Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 34. szám - Az inductiv-bölcsészeti módszer a jogtudományban s különösen a büntető-jogban. [1. r.]

Hetedik évfolyam. 34. szárr\. Budapest, 1877. augusztus 23. Megjelen minden csütörtökön ; a .magyar jogászgyűlés* tartama alatt naponkint. MAGYAR A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamatiók a kiadóhivatalhoz intézendő*. THEMIS ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz bordással, vagy vidékre bérmeLtta szétküldéssel) a .Magyar Themis"-re, az -Igazságügyi rendeletek tára* és a „Döntvények gyűjteménye* czimű mellékjetekkel együttesen: egész évre 10 forint, télévre 3 forint, negyedévre 2 forint 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmenteien, vidékről legczélszerúbben postautalvány útján küldendők. Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz. Szerkesztőség : V. Nagy korona-utcza H. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Hjilbn mellekletek: a „^Döntvények gyűjteménye," és az „Jgazsájügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: Dr. Fayer Xjátezló. Kiadó: az „-^.tlierj-aeiajm" részvénytársaság. TARTALOM: Az inductiv-bölcsészeti módszer a jogtudományban s különösen a büntető-jogtan. Dr. S c h i c k 8ándortól. — Közigazgatási bíráskodás. (A közigazgatási bíráskodás Poroszországban.) G r u b e r Lajostól. — Nébány szó a perrendtartás 374. §-ához. — Jogi cu'.iosum. Egy szathmári ügyvédtől. — Törvényjavaslat az örökség és a hagyomány megszerzéséről és ezzel kapcsolatos jogviszonyokról és a hagyatéki eljárásról. (Vége.) — A perrendtartási novella. (Folytatás.) — Az ügyvédi kamarákból. — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a >Budapesti Közlöny«-ből. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet: A váltótörvény anyaggyüjteménynyel. Az inductiY-bölcsészeti módszer a jogtudományban s különösen a büntető-jogban. Dr. Schick Sándortól. (Két közlemény.) »Worte durch Worte erkláren, Begriffe mit Begriffen vergleichen, ist im Grundé ein spielendes Hin- und Herschieben der Begriffsspháren*. Schopenhauer A : Die Welt als "Wille und Vorstellung. Leipzig 1659. II. k. 76. lap. Minden kutatásnak kétféle iránya lehet: vagy tisztán tudományos, mely az általánosból kiindul s elvont igazságokat keres, vagy gyakorlati, mely az egyesből indul ki s bizonyos létkör concret igényeivel foglalkozik. Az utolsó irányban érvényre jutott a tapasztalati módszer; a tünemények köre szűken körülhatárolt lévén, tárgyi szemlélésre alapittatik a vizsgálódás. Máskép áll ez a tisztán tudományos kutatásnál, pl. — hogy szakomnál maradjak — a jogtudományban a természetjognál, vagy szűkebb téren a büntető-jogban a büntetőjogi elméletek tanánál; itt többnyire azon ismeretes görög bölcsész eljárását követik, ki állítólag szemeit kivájta, hogy elmélkedéseiben a külvilág által ne zavartassák. Szerves tárgyi vizsgálatok helyébe a merő speculatiót teszik, elvont fogalmakból mint hagyománykép örökölt tulajdonból kiindulva, azokkal mint alaptőkével gazdálkodva, a bölcsészetet terméketlen dialecticai fogalomjátékká törpitették, ugy hogy az elméleteknek átláthatlan tengerét teremtették, a nélkül, hogy az évszázadok óta használt alapfogalmakra nézve is megállapodásra jutottak volna; nincs tan, mely czáfolóra nem találna, nincs elmélet, mely ellentétes elmélettel nem állna szemben, s minden jogbölcsészeti scribifax eszménye valami uj elméletecskének feltalálása. Ezen módszer vezette a hindu bölcseket ábrándos Maya tanukhoz, ez népesítette be eszmevilágunkat elvont fogalmakkal, feltétlenségekkel és sorzékokkal, mint a hittudomány tette szentekkel. A Yoga-bölcsészet költői badarságai, Plató eszményies constructiói s jogbölcsészeink ontologicus légvárai nem tűrik az inductio biztos talapzatát, de a valódi tudomány csak ily alapra építhet. Az igazság viszonylati fogalom; igazságot keresni annyit tesz, mint valamely tárgy reális léte és ugyanazon tárgyróli képzelmünk közti viszonyt vizsgálni