlen, hogy a nyitját fel ne lelhessük. Mig a polg. törv. rdts. 37. §-ának végső pontja egyedül annak ad kifejezést: hogy az egyes birák hatásköre az előleges intézkedések és biz tosi tás tekintetében az örökösödési eljárásban van szabályozva: addig a 23-ik §. határozottan rendeli: *hogy az árva-és gyámhatósági ügyekben — tehát hagyatéki ügyekben — illetékes bíróságnak a törvényszék tekintendő, mely a 37-ik §. értelmében az örökösödési perek elintézésére van hivatva. Minthogy pedig ezen szakasz azt foglalja magában, hogy ha az örökség tárgyát ingatlanok is képezik: azon birtokbiróság az illetékes, melynek területén az örökhagyónak utolsó rendes lakása volt, birtokbiróság alatt pedig a 42. §. szerint egyedül a törvényszék érthető, lehetetlen, hogy ingatlan hagyatékra vonatkozólag hagyatéki bíróságnak a járásbíróság vétessék. A most idézett 42. szakasz szerint a birtokbiróság az egyesbiróságot dologi cselekvényekkel — idő- és költségkímélés tekintetéből — megbízhatja. Sőt megyékben a polg. törv. rdts. 562. és 568-ik §-ai szerint a járásbíróságnak kötelessége is. De miután az előleges intézkedések a 18-ik §. igazolásaként csak kivételesen gyakoroltathatnak és gyakoroltatnak az egyesbiróság által, mi a hagyatéki vagyon leltározása, becslése és zár-alávételéből áll — ebből azt következtetni nem lehet, miként ingatlan vagyon felett peren kivüli eljárásban a járásbíróság törvény szerint bíráskodhatnék. Annál is inkább, mert épen a most hivatolt szakasz az ingatlan vagyonra vonatkozó minden jogok feletti bíráskodást a birtokbiróságnak tartja fen. Ezek után tekintetbe véve a.ít, hogy a midőn az 1877: XX. t.cz. 254-ik §-a azt mondja: miszerint a hagyatéki biróság az ingatlannak vagy telekönyvi jognak az örökösök vagy hagyományos nevére leendő átiratását megrendelni, és evégből az illetékes telekkönyvi ható sságot megkeresni köteles«,már magában foglalja, hogy a hagyatéki ingatlannak az örökösök nevére való átiratását csakis a birtokbiróság rendelheti el; tekintetbe véve azt, hogy a polg. törv. rendts. 586. §-a, hivatkozással az 581. §-ra minden kételyt eloszlatólag rendeli: hogy ha az érdeklett örökösök által kötött egyessé g b e n ingatlan javak is vannak érintve, a telekkönyvi bekeblezést megrendelni vagy a nem telekkönyvezett ingatlant átadni a birtokbiróság vau hivatva, be van igazolva: hogy a gyámi és gondnoksági törvény 254. §-a esetében hagyatéki biróság alatt a törvényszék értendő és hogy a járásbíróság ingatlanra vonatkozottan hagyatéki bíróságnak nem tekinthető. Molnár Jenő, aljárásbiró. Észrevételek »az 1875. XXXVI. t.-cz. hatályon kivid tételéről, valamint az 1871: VIII. és IX. t.-czikkek némely intézkedéseinek módosításáról* szóló /\ igazságügyminiszteri törvényjavaslat felett. (A budapesti ügyvédi kamara választmánya által rendkívüli közgyűlés elé terjesztendő javaslat). A törvényjavaslat czélja: I. javítani a törvénynek a fegyelmi eljárásra vonatkozó némely, az eddigi tapasztalatok folytán mutatkozott hiányain; II. oly intézkedéseket tenni, melyek az 1875: XXXYI. t.-cz-ben foglaltakhoz hasonló törvények alkalmi hozatalát a jövőre nézve szükségtelenné tegyék, és ennek utána III. visszaállítani az 1875: XXXVI. t.-cz. által felfüggesztett birói függetlenséget. A- x f^waZ 1 P°nt alatti czél elérésére javaslatba hozott intézkedéseket illeti, szükséget pótlónak tartjuk a javaslat 4-ik 8-ában foglalt azon módosítást, hogy az elnökileg hivatalosan megintett biró vagy bírósági hivatalnok, ha ebben sérelmet lát, orvoslásért a fegyelmi bírósághoz iolyamodhatik; ugyan miután azonban ezen folyamodhatás határidőhöz eddig kötve nem volt s megtörtént, hogy ily folyamodások hónapok múlva adattak csak be, nem is annyira a megintés sérelmes volta miatt hanem egyéb okoknál fogva, ezen folyamodásnak 15 napi Sáv* l ° f6fatí- E' e^reszrö1 eléS ídö arra, hogy a megintett önmagával tlsztába jöhessen, vajon megérdemelte-e a megintést vagy sem; mászreszrol nem csak véget vet azon eseteknek, melyek eddigelé a tör yeny határozatlanságánál fogva előfordulhattakWyt ily kérdések tsTb°bá0nt át 18 ÍÜggÖb6,í V°ltak; haDem az elkökPme A S £S lyosabbá teszi, a menny,ben a folyamodásnak 15 nap alatti igénybe