Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 27. szám - Az angol jogreform. [1. r.]

— 218 — szer azonban annyira megcsontosodott, hogy ezen kísérlet meghiúsult. A coininon-law-jogász nyíltan kimondta, hogy mit sem ért az equity law-hoz, és az equity-law-jogász beismerte járatlanságát a common law-ban. A legújabb időkig a westminsteri törvényszékek voltak a legjelentékenyebb cominon-lavs-biróságok. Ez három, lényegében egyenrangú felső bíróság volt, t. i. a court of queens bench, a court of common pleas és a court of exchequer. Ezen bíróságoknak nagy terjedelmű, concurráló joghatóságuk volt, e mellett azonban mindegyik bizonyos tárgyakra nézve kizárólagos illetékességgel birt. 1 A court of queens bench sajátságos jellege . abban áll, hogy polgári osztálya (civil side) és büntető-osztálya (crovvn side) van, büntető-ügyekre nézve különböző esetekben elsőfokú joghatósága van, más esetekben pedig mint concurráló, ismét másokban mint felsőbb fok működik. A court of common pleas-hez általános illetékességén kivül különösen az ingatlan vagyon joga tartozik. A court of exchequer-nek ez előtt a common law mellett egy equity-osztálya volt. Ezen equity law-jellege azonban használaton kivül jött és általános joghatósága mellett az állami pénzügyek (közadók stb.) feletti bíráskodás tartozik hozzá. Mindenike ezen scourts of "Westminster«nek egy elnökből és öt biróból állt, minden biró mellett két titkár volt, kiket a biró maga nevezett ki. A court of queens bench elnöke a lord chief justice of England, Angolország főbírája, rangjával bír. Mellé van rendelve három titkár 4—7000 forint fizetéssel; ezen törvényszékek elnökeinek fizetése 70- 80,000 forint, mindegyik tag fizetése 50,000 forint. Ezen a közönséges jog számára fenálló törvényszékek mellett több külön törvényszék létezik, nevezetesen a westminsteri hagyatéki bíróság, court of probate, melyet a 20. 21. Victoria acta cap. 77 létesített egy bíróval; a házasság-felbontási biróság, melyet a 20. 21. Victoria 85. és 25. 26. I Victoria cap. 81. létesített egy bíróval, egyesítve | a hagyatéki biróság birájának személyében; An- I glia föadmiralitási birósága, high court of admiralty of England; a csődbíróság, court of bankruptey Londonban egy-egy bíróval; az egyházi bíróságok, court of arches, faculty office egy bíróval. Ezen birák fizetése ugyanaz, ami a fenébb emiitetteké. Ami már az equity courts-t illeti, a legjelentékenyebb a court of chancery élén a lord-cancellárral, kinek fizetése 125,000 forint. Ez rangszerint megelőzi a lord chief-justice-t. A court of chancery többi tagja: a master of the rolls, két lord of appeal, három másodcancellár 60,000 frt illetőleg 50,000 forint fizetéssel. Ezen törvényszék illetékessége már fenébb megemlittetett. Szükséges még feltüntetni a felebbezési forumokat. Ezen forumok lényegesen különbözők polgári és büntető-ügyekben. A grófsági biróság i (county court), mely 1846-ban létesíttetett é3 | melynek illetékessége 200 frtig terjed, ítélete ] rendszerint végérvényes volt, de a biró uj ítélet- J hozatal végett tárgyalást rendelhet; 50 frtot meghaladó igénynél a felsőbíróság magához vonhatja az ügyet; 1850-ben az illetékesség 500 frtig terjesztetett ki; felebbezésnek a felsőbirósághoz hely adatott; 1856-ban azon intézkedést tették, ho^y alperes 200 frtot meghaladó liquid követeléseknél hat nappal a határidő előtt kívánatra felperest j értesíteni tartozik, vajon az igényt kifogásolja-e; 1865-ben equity-illetékesség adatott felebbezéssel a cancellári bírósághoz. A következőkben a felsőbb fórumhoz való folyamodás jogorvoslatára a felebbezés kifejezése használtatik, ugy hogy ezen fogalom alatt nem szorosabb értelemben a második fok, hanem általában a panasz jogorvoslata értetik, akár másod-, akár harmadfokban. Az ily általános kifejezés használata ajánlatos, mert a felsőbb fórumhoz való folyamodás jogorvoslatai az angol pereljárásban igen különbözők és a szerint külön technikus elnevezésük van. E tekintetben is a jelentékenyebb bíróságoknál fenforgó körülményekre nézve csak általában a körvonalak