Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 37. szám - Törvényjavaslat a polg. törvényk. rendt. tárgyában alkotott 1868. LIV. t.-cz. módosítása iránt. [6. r.]

— 308 — Az ügyvédi kamarákból. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel tözhirré tétetik, miszerint Hekler Elek(\?.]í. zöldfa-utcza 9. sz.) és Scheibner Gyula (lak. soroksári-utcza 45. sz.) ügyvé­dek a kamara lajstromába folytatólag felvétettek ; Frank Imre budapesti ügyvéd és kamarai tag, a debreczeni ügy­védi kamara területére történt elköltözése folytán, fenti lajstromból kitörültetett; Glaser Aurél budapesti ügyvéd és kamarai tag pedig, az ellene kiszabott három havi fel­függesztés megszűnte folytán, az ügyvédség gyakorlatába visszahelyeztetett; végül Mitrits György budapesti ügyvéd «s kamarai tag, lakhelyét Budapestről — ezen kamara te­rületén belül Szent-Endrére tette át. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Dr. Hortoványi József ügyvéd (lakik Budapesten, zöldfa-utcza 39. sz. a.) a kamara lajstro­mába folytatólag felvétetett. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Dr. Jámbor Ede és Szilvássy László budapesti ügyvédek, elhalálozásuk folytán, a kamara laj­stromából kitöröltettek; előbbinek irodája részére Dr. Barach Benedek, utóbbié részére pedig Dr. Szedenics János budapesti ügyvédek rendeltettek ki gondnokul. A budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága részéről ezennel felhivatik Báczkevéröl ismeretlen helyre elköltözött Bakos János ügyvéd, miszerint a 626. sz. hatá­rozat kézbesithetése czéljából, jelenlegi lakását a kamará­nál 30 nap alatt annál bizonyosabban jelentse be, mivel különben a fenti végzés a részére gondnokul kinevezett Vasskó Endre budapesti ügyvédnek (lakik kalap-utcza 12. ez.) fog kézbesittetni, s az ugyanezen végzéssel elrendelt fegyelmi tárgyalás is e gondnoknak közbenjárása mellett fag megtartatni. Különfélék. — A budapesti ügyvédek neveivel gyakran találkozott az ember a lefolyt nyári saison fürdő­leveleiben, tárczaczikkeiben és a napi lapok egyéb, nem épen a szaktudományoknak szentelt rovatai­ban. Több ilyen ur külföldön töltötte szabadság­idejét, és a fent elősorolt közlemények ott viselt dolgaikról hoztak jelentéseket. Különösen egy tou­rista kartásunkról jegyzett fel a krónika érdekes dolgokat. Ez a hazánkfia meglátogatta Kossuthot és lakásában nem talált zongorái; felkereste >egyéb kiváló idegenek társaságában* a római pápát, s ez őt »bravo, magyar ember« leereszkedő megszólítással fogadta; végre az operenczián túl­ról visszatértében megfordult a gyilkos Tourville­nél, természetesen a lélektan és a jogtudomány ér­dekében, és a magyar olvasó közönség jó eleve fi­gyelmeztetik, hogy ebbeli észleleteit nemsokára irodalmi alakban fogja élvezhetni. — Mi nem iri­gyeljük tisztelt kartársunktól a szórakozást és a pihenést, melyet itthoni bokros munkálkodása bi­zonyára szükségesekké tett; az ellen sincs kifogá­sunk, hogy kirándulása maradandó nyomot hagy­jon az irodalomban. De az ellen tiltakoznunk kell, hogy az ilyen ártatlan mulatság amerikai élelmes­séggel reclame-ul