Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 41. szám - Közigazgatási Döntvénytár. A kormány és királyi Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Szerkeszti többek közreműködésével Dr. Dárdai Sándor, a Közigazgatási Lapok szerkesztője. Budapest, 1. folyam, 1877. Kiadja a Franlkin-társulat. 268 l

igazgatási törvényszék a hiányok pótlása végett visszaadhatja a panaszt egy el nem halasztható rövid határidő' kitűzésével. Panaszoknak ily visszautasítása vagy visszaadása esetében a közigazgatási törvényszék nem nyilvános ülésben határoz. Azon közigazgatási hatóságok, melyek döntése vagy intézkedése ellen a panasz fordult, értesitendők az elhatározott visszautasításról. Itt látjuk, hogy nincsen jogorvoslat nyújtva azon lehetőség ellen, ha a kö zigazgatási törvényszék egy felet jogtalanul visszautasítana panaszával, mely határozatok a törvény értelmében felebbezhetetlenek. (Folytatás követk.) Még valami a közkereseti társaság tagjainak egyetemleges felelősségéhez. Dr. Wittman Mór ur e lapok f. é. 39. számában egy rövid czikket közölt a közkereseti társaság tagjainak egyetemleges felelősségére vonatkozólag, kárhoztatva az irányt, melyben judicaturánk a kereskedelmi törvény e részben intézkedő §-ának magyarázatánál elindult. Teljesen osztozom czikkiró nézetében és helyeslem észrevételeit; inkább csak kiegészítésül bátorkodom a magam részéről is az eszmék tisztázása végett ez ügyre vonatkozólag némi észrevételeket tenni. A törvény holt betűi után indulni, a mily meddő munka, ép oly veszélyes játék, eredmínyre ritkán vezet, vagy ba igen, az szerfelett kétes értékű ; mert ez eredmények rendszerint eltérők, sőt egymással homlokegyenest ellenkezők. Ez az eset forog fen jelenleg is. A törvény hivatott magyarázói a közkere- ( seti társaság tagjainak egyetemleges és korlátlan felelősségét csak subsidiarius jellegűnek mondták ki, mig ugyancsak a törvény szavaiból czikkiró a tagok felelősségének subsidiarius jellegét tagadja, s állítja, hogy a társasági kötelezettségekből eredő adósságok egyformán terhelik a tagok társasági és magánvagyonát, s ez utóbbit is közvetlenül, ugy hogy a társasági hitelezők tetszés szerint támadhatják meg a tagok társasági és magánvagyonát. így támad a jogbizonytalanság még rendszeres törvénykönyvek mellett is, a minek pedig megszüntetése épen a codificatiónak volna egyik legfőbb feladata. E feladatát egy jól szerkesztett törvénykönyv be is tölti, csak jól kell vele bánni tudni. Kereskedelmi codexünk a német után készült, felhasználva ez utóbbi törvénykönyv szerkesztése óta elért tudományos vívmányokat; ép ezért a tudomány elveit e törvénykönyvünk magyarázatánál soha sem szabad figyelmen kivül hagyni, sőt irányadónak kell lenniök. Ha a magyarázatnál erre támaszkodunk, bizonyára helyesebben fejtjük ki a törvény értelmét, mintha a szavakból és constructiókból erőszakkal combinálunk ki olyasmit, mi a törvényhozónak épen nem volt szándékában. Jelen kérdést én részemről tudományos oldaláról szándékozom megvilágitni. A kereskedelmi társaságok jogi természete, t. i. hogy képeznek-e azok önálló jogi személyeket, nagy port vert fel a német tudományos világban. S ez valóban nem csekély fontosságú kérdés, ámbár első pillanatra csupán doctrinális szőrszálhasogatásnak tetszik. A kérdésnek ez vagy amaz irányban való eldöntése nevezetes kihatással van a gyakorlatra is. Már meglehetős, azonban még korántsem teljes megállapodás jött létre. A régi iskola hivei egyáltalában semminemű kereskedelmi társaságot sem ismernek el önálló jogi személynek, mig az uj emberek - köztük Endemann is — a francziák nyomdokait követve készek valamennyit önálló jogi személynek elismerni, ámbár határozottan nem nyilatkoznak. A legtekintélyesebb jogászok többségének nézete azonban odairányul, miszerint a szövetkezetek és részvénytársaságok önálló jogi személyek, mig a közkereseti és betéti társaságok azoknak nem tekinthetők. Ez utóbbi felfogás leginkább helyeslendő, s az mind a tudomány mai állásának, mind a gyakorlati élet igényeinek leginkább megfelel. Ez utóbbi általánosan elfogadott álláspontra emelkedve, teljes biztossággal mondhatunk ítéletet a közkereseti társaság tagjainak egyetemleges felelősségéről s magyarázhatjuk a törvény e részben intézkedő §-át. Mig a részvénytársaságokat és szövetkezeteket mind az elmélet mind a gyakorlat igényeinél fogva önálló jogi személyiséggel kellé felruházni, addig ez a közkereseti társaságnál szükségtelen, sőt következményeiben káros is. A részvénytársaságnál, mely kizárólag, és a szövetkezetnél, mely legnagyobb részben a reál-hitelen alapszik, a tagok csak tőkéjüket kölcsönzik s maguk teljesen visszavonulnak; a tagok személyesen közre nem működnek, ezt a társaság — jogi személy — orgánumai végzik; a hitel biztositékát a nyilvánosság képezi. A közkereseti társaság alapját par excellence a személyi hitel képezi; a tagok egész énjüket, minden vagyonukat a társaságnak szentelik, s épen személyi hitelük emelése czéljából szövetkeznek. A közkereseti társaság hitelének ezen személyi jellege szükségtelenné teszi a nyilvánosságot ; a hitelező első sorban nem a vagyonban bízik, hanem az illető személyében. Itt tehát, ha létezik is külön társasági vagyon, az harmadik személyekre nézve teljesen irreleváns, ez a tagoknak csupán beldolgát képezi; ha jobban megy az üzlet, az üzleti tökét, a társasági vagyont emelik, ha roszabbul megy, lejebb szállítják, s az üzleti tőke mennyiségéről ép mint bármely egyes kereskedő — csőd esetét kivéve — senkinek felvilágosítással nem tartoznak. Mig tehát a részvénytársaságoknál és szövetkezeteknél nem a személy felelős, hanem egy meghatározott vagyonösszeg, melynek hordozójául a társaság jogi személyiséggel ruháztatott fel: addig a közkereseti társaságnál teljesen szükségtelen egy a tagoktól különböző jogi személyt fingálni, midőn maguk a tagok személyisége is helyt áll. Ha a közkereseti társaságot is jogi személyiséggel akarnók felruházni, akkor daczára a tagok egyetemleges korlátlan felelősségének, a nyilvánosságot azaz a társasági alap hiteles nyilvános kimutatását itt sem lehetne elkerülni, nem pedig azért, mert harmadik személyek ez esetben csakis társasággal szerződvén, legelső sorban csakis erre lehetnének tekintettel, a tagok e harmadik szerződő fél ellenében csupán mintegy — nem is készfizető — hanem közönséges kezességet vállalván. Ez legnagyobb ellenmondása a közkereseti társaság lényegének és az annak alapját képező személyi hitelnek. Ha e természetellenes álláspontot elfogadhatnók, akkor judicaturánk magyarázata helyes volna. Ez azonban mint minden természetellenes a legnagyobb viszásságokra s a közhitel megrendítésére vezetne. Az üzleti hitelezők a legnagyobb bizonytalanságban tartatnának az iránt, hogy első sorban mennyi szolgál nekik biztosítási és kielégítési alapul, s ha megtámadják a társasági vagyont, az egész processus alatt a legnagyobb kétségben vannak követeléseik biztosítása és kielégítése iránt, még az esetben is, ha a tagok elegendő magánvagyonnal bírnak, mert midőn a hosszas eljárás után a társasági vagyon elégtelensége constatáltatik, mások saját szeme láttára vehetik el előle az alapot, illetőleg helyezhetik azokat biztosságba az adós tagok. Ily magyarázat mellett maga a törvény ad egérutat a hitelezők kijátszására. De feltéve, hogy a társasági alap a társasági hitelezők kielégítésére elegendő, e követelések érvényesítése temérdek akadályokba ütköznék s ismét csak uj és uj bonyodalmakra és perekre szolgáltatna alkalmat. A törvény ugyanis állit fel bizonyos vélelmeket, melyek szerint bizonyos dolgok a társasági vagyonhoz tartozóknak vélelmeztetnek, de mivel ezekre nézve mégis a felek megállapítható akarata határoz :*) legtöbb esetben vitássá fog válni bizonyos dolgoknak a társasági vagy magánvagyonhoz való tartozósága, mi mind megannyi fiók quasi igényperekre szolgáltatna alkalmat, a mi meg ismét nem válnék igazságszolgáltatásunk gyorsaságának hasznára. A közkereseti társaság a tagoktól különböző jogi személyiséget nem képez. Maguk a tagok minden a társas czég alatt szerzett jogok és kötele*) Apáthy : Keresk, jog. 248. 1. zettségek alanyai. A társaság úgynevezett tulajdonát képező dolgok is szoros jogi értelemben csak a tagok tulajdonát képezik, csakhogy köztulajdonát. E szerint a tagoknak kétféle vagyonuk van: 1. a magánvagyon, mely az egyes tagok kizárólagos tulajdonát képezi, 2. az úgynevezett társasági vagyon, mely a tagok köztulajdonát képezi. Jog magát a társaságot mint önálló jogi személyt, pusztán mint ilyet nem illetheti, és kötelezettség nem terhelheti; a czég csupán arra való, hogy mint a római societásnál, ne kelljen minden tagnak külön szerződni, hogy ez által a forgalom könnyittessék, a czég csak mintegy gyűjtő névül szolgál. Ha most már csakis a tagok azok, kiket a jogok és kötelezettségek illetnek, a hitelező nem lehet és nem is tartozik figyelemmel lenni arra, hogy követelése biztosítása vagy kielégítése végett a tagoknak köztulajdonát vagy magántulajdonát képező vagyonát támadja meg, neki szabad választás nyílik, a hol könnyebben remél biztosítást, illetőleg kielégíttetést. A hitelezők ezen elvitathatlan s a dolog természetéből folyó jogát csakis a törvény ellenkező világos határozata szüntetheti meg. Ezt azonban a kereskedelmi törvény 88. §-a nem teszi, midőn azt mondja : »A közkereseti társaság tagjai a társasági kötelezettségekért egész vagyonukkal egyetemlegesen felelősek«. Sőt a törvény ezen kifejezése: »társasági kötelezettség* nyilván arra tendál, hogy a társasági czég alatt vállalt kötelezettség első sói ban közvetlen magukat a tagokat terheli, nem pedig a társaságot mint jogi személyt, a mely utóbbi esetben inkább e kifejezést használta volna: »a társaság kötelezettségei*. Különféle méltányossági okokból azonban a törvény ez általános szabály alól kivételt tesz a 97. §-ban, mely szerint a társasági hitelezők csőd esetében első sorban a magánvagyonból nyernek kielégítést. Itt a törvény a kifejtett általános szabály alól határozott kivételt állapit meg, ez esetben tehát a dolog természetén alapuló és a 88. §-ban kifejezett jogszabály alkalmazást nem nyer. Épen nincs tehát reá szükség a 88. §. értelmét analógia utján eldönteni. Analógia a magyarázat legáltalánosabb szabályai szerint ott alkalmazandó, hol hézag van; a 88. §-ban azonban ilyen nincs. De ha már egyszer analógiával élünk, azt ugy tenni, hogy az általános szabály vélt hézagát a kivétellel töltik ki, a mi ép azért állapíttatott meg, mert nem akarták, hogy ugy legyen mint az általános szabály — ez egy kissé érthetetlen logika. Minden törvény, de főleg codexek magyarázatánál, hasznos dolog a távolabbi okokra is tekintettel lenni. Nagy Dezső. Jogirodalom. Közigazgatási Döntvénytár. A kormány és királyi Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Szerkeszti többek közreműködésével Dr. Dárdai Sándor, a »Közigazgatási Lapok* szerkesztője. Budapest, 1. folyam, 1877. Kiadja a Franklintársulat. 4-rét, 268 lap. Ara 2 frt. (G. L.) Az előttünk fekvő munka kétségen kivül fontos s következményeiben nagy borderövel bíró vállalat létesítését jelzi szakirodalmunk azon ágában, mely eddigelé a ^hamupipőke* szerepére volt kárhoztatva, mert fölötte ritkán akadt valaki, ki feléje nézett volna. Azon kérdésre: »mi czélja van a » Közigazgatási Döntvénytárának ?« halljuk magát a szerkesztőt: »czélunk a »K ö z i g a zgatási Döntvénytára-bán a kormány elvi jelentőségű intézkedéseit és határozatait közleni. Közigazgatásunk jelen kezdetleges állapotában ez annyival szükségesebb, mert sem rendszeres kimerítő törvényekkel, sem megszilárdult gyakorlattal nem dicsekedhetünk. Nélkülözhetlenül szükséges kivált a közigazgatási bizottságokról szóló 1876: VI. t.-cz. életbeléptetésénél fogva, hogy a gyakorlati életben felmerülő concret esetekben megállapított elvek, főleg a kormány elvi intézkedései a felek ós közigazgatási bizottságok tájékozása s általában az önkormányzatra utalt törvényhatóságok s ezek tisztviselői, a községek s ezek elöljáróságai és az érdekelt nagy közönség használata czéljából közzététessenek*.1) Eddig csak a bíróságok döntvényei•)L. 'Közigazgatási Lapok* I. évf. mutatványszám, 2. 1.