Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 49. szám - Még egy szó a váltótörvény 117. §-áról

— 402 ­A helyes nézet tehát a tiszta vértől függ. Már » Szemléjéében Tóth Lőrincz ur azon csodál­kozott, ha »nevük hangzása szerint ma­gva r« jogászok nem voltak vele egy nézeten. ügy látszik azonban, hogy a vér is változik s vele a helyes nézetek, mi ezeknek hitelességét magyar hangzású nevet örökölt jogászoknál is ké­tessé teszi. Mint Tóth Lőrincz ur szerint megfér a köl­tészet a jogtudománynyal, megférhet a nemzeti mult iránti kegyelet az »águl ellenes« örökösödési rend pártolásával: csak a fiatal vér tisztulását kell bevárni. Maga Tóth Lőrincz ur ugyanis, kinemszivta akegyeletlenség mérgét a római s német jog emlői­ből, ki Kubinyi Miklós táblai ügyvédnél a praxis vverbőczyana nemzeti titkaiba avattatni s ezenfelül a tragikus múzsa geniusától az anyagi elvek kétes értéke fölé emeltetni szerencsés volt, ugyancsak magyar tudós akadémia rendes tagnak tekin­télyével ezelőtt huszonöt évvel mindezen dolgok­ról nyilatkozott, mégpedig épen ellenkezőjét annak mondván, mit most csalhatatlan igazságnak hirdet. E régi nyilatkozata annál tanulságosabb, mert akkor az 1848: 15. t.-cz. czélzatára, a táblai ügyvédek intézményére, stb. még közvetlenebbül emlékezhetett. Akkor Tóth Lőrincz ur megünnepelte az osztrák jog behozatalát, a nemzeti, »patriarchális és feudális« jognak gyökeres kiirtását, mint a melyet »minden okos«-nak örömmel látnia kellett s legfölebb a jogbizonytalanságból és végtelen perekből élő táblai ügyvédeknek ellenezniük le­hetett. Legyen szabad néhány jellemző idézetet ide iktatnom, hogy áttekinthetőbbé tegyem az ellen­tétet, melyet Tóth Lőrincz urnák nézetei között az 1861-iki megpuhulás előtt s után találunk. 1853-ban ő még a következőket irta: sem­lékezetes nap s legnagyobb mértékben fontos a hazai hitelre, szorgalomra, munkakedvre, iparra s jólétre, melyen a birtokviszonyok uj rendszerét megállapító törvény létrejött, s a magyar birtok hűbéri jellemét szabad tulajdoniság váltotta fel, melyen a végtelen perlekedési anyag nagy része elfojtatott, s ez által a nép erkölcsi java is nagy­ban előmozdittatott. — De kétségkivül fontos nap ez a magyar nemzetiségre nézve is.) Sokaknak örömét a felett, hogy a tulajdoniság üdvös eszméje végre életbe léptetett, hogy a bir­tokbiztosságnak az ókor ártalmas növényeitől meg­tisztított földén jólét s vagyonosság virágai fog­nak diszelni, egészen megkeseríti azon rém­kép, hogy nem fog-e ezen törvény nyomán Magyarország földe idegen birtokosokkal elárasztatni? — fog hihetőleg; de az ijesztő rémkép, job­ban megvizsgálva, korántsem mutat­kozik oly nagyon félelmesnek; azon kiskorú eszméről s vágyról, hogy a magyar nemzetiséget kényes óvatos­ság, vagy épen itt ott egy kis kény­szerítő eszköz által is lehessen s kelljen erősíteni s terjeszteni, ugy is lemondott már hazánk jelen viszo­nyai közt minden okos.« »Az idegen vevők, kik a sorompók felnyitása után hihetőleg nagyobbacska számmal fognak hozzánk jönni, a régi törvények mellett is jöhettek, ha akartak, mert ezeket kijátszani igen könnyű volt. Hiddjük el, hogy az ősiség, a régi birtokvi­szonyainknak egész épülete, ha tett is valamicskét a családok megtartására s a birtoknak magyar kézben maradására, és igy a magyar nemzetiség javára, de korántsem tett annyit, mennyit az ősi­ségbe szerelmes politikusok képzelnek, mert 1 á t­tuk épen a legeslegősiebb nagy nem­zetségek fiait s leányait, az Árpád­dal bejöttek unokáit ősi nyelvüket és szokásaikat felejteni, mig ismét az ősiség siratóinak vigasztalásául szolgálhat azon tapasztalás, hogyaz indigenák soraiból oly fényes neve­ket s érdemeket láthattak kikelni, melyek ellen magyar hazafisági te­kintetben a legszigorúbb birónak sem lehet kifogása. A ki pedig, önművelés s lelkes munkásság helyett csak sopánkodik, csüg­gedten henyél s az ősi vagyont esztelen pazarlás vagy rosz gondolkodás által elsikkasztja: az ne az ősiség eltörlőit, hanem önmagát s társait vá­dolja, ha fajának nemzetisége s hatalma megtörik. A frankfurti tőzsér senkitől sem veszi el erővel ősi jószágát, ha az nem eladó, vagy végrehajtás alá nem jött; s e frankfurti tőzsér is örömest lesz, legalább egyik fia- s unokájában magyarrá, ha a tiszaparti magyar műveltség s jellem vonzani s varázsolni fogja.« »Az általános polgári törvény­könyvben nincs ugyan nyoma az ősiségen ala­puló örökösödésnek, de teljesítve vannak az öröklési jog philosophiájának leg­főbbföltételei, s egyesítve a helyes öröklési rendszer elismert lényeges alapeszméi u. m. a végrendelkezés mi­nél nagyobb szabadsága, atermésze­tes családi viszonyoknak megfelelő s a meghalt tulajdonosnak vélt aka­ratához képest intézendő törvényes (végrendelet nélküli) öröklés, s a kö­teles részek (P fii clittheil) és szük­séges örökösök (Notherben) rend­szere.* (Az ősiségi s egyéb birtokviszonyokat rendező 1852. november 29. legfőbb nyiltparancs ismertetése s magyarázata. II. kiadás. Pest 1854. 12.1. 102. 1.) Ily csodálatos, Ovidra emlékeztető metamor­phosis nevében méltán több elnézést igényelhet a fiatal nemzedék Tóth Lőrincz ur jószívűségétől, ki különben nem magyar vérű hazafiak csekélyebb érdemei méltatásában annyira ment, hogy p. o. az akadémia 1876. május 29-iki ülésén b. Sina Simon fölött tartott emlékbeszédében azt is dicsérte, hogy a boldogultnak »nem kerülte ki figyelmét — drága karpereczczel kedveskedni Patti Adelinának, hogy bűvölő művészete iránti hódolatát kifejezze; birtokain a vad madarak t áplálása czéljából ele­séget hintetett — jósága még az ég madaraira is kiterjedt.« stb. Mindenki nem lehet ugyan »báró és bankár* ; belátható azonban, hogy a jelenkori ifjúságot kora mindenesetre meggátolta abban, hogy a haza kö­rül többrendü érdemeket szerezzen az által, hogy egymást ért ellenkező rendszerek és elvek vagy jelszavak mellett egyenlőképen lelkesedjék. Dr. Dell''Adatni Rezső. >Még egy szó a váltótörvény 117. §-áról. (S. M.) Altalános jogtudományi elv a római jog, az ausztr. p. tvkönyv 1451. §-a, ugy törvé nyeink szerint, hogy az »elévülés«, mint magában elzárt egészet tekintve, a jog elenyésztének egyik módja, s igy váltóügyekben a kereseti s viszkere­seti jognak elévülése nem egyéb mint ezen jog erejének s folyományainak megszüntetése, csak­hogy ehhez még egy bizonyos időnek, tempus con­tinuumnak lefolyása szükséges — a mi részint a jogi s forgalmi biztonság, valamint azon tekintet által is követeltetik, hogy az adós — a keresetre jogosított hanyagsága folytán — olyan jogigények ellen védelmeztessék, melyek talán színleg forma­liter okadatolva vannak, de tettleg már nem is lé­teznek. Az elévülés tehát valamely jogot, illetve jogviszonyt megszüntető következménye annak, hogy a különben létező jog egy bizonyos időn belül nem érvényesíttetett. Ez ugyan D. E. törvényszéki biró ur által nem tagadtatik, de főtévedése abban pontosul össze, hogy ő az elévülés fogalmát s fo­ganatját az elévülés kezdetével felcseréli; mert elévülés kezdetéről D. E. ur által vett értelemben nem is szólhatni azért, mivel akkor, a midőn az elévülési idő eltelt, maga az elévülés már be is állt, azaz maga a jog már elenyészett, s igy el­enyészett jognál elévülés kezdetéről szó sem lehet. Továbbá azt is szemügyön kívül hagyja, hogy maga az elévülési idő helyett — épen azért, mivel végső perczeiben elévüléshez vezet — egyes stá­diumaiban, azaz kezdete, további lefolyása s vége helyett ezen kifejezések használtatnak: »az elévü­lési idő kezdődik« helyett: az elévülés kezdődik, »az elévülési idő megszakittatik« helyett: az el­évülés megszakittatik s >az elévülési idő lejárt* helyett: az elévülés beállt, Igy nem csak a váltótörvény N. B. ur által idézett 87. s 89. §-ai, hanem 84. s 85. §-ai és az 1840-iki váltótörvény 203.