értékesíttessék s hogy ez által magát és a testületet, melyhez tartozik, köznevet­ség tárgyává tegye. A nagy közönség korántsem olyan együgyű, a milyennek némely urak képzelik; nem kerüli el figyelmét a lóláb, mely az ilyen köz­lemények mögött lappang, és nagyon is hajlandó véleményét általánosítani, kaczagását az egész ügyvédségre vonatkoztatni. Lehet, hogy ezen cliensfogdosási kísérlet alakilag nem alkalmas arra, hogy a fegyelmi hatóság róla tudomást ve­gyen ; de ez esetben kétszeres kötelessége a saj­tónak tiltakozni az ügyvédségnek oly magaviselet által való comprimittálása ellen, a mely minden önérzetes emberben csak a legbensőbb visszatet­szést szülheti. — Megjelent: A magyar váltó- és kereske­delmi eljárás párhuzamban tárgyalva, összehason­lító 8 felvilágosító jegyzetekkel kisérve. Különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Irta Z1 i n s z k y Imre, kir. táblai bíró, m. akad. lev. tag stb. Buda­pest, 1877. Kiadja Pfeifer Ferdinánd. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. (Sept. 18-tól sept. 2ö-ig). — Kádár Mihály szabadkai tsz. sept. 17. 18. 19. (206). — Gáli József debreczeni tsz. sept. 24. 25. 26. (149). — Krausz Miksa komáromi tsz. sept. 24. 25. 26. (166). — GrÓSZ Lázár kassai tsz. sept. 24. 25. •Jji. (180). Rövidítések: bb. = benyújtási határidí és bejelentési ha­táridő ; vb. = végrehajtó ; i. = ideiglenes ; t. = tömeggondnok ; p. = perü^yelő. A hirdetmények elején vagy végén levő számok a „Bpesti KSzlöny" aion számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. Csődök : Tliomka Pál zólyomi lakos ellen besz­terczebányai tsz. által ; bh. B hitelezők összejöv. okt. 22. 23. 24. ; p. és i. t. Prokop Adolf (201). — Dr. Grün Zsig­mond n.-kállói lakos ellen nyíregyházai tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. sept. 25. 26. 27. ; p. és i. t. Imre János ; végi. t. s csödválasztm. választása sept. 27. (201). — Müucz Mózes n.-atádi lakos ellen kaposvári tsz. által ; bh. s hite­lezők összejöv. okt. 18. 19. 20. ; i. t. Pap Sándor, p. Baro­konyi Károly (201). — A »Bpesti Közl.« 151 — 153. számai­ban (Themis 28. sz.) a pozsonyi tsz. által közzétett J. Jak­litsch elleni csőd G. (Georg) Jaklitsck-ra igazittatik helyre (203.) — Napbtali D. Mór szamosujvári lakos ellen gyula-fehérvári tsz. által; bh. okt. 25. ; p. Issekutz János, helyettese Bárbu Miklós ; tárgyalási nap nov. 2. (205). Csödmegszüntetések: Üzv. Holzscbuh Fe­renezné szül. Hertl Krisztina kütélgyártóné s néh. Holz­schuh Ferencz hagyatéka ellen a bpesti e. f. kir. tsz. által ; a tömegnek a hitelezők közti felosztása folytán (201). — Spitzer Ignácz bpesti bej. ker. czég ellen, ker. s vtsz. ál­tal ; egyesség folytán (202). — Bojniczer Adolf m.-vásár­helyi lakos ellen e tsz. által vagyon nem léte miatt (203). — Eberl Miksa bpesti rövidáru-kereskedő ellen e. f. kir. tsz. által; kiegyezés folytán (203). — Klein Ede volt n.­kőrösi ker. ellen kecskeméti tsz. által ; vagyonhiány foly­tán (203). — Scholcz János volt pesti gyógyszerész ellen ker. s vtsz. által; az eddig készpénzzé tett csődtömeg fel­osztása folytán (204). — Jenéi Elek ellen gy.