Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 1. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 11. [r.]
^VCCLIII cviolyam. 2. szam,. Eudapest, 1877. január 11. Wegjelen nvnden cslitBri6k6n ; a „magyar jogász. g;L:es'' tartama alatt naponkint. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiok a kiadóhivatalhoz imézendők. MAGYAR THEMIS Szerkesztőség : V. Nádor-útcza 13. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz, hordással, vagv vidékre bérmeutes szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi rendeletek tára" éB a „Döntvények gyűjteménye-' czimű mellékletekkel együttesen: egész évre 10 torint, félévre 5 forint, negyedévre 2 forint 50 kr. Az előfizetési pénzok b é r m e n t e s e n, vidékről legczélszerúbben postautalvány útján küldendők. Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY*. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. %v.l'ón mellekletek: a „^öntvények gyűjteménye," és az „-Igazságügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: XJT. IFa^T-er László. Kiadó: az „A.tlieiiaeum" részvénytársaság. rjTj[ KjA L 0 M : Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. Dr. Dell' A d a m i Rezső budapesti ügyvédtől. — A testi sértések a magyar büntető-törvénykönyv tervezetében. Dr. F a y e r László egyetemi magántanártól. — Kérhet-e a közkereseti társaság törvényszékileg kinevezett felszámolója csődöt ? — A kereskedelmi szakbiróságok kérdéséhez. Dr. Z i s k a y Antal pannonhalmi íöapátsági főügyésztől. — Egyleti ügyek. (Az uj jogászkor.) — Az ügyvédi kamarákból. (A budapesti ügyvédek létszáma. Fegyelmi tárgyalás). Különfélék. (Az ügyvédvizsgáló bizottság tagjai.) Legközelebbi csődbejelentés! határidők. — Kivonat a .Budapesti Közlönyc-ből. (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhivások.) — Külön melléklet; »Gyámügyi törvényjavaslatának egy ive. Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. / XI. Ki régi jogunk megegyezését az egykorú, de századokkal előbb kifejlődött germán joggal ismeri; ki tudja, hogy ezen megegyezés oly apró részletekig terjed az azonos főelveken belül, hogy p. o. az időhatározmányok is, melyek az ősgermán népjogi eljárásból s ennek vallásos elemeiből fejlődtek volt, átvétettek jogunkba, bár népünk mythusai s ősi törvénykezése egészen eltérők voltak; ki tudja, hogy okmányaink és törvényeink tanúsága szerint, a germán jog egész rendszerében, ugyszólva tömegesen jelenkezik egyszerre nálunk, s hogy a történelem tanúsága szerint népünk ősi szokásait e rendszer ellen megvédeni a nép által megkiséreltetett; ki ismeri a történelmileg kimutatott számos közvetitő elemet, melyek a receptiót eszközölték; ki tudja, hogy receptió nélkül a megegyezés ily neme különböző fajú népeknél megmagyarázhatlan; kitudja, hogy ily jogfejlődésének előzményei hiányoztak a honfoglalás előtt, ez pedig egyszerre annak szüksége érzetét keltette népünkben; ki tudja, hogy ily jog önálló fejlesztése századok műve akkor is, ha alapféltétele, alkotó mivéltség, meg vau: az nem habozhat egy perczig sem, azon feltevést, hogy a magyarnép ugyanazon száz év alatt, melyet harczias barangolásban töltött, e jogot is maga újra megalkotta legyen, mint képtelenséget elejteni. Büszkeségünket e ténynek beismerése rem sértheti még korlátolt, nemzeti álláspontról tekintve sem, mert a viszonyok akkori kényszerével szemben a receptió annál inkább tanusitja eleink bölcseségét, mert nem bizonyíthat nemzetünk önálló jogalkotó képessége ellen. A szükség rögtön igényelt kielégítést, az átvett jog annak akkor megfelelt s azt a jogot még egyszer alkotni egyszerűen — felesleges volt. A miveltségben haladó népek növekedő solidaritása érdekeikben s intézményeikben meggyőznek azon receptió természetes és üdvös voltáról. Nem is érdekelne minket e történelmi valóságnak vélt hazafiasságból való elferdítése, ha abból nem kovácsoltatnék ma