Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 42. szám - A váltóból eredő jogok átruházása. [1. r.]

Hetedik évfolyam. 42. szám,. Budapest, 1877. október 18. Megjelen minden csütörtökön ; a „magyar jogászgyűlés" tartama alatt naponkint. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendó'k. MAGYAR Szerkesztőség : V. Nagy korona-utcza 14. sz. THEMIS (helybe J1LOFIZETESI ARA K házhoi. hordással, vagv ridékre bérraentu széiküldénsel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjteménye" czimű mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre > forint, negyedévre 2 forint BP kr. Az elóflzetéii pénzek bérmenteaen, vidékről le* czélazerűbben postautalvány útján külJend ök Kiadó-hivatal : IV. barátok tere 7. tz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. 'Külör* mellékletek: a „^öntvények gyűjteménye," és az „igazságügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: IDr. Fayer Ujátszló. Kiadó: az ,,.<&..trie:n.cLe"U.m*4 részvénytársaság. TiKTAlOM: A váltóból eredő jogok átruházása. Dr. A p á t h y István egyetemi tanártól. — Párhuzamok a magyar és az osztrák büntető-törvénykönyv javaslata közt. Dr> Fayer Lászlótól. — Közigazgatási bíráskodás. (A közigazgatási bíráskodás Ausztriában.) G r u b e r Lajostól. — Levél a szerkesztőhöz. Dr. Dell' Adami Rezsőtől. — Törvényjavaslat a végrehajtási eljárásról. (Folyt.). — Az ügyvédi kamarákból. — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a >Budapesti Közlönyéből. — (Csődök. — Csödmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhivások). — Külön melléklet: A váltó-törvény anyaggyüjteménynyel. A váltóból eredő jogok átruházása. Dr. Apáthy Istvántól. A szabad mozoghatás, a vagyonértékek biztos és gyors mobilisálása a kereskedelmi forgalom egyik nélkülözhetlen •feltételét képezi. Az érték — legyen ez akár váltó, akár más vagyon — ha bizonyos kezek közt mozdulatlanul marad, nem iasznot, hanem veszteséget szerez; csak az érték gyors circulátiója, a kedvező conjuncturák felhasználása, biztosithat nyereséget. A váltó több századon át a kibocsátó s a váltóbirtokos közti viszonyt közvetítve át nem ruházható — r e c t a — papír volt, melynek utja a kiállítás helyéről a fizetés helyére irányult, a birtokos kezei közt nyerve realisálását. Ezen alakjában a váltó a kereskedelmi forgalom közvetítésére csak korlátolt mértékben szolgálhatott; mert a lejárat előtt mint fizetési eszköz nem használtathatott, s mindössze bizonyítási eszköz volt a felek közt létrejött cambium tekintetében. Azon időtől kezdve azonban, midőn a váltó a hátirat által mobilisálható lett, midőn a lejárat előtt is fizetések teljesítésére fordíttatott, rendeltetésében és czéíjában lényeges változást szenvedett. Az uj ügylet nemcsak a váltóügylet mobilisálására, hanem arra is szolgált, hogy a váltónak fokozottabb értéket, nagyobb garantiát kölcsönözzön; a váltó minden forgatóban u j adóst nyert, ki a váltóigéret beváltása mellett együttes kötelezettséget vállalt. A hátirat e kétségtelen fontosságának tulajdonitható, hogy az európai törvényhozások annak szabályozását keletkezése után azonnal átvették a nélkül, hogy e részben a kellő határokat megtartották vagy az uj intézményt mindenben a váltóforgalom természetének megfelelőleg szabályozták volna; mert nemcsak hogy kezdetben a váltó többszörös forgatását kizárták, hanem azt általában csak akkor engedték meg, ha maga a váltó rendeletre volt kiállítva. E mellett a forgatmányos a váltókapcsolatban állók meghatalmazottjának tekintetvén, oly cselekvények teljesítésére köteleztetett, melyek nem annyira saját, mint inkább előzői érdekeinek megóvását czélozták. Az ujabb törvényhozások a Code de commerce-ben letett elveket elfogadva, lényegileg más állást foglalnak el, a mennyiben egyrészről a korlátlan forgathatást a váltó természete által feltételezett jognak tekintik; másrészről a forgatmányosnak önálló, s a váltókapcsolatban levő többi személyek viszonyaitól teljesen független állást biztosítanak. A váltótörvény a váltóból eredő jogok átruházásának két nemét, t. i. a hátiratot — forgatmányt —és az engedményt különbözteti meg. A hátirat a váltótörvény szerint vagy a tulajdon átruházására, vagy arra szolgál, hogy a forgatmányos a forgatót illető jogok gyakorlására felhatalmaztassék; az átruházás első módja tulajdonképeni, az utóbbi pedig meghatalmazási hátiratnak neveztetik. Habár a váltótörvény a hátiratot és az engedményt a váltóból eredő jogok átruházásának egyaránt érvényes módjaiként jelöli ki, a kettő közt mégis lényeges különbség van. A forgatmányos a hátirat által önálló jogot nyer, proprio nomine ac proprio jure közvetlen viszonyba lép a váltókötelezettekhez, tehát az elfogadóhoz, kibocsátóhoz, forgatóhoz és ezek kezeseihez olyképen, hogy az ő belépése az érdekelteknek köztörvényi viszonyától egészen független. A forgató a váltó elfogadásáért és kifizetéséért, tehát a követelésnek nemcsak valódiságáért, hanem behajthatóságáért is felelős, miért is a fizetés megtagadása esetében a viszkereseti összeget megfizetni, az elfogadás megtagadása esetében pedig biztositékot adni tartozik. E kötelezettség őt nemcsak követője irányában terheli, vagyis nemcsak annak felelős, kire a váltót átruházta, hanem a váltó minden későbbi birtokosának is. A hátirat a forgatót az elfogadóval és kibocsátóval egyetemleges kötelezettség aláhelyezi ugyan; miután azonban minden hátirat önálló s a forgatót függetlenül terhelő váltóügyletet képez,') a forgató kötelezettsége a többi adósok kötelezettségeivel összefüggésben nem áll.2) Valamint a forgató önálló köte') B r a u e r : Alig. d. Wechselordnung. 44. 1. ; T h ö 1: "Wechselr. 250. §. a berlini 0 b e r-T r i b unalnak 1858. július 17-én kelt határozata. -) B r a u e r : id. m. 44. 1. lezettséget vállal, ugy a forgatmányos a váltókötelezettek ellenébea önálló s a forgató viszonyától egészen független jogot nyer; miért is csak oly kifogásokat köteles elfogadni, melyek magából a váltóból és nem velamelyik forgató viszonyaiból erednek. Az engedményes ellenben csak helyettese az engedményezőnek, s csak azon jogokat nyeri, melyek az engedményezőt illették. Az adós az engedményezés által nem lép más viszonyba az engedményeshez, mint melyben az engedményező irányában állott; jogában áll tehát mindazt, a mit kifogásként az engedményező ellen felhozhatott volna, az engedményes ellenében is érvényesiteni. Tulajdonképeni hátirat. Fogalma és feltételei. A tulajdonképeni — tiszta — hátirat azon váltószerződés, mely által a váltóbirtokos a váltóból eredő jogait váltói joghatálylyal másra átruházza1). A tulajdonképeni hátirat jogi természeténél fogva jogátruházást tartalmazó uj fizetési meghagyásnak, uj intézvénynek tekintendő2), mely az alapintézvényhez csatlakozva, annak ismétléseként jelenkezik. Valamint a kibocsátó az elfogadó által szándékozik a váltót annak birtokosa, az átvevő részére kifizettetni, ugy szándéka a forgatónak, hogy a fizetés az ő követője, a forgatmányos, mint átvevő részére teljesíttessék. E czélból a forgató uj intézvéay használása helyett a váltóból eredett jogait hátirat alakjában, mely már létező intézvényt tételez fel, ruházza át. A hátirat tehát egy ujabb intézvény kiállítását teszi feleslegessé5). De a hátirat tartalmának a váltó tartalmával összehasonlítása is azt igazolja, hogy a hátirat által képvi]) B e n a u d : Lehrb. d. alig. Wechselr. 52. §. ; Codede coinmerce 136. cz. ; Codicedi commerc i o 222. cz. Az iránt, hogy a váltó részben átruházható-e, a váltótörvény nem intézkedik. A váltóból eredő jogok általában nem tartoznak ugyanazok közé, melyeket megosztani nem lehet; e szempontból tekintve tehát a dolgot, a részbeni átruházást, habár az a váltói obligatio egysége-s természetével meg nem egyezik, sem lehetlennek, sem tiltottnak tekinteni nem lehet. Gyakorlatilag azonban a részbeni átruházás azért nem igen fordul elő, mert az a váltó forgalmát kétségtelenül megnehezíti. ') K o c h : D. Wechselr. n. d. Grunds. d. allgem. d. Wechselordn. 136. 1. ; B e n a u d : id. m. 52. §. ; Bluntschli: Wechselr. 37.1. A német bir. kftsz! határozza. Entsclieidungen XV. k. 169. 1. 3) T h ö 1: id. m. 250. §.