Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 41. szám - Közigazgatási bíráskodás. [18. r.]

— 334 — Már az uj gyámügyi törvény (1877. XX. t.-cz. 223., 227. §§.), valamint Teleszky javaslata is a 92. §ban felismerte szükségét annak, hogy a biróságnak tudomást kell venni kivétel nélkül a területén előfordult minden halálesetről. Itt azonbau nem szabad megállanunk; intézkednünk kell az iránt is, hogy a biróság által vezetett közhitelességü telekkönyvekbe bejegyeztessék ezen haláleset s illetőleg az annak folytán előállott tulajdonjogi változás. Nézzük végig mostani telekkönyveinket. A tulajdonosok legnagyobb része érintetlenül ugyanaz, a kik husz évvel ezelőtt az első felvétel alkalmával tulajdonosokul beirattak, — sokan már akkor sem éltek, s a helyszinelési bizottmányok hagyatéki kérdések elintézésébe vágni nem akarván, nagyon sok birtokív tulajdonosa mellé már akkor odatették ezen jelzést: »Vcrlassmassa*. Ezek mellé sorakoznak azon jelzálogi s szolgalmi jogok, melyek tulajdonosai valamikor éltek, de ma már hirök is alig maradt fen, s melyektől telekkönyveink teherlapjai hemzsegnek. Ez az oka annak, hogy jelenleg alig van örökösödési ügy, melynél két-három sőt nem ritkán több előző hagyatéki ügy is össze nem torlódik, ugy hogy maholnap a hagyatékok rettentő hátrálékaival megküzdeni sysiphusi munka lesz: s már jelenleg is sok olyan hagyaték van, mely telekkönyvileg keresztül nem vihető. Ezen állapot meggyőződésem szerint tarthatatlan. Hozzájárul még azon hátrány is, hogy évtizedeken, s talán egy ember életén át nem lehet tudni, hogy az örököst mi illeti tulajdonjogilag az öröklött ingatlanokból s ehhez képest mennyi hitelre érdemes? s birtokát még, ha szükségben van is, eladni nem képes bármikor, mert az még elődjei valamelyikének nevén áll, s mig egy bonyolódott hagyatéki eljárásnak végét éri, addig talán tönkre megy; pedig talán őt mulasztással vádolni sem lehet, mert hisz már ő jogelődétől egészen rendezetlen állapotban örökölte vagyonát s talán a jogczimet, melyen az elődjéhez jutott, s melynek segélyével a telekkönyvi átiratást keresztülvinni képes volna, többé kimutatni sem tudja. Ha a biróság hivatalból lépne fel olyan esetben, midőn a hagyatékhoz ingatlanok tartoznak, telekkönyveink néhány év alatt rendes kerékvágásba jönnének, mert akkor még azok, kikkel örökhagyó szerződött, talán élnek, okirataik is megvannak, s az örökhagyó ügyletei még köztudomás tárgyát képezik; ha tehát követett volna is el mulasztást életében örökhagyó a telekkönyvi törvény szabályai ellen, ezen mulasztás halála után azonnal még kipótolható ; a lánczolat, mely őt vagyoni viszonyaihoz kötötte, még elég ép s felismerhető annyira, hogy annak nyomán a telekkönyvi állapot rendezhető. Mennél továbbra halasztatik azonban ez, annál több nehézséggel jár. Figyelmet érdemel végül még a pénz ügyi tekintet is, mely e kérdésnél szerepet játszik. Ha hoztunk olyan törvényt, hogy firöVösödés esetében az államnak meg kell adni azt, a mi az államé, hajtsuk is végre ezen törvényt; nem szükséges azért az államnak a családok szentélyébe könyörtelen kézzel belenyúlni, azonban annyit lehetne követelni, hogy az örökös az ingatlanok után, melyeket akár a helyszínén, akár a telekkönyvben hosszas nyomozás nélkül mindenki lát, fizesse le az államnak járó százalékot. S annak daczára hány százezer hagyaték van, hol még az ingatlanok sem mondattak be illetékszabás végett; nem ritka az eset, hogy már három nemzedék kezén ment át a vagyon, s hagyatéki százalékot még egyik sem fizetett, mert egyiktől sem kértek. Ezen eljárás, a kötelmeit pontosan teljesitő honpolgárban, az állam tehetetlensége iránti érzetet költi fel. S mind e bajokon orvosolva volna az által, ha kimondatnék az, hogy a biróság mindazon örökösödési eseteket, a hol ingatlanok vagy azokra bejegyzett jogok tartoznak a hagyatékhoz, hivatalos eljárás tárgyává tegye, a nélkül, hogy ez iránt az érdekeltek kérelmét bevárná. Fogadjuk el e tekintetben Dr. Pauler Tivadar urnák az örökség és hagyomány birtokba vételéről és az azzal kapcsolatos jogviszonyokról készitett 1875. évi javaslatát, melynek 100. §-a igy hangzik: »Ha nem köztudomású dolog, hogy az örökhagyó épen semmi vagy csak igen csekély értékű ingó vagyont hagyott hátra, a hagyatéki biróság azokhoz, kik az irományok tartalma szerint a törvény, végrendelet vagy örökszerződés értelmében az öröklésre hivatottaknak mutatkoznak, különösen a törvényes öröködésre hivatottakhoz, még akkor is, ha végrendelet vagy örökszerződés létezik, felszólítást tartozik intézni a végett, hogy a körülményekhez képest kiszabandó és három hónapnál többre nem terjedbelő határidő alatt örökösi nyilatkozatot adjanak.* Nem is lehet mondani, hogy ezen eljárás a hatósági beavatkozást kelletén tul kiterjesztené, mert a hagyatéki biróság teendője rendszerint csak az volna, hogy constatálja, kik az örökösök, s az ingatlanok telekkönyvi állását rendezze. Egyéb intézkedések, mint leltái'ozás, zárlat, hagyatéki gondnok nevezése, csak az illetők kérelme folytán vagy a körülmények által indokolt szükségességnél fogva (például távollevőknél) volnának elrendelhetek. Ehhez képest lenne Teleszky javaslatának 93. §-a átdolgozandó; s ez által meg volna adva a mód, hogy telekkönyveink lassanként rendezve lennének s feljegyzéseik hitelességre tarthatnának számot. Ez képezné nézetem szerint örökösödési jogunknak ugy az államra, mint az egyesekre nézve legüdvösebb reformját. Dr. Markó Sándor, kir. közjegyző. Közigazgatási bíráskodás. Gruher Lajostál. IX. A közigazgatási bíráskodás Ausztriában. (Folytatás). A közigazgatási törvényszék illetékessége alul ki vannak véve: a) oly ügyek, melyek felett a rendes törvényszékeket illeti a döntés;') -) 3. §. Pl. ha szabadalomperről van szó és a perlekedő felek egyike másika az administrativ hatóság provocalt döntése által jogaiban magát sértve érzi, akkor e döntés ellen a rendes törvényszék segélyét veheti igénybe. b) ügyek,melyekabirodalmi törvényszék competentiájához tartoznak; P a n n (61.1.) szerint polgári jogok sértése esetében is tulajdonképen csak közigazgatási perről van szó, t. i. jogsértésről, mely a nyilvános hatalom részéről az egyes polgáron követtetik el, és hol tulajdonképen a közigazgatási törvényszék nagyon helyesen ítélhetne maga is. c) ügyek, melyek a birodalom mindkét felében közösen igazgattatnak; A hadügyre vonatkozó ügyek a közigazgatási törvényszék illetékessége alul ki vannak véve a 3. §. c) alineája értelmében, melynél fogva oly ügyekre nézve, melyek mindkét államfélben közösen igazgattatnak, a közigazgatási törvényszék nem competens. Ennek szükségszerűsége a dualismusra fektetett concret viszonyokban leli magyarázatát; azonban mivel épen a hadkötelezettségnél az egyes érdeke az összeség követelései által legérzékenyebben érintetik azt, hogy a hadügyi igazgatás által valakinek okozott törvénysértésnek ily alkotmányos uton való paralysálhatására a közigazgatási törvényszék felállításáról szóló törvényben provisio nincs, e törvény hiányai közé vagyunk kényszerítve sorolni, melyen csak egy szintén a dualismus elveire fektetett ily nemű ügyekre specialiter competens külön közigazgatási törvényszék volna hivatva segíteni. d) ügyek, melyek a birodalom mindkét felében hasonló alapelvek alapján igazgattatnak, a mennyiben a kifogásolt döntés vagy intézkedés törvényes rendelkezés folytán közös igazgatási hatósággal, vagy a birodalom másik felének igazgatási hatóságával hozatott, vagy egy hasonló módon létrejött rendeleten alapszik; e) ügyek, melyekben és mennyiben az igazgatási hatóságok jogositvák szabad belátásszerint e1járni; A törvényszéknek vizsgálni és Ítélnie kell,x) hogy a valaki által kifogásolt intézkedése vagy döntése az igazgatási hatóságnak tényleg ennek pouvoir diserétionnairejéhez tartozott-e vagy sem. Következő ügyek fognak elintéztetni hasonló s időről időre megállapítandó alapelvek szerint: a vámtörvényhozás; a közvetett adókat illető törvényhozás; az érmeügy és a pénzláb megállapítása; azon vasúti vonalokat illető intézkedések, melyek mindkét állam fél érdekét érintik, és a védelmi rendszer megállapítása. Az osztrák-magyar birodalom mindkét államfelének ö s s z ki n cstára elleni igények eldöntésére nézve közigazgatási törvényszék Ausztriában nem létezik. Ugyanez áll valamennyi hasonló alapelvek szerint elintézendő ügyre nézve is. f) panaszok nyilvános hivatalok- és ')Ludwig Grünwald: 91.1,