is fegyver a nemzet valódi haladása és jóléte ellen. Mint fajunk elolthatlan hajlamainak szüleményétigénylik annak fentartását ma, mit fajunk ezer év előtt hajlamai ellenére és végszükségből elfogadott s minek haszna felett számos indok, de semmi esetre a faj hajlamáé, dönt. S talán fajunk hajlamait megengeszteljük, ha e jog s az e jog feltételeit képezett miveltség viszonylagos s muló értékét hangsúlyozzuk bizonyos német irók túlzott magasztalása ellen, mely JÍCCT' é^óxr]v ^nemzeti jogi Íróinknál hitelre s utánzásra talált s azon paródiát szülte, hogy 1861-ben s azóta a legnagyobb részben római s észjogi osztrák jog mint német elleneztetett s a helyett hivatkozással fajunk géniuszára ős német, tisztán német régi jogunk visszaállítása követeltetett. Az önámitás, a csalott csalók ellen kötelességünk kikelni, kik öntudatlanul ezentúl is a német jog hűbéreseivé tenni akarnak, kik a nemzetnek épen jogalkotó ereit alákötni fognák, midőn egy túlélt, rothadt jogtesthez fűzni akarják nemzetünk ifjúit életét. Azt hiszszük, hogy eltekintve eredetétől, e régi jog »faj unk vérévé válásának? phrázisa ellen is döntő bizonyiték, hogy e jog fejlődése 300 év óta teljesen megakadt, mi lehetetlen lett volna, ha a nemzeti élettel összefüggése teljesen el nem halt volna. A változtatás, melyet fajunk legnagyobb s leghazafiasabb képviselői 1848-ban elvileg kimondottak, vészes rohamosságról e 300 évi színlelt élet után, melyben e jog mint jégpanczél gátolta az uj jogélet csírázását, ugyancsak nem vádolható. Mert tagadhatatlan, hogy a nemzet élete régen meghaladta igényeivel e jogot, melynek regényes szikláiból az 1861-iki kőfaragás sem alakithatott lakható, korszerű házat; tagadhatatlan, hogy e 300 évi >töviske < álmot aludott jog megváltása a »szabadság és felvilágosodás herczege« által idején volt. S midőn a korszellem áramlata, a miveltség s haladás, a lét követelményei ellen a vélt nemzetjogi géniusz jelenkori Kuppánjai ártalmas áldozatokra lázitanak, akkor hazafias kötelesség, hogy ők a nemzet előtt mint az igazság megrontói lelepleztessenek és bevádoltassanak azon esztelen tanács miatt, mely »fajunk önfentartására« czéloz s fajunk öngyilkosságára vezet. Nem küzdünk szélmalmok ellen. Midőn felvilágosodott szellemű országbiránk minap ismét az osztrák jog receptióját ajánlotta, elhallgatott indoka a codifikátió valószínű szüleményének minősége is lehetett. A »szabadság phrázisai«, > kétes szabadelvüség«, »kétes becsű európai tudománya ellen tüntetve lett a »nemzeti géniusza, az »ősiség« fentartása mellett Tóth Lőrincz által a vele egyérzelmü »egész politikai iskola nevében.*) S e tüntetést magáévá tette a magyar tudós akadémia, midőn legközelebb hasonszellemü oly művet koronázott meg, mely felett a halhatatlan absurdum őrangyalai örömkönnyeket hullatnak. Az akadémia is inkább magyar akart lenni, mint tudós, s ugy látszik elfogadta az ajánlott jelszót: >a kétes becsű tudomány« .... Ez iskola s koszorús képviselője érveire még visszatérünk, hogy kifakadásunkat, megbotránkoztatásunk hazafias érzületét, indokoljuk, miután mi most is azon hitben vagyunk még, hogy nemzetünk jogalkotásaiban nem érzelmek, hanem indokok által fogja magát vezéreltetni, mint értelmi érettségnek egyedül megfelelő irányzó által. Az összehasonlító jógtörténet általunk előadott tanúságát a régi magyar jog tekintetében elfogadták nagy jogászaink, Wenzel Gusztáv kivételével, kinek művei a nemzeti-jogi championok védpajzsátképezik. De Wenzel Gusztáv is 1875. november 2-án a m. t. akadémia előtt értekezvén »az összehasonlító jogtudomány és a magyar magánjogiról, dicsérettel emiitette *) L. Magy. Akad. Értesítő III. köt. 341., 342. lk. »Szemle a magyar jogászgy ülések munkássága és eredményei felett.* 1872. 76. 1. Bflci számunkhoz van mellékelve : Előfizetési töihivás Dr. Plósz Sándor egyetemi tanár * Magyar Váltójog* czimü munkájára.