jelölhetők ki, minthogy a számos helyi biróságoknál ép oly számos speciá- | lis viszonyok forognak fen. E mellett megjegy- | zendő, hogy az angol birósági eljárásban a jogorvoslatok nem csupán a német jog értelmében vett felebbezésekre szorítkoznak. A különböző biróságoknál számos egymástól eltérő ut van valamely Ítélet megtámadására, pl. saját Ítéletének a biró által való revisiója. Magától értetik, hogy a common law és az equity law jogrendszerének megvannak a maguk külön felebbezési fórumai. — Ez után az értekezés a mindkét jogrendszer szerinti felebbezési forumokra vet történeti visszapillantást; ezen részét legközelebb mutatjuk be olvasóinknak. Dr. Nagy József. Jogirodalom. Angriffe auf das Erbrecht, von Dr. I. Báron, Professor an der Universitat Berlin. (Dr. R. E.) Maine, e szellemes angol iró, mondja a jog őskorát tárgyazó müvében, hogy a szerződés után az emberi társadalom átalakítására misem birt döntőbb hatással, mint a végrendelet, melynek felfedezése a római nemzet dicsőségét képezi. E két jogi intézmény fontosságának megfelelőleg a végrendelet s a szerződés fogadtatott el csakugyan a legáltalánosabban az európai népek jogrendszerében; e receptió óta azonban a szerződés és a végrendelet különböző sorsban részesültek. A szerződés, s melynek terén jelenkezése leggyakoribb, a kötelmi jog alapjául megmaradt a pandekták joga, de a rómaiak által ültetett és ápolt e fa a nyugoti népek kezelése alatt nemcsak terjedelemben növekedett, hanem az uj csemetéknek egész kis erdejét szolgáltatta. A kötelmi jog fejlődött és módosult, a mint bővült és változott a népek gazdasági és forgalmi élete; a mi azelőtt a kötelmi jog terén belül nyert szabályozást, kivált belőle s az alapjául szolgáló viszonyok sajátos volta miatt külön helyen lett rendezve : a kereske( delmi s a váltójogban, s a modern jogfejlődés lépést tartva a hullámzó élet uj és uj alakulataival, meg nem szűnik ezeknek megfelelő uj intézményeket teremteni. A végrendelet és kivált az örökösödési jog történetében hiába keresnők az eleven pezsgő lüktetést. Az örökösödés eszméjét megtaláljuk minden nemzetnél; a népek őskorában dívó jogképzetek után kutatók reá akadtak a történet világa által legkevésbbé felderített időszakban is, és mióta a hagyaték végrendeleti uton való szabályozhatását acceptálták a római jog utján a modern jogrendszerek : mindenki megnyugvást látszik találni a XVII. század jogászai és bölcselői által felállított ama feltevésben, hogy a végrendeleti hatalom a természet törvénye által biztosított jog. Midőn a végrendeletet befogadta jogába az európai törvényhozás, recipiáltatott egyszersmind a római örökösödési rendszer egész teljességében. S annyi évszázadok után ezen örökösödési rendszer maiglan fenáll s a jog e téren határozottan conservativ tudott lenni és maradni. Mi az oka ezen jelenségnek ? Miben találhatjuk fel annak indokát, hogy, mig pl. a kötelmi jog terén alig maradt kő kövön, mig az egész jogi rendszerben a rontás-bontás, az épités és az experimentálás példáit látjuk, itt e téren oly siri csend, oly megcsökönösödött nyugalom uralkodik? Kisértsük meg e kérdésekre a fent idézett mű Írójának nézeteit előadni. Azt állítottuk csak az imént, hogy a kötelmi jog az élet viszonyainak fejlődésével bővült és módosult. Minthogy az örökösödési jog és rendszere megmaradt a római jog által jelzett keretben, legközelebb áll annak valószínűsége, hogy e téren, az örökösödés terén, az emberek gondolkodása s a viszonyok semmiben sem változtak s így a jog is ment maradhatott a változás és a módosítás szüksége alól. Ha ezen legtermészetesebbnek tetsző nézet megegyezik a valósággal, a titokszerü rejtély kulcsát kezeink közt birjuk. Mint minden nép, ugy a római is, története elején a családra támaszkodott; ez, a család, képezte törzsét, központját, az egyedül számba vehető tényezőt; a család valamennyi tagja egy személy hatalma alatt egyesült, a patria potestas mindenik családtagot egy közös érdek közremunkálójává avatta. Természetes, hogy ily korban a családi érzet erős, a családi érzet öntudatos minden