s az igazság e kettőnek összevágásában áll; miből következik, hogy igazság felismerésére nem merően észleges, hanem csak inductiv szemlélkezési uton juthatni el, hogy az elvonást tárgyi vizsgálatokra kell alapítani. Az igazság csakis ugyanazon müfolyam eredményekép juthat öntudatunkra, mely müfolyam segítségével egyéni szellemvilágunk épül fel. Az eszmék ősforrása a külvilág; mint szótárban a szavak, ugy rejlenek ebben az adatok, melyek csodás eszmevilágunkat alkotják. A külső tüneménykör képei az érzékek közegén át besugároznak a lélekbe, hogy itt a gondolkodás segitségével, hogy itt elvonás utján fogalmak s Ítéletek tarka képtárává alakuljanak s minden abstractum egy értelmi müvelet összitési synthetikus eredménye, mely végelemzésben kell hogy a közvetlen tárgyi szemléikez é s ősforrására visszavezethető legyen. Ugyanez áll a bölcseleti kutatásoknál. Itt is az inductio nyújtja a nyers anyagot, melybe az ész, mint a művész a kőbe, alakot s lelket önt. Valamint a művész csakis a kalleotechnicus nyers anyag segitségével valósithatja meg eszményies conceptióit: ugy a bölcselkedő ész csak az inductiv adatanyagból alkothatja műterményeit. Elvont fogalom nem lehet a part, melyből az elmélkedés kiindul, hanem a kikötő, mely felé ennek utja vezet; az abstractum nem a gondolkodás gyökere, hanem annak gyümölcse; a gyöngy, melyet a búvárló ész az empíria tengeréből felhoz; az arany, melyet a tapasztalat érczéből kiver. >Blosse abstracte Gedanken, die keinen anschaulichen Kern habén, gleichen WolkengebildenohneRealitat.* !) Az emberi ethos létezett, mielőtt valakinek eszébe jutott erkölcstani elveket felállítani; nyelv, ékesszólás és költői genius megelőzték a grammatikát, rhetorikát s prosodiát s nem megfordítva; s ez utóbbiak tanai nem. merő ') Arthur Schopenhauer: Die Welt als Wille und Vorstellung. Leipzig 1859. II. köt. 77. lap. speculatiónak eredményei, hanem az előbbiek figyelmes és alapos tanulmányozásából eredtek. Egy kérész, alig képes röptében futó pillantást vetni a tüneményvilág büvcsővébe, megérteni, megmagyarázhatni véli azt a nélkül, hogy csak be is tekintene. A bölcsészet csak akkor felel meg tudományos hivatásának, ha — mint Baco mondja — a világ tükrét képezi. De vajon azon subjectiv szellemvilág, melyből a bölcselkedő függetlenül a külvilág ellentétteljes tüneménykörétől, construálni akarja az egyetemet, vajon ez honnét származtatja eredetét, honnét meritette kincseit? Ismét csak azon benyomásoktól, miket az érzékek percipiáltak, az ész feldolgozott, az emlékezet felhalmozva tartott fen, s igy ismét csak kívülről nyert tőkén éldegél a gondolkodó; csak a külvilágnak lelkében meggyökeredzett benyomásai alapján itél s következtet, midőn a külvilágtól eltekintve s gondolatkerekét önállóan forgatni véli. S miután a személyi eszmevilág oly módon alakul, miként az egyén a külvilágot nézi — miből az egyéni nézletek végtelen különbözősége származik —, ennélfogva annál magasabb lesz a felfogás bölcsesége, minél tágabb a tárgyi szemlélkedésláthatára, minél szélesebb s messzebbre futó az objectiv nyomozások tere s minél mélyebb s szervesebb a felfogás; s igy a pusztán észleges kutatásnak következménye az, hogy az ész, miután tárgyi alapjától elfordul, a képzelem országába téved s hamis vagy legalább felette kétséges eredményekhez jut. Ez oka annak, mért nem készülhet el soha a bölcsészeti elméletek felhőépülete, egy Bábeltorony, melynek munkásai örökös czivódásban vannak egymással, mindenki tetszése szerint magyarázván a másiknak nyelvét, mindenki a fogalmak ruganyos, nyulékony anyagából saját tetszése szerint húzván ki elveit. De azon különféle alakban ie, melyben a deductió, gyarlóságának öntudatában, a tapasztalati módszerrel frigye-ülni törekszik, csak fattyugyermeket szült s vagy merő historismusba sülyedt, mely tudási adatszemetet hord össze, vagy történelmi decoratióval feldiszitett ontológiai várakat emelt, melyeknek önkény az építésze, mire nézve csak egy példakép He-