-fehérvári tsz. által (205). — Blumenstock J. miskolczi ker. ellen e tsz. által ; kiegyezés folytán (205). Pályázatok: Miskolczi tsznél végrehajtó ; bh. okt. 4. e tsz. elnökéhez (201). — Nyíregyházai tsznél bir. végrehajtó ; bh. okt. 5. e tsz. elnökéhez (202). — Bánffi­hunyadi jbsgnál tkkvi Írnok ; bh. okt. 5. kolozsvári tsz. elnökéhez (202). — Czeglédi jbsgnál joggyakornok ; bh. sept. 30. kecskeméti tsz. elnökéhez (203). — Turócz-szt.­mártoni jbsgnál írnok ; bh. okt. 1. beszterczebányai tsz. el­nökéhez (203). — Varannói jbsgnál bir. végrehajtó ; bh. sept. 25. s.-a.-ujhelyi tsz. elnökéhez (204). — Szegszárdi tsznél esetleg a paksi jbsgnál II. oszt. segédtkkvvezető ; bh. okt. 9. szegzárdi tsz. elnökéhez (204). — Pécsi tsznél irnok ; bh. okt. 10. e tsz. elnökéhez (205). Igénykeresett felhívások: (201. sz.) Bejelen­tési h. i. 9ept. 14. — Neumann Ignácztól Steiner Henrik jav. 1141 ft Puchon ; Kuliffay J. vh. — Neumann Ignácz­tól Hrcska Lipót jav. 897 ft Puchon ; Kuliffay J. vh. — GÜtter et Schulztól Piette P. jav. 570 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. 8 vtsz. — Kern Bernát s Harsch Jánostól Pb. Fischer et Lővy jav. 535 ft Lázárföldön ; Marianovich J. vh. N.-Becskereken. Bejelentési h. i. sept. 21. — Vajay Adolftól Beb­ják János jav. 325 ft Nyitrán ; Borovszky F. vh. — Pro­fuma Vilmostól Kurstein János jav. 1738 ft Bpesten ; Zigl­vagner J. vh. IV. ker. jbsg. — Id. Meleghegyi József s B tsaitól néhai Szónoky János hagyat, tömege jav. 5400 ft P.-Törtel községben ; Losonczy Gy. vh. Czegléden. — Sko­perda Antal s tsaitól özv. Gazdag Jánosné jav. 591 ft Uj­Kigyós községben; Vangyel P. vh. B.-Csabán. — Mandel Dávidtól Háberman Fáni jav. 1408 ft Máriapócson ; Máiv kus A. vh. Nyírbátorban. — Braun Mórtól Grosz Charles Lewis jav. 320 ft Bpesten ; Grünschnek J. vh. IV. ker. jbsg. — Magyar Lőrincztől Puhovszky János jav. 400 ft Nagy­Czétényben ; Vitái G. vh. Nyitrán. — Pintér Juliannától Szöllősy István jav. 320 ft Alcsuthon ; Gömbös A. vh. Kaá­lon. — Piukovits Dénes gondnoka Latinovits Jánostól a bikityi katolika temp. pénzt. jav. 1800 ft Baján ; Radány Gy. vh. — Muczina Józseftől Grünfelder Jakabnó s Glück Salamon jav. 687 ft Szentiványon ; Radány Gy^vh. Baján. Br. Lopreszti Lajostól br. Lopreszti Árpád jav. 576 ft Bpesten ; Laurinetz L. vh. IV. ker. jbsg.; beje­1 e n t é s i h. i. 1877. a u g. 4. (202. sz.) Bejelentési h. i. sept. 15. — Fogarassy Vazultól Kvetán János jav. 1001 ft Lúgoson. — Kiss La­jos s Kiss Mihálytól Spitzer Lipót jav. 1703 ft Kis-Oroszon ; Szem A. vh. Szent-Endrén. — Spiczer Dávidtól nyitrai népbank s Popper Ede jav. 1308 ft Család községben ; Vi­tái G. vh. Nyitrán. — Gr. Haller Ferencztól Parall Fe­rencz jav. 7001 ft Fehéregyházán ; Graef J. vh. Segesvárt. — Remete Gézától Buchberger Fülöp jav. 324 ft Buda­pesten, Kolozsvárt s Csáktornyán ; Purman J. vh. bpesti ker. s vtsz. — Schiffer Vilmostól az ungvári kincst. urad. jav. Amalóczon ; Boros J. vh. Ungvárt. — Wraniscll A. G.