—206. §-aiban az elévülési időnek kezdete, megszakítása s eltelte helyett azon kifejezések is használtatnak, hogy maga az elévülés kezdődik' megszakittatik, maga az elévülés már beállt, Bennünket azonban csak az elévülés kezde­tének helyes értelmezése érdekelvén, azt tüzete­sebben kell szemügyre vennünk. Ha a fent idézett törvényszakaszoknak szöve­gét tekintjük, meggyőződhetünk arról, hogy »az el­évülés kezdete összevág az elévülési idő kezdetével* s hogy értelme más nem lehet, mint az, hogy a váltó- illetőleg kereseti s viszkereseti jog már azon időhatárba lépett, a melyben ennek érvényesülése lehetővé vált, vagyis az actio nata est, azaz: a beperlésre való lehetőség adva van. Ezen *az elévülés kezdetének« nevezett stádiumban az illető jog még meg nem szűnt, még el nem évült ugyan — miután a kiszabott időn belül még mindig gyakorolható —, de megszűnése kezdődik vagy vége úgyszólván már kezdetét vette. De sehol sem használja a törvény sem, a jogiroda­lom sem »az elévülés kezdete« kifejezést akkor, ha kijelölni akarja, hogy a jog egy bizonyos idő lejártával megszűnt, hogy az elévülés beállt; a mi egyenlő avval, hogy: »a végének a vége kez­dődött.* Az elévülési idő lefolyása után tehát már nem mondhatni: az elévülés kezdődik s nem mondja ezt sehol a törvény sem, a jogtudomány sem, mivel ez egy oxymoron volna, de igenis mond­hatni s mondatik is, hogy az elévülés beállt vagy a jog már elévült s igy az illető p. o. a váltójog többé már nem gyakorolható. Mindezeknél fogva világos, hogy az -elévü­lés kezdete« nem egyéb, mint kezdete azon idő­nek, a mely lefolyásában a jog teljes megszünteté­séhez, elévüléséhez vezet, s mely idő végperczeiben — nem mint D. E. tvszéki biró ur mondja-— maga az elévülés, hanem az illető jognak nem-létezése kezdődik. Másrészt az is világos, hogy a váltótör­vény vitatott 117. §-ában »melyek elévülése . . . kezdetét vette« foglalt kifejezés alatt csakis az el­évülési időnek kezdete értendő, s hogy persze a törvénybe iktatott szavak helyett helyesebb lett volna: »melyekelévülési ideje . . . kezdetét vette« szavakat használni. De különben e szakasznak ra­tiója az itt kifejtettnél más nem is lehetne, már azért sem, mivel a törvénynek visszaható ereje nincs; a mije pedig volna, ha D. E. biró ur nézete után járnánk, mely szerint utoljára logikai követ­keztetéssel s az elévülés kezdetéről általa adott helytelen fogalom folytán azt is mondhatni, hogy habár az elévülési idő az 1840. váltótörvény sze­rint p. o. 1876. évi deczember 30-án már lejárt is, daczára annak az illető váltó még egy évig 1877. decz. 30-ig váltójogi erővel még bír, s ilyen váltó alapján a sommás végzés hozandó volna, mivel vé­leménye szerint az elévülés csak a három év letel­tével kezdődik. Hogy ez azonban ép ugy furcsa s ép ugy joganomaliát képez, mint azon nézete, hogy az 1875. évi február 15 én lejárt váltó alapján egészen 1878. február 15-ig a sommás eljárásnak helye van, azt mindenki belátja, s pedig jogano­malia már azért is volna, mivel annyit jelentene, mintha a régi váltótörvény alapján kezdett jogvi­szony anyagilag, azaz azon kérdés eldöntése, Tá­jon az illető jog létezik-e még vagy nem, az uj törvény szerint biráltatnék meg. S hogy ez a jog­elvekkel össze nem fér, azt senki sem vonhatja tagadásba, ugy mint az is áll, hogy a lex po­sterior derogat priori ugyan, de az előbbi törvény alapján keletkezett jog anyagilag, azaz következ­ményét s fenállását tekintve, el nem törölhető, illetve egy uj törvény által át nem változtatható, s igy a régi szerint bírálandó is meg. Ezt törvényho­sásunk is igen jól belátta s abban fejezte ki, hogy a 117. §. szerint a régi váltótörvény anyagi ereje — jelen esetben az elévülésre vonetkozólag — nem derogáltatik az uj váltótörvény által, mivel a régi váltótörvény alapján az elévülés kezdete foly­tán a váltókötelezett s jogosított közt beállott jog viszonyt a régi törvény szerint megbírálni hatá­rozza meg. Ezeknél fogva a 117. §-nak értelme csak az, lehet: hogy »elévülés kezdete« alatt az elévülési időnek kezdete értendő, s igy »azon váltók, me­lyeknek elévülési ideje a jelen váltótörvény életbe léptetése, azaz 1877. év január 1. előtt már kezde­tét vette, a kereseti s viszkereseti jog tekintetében az eddigi törvények szerint birálandók meg, s hogy tehát egy 1875. évi február 15-én lejárt váltóból eredő jog mar ezen napon elévülési kezdetét veszi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom