Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 46. szám

A 112. §. második bekezdése is tehát csak a felszámolók jogai és kötelezettségeire nézve jöhet alkalmazásba. A jelen esetben azonban nem a felszámolók jogviszonyairól, hanem a részvényesek összeségé- uek — a közgyűlésnek jogairól van szó, melyeket a felszámolási viszony a fentebbiek szerint épen úgy nem érint, mint a hogy azokra a 203. és 112. §. sem vonatkozik. Az ügyyéűi kamarákból. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Eegyessy László (lakik IY. kér. korona-herczeg-utcza 6. sz. a.) és Weisz Samu (lakik nádor- utcza 13. sz. alatt) ügyvédek, a kamara lajstromába folytató* lag felvétettek ; ellenben Csenge Pál ócsai ügyvéd és ka­marai tag Mohácsra, Tandlick Manó budapesti ügyvéd és kamarai tag Beszterczebányára történt elköltözésök, — Matuskovich Mátyás budapesti ügyvéd és kamarai tag pe­dig kir. aljárásbiróvá ,ett kineveztetése következtébeni ön- kénytes lemondása folytán fenti lajstromból kitöröltettek. Kálnay János bejegyzett budapesti ügyvéd, Buda­pestről bejelentés nélkül ismeretlen helyre eltávozván, a budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága által ezen­nel felhivatik, miszerint ezen felhívás közzétételétől szá­mítandó 30 nap alatt jelentkezni, s az 1874. 34. t.-cz. 2. és 7. $§. alapján a kamara ügyésze által ellene emelt fegyelmi panaszra igazoló nyilatkozatát beadni annál is inkább el ne mulaszsza, mert ellenkező esetben a fegyelmi eljárás a részére ügygondnokul kinevezett kisbaári Kiss Ferencz ügyvéddel fog lefolytattatui. A kassai ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Frölich Gyula nagymihályi és Stekker Károly kassai lakos ügyvédek a kamara lajstro­mába felvétettek ; Mészáros Gyula nagymihályi lakos ügy­véd pedig a máramaros-szigeti ügyvédi kamara területére, Nagy-Kapósra tévén át lakását, abból kitörültetett. A temesvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Stern Ferencz lugosi ügyvéd a kamara lajstromába folytatólag felvétetett. Az pécsi ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Gruber József pécsi, és Keller Antal tamási ügyvéd, a kamara lajstromába folytatólag felvéte­tett ; ellenben Papp Endre tamási ügyvéd, elhalálozása folytán, abból kitöröltetett, s irodájára nézve Koncsitcs Pál tamási ügyvéd neveztetett ki gondnokul. A szegedi ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Jenovay Dezső és Fáry István sze­gedi, úgy Borotvás Lajos h.-m.-vásárhelyi ügyvédek a ka­maralajstromába folytatólag felvétettek. Ellenben Kosztolá­nyi Adolf szegedi ügyvéd önkénytes lemondása, Arnoviyevic Vazul n.-kikindai ügyvéd pedig elhalálozása folytán a fenti lajstromból kitörüljettek, utóbbi iródája gondnokául Br. Granic Bankó n.-kikindai ügyvéd neveztetett ki. Különfélék. — A jogászliörhen f. h. 15-én folytatólag tárgyaltatni fog a végrehajtási eljárásról szóló törvénytervezet. Előadó: Dr. T e 1 e s z k y István. — legközelebbi csődbejelentési határidők. 'Nov. 20-tól nov. 27-ig). — Knausz Károly bpesti e. f. kir. ;sz. nov. 21. 22. 23. (211). — Kábán Nachman Hersch szigeti ;sz. nov. 21. 22. 23. (220). — Hartmann testvérek miskolczi ;sz. nov. 26. 27. 28. (229). — Süss Salamon Lipót sz.-fehér- zári tsz. nov. 26. 27. 28. (236). — Butterman J. miskolczi ;sz. nov. 26. 27. 28. (237). líviat a iiajestí Iilf-1. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és bejelentési ha- áridő ; vh. = végrehajtó ; i. == ideiglenes ; t. = tömeggondnok ; p. = »erügyelő. A hirdetmények elején vagy végén levő számok a „Bpesti közlöny“ axon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. Csődök : Moreno szül. Buszo Szabina lugosi szabó- ker. mint a be nem jegyzett Moreno 8. L. lugosi szabóker. :zég állítólagos tulajdonosa ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. dec. 17. 18. 19.; p. és i. t. Tóthvárady István ’253). — Mercse Jánosné szül. Kováts Helen budapesti akosnő ellen e. f. kir. tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. 1878. jan. 9. 10. 11 ; i. t. és p. Matuska Péter; végi. t. s csődválasztm. választása jan. 11. (254). — Ycsztróczy Ist­ván fővárosi jegyző ellen e. f. kir. tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. nov. 14. 15. 16. ; i. f. és p. Dr. Rosenberg Gyula ; végi. t. s csődválasztm. választása nov. 16. (254). — Bubo- ayik Lajos bpesti bej. pékmester ellen kér. s vtsz. által; bh. i hitelezők összejöv. 1878. jan. 15. 16. 17.; i. t. és p. Dr. Bosányi Iván ; végi. t. s csődválasztm. választása, jan. 17. (254). — Ticgermann József bpesti órás ellen e. f. kir. i8z. által; bh. s hitelezők összejöv. dec. 5. 6. 7.; i. t. és p. Dr. Werner Ferencz ; végi. t. s csődválasztm. választása léc. 7. (254.) — Vákár Lajos gyergyó-sz.-miklósi lakos nint a Yákár Ferencz s fia czég tulajdonosa ellen csikszere- ai tsz. által ; bh. dec. 10.; p. és i. t. Tiltscher Ede, helyet- ese Orel Máté; tárgyalási nap dee. 17. (254). — Leopold ['bein et Söhne bpesti közkereseti társaság ellen (beltag- ai: Thein Lipót, Thein Gusztáv és Thein Sámuel) kér. s tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. 1878. jan. 29. 30. 1.; i. t. Korányi Adolf, p. Hodossy Imre ; végi. t. s csőd- álasztm. választása jan. 31. (256). — Yertán és Haraga olozsvári bej. közkereseti társaság czég ellen e tsz. által ;- 380 — bh. dec. 15.; p. és i. t. Orbay Lajos, helyettese Incze Jó­zsef ; tárgyalási nap dec. 29. (256). — Szabó Ferencz sz.- fehérvári bej. gépraktártulajdonos ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. dec. 27. 28. 29. ; i. t. Wertheim Salamon Lipót, p. Nemsits Gyula (257). — Mihalek Fe* rencz bpesti vendéglős ellen e. f. kir. tsz. által; bh. s hi­telezők összejöv. 1878. jan. 16. 17. 18.; i. t. és p. Mezey Lajos; végi. t. s csődválasztm. választása jan. 18. (258). — Steinfeld Emanuelné egri lakosnő ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. 1878. jan. 28. 29. 30.; i. t. és p. Jankovich Adolf; végi. t. s csödválaszt. választása jan. 30. (258). — »Victoria« biltositó társaság ellen ko­lozsvári tsz. által ; bh. 1878. febr. 21. ; p. Haller Rezső, i. t. Bogdán István, p.-helyettes Deák Pál; tárgyalási nap mart. 14. (258). CaődmegKüntetések: Schulhof Mór bpesti bej. kér. ellen kér. s vtsz. által; a csődtömegnek a hitele­zők közt történt felosztása folytán (256). — Benes Vincze győrszigeti gőzmalmi haszonbérlő ellen győri tsz. által; a csődöt kérő hitelező visszalépése folytán (257). — Ta- chauer Lipót n.-kanizsai bej. kávés ellen e tsz. által; kiegyezés folytán (258). Pályázat: Módosi jbsgnál írnok ; bh. dec. 9. n.- becskereki tsz. elnökéhez (256). Igénykeresetl felhívások: (253. sz.) Beje­lentési h. i. nov. 16. — Fischer Józseftől Rauscher Fü- löp jav. 986 ft Verseczen; Schill 8. vh. — Blasovich Ede s Löffelmann Lukácstól Blasovich Antonia jav. 1042 ft Bpesten; Tipula A. vh. — Edelspacher Imrétől Lusztig Adolf s Klein Sámuel jav. 3651 ft Lökösházán ; Bartos G. vh. Aradon. — Makó Jánostól Hoffmann József jav. 460 ft Valykóczon ; Tahy K. vh. Kassán. — Olcsó Jánostól a gönczi takpzt. jav. 523 ft Tornyos Némethiben ; Tahy K. vh. Kassán. — Semsey Jenőtől Stark János jav. 11300 ft Saczán ; Tahy K. vh. Kassán. Bejelentési h. i. nov. 23. — Kampl Lipót, Kampl M. W. Kampl Mária Kampl, Helén s Kampl Saroltától Ra- kovszky Aladár jav. 2088 ft Bpesten ; Kassa F. vh. e. f. kir. tsz. — Homokay Pál s tsaitól a nagy-köveresi közalap, uradalom jav. 4612 ft Hittyiás községben ; Molnár J. vh. Buziáson. — György Mórtól Brüll Salamon jav. 2614 ft Zálnok községben ; Mihály F. vh. Tasnádon. — Gyene Károlytól Kándel Farkasné s tsai jav. 665 ft Érmindszen- ten ; Mihály F. vh. Tasnádon. — Brasch Samutól a n.- köveresi közalap, uradalom jav. 2900 ft Hittyiáson ; Ková- csics J. vh. Buziáson. — Rákóczy Ferencztől Rákoczy Er­zsébet s tsa jav. 498 ft Rinya-Szentkirályban ; Stadler M. vh. N.-Atádon. — Őzv. Elster Éliásné gyermekei t. és t. gyámjától Vink Hermann s Weisz Lébi jav. 1689 ft Bereg­szászon; Lakatos J. vb. — Neuberger Simon s Emiliától a n.-köveresi közalap, uradalom jav. 612 ft Szilasson; Ko­vács J. vh. Buziáson. — Deák Edétől Fluck Adolfné jav. 327 ft Bpesten; Telki K. vh. VI. s VII. kér. jbsg. — Sissiiry Piroskától Laczkó testvérek jav. 1794 ft N.-Váradon ; Pé- tér M. vh. — Kiss Istvántól Freund Jettti jav. Dombiratos telepitvényes községben; Jakabfy A. vh. Battonyán. — Eisler Éliástól a Dolharóka mezei vasgyár s tsai jav. 2919 ft Huszton ; Marosán K. vh. — Kató Sándortól Böszörmé­nyi József jav. 650 ft Szatmárt; Fodor Gy. vh. (254. sz.) Bejelentési h. i. nov. 17. — Dániel Józseftől Zeichmester testvérek jav. 461 ft Verebély mező­városban ; Kaszanyiczky vh. — Miess György s tsaitól az » Albina« takarék s hitelint. jav. 1150 ft Veresmartonban ; Schwaner A. vh. N.-Szebenben. — Kondorossy Miklóstól Jóós István mint a turkevei takpzt. igazgatója jav. Kisúj­szálláson. — Dús Istvántól Fischl Lipót fia jav. 500 ft Török-Kanizsán. — Linczenmayer Ferencztől Lövinger József jav. 1472 ft Győrött; Végh N. vh. — Hencz János s Galambos Máriától Frank s Policzer jav. 3601 ft Fiad­ban ; Papp D. vh. Igaion. Bejelentési h. i. nov. 24. — Bezerédy Bélától Csillag Gábor jav. 2740 ft Gséd közégben ; Zsámbokréthy A. vh. Palánkán. — Wurster Andrástól Blau Mózes jav. 1150 ft Misérdiben; Prandtner J. vh. Somorján. — Fe­kete István s Csóka Annától Goldberg Mór jav. 489 ft Do- borgazon ; Prandtner J. vh. Somorján. — Freiwirth Mór­tól a m.-családi kir. közalapitv. urad. jav. 6795 ft M.-Csa- ládon; Kaszanyiczky D. vh. Verebélyen. — Kiss Páltól Dr. Freisinger Lajos jav. 1600 ft Váczon ; Dacovii A. vh. — Guthy Benőtől özv. Kiss Györgyné jav. 461 ft Bpesten ; Turchány G. vh. VIII—X. kér. jbsg. — Beszedits Fe- rencztöl Hoffman Alojzia jav. 319 ft Bpesten; Turchány G. vh. VIII—X. kér. jbsg. — Bittner Józseftől Kaufmann J. s fia jav. 350 ft Bpesten ; Dobé N. vh. VIII.—X. kér. jbsg. — Eckerinan Józseftől Herman Ferencz jav. 11300 ft Bpesten ; Kassa F. vh. e. f. kir. tsz. — Fekete Zsigmond­iéi Föhinger József s Szalay Endre jav. 397 ft Nyitrán ; Vitái G. vh. — Mánya Gergely s Jakab Istvántól Barta Ferencz jav. 519 ft K.-Vásárhelyt; Vitályos L. vh. — Kád- pataky Gusztáv s nejétől Argay Árpádné Pethő Seréna jav. 683 ft Miskolczon s Görömböly Verebes pusztán; Csesznok J. vh. Miskolczon. — Dóúd községtől Gróczy Ede jav. 380 ft Boros-Jenőn; Bogyesz G. vh. — Vasvári László s Jánostól Dózsa János jav. 405 ft Menyő község­ben ; zilahi tsz. — Id. s ifj. Soós János s T. Nagy Sándor­tól a turkevei takpzt. jav. Turkevén ; kisújszállási jbsg. — Szeivald József s nejétől Fehérmegye közkórházi pénz­tára jav. 6615 ft Sz.-Fehérvárt; CzeheT. vh. — Kovács Mihály s tsaitól Gellei Lipót jav. 320 ft Kis-Oroszon; Szem A. vh. Szentendrén. — Miu Mártin s 30 társától a a cs. kir. szab. auszt. állam vasp. társulat jav. 8016 ft Eze- res községben ; Péterffy L. vh. Bogsánban. Lechner Ödöntől Müller F. A. csődtömege jav. 383 ft Bpesten; Jaulusz vh. V. kér. jbsg.; bejelentési h. i. 1877. máj. 11. — Iszor Mihálytól Horák Csarajda János jav. 810 ft Adonyban ; Kreskay P. vh.; b e j e 1 e n- t é s i h. i. 1877. j u n. 7. (255. sz.) Bejelentési h. i. nov. 18. — Miskey Vilmostól Eisler Fülöp s fia jav. 356 ft Eszterházán ; Szi- gethy vh. Kapuvárott. — Lövy Riza s Lővy Náthántól Weisz Bertha jav. 1477 ft Bálincz községben ; Lovászy Gy. vh. Lúgoson. — Rosenberger Salomontól Roth Adolf jav. 1632 ft Kolozsvárt; Szabó K. vh. — Beer Theréztől a n.-szebeni előlegezési egylet jav. 362 ft N.-Szebenben; Philp G. vh. Bejelentési h. i. nov. 25. — Ifj. Reviczky Samu­tól Tóth s Auner jav. 460 ft Báthban ; Malocsay M. vh. Ipolyságon. — Linder Sándortól Taub Laura jav. 550 ft Kolozsvárt; Szabó K. vh. — Özv. Filepp sz. Hoffman Idá­tól Baumgarten Ignácz jav. 420 ft Bpesten ; Grünschnek J. vh. IV. kér. jbsg. — Jónás Józseftől Grósz s Weisz jav. 369 ft Kisbéren ; Grósz J. vh. Nagyigmándon. — Lengyel Ferencz mint Ó-Szöny község birájától, Kiss Elek jav. 500 ft Ó szőnyön; Grósz J. vh. N.-Igmándon. — Várady Fánni- tól Baumgarten Ignácz jav. 15025 ft Örkényen ; Záborszky S. vh. — Tosity Fóna s Tosity Verszától Fischer Mózes jav. 805 ft R.-Szt.-Péteren ; Szabó V. vh. N.-Szt.-Miklóson. — Tosity Fonától Fischer Mózes jav. 1169 ft R.-Szt.-Péte­ren ; Szabó V. vh. N.-Szt.-Miklóson. — A szerb-szt.-mik- lósi szerb s román hitközségtől Braun Fülöp jav. 800 ft Szerb-N.-Szt.-Miklóson; Szabó V. vh. N.-Szt.-Miklóson. — Fráter Miklós s nejétől Teller Éliás jav. 668 ft Nyíregy­házán ; Horváth vh. — Tosity Fónától Fischer Mózes jav. 805 ft R.-Szt.-Péteren ; Szabó V. vh. N.-Szt.-Miklóson. — Magyar Antaltól br. Sina Simon hagyatéki tömege jav. Kevermesen; Balta Z. vh. Battonyán. — Wimmer János­tól Nadasch S. jav. 4040 ft Liebling községben ; Szőlősy J. vh. Temesvárt. Gyöngyösi István, Teréz s Kálmántól Keresztesy György Békés város közgyámja jav. 1044 ft Békésen; Tassy S. vh.; b e j e 1 e n t é s i h. i. 1877. okt. 28. (256, sz.) Bejelentési h. i. nov. 19. — Fillinger Éliástól az egyesített lugosi takpzt. csődtömege s a lugosi hitelszövetkezet jav. 582 ft Zgribesten ; Schieszler V. vh. Lúgoson. — Miskey Vilmostól Eisler Fülöp s fia jav. 356 Eszterházán ; Szigethy vh. Kaposvárott. Bejelentési h. i. nov. 26. — Vásárhelyi Sándor s staitól Hauer Lázár jav. 901 ft Áporkán ; Záborszky S. vh. Óc8án. — Záthureczky Lajostól Záthureczky Simon jav. 1187 ft Alsó-Záthures községben; Tomcsányi J. vh. T.- Szt.-Mártonban. — Merszetzku Miklós s tsaitól a csákovai alap. uradalom jav. 5807 ft Roman-Sztamorán ; Pohut J. vh. Buziáson. — Robelly Lajos mint néh. Heimlich Jetti örökösétől Franki Mór jav. 594 ft Esztergomban; Sinka F. vh. — Kürthy Albert s nejétől Mihalics János jav. 381 ft Botfalva községben ; Várady E. vh. N.-Kaposon. — Bér- zeviczy Árpád s nejétől Kgsztenbaum Jónás jav. 2722 ft Bajánháza községben; Várady E. vh. N.-Kaposon. — Gencsy Gézánó s férjétől Kramer J. jav. 10946 ft Bara- cson ; Záborszky S. vh. Ócsán. — Lang Jakabtól Reiter József jav. 585 ft Ürömben ; Geszti F. vh. Bpesten; szt.- endrei jbsg. — Bakutz Horváth Jánostól Széli Miklós jav. 830 ft Szerdahelyt; Rusa Gy. vh. Kőszegen. Bittenbinder Miklós s Konrádtól Virth Margit jav. 465 ft N.-Szt.-Miklóson ; Barakovich A. vh.; bejelen­tési h. i. 1877. okt. 30. (257. sz.) Bejelentési h. i. nov. 21. — Goldstein. Ch.-tól Löwy Áron Berr jav. 1267 ft Bpesten ; Muraközy P. vh. kér. s vtsz. — Sternfeld Móricztól Hirschfeld Móricz jav.^348 ft Váczhartyán községben ; Dacovii A. vh. Váczon.. — Orömy Józseftől Szabó Sámuel s Dr. Wohl József jav. 344 ft Bpesten; Miklósy L. vh. kér. s vtsz. — Lukáts Fe­rencz s nejétől Lukács Antal jav. 2358 ft K.-Nyéken;. Ivánszky J. vh. Sz.-Fehérvárt. — Hűké József s tsaitól Schvartz Salamon s fia jav. 125 ft B.-Csabán. — Szőke Károly s Szőke Jánostól Hofbauer Kádas Anna jav. 900 ft Aradon ; Darlangh L. vh. Bejelentési h. i. nov. 28. — Br. Vay Alajostól Neuman Herman jav. 2389 ft Bánréve községben ; Vozáry Gy. vh. Tornallyán. — Özv. Szabó Pástyinától Cresta Pascu jav. 704 ft Székudvaron ; Vostinár A. vh. Kis-Jenőn. — Szilberer Ferencz s Szilberer Tamástól Jäger Dávid jav. 1708 ft Bpesten ; I—III. kér. jbsg. — Kecskés József s nejétől a váczi ipar s keresk. hitelint. jav. 566 ft Váczon ; Dacovii A. vh. — Gálll Ferencztől Weis Ede, Molnár Fe­rencz s Heckel Francziska jav. 408 ft Szombatfalván; Lőrinczi K. vh. Sz.-Udvarhelyt. — Czompó Izidortól Breit- ner Berta jav. 1202 ft Bpesten; Csiszér J. vh. V. kér. jbsg. — Tamási István s Tamás Sofitól özv. Marton Ferenczné jav. 670 ft Kapudon ; Gajzágó S. vh. Nagy-Enyeden. Lukács Károly s nejétől Beke István, Katona István s Majos János jav. 700 ft Ándráshida községben ; Németh S. vh. Z.-Egerszegen ; bejelentési h. i. 1877. s e p t. 19. — Klein Károlytól Chorin Vilhelmine jav. 500 ft Lú­goson ; Lovászy Gy. vh.; bejelentési h. i. 1877. apr. 10. — Beucsik Anna férj. Kis (Guda) Jánosnétól Bencsik Márton s Mária jav. Bánfalván ; b.-gyulai tsz. ; bejelen­tési h. i. 1877. dec. 30. (258. sz.) Bejelentési h. i- nov. 22. — Simony I.-től Táborszky Gábriel jav. 1835 ft Újpesten ; kér. s vtsz. — Leszkovits Mátyástól Weisz Adolf jav. 796 ft Berényen ; Hegyi S. vh. M.-Ővárott. — Hersch Dávidtól Kurländer Rafael jav. N.-Váradon ; Péter M. vh. Bejelentési h. i. nov. 29. — Vaskov Páltól Zsál- kovszky Johanna jav. 334 ft Buttyinban ; Slézinger A. vh. Dettán. — Burgermann Ferdinándtól Klein Ede jav. 426 ft Anninában ; Hollósy P. vh. Oraviczán. — Dr. Yá- sits Páltól Szalkay Isabella s Frike Aurelie jav. 300 ft Temesvárt; Szőllősy J. vh. — Mészáros Jánostól Korba- nits György jav. 678 ft Szováth községben ; Végh K. vh. Csornán. — Leszkovits Mátyástól Dr. Sötér Ágost javára 522 ft Bezenyén ; Hegyi S. vh. M.-Óvárott. — Rajkoviís Constantintól Kovacsevits Rakila jav. 783 ft N.-Ki- kindán ; Várnay L. vh. — Csonka Vaszilie s tsaitól Csonka Árkádia jav. 557 ft Egresben ; Horváth 8. vh. N.-Szt-Mik- lóson. •— Budai Ferencz s tsaitól a délzalai takpzt. jav. 320 ft N.-Kanizsán ; Egyed J. vh. Subich György s nejétől Silhacsek János jav. 5680 Egér-Farmos községben; Bulyi M. vh. M.-Kövesden ; be­jelentésiig i. 1877. s e p t. 20. Nyomatott az »Athenaeum« irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom