Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 46. szám

378

Már kétszáz évvel ezelőtt az angol bölcsész Locke velünkszületett eszmék létezését tagadta; 8 valóban azoknak közvetlen és ősforrása kizárólag a külső tüneményvilág; csak az inductio nyújthatja azon nyers anyagot, melybe az ész önti az éltető lelket. Tisztán tudományos kutatásnál a pusztán é s z 1 e g e s vizsgálódásnak kikerülhetlen következménye, hogy az ész — biztos talapzatától megfosztva — a képzelem birodalmába téved, s így ferde, hamis eredményekhez jut; tehát ilynemű kutatás a tudományban — melynek czélja az igazság kiderítése — helyesen nem lelhet alkalmazást. Az i n d u c t i v rendszer — még azon egyetemes irányú sem, melyet Gans, Du Boys, Wachsmuth és mások követnek — sem felel meg az említett czélnak, miután ezen rendszernél maga az anyag, az adatok megszerzése, azoknak összehalmozása tekintetik fődolognak s igy hiányzik a lélek, mely ez adathalmazokat átszellemi- tené. De azon módszerek, melyek az inductió- nak a dtductióval való frigyesülése folytán létesültek, mint pl. a történelmi módszer, sem kielégítők, mert — különösen ez utóbbi — (mi itt szerző nézeteit lehető híven tükröztetjük vissza) merő historismus és particuláris viszonyoknak szűk körében nyomoz.

Minthogy pedig a felsorolt módszerek alkalmazása a jogtudományban —mely utóbbinak szempontjából vétetnek szerző által bonczkés alá — a jelzett érveknél fogva nem helyes, meg nem felelő, szerző azon meggyőződésre jut, hogy az inducii v-b öles ész éti módszer az, mely a jog alapjának, az emberi természetnek és az annak híven megfelelő általános elveknek megismeréséhez vezet. Ezen módszer czéljára nézve tisztán bölcsészeti, s csak kutatási eszközére nézve történelmi: mert az emberi természet fölismeréséhez a tapasztalat vezet csak és nem a "merő elmélkedés.

Hogy szerző dolgozatában az aprioristicus velleitások ellen erélyesen és élesen kikel, hogy sok nagyra nőtt észjogi ferdeségnek hadat üzen: az egy biztos talajon fejlődő jogtudomány érdekében felette üdvösnek mondható és föltétien helyeslésünkkel találkozik; és hogy kimutatja, mely irányban kell haladnunk, ez neki érdemül tudandó be.

De vannak az előttünk fekvő munkának lényeges hiányai, melyeket a tárgyilagos ítészét hallgatással nem mellőzhet.

Kellemetlenül lepetünk meg mindenekelőtt a történelmi módszernek szerfölötti kicsinylése, talán mondhatni, ócsárlása által. Igaz ugyan s kétségbe nem vonható, hogy a történelmi módszer iránya egyoldalú, s innét magyarázható, hogy szerző e rendszer árnyoldalainak felsorolásában majdnem kifogyhatatlan; de hogy érdemeirőlmit- sem tud mondani, annál különösebb, mert e rendszer segitette szerzőt álláspontjának elfoglalásában s nem gátolja őt a tudomány igényeinek megfelelőbb, előhaladottabb irányú törekvésében. Ne feledje szerző, hogy a múlt hordja méhében a jövőt, mire az inductiv-bölcsészeti módszer megalapításánál különösen kell hogy kellő súlyt fektessen.

Egy másik és nem kevésbbé lényeges hiány abban rejlik, hogy szerző az inductio és deductio összeköttetéséből keletkezett módszerek közül egyet ragadva ki, a többi »vegyesvérüeket« említésre sem méltatja, miáltal munkája meggyőző erejéből nem keveset veszt; mert csak úgy osztozkodhatunk teljességgel szerző meggyőződésében, ha kimutatja azt, miszerint sem a deductio, sem az inductio, sem e kettő frigyesüléséből addig származott valamennyi módszer nem felel meg a tudományos czélnak.

Szerzőnek mély tanulmányt tanúsító dolgozatában az előadási modor hagy kívánni valót hátra. A figyelmes olvasó látni véli, mint kínozza szerző szegény fejét a gondolatok egész serege, mint nem tudja megvárni e türelmetlen had, mig kellő időben kellő helyre állittatik. E helyes egymásután olyannyira hiányzik, hogy a megszerzendő áttekintés czéljából a gondolatok s eszmék rend- heszedése és uj csoportosítása válnék szükségessé.

A munka nyelvezete egészben véve correct, irálya eleven, gyakran csillogó és némelykor meg- kapőan szép, — de azon iskolának, mely ellen különös élénkséggel küzd, dialecticai gyengeségeit

szerző sem tudta kikerülni, miről az elmosódott mondatszerkezeteknek nagy száma tesz tanúságot. Nem helyeselhető végre a dolgozatban előforduló sok idézés 5—6 idegen nyelven. A czélnak megfelelőbb lett volna azokat magyar fordításban adni, mert — valljuk meg az igazat — practicus szakköreinkben vajmi csekélyatisztán tudományos becscsel biró dolgozatok iránti érdeklődés, mely érdeklődés a minimumra száll le akkor, midőn az olvasónak a tárgy iránti közönyén kívül még a sok idegen-nyelvű idézet folytán előálló szövegnehézségekkel is kell küzdenie.

Aki a korunkbeli jogtudomány fejlődését elég figyelemmel kiséri, észleleteiben azon eredményhez jut, hogy nagy horderejű átalakulásoknak állunk küszöbén, átalakulásoknak, melyek ro- kontermészetüek leendenek azokkal, miket Darwin a természet - és B u c k 1 e — ki a történettudomány által az erkölcsi világ törvényeit igyekezett föltárni és megállapítani — a történettudomány mezején létesített. A jogtudomány — és itt ennek különös sajátságait szem elől nem tévesztjük — is hasonló irányban fog fejlődni, ennek is támad Darwinja, Buckleje; ez erős meggyőződésünk. Ez irány felé — melyről gondolatainkat közölni talán lesz alkalom — uttörőleg halad szerző jelen munkájában, és ez neki legfőbb érdeme.

Wellisz Vilmos.

JOG-ESET.

Az »Első magyar szeszfinomitó részvény- társaságinak 1876. évi junius hó 28-án tartott közgyűlése alkalmával hozott azon közgyűlési határozatát, melylyel a felszámolást elhatározta és egyúttal a felszámolót utasította Linzer Károlylyal a társulat összvagyonának eladása iránt egy a közgyűlés által meghatározott feltételű szerződést megkötni, — a kér. törv. 174. §-a alapján Dr. Weinek József által képviselt Hirschfeld Károly perrel támadván meg a budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék előtt, keresetével elutasitta- tott és a perköltségek viselésében marasztaltatott.

Ezen nagyérdekü pernek rövid kivonatát a következőkben közöljük.

Hirschfeld Károly keresetét az »Első magyar szeszfinomitó részvénytársaság ellen képv. igazgatója Linzer Károly ur és elnöke Cseh Ede ur által« a közgyűlési határozat megsemmisítésére irányítván, azt arra alapítja, hogy Linzer Károly a részvénytársaság vagyonát olcsó áron kézre kerítendő, a közgyűlés előtt a részvények nagy részét összevásárolta, hogy ez utón magának a többséget megszerezze.

A közgyűlési határozat megsemmisítésének másik indokát a kereset abban leli, hogy a közgyűlés elé hamis jelentés és mérleg terjesztetett, melyben a felvett óriási értékcsökkenés nem indokolt, mert hamis — egyebeken kívül — azon indok, hogy az igazgatóság a társaság ingatlan vagyonát felbecsültetvén, az ingatlan értékeként csak 246.109 frt eladási érték jelentkezett, mert e becsüt Linzer befolyásolta, utasítván őket, hogy a becslésnél a vevő álláspontját tartsák szem előtt, s mig egyrészről mint eladó szerepelt, más részről vevőként jelenkezett.

De ennél még sérelmesebb az, hogy a közgyűlés az igazgatóság által bemutatott mérlegen kitüntetett tetemes veszteséggel sem érte be; hanem az igazgatóságnak azon előterjesztésére, hogy a részvényesek tájékozása végett a társulati ingatlanokat megbecsültette szakértők által, és hogy ezen becsű eredményeként az jelenkezett, miszerint az ingatlanok értéke csak 246.109 frt, — egy részvényes indítványára a mérlegből ez értékcsökkenés is leírásba helyeztetett a közgyűlés által.

Ezen és más hamis előterjesztések vitték a közgyűlést arra, hogy nemcsak a liquidatiót határozta el, hanem a felszámolót fel is jogosította a Linzer által tett vételajánlat elfogadására. De erre a közgy. jogosítva nem volt, mert 1. a kér. törv. a részvénytársaság felszámolását szabályozó hatá- rozmányai a társaság vagyonának aktívák és pas- siváknak együtt történendő eladását meg nem engedi; 2. a társulat hitelezőinek jogai veszélyez- tetvék ez által s ezek felett a törvényszék hivatalból köteles őrködni (k. t. 204. §.); 3. hitelbeni eladás tiltva van; 4. nincs megengedve, hogy a társaság könyvei a vevő kezeibe kerüljenek; 5. tör- vényellenes oly eladási ügyletet megkötni, melynél a vevő csak a közgyűlés napjáig van obligóban, holott a közgy. hat. ennek meghozatala után 15 nappal emelkedik jegerőre, és 6. mert valótlan, hogy Linzernek a társulat ellen követelése volna.

I. r. alperes részvénytársaságot ifj. Dr. Neumann Sándor, a II. r. felszámolás alatt álló ezéget Dr. Mezei Mór ügyvédek képviselték,, kik a kezesek ellenében a következőket adják elő..

1. Az első magyar szeszfinomitó részvénytársaság mint nem létező perbe nem idézhető sem Linzer Károly személyében, ki a megszűnt társaságnak már nem igazgatója, sem Cseh Ede személyében, miután ez nem a perbe vont ezéget képviseli, hanem a ezégtörlött részvénytársaság törlésével egyidejűleg bejegyzett felszámolás alatti ezéget, a miért is a kereset hivatalból lett volna visszautasítandó, — miután a törvsz. mint ezégha- tóság tudta, hogy a perelt ezég nem létezik, — az 1875. deczember 1. kelt igazs. min. rend. 9. és a k. t. 10. §§-ai értelmében ;

2. elutasítandó felperes, mert nincs felperes- sége, miután a kereset beadásakor részvényesi minőségét nem igazolta; alperes tagadja, mintha részvényes volna;

3. mert a becsatolt alapszabályok 12. és 25. §§. értelmében felperes a közgyűlés napján nem volt részvényesnek tekinthető, és igy rajta mint nem részvényesen jogsérelem nem is ejtethetett, a

k. t. 174. §. csak a közgy. perezében ejtett jogsérelem ellen adván a részvényesnek kereseti jogot.

De különben a kér. t. 173. §-a itt alkalmazást még akkor sem nyerhetne, ha annak a felperes által feszegetett értelme volna is, mert a) 1876. junius 28-án nem a k. t., hanem a társulati alapszabályok voltak mérvadók; b) mert a k. t. 173. §-a a részvénykönyvbe való bevezetés joghatálya kezdetének kérdését nyitva tartván, annak eldöntését az alapszabályokra bizza.

Az ügy érdemében tagadtatnak a felperesi állítások.

De felperes csalódik, ha azt hiszi, hogy Linzer vagy az igazgatóság volt az eladó; az eladó nem volt más mint a k. t. 176. §-a értelmében sou- verain közgyűlés és e közgyűlés által képviselt részvényesek összesége.

Egyébként constatáltatik az, hogy maga felperes sem állítja, miszerint a közgyűlésen jelen volt részvényesek ama részvényeknek, melyek alapján szavazati jogukat gyakorolták, — birtokosai nem lettek volna, csakis azt tagadván, hogy e részvények a szavazók tulajdonát képezték, amint a k. t. 173. §-a csak a birtokot és nem a tulajdont kivánja.

Ha felperes az általa e czimen előadattak valóságára tanúkihallgatást kér, akkor kérelme teljesithetlenre irányul, mert a k. t. 173. §-a szerint a társaság a birtokosi minőség vizsgálatára nincs kötelezve. Minthogy pedig a törvényszék többet mint a mennyit a törvény megkíván, maga részéről nem követelhet; minthogy továbbá a részvényesek összeségét képviselő közgyűlés az alapszabályok 12. §-a által előirt birtokosi minőséget vizsgálni szükségesnek nem tartotta: a bíróság sincs erre jogosítva.

Egyébként a törvény »alrószvényes«-t nem ismer, a törvény értelmében az, kinek részvénye a részvénykönyvbe be van írva, ha egyébként a beírás joghatálya az alapszabály értelmében bekövetkezik, részvényes ha a részvény birtokában van.

A társulati hatóság az általa beterjesztett mérleghez ragaszkodott, a mi kitűnik abból, hogy a közgyűlésen az általa megejtett becsű alapján felvett mérleget terjesztette be, de kötelességét teljesítette, midőn bejelentette egyszersmind a közgyűlésnek, miszerint a társulati alapszabályok 58. §-a alapján kiküldött szakértők az épületeket s illetőleg gyártelepet 454.718 frt 88 krral kevesebbre becsülték mint a társulati hatóság. A közgy. elfogadta a társ. hatóság által benyújtott mérleget oly módosítással, hogy az általa 305.826 frt 27 krral kitüntetett veszteség a szakértők véleményéhez képest 454.718 frt 88 krral szaporittassék. Az igazg. és felügy. bízott, csak az általa beterjesztett mérlegért felelős s nem pedig azért, melyet a közgy. ipsissima voluntate megállapít és elfogad. Tekintettel tehát, hogy a közgy. az igazgatóság mérlegét helyesnek találta nemcsak, de neki a felmentvényt