bármily távol álló tagjában s nem veszhet ki egy családtag szivéből sem. Ezért tekinti capitis diminutumnak a római jog az emancipált család' tagot s viszont innen, e családi érzet átható s mesz! szeterjedő voltából ered a római jog azon szabványa, hogy a hagyaték, a sui, ezek nem létében az agnati, majd a gentiles-re száll, mert mindezen bár csak fictiv rokonság között létezett a közös törzsből való leszármazás öntudata közös vallási szövetkezetet alkottak, közös földnek voltak művelői, stb. Nem vonható kétségbe, hogy idővel a családi érzetnek ezen vázolt messzire kiterjedése lelohadt. S kétségtelen, hogy ezen lelohadásnak meg kell történnie ott, hol a család helyét az (gyén veszi át. S hogy ezen metamorphosisnak meg volt az örökösödési rendre is a maga hatása, a római jog történetéből tudatik. Midőn ugyanis a jusgentium befolyása alatt a praetor a cognatok érdekeit vette oltalma alá, a tisztviselő, ki a népben történt eme változást jói átlátta, azonnal megszüntette az örökösödésnek végtelenig terjedhető sorozatát. A praetor a hetedik fokig engedett a rokonságnak örökösödést, nyilván azon indokból, mivel e fokban még megtalálta a családi érzetet. Ezen a tényleges viszonyoknak megfelelni törekvő örökösödési rendet Justinián változtatta meg ismét. A császári codifikátor visszament a római jog eredeti álláspontjára s az ab intestato való örökösödést ismét minden rokonnak megnyitotta, oly intézkedés, melylyel Justinián épen nem szaporította codifikátori érdemeit s babérait. A jelen században alkotott törvénykönyvek közül a porosz Landrecht s az uj szász törvénykönyv adoptálta Justinián ez intézkedését, mig a Code Napóleon szerint az oldalrokonok csak a tizenkettedik fokig örökösödnek, az osztrák polgári törvénykönyv szerint pedig csak akkor, ha az elJ hunyttal legalább a harmadik ös-szülöt birják közösül. íme ez az ab intestato örökösödés rendé Európában. Miként állítottuk, nagy vonásaiban megegyez a római jog álláspontjával. Minthogy az ab intestato örökösödésnél az elhunyt akarata vétetik irányadóul, azon kérdést kell megoldanunk: vajon a végrendelet hátrahagyása nélkül elhunyt vélelmezett akaratának megfelel-e itt a törvény. E kérdés ismét azon előzetes ] kérdés megoldását teszi kötelességünkké, vajon a { családi érzet kihat-e az oldalrokonokra, kikatizenI kettödik fokban állanak ? Azt tartom, senki sem fog e kérdésre igennel felelni. Nincs nép és nincs j család, melynek ily távol fokban rokon tagjaiban még épen élne a családi kapocs, az összetartás gondolata. S miután fel nem tehető, hogy az örökhagyó vagyonát vele semmi viszonyban sem álló emberekre hagyni akarta, miután ezen feltevést épen semmi indok sem támogatja, de ellene ezer s egy ok szól, bátran mondható, hogy az ab intestato örökösödés rendje a társadalom mostani alakulatának épenséggel nem felel meg. Az ab intestato való örökösödés ugy rendezve, miként azt a modern törvénykönyvekben találjuk, anachronismus. Anachronismus, mely miként a költő az aranykorról regélve pillanatokig elfeledtetni próbálja az élet ezer sanyaruságát, ugy ez is képet akar megtartani, emléket akar megőrizni ama rég elmúlt korról, melyben a rokonoknak »suscipere tam inimicitias seu patris seu propingui quam amicitias necesse est«. (Tacitus, Germania c. 21.\ De bármily fájdalommal tekintsünk is vissza e korra, az eltűnt visszajöhetlenül s a modern kor megkívánja, hogy az ő viszonyai szerint hozassanak meg az azokat szabályozó törvények. E követelményt nem B a r o n hangoztatja először. Már a XVIII. században formulázta azt az utilitarius iskola nagyszerű alapitója Bentham, ki csupán a gyermekek, szülék és testvéreknek nyitotta meg végrendelet nem létében az örökösödést, a többi oldalrokonok helyébe pedig az államot léptette. Bentham e tana különösen Francziaországban talált termékeny talajra s a nagy forradalom egyik hőse St. Just bizonyára az ő hatása alatt tette meg ismeretes indítványát, hogy a végrendelkezési jog egészen megszüntetessék s a hagyatékban az egyenes águ rokonok s az oldaláguak közöl csupán a testvérek örökösödjenek. De