-től Wranisch Mária jav. 400 ft Pécsett; ifi. Süttkey Gy. vh. — Beiter Ferencztől Deutsch Károly jav. 21427 ft Bpesten ; Muraközy P. vh. ker. s vtsz. — Adamovics Györgytől Csávics János javára 1071 ft Újvidéken ; Szag­meiszter D. vh. Bejelentési h. i. sept. 22, — Avramutz Lázár s tsától a szt.-andrási k. kincst. urad. jav. 2187 ft Gyirok községben ; Szöllősy J. vh. Temesvárt. — Kaknk Mária, Agatoszky József, Nagy Bagi Sándor és Gállri Sándortól dr. Balogh Sándor jav. 899 ft T.-Sason s Szelevényen; Dóka E. vh. Kun-Szt-Mártonban. — Geiger Józseftől No­velly Sándor jav. 1663 ft Abauj-Szántón ; Kutrovich S. vh. — Kusz Miklóstól Diós István jav. 1833 ft Makón ; Boros J. vh. — ÁnyOS Sámuel s tsaitól a tatai s tóvárosi takarék­pénztár jav. 307 ft Komáromban. — Ransz R.-tól Feigel testvérek jav. 350 ft Fóth községben; Korponay Ö. vh. Váczon. — Tóth Alajostól Gróza Ferencz jav. 427 ft Ten­kén ; Kovách B. vh. Szatmári. — Medveczky Joachim s Bakó Józseftől Dely Imre jav. 978 ft Ugrán és Karácsondon ; Mattyasovszky J. vh. Gyöngyösön. — Schmidt János 8 Jakabtól Schneider József javára 506 ft Uj-Besenyőben ; Maily K. vh. Temesvárt. — S. Bálint Ferencztől Bauer Sándor jav. 2287 ft Makón ; Boros J. vh. — Dombi János­tól Rusznyák György jav. 328 ft Kassán. Ó-keéri árvatár-tól Kasper Gergely jav. 4763 ft Ó-keéren ; Szaghmeiszter D. vh. Újvidéken; b e j e 1 e n­t é s i h. i. j u 1. 6. — Özv. Nuber Annától Kruter János jav. 1360 ft N.-Kikindán ; Várnay L. vh.; bejelentési h. i. a u g. 28. (203. sz.) Bejelentési h. i. sept. 16. — Turcsányi Edétől a nyitrai takpzt. javára 651 ft Nyitrán. — Weiss Mórtól Posner Károly Lajos jav. 570 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Bomokos Elektől Szél József jav. 232 ft Váncsodon; Fernbach J. vh. Berettyó-Újfalun. — Cser Páltól H. Kovács János s Patkós János jav. 1644 ft Dványán ; Tóth M. vh. M.-Turon. Bejelentési h. i. sept. 2.3. - Szklenó községtől Körmöczbánya városa javára 300 ft Szklenó községben ; Szibner Gy. vh. Znióvárallyán. — Szklenó községtől Kör­möczbánya városa jav. 1070 ft Szklenó községben ; Szibner Gy. vh. Znióvárallyán. — Brosch Samutól nagyköveresi alapit, urad. jav. 2"020 ft Hittyiás községben ; Molnár J. vh. Buziáson. — Pohut István s Josefától a csakovai köz­alap, urad. jav. 25130 ft Buziáson ; Mihajlovits A. vh. — Bakits Miklóstól Piperkovics Péter jav. 1186 ft Adonyban -t Ofner J. vh. — Sas Sándor Veres Juliannától Blau Jakab 8 neje jav. 1540 ft Eger-Farmo9 községben ; Bulyi M. vh. M.-Küvesden. — Risztó Pál s Sándortól a temesvári gyár­városi szerb egyház községe jav 1021 ft Temesvárott ; Mály K. vh. — Weisz Lipóttól König D. A. jav. 831 ft Bpesten ; Tury F. vh. e. f. kir. tsz. — Mészáros Pál s B. Vig Páltól Kiskirályhegyesen és Apátfalván ; makói jbsg. — Velez István s tsától Velez Zsuzsanna jav. Gödöllőn ; Staar J. vb. Veres Jánostól Blau Jakab s neje jav. 650 ft Eger­Farmos községben; Bulyi M. vh. M.-Kövesden ; beje­lentési h. i. 1876. j u 1. 25. — Polgári Sándortól Blau Jakab s neje jav. 480 ft Eg -Farmos községben ; Bulyi M. vh. M.-Kövesden ; bejelentési h. i. 1876. j u 1. 25. (204. sz.) Bejelentési h. i. sept. 19. — Ko­vács Andrástól a m. országos közp. takpzt. jav. Bpesten ; Preyszler J. vh. ker. s vtsz. Bejelentési h. i. sept. 26. — Gerstenbrein János­tól özv. Szónoky Jánosné jav. 600 ft Harasztiban ; Zá­borszky 8. vh. Ocsán. — Kratancsik György, Márton s Károlytól Deutsch Mór jav. 352 ft Pázmánd községben ; sz.-fehérvári tsz. —• Axamit János s nejétől Brúder János jav. 578 ft Ivánka községben; Rudnyák V. vb. Pozsony­ban. — Kelndorfer Józseftől Greifensteiner J. jav. 487 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. Bertalan Lajostól Krausz J. G. jav. 2224 ft Mása­pusztán ; Zorár J. vh. Temesvárott; bejelentési h. i. sept. 11. (205. sz.) Bejelentési h. i. sept. 20. — Boocz Lajostól Joseffy Cecília jav. 742 ft Bpesten ; ker. s vtsz. — Czrenner Ferencztől Ballerer Farkas jav. 830 ft Buda­pesten ; Purman J. vh. ker. s vtsz. — Bartóffy Ferencztől Klein Jakab jav. N.-Szeretva községben ; beregszászi tsz. — Liszkay Jánostól Lenel testv., Braun testv. és Merores s Jeiteles czég jav. Ungvárt; beregszászi tsz. Bejelentősi h. i. sept. 27. — Kun Aladártól Dóczy et Lichtenstein jav. 636 ft Pölöskéhez tartozó ele­méri pusztán ; Ándor D. vh. Devecseren. — Vásárhelyi József, Újlaki Mária s Barta Józseftől a duna-főldvári nép­bank jav. 337 ft Gerjenben ; Kiss L. vh. Pakson. — Höchst Mihály s Erzsébettől Temesmegye árvapénztára jav. 1112 ft Szakáiháza községben ; Mayer A. vh. Temesvárt. — Id. Edelmayer Nándortól Lindmayer Mária jav. 800 ft Pro­montoron ; Geszti F. vh. — Blum Gyula s tsai mint néh. Blum József örököseitől Hamsa József jav. 2822 ft Nagy­Károlyban; Ági J. vh. — Nagy Páltól Preidach Gábor jav. 597 ft Halimbán ; Ándor D. vh. Devecseren. — Szabó Miklóstól Dr. Francz Alajos jav. 1072 ft F.-Kubinban ; Brejchal vh. Alsó-Kubinban. — Szalay Imrétől Hercz Francziska jav. 324 ft Tornán ; Ándor D. vh. Devecseren. — Schmidt László s nejétől Metzner Antal jav. 412 ft Bu­dapesten ; Tury F. vh. e. f. kir. tsz. — György Józseftől Margaritovits Pál mint Pálikucsevnyi Péter hazai gond­noka jav. 438 ft Bpesten ; Grünschneck J. vh. IV. ker. jbsg. — Musztacsilla Mikleától Stefanovits János jav. 340 ft Czerován ; boksáni jbsg. — Vojua Ilia s tsaitól a cs. kir. szab. osztr. államvaspálya jav. 1395 ft Tirnován ; boksáni jbsg. — Mayer János s nejétől a pécskai kincst. urad. jav. N.-Pereg községben ; Klein H. vh. Pécskán. Szakadáty Pál mint a n.-paládi közbirtokosság fel­ügyelőjétől Egry Endre jav. 1100 ft N.-Paládon ; Kovách B. vh. Szatmáron ; bejelentési h. i. sept. 23. Az Athenaeum könyvkiadó-hivatalában Budapesten, (barátok-tere, Athenaeum-épület) kapható : Döntvények gyűjteménye. A magy. kir. Curia semmitöszéki és legfőbb itélö­széki osztályainak az 1876. és 1877-ik évben ho­zott elvi jelentőségű határozatai. Szerkeszti: többek közreműködésével »r. FAYER LÁSZLÓ, ügyvéd, egyetemi magántanár, a »Magyar Themis* szer­kesztője. Első kötet. - 8-rét, XVI 208 lap, ára 1 frt. Második köt. — 8-rét, XVI 208 lap, ára 1 frt. Harmadik köt. — 8-rét, XIX 192 lap, ára 1 frt. Nyomatott az »Athenaeum€ írod. és nyom. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom