Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 39. szám - Örökösödési jogunk reformjához. 7. [r.]

— 318 — szor hallunk ujabbi időben hangoztatni, de ily ösztönszerű elvhirdetés nem elég; ezen törvények construálásának komoly munkájához kell fogni; a nap s hely viszonyain túlemelkedve, egyetemes ontogeneticus inductióra kell alapitani a vizsgálódást s a nyert tapasztalati anyagot bölcsészetileg feldolgozni s akkor az empíria nem tények s események, hanem elveknek tárházát fogja mutatni, akkor magától felbontakozik az adathurok csomója s felsőbb összhang s törvényszerűség mutatkozik a tünetek zavarában. Intrandum est in rerüm naturam et penitus, quid illa postulet, videndum, aliter enim nosmet ipsos nosse non possumus«.') — Sa különbség, mely az ily uton nyerendő' s a merő speculatió utján nyert elvek közt fenáll, még egy különös tekintetben nagyfontosságú. Az utolsóknak helyessége vagy helytelensége csak a tapasztalat próbakövén mutatkozhatik, az alkalmazásnál, tehát kísérleteknél, és pedig egyes kísérleteknél, melyekben, ha czélszerütleneknek bizonyulnak, veszélyes rontó hatásúak: holott az inductív uton nyert elv helyessége számtalan tapasztalati tényen mutatkozott, ez elv érett gyümölcs, melynek hasznossága nem a posteriori egyes veszélyes kísérletek által, hanem a priori a múltban történt számtalan kísérletek mérlegelése s megbirálása utján ismertetett fel. — S azért helyesen mondja Thibaut: »Zehn geistvolle Vorlesungen über die Rechtsverfassung der Perser und Chinesen würde in unseren Studirenden mehr wahren, juristischen Sinn wecken, als 100 über die jammerlichen Pfuschereien, denen die Intestaterbfolge von Augustus bis Justinian unterlag«. — Ezen módszert dióhéjba szorítva kifejtettem azért, hogy felvilágosító bevezetésül szolgáljon azon dolgozatoknak, melyeket ezen inductiv-bölcsészeti módszernek megfelelően tett eddigi büntetőjogi tanulmányaim egyes elemtöredékeikép legközelebb közölni szándékozom. Örökösödési jogunk reformjához. VII. Miként az eddig felhozottak is matatják, örökösödési jogunk rendezése körül minden ponton elég teendő van, de a rendezés súlypontja mégis a törvényi öröklés szabályozására esik. Mig eddig legalább — habár sokféle kisebb-nagyobb módosítás szükségének érzetével — sikerült mindenütt nagyban és egészben ma érvényben lévő örökösödési jogelveinket mutathatni fel a további fejlődés, a codifikátió elfogadható alapjául, a törvényi öröklés szabályozásánál mindjárt a legelső lépésnél annyi e tárgyban gondolkozóval együtt részemről is kénytelen vagyok bevallani, hogy törvényi örökösödési rendünk egy jelentékeny részének — a felmenő és oldalági rokonok öröklésének — a jelenlegi alapra való fektetése alig lesz lehetséges. A törvényi öröklés nálunk jelenleg érvényes rendé a lemenő rokonok, a gyermekek és unokák tekintetében az orsz. bír. geistigen Entwicklung Europas. Deutsch v. A. Bartels. Leipzig 1871. Vorr. VII. 1. ') Cicer o : De űn V c. 15. 16. értekezlet e részben elismerésre méltó reformtörekvése folytán a nemek egyenjogúságának elismerésével korunk felfogásának, szükségeinek egészben véve megfelel, vele a codifíkátiónak nehézsége alig lesz. Máskép áll a dolog a felmenő és oldalági rokonok törvényi örökösödésével. E részben jelenlegi öröklési rendünk az öröklött és szerzett vagyon közötti megkülönböztetésen s az öröklött vagyon eredete által szabályozott ágiságon nyugszik, s én azon nagy horderejű kérdésben, mely ezen alap fentartása vagy elhagyása felett hazánk közönségét néhány év óta a társadalmi élet és tudomány terén egyaránt foglalkoztatja, azok véleményéhez csatlakozom, kik a régi alapot ujjal, és pedig a felmenő és oldalági öröklés egész vonalán ujjal kivánják felcserélni. Talán felesleges is oly erősen hangsúlyoznom, hogy a felmenő- és oldalági örökösödés egész vonalán uj alapra van szükségünk, mert semmi sem világosabb mint az, hogy a vagyon egyenlőségére fektetett öröklési rend az ági örökléssel homlokegyenes és kiegyenlithetlen ellentétben van. Miután azonban épen legújabban kellett oly véleményt hallanunk,') mely az ági öröklésnek a vagyon egyenlőségén alapuló örökléssel együttes alkalmazását s ez által a kettőnek kiegyenlítését lehetőnek gondolja, nem látszik szükségtelennek e helyen is nyíltan kimondani, hogy a két alap közt közvetítésnek helye nem lehet. A hagyatékra mint egységre nézve az azt képező vagyonok eredetére való tekintet nélkül egyenlően szóló törvényi öröklési rend csak ott létesíthető, hol az öröklött és szerzett vagyon közötti megkülönböztetés és az az öröklött vagyon visszaszállását szabályozó ágiság az élő jogból teljesen kiküszöböltetett, hacsak oly félrendszabálylyal megelégedni nem akarunk, hogy az öröklött vagyonban való öröklés a rokonság bizonyos közelebbi fokain belől a vagyon ági eredete szerint, azontúl pedig a vagyoneredetre való tekintet nélkül pusztán a rokonsági fok közelsége szerint történnék.2) Nem hiszem, hogy a közvetítés ily sovány eredményeért, mely az ágiságnak sem ellenzőit, sem barátait ki nem elégitené, bármely fél lerakja fegyvereit. Az ágiság következetes pártolói, kik elveik alphájául az első szerző vagyonszerzési tényét ismerik, semmikép sem fognak lemondani azon követelésről, hogy az ág öröklése az első szerzőig terjedjen, viszont ellenei sohasem fognak abba belenyugodni, hogy az ági öröklés által egyik vagy másik szülén történő szembeszökő sérelem orvosolatlan maradjon. A harcznak tehát tovább kell folynia, s abban kiki egy vagy más táborban, de mindenesetre határozott állást kénytelen foglalni. Én e kérdésben tett állásfoglalásomat, miután az annak alapjául szolgáló elveket részint a magyar jogászgyülés ismert tárgyalásai közben, részint az irdalom terén is többen5) elég kimeritően és meggyőzőn ki') L. Dr. Vida Lajos »Zlinszky, Teleszkyt czimü érdekes czikkét a »Magyar Themis« f. é. 35. számában. !) Bizonyára ily alakulás lenne az, mert más alig képzelhető, melyre a közvetítő indítvány felvetője fejtegetéseiben czéloz. *) L. különösen Teleszky István : >Örökö8ödési jofejtették, nem szándékoztam indokolni, elégnek tartva az arra való utalást, hogy e tárgyban hazánk jogászai túlnyomó nagy többségének nézetét (talán mondhatnám : a kor szellemét) követem. Miután azonban az ellenkező irány még ma is erősen tartja magát s legutóbb is Zlinszky Imre többször idézett pályanyertes művében tagadhatlauul figyelembe veendő gyámolitást nyert, annak okadatolására, hogy engem az ági öröklés fentartásának czélszerüségéről pártolóinak érvei meg nem győzhettek, szükségesnek láttam legalább a főbb tekinteteket összefoglalni. Azoknak, kik örökösödési rendünkben az öröklött és szerzett vagyon közötti különbségből kiinduló ágiságot továbbra is fentartani óhajtják, eszmemenete — ha nem tévedek — főbb pontjaiban következő. Szerintök a vagyon ági eredetére fektetett öröklési rend mint nemzeti jogéletünk századokon át fejlett sajátos szüleménye annyira összenőtt már a nemzet vérével, gondolkozásával, hogy a tőle való megválásra elegendő alapul csak tulnyomólag fontos okok szolgálhatnának. Ily okokat pedig nem ismernek. Szerintök nem ellenkezik az észszerüséggel, sem a jogérzetet nem sértheti az, ha az örökhagyó azon vagyonában, mely egyik szülejétől vagy annak ágától származott, ezen szüle vagy ág a másik ágat az öröklésben megelőzi, mert e vagyon csak a szerző ág előző tagjainak érdeme folytán szállott az örökhagyóra, ahhoz a család másik ága mivel sem járult, ennélfogva a szerző ágtól ezen vagyonban osztályt nem is követelhet. Felfogásuk szerint az öröklött vagyon, bármely családtag vagyonát képezze is, soha sem szűnt meg bizonyos értelemben családi ági vagyon lenni, sőt kell is, hogy bizonyos mértékben hitbizományi vagyont képezzen]), melynek az ág ezen maradása, mig az egynevü rokonság tagjait egy közös érdek lánczaival csak még inkább összefűzi, addig a másik ág ellen semmi igaztalanságot el nem követ. Egyébként pártolóinak nézete szerint az ági öröklés nem ellenkezik a szabad végrendelkezés elvével sem, mert ha a végrendelkezés nem-léte esetére annak pótlására felállított általános öröklési szabályoknak az örökhagyó feltehető végakaratát kellene is pótolniok, hazánk jelenlegi törvényi örök • lési rendének közkedveltsége, még a végrendelkezéseknek is a törvényi öröklési szabályokhoz való simulása az ági öröklés helyessége mellett tanúskodik. De nem ellenkezik szerintök az ági öröklés a nemzetgazdászat követelményeivel sem, mert a mellett, hogy a vagyon, különösen az ingatlan túlságos elaprózását megakadályozza, midőn a családi vagyont a család tagjaira juttatja vissza, növeli ezekben a hazánkban ma is nagy szerepet játszó ingatlan vagyonhoz való ragaszkodást, s midőn őket a családi tűzhely, az ősi vagyon birtokában nemzedékeken át biztositja, leghatalmasabb támasza lesz a családias érzésnek, mely pedig a nemzeti vagy onosodás és jólét legerősebb emeltyűje. gunk törvényhozási szabályozásához*. Budapest 1876. ez. müvét. ') L. Tóth Lőrincz : A magyar örökösödési jog szel* leme és elvei, M. akadémiai Értesítő 1860. éa 1862. évi (üzete 332. 1.