Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 22. szám - A magyar büntető-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. [4. r.]

— 179 — egy évet, a fogságnál egy napot. Ezen két minimumot csak kivételesen emeli fel, ott t. i., a hol a bűnös cselekmény objectiv momentumai oly súlyos természetűek, hogy a rendes minimum elhagyása indikáltnak mutatkozik; e mellett az osztrák javaslat még az alternatív büntetési rendszert is igen szépen értékesiti. Tagadhatlan, hogy a magyar javaslatnak ezen szellemben való átalakítása némi fáradságot igényelne, de ugy hiszszük, hogy azon kis munkát — most midőn még van idő rá — nem kellene sajnálni. Ha ezt nem teszik meg és megmarad a javaslat túlhajtott szigora, nagyon lehet tartani attól, hogy a képviselőházban a mostani enyhe praxis és a 43-iki javaslat befolyása alatt a minimum nélküli büntetések barátai fognak túlsúlyra vergődni. Jogirodalom. Glossa egy »Kommentár«-hoz. A »Magyar Tbemis« f. é. 21. számában Dr. "Wekerle László ur »Kommentár« czime alatt több homályos gyanúsítást és világos gorombaságot szórván ellenem, az olvasó közönség iránti tiszteletem nyilatkozatra kényszerit oly ügyben, melyet a »Kommentár« szerzője személyes ügy színébe igyekezik ölteni. Ezennel kijelentem tehát, hogy Dr. Wekerle László ur személye előttem teljesen ismeretlen és közömbös volt azon bírálat írásakor, melyet a » Magyar Themis« f. é. 20. számában köziétettem, melynek szerkesztőségéhez Dr. Wekerle László ur kiadója »Az észjog vezérelvek czimühabilitationális dissertatiót megbiráltatás végett beküldötte volt. Sajnálattal kell azt is kijelentenem, hogy nevezett szerző személye iránt müvének olvasása érdeklődést és részvételt bennem nem kelthetett, mint ezt ő benne »Kommentárja« szerint bírálatomnak olvasása tevé. Sajnálat nélkül kell továbbá kijelentenem, hogy bírálatom nem a bámulatnak önmegtagadó elfojtásával és álarczban, hanem őszinte meggyőződés és valódi belátás szerint íratott és hogy a bírált müvet nem elvi irányánál fogva, hanem ezen irány álláspontjáról tekintve is a »jövőnek« hasznos »szolgálójának« nem tartom, bár elismerem, hogy azon mű és az észjog létkérdése semmi összefüggésben sem állanak. Vissza kell tehát utasítanom azon különben előttem érthetetlen insinuátiót, mintha »titkos« indok késztetett volna e birálat írására azon alakban, melyben azt közzétettem; vissza kell utasítanom továbbá azon insinuátiót, mintha e titkom közös lenne Dr. "Wekerle László úrral, kivel legalább tudva semmi közösségben sem vagyok, bár ö a maga részéről, ha »Kommentárja« hitelt érdemel, talán az »én és nem-én« sugalmazása és a »nem-létrőli« mélyebb ismereteinél fogva, tudtom nélkül velem közösen titok birtokának örvendezhetni vél; vissza kell utasítanom végre azon insinuátiót, mintha »tudatlan, téves, szellemi erőlködést tanusitó« bírálatomat Dr. AVekerle László ur inspirálta volna a végből, hogy önmagának reclámot csináljon. Nagyon sajnálnám végre azt, ha szerző önérzete jogosultnak találtatnék, midőn a birálat terjedelméből müvének rendkívüli fontosságára és a birálat hangjából müvének rendkívüli kitűnőségére szerényen következtet. Azon alapos remény nyugtat meg azonban, hogy bírálatom többi olvasói aligha osztják Dr. Wekerle László urnák e kellemes félremagyarázását, hanem Kommentár nélkül is megértik, hogy a tudomány karrikaturájához sem komoly bemutatás, sem a megvetés szigora nem illik és hogy az olvasása okozta unalommal csak a tréfás múzsa gúnymosolya békíthet ki. Dr. Dell' Adami Rezső. A magyar büntető-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. (Folytatás.) Ellenben helyesnek tartjuk Berner-nek az emberölésre vonatkozó causalis nexus tekintetében kifejezett nézetét: »Der erfolgte Tod muss, wenn vollendete Tödtung angenommen werden soll, die zurechenbare Wirkung der Verletzung gewesen sein; oder mit andern Worten: der Tod muss I. mit der Verletzung ím Causalzusammenhange stehen, und es muss sich 2. durch diesen Causalzusammenhang jener Schuldzusammenhang hindurchziehen, der den Richter ermachtigt, den durch die Verletzung bewirkten Erfolg auf Böswilligkeit oder Fahrlassigkeit zurückzuführen«. Helyesnek ismerjük el Hélie következő megállapítását : »La loi exige que la maladie ou l'incapacité de travail sóit le resultat des violences. II est visible, en effet, que l'incapacité ne peut étre une mesure de la gravité des violences qu'autant qu'il existe entre ces deux faits une rélation de cause et d'effet. II faut donc que cetté liaison sóit constatée et décWée par le jury. Mais il ne serait pas necessaire que les coups eussent été la seule cause de la maladie ou de l'incapacité, il suffirait qu'ils l'eussent déterminée ; ainsi, sí la santé déjá chanchelante de la victime a donné au coup qu'elle a recu une gravité plus grandé, et que la maladie sóit provenue autant de cetté débilité extérieure que des violences elles-mémes, l'agent n'en sera pas moins responsable suivant la durée de cetté maladie, attendu que sí l'organisation vicieuse de la personne maltraitée l'a rendue plus grave, les coups l'ont néanmoins déterminée, et que l'agent semble d'ailleurs plus coupable eu exercant des violences mérne peu graves sur une personne incapable de les supporter«. Visszatérve a kérdésre — a kifejezett álláspont szerint különbséget kellett tehát tennünk : 1. a szándékos emberölés és a 296. §-ban meghatározott tett közt; 2. a testi sértés azon esete közt, melyben a tettes szándéka a 293. §-ban körülirt eredményekre volt irányozva, és ezen eredmények — de csak ezen eredmények — bekövetkeztek ; és a testi sértés azon esete közt, melyben szintén e következmények voltak czélozva: de a súlyos testi sértésből — a megsértett halála származott. Ha e négy különböző eset a delictumok valódi különbsége szerint szem előtt tartatik: akkor alig hiszszük, hogy helytelennek legyen állitható: ha e cselekmények bűnösségének — mint az olasz tudósok kifejezni szokták — azok quantitativ béltartalma közötti különbsége, büntetési tételek különbségében fejeztetik ki. A büntető-törvénykönyv szerint, a bűntett mérlege: a büntetés; legfőbb feladata tehát a büntető-törvénykönyvnek azt eszközölni, hogy a súlyosabb bűntett súlyosabban, az enyhébb pedig enyhébben büntettessék. Ennek eszközlésére szolgálnak a törvénykönyvben megállapított különböző büntetési tételek, melyek megállapításánál első rendben csakis a cselekmény bűnösségének súlya lehet irányadó. E feladatnak vélt megfelelni a törvényjavaslat, midőn a) 10—15 évig terjedhető fegyházbüntetést indítványozott a szándékos emberölésre; b) 5—10 évig terjedhető fegyházat, az előbbihez legközelebb álló bűntettre — a súlyos sérülésre irányzott akarattal foganatosított testi sértésre — ha e súlyos sértésből halál származott; c) 2 —5 évig terjedhető fegyházat azon testi sértésre, mely egyenesen és determinate a 293. §-ban meghatározott következmények egyikének előidézése czéljából követtetett el, s ez be is következett, de a sérült nem halt meg; d) 5 évig terjedhető börtönt azon esetekre, melyekben a testi sértés szándékos volt, de a 293. §-ban meghatározott valamelyik következmény — a tettes egyenes szándékán kivül következett be. Ezen büntetési tételekben — világosan felismerhető az arányosság, s egyiknek megváltoztatása az egész rendszer arányát forgatná fel. Ha például felemeltetnék a 295. §-ban meghatározott, 5 évig terjedhető fegyház: ennek maga után kellene vonnia, a 296. §. büntetési tételének hasonló felemelését; vagy pedig a 295. és 296. §§-ban megkülönböztetett — és súlyosságban különböző cselekményeknek ugyanazon büntetési tétel alá foglalását. Mindkettő helytelen volna. Ha ugyanis a 295. §. büntetési tételének maximuma: 10 évig terjedhető fegyházra emeltetnék: ez esetben a 296. §-ban meghatározott — az előbbinél sokkal súlyosabb, mert eredményében, és pedig nem véletlen eredményében sokkal nagyobb szerencsétlenséget okozott bűntett büntetése : 10— 15 évig terjedhető fegyházra lenne felemelendő. Igen, de ha ez történnék: lehetne-e a szándékos emberölésnek a 267. §-ban megállapított büntetéséül szintén 10 évtől 15 évig terjedhető fegyházat meghagyni ? lehetne-e, szabad volna-e ezt tenni, tudatával a bűnösség azon rendkívül nagy különbségének, mely a halálnak, mint szándékolt eredménynek, más részről annak, mint nem szándékolt eredménynek okozása közt szembeötlik ? Ezt — nem lehetne tenni, s következőleg a 276. §. esetére vagy életfogytig terjedhető fegyházat kellene megállapitani — a mi ismét az ezen szakaszban és a 268. §-ban, a 337. §. utolsó bekezdésében, a 398. §. első bekezdésében, a 404., 408. és 416. §§-ban meghatározott cselekmények büntetése közt létező arányt zavarná meg; vagy általában fölebb kellene emelni a határozott időhöz kötött fegyházbüntetés tartalmát, vagyis halomra dönteni azon nagy sarkelvet, mely a legbehatóbb észleletek alapján, nem csupán humanisticus szempontból, hanem különösen a büntetések relatív czéljainak való megfelelhetés szempontjából fogadtatott el. Ha pedig ezt nem akarjuk: akkor nem maradna más hátra, mint követni a német büntetőtörvénykönyvnek — szerintünk hibás rendszerét: és a bünösségi fokban nagyon különböző két esetre, ugyanazon büntetési tételt megállapitani. Egyébiránt nem szabad szem elől téveszteni: hogy az előre elhatározott súlyos testi sértésnek legsúlyosabb eseteiben, csaknem mindig concurrálni fog a 314. §. 3. pontjának valamelyik esete, a 295. §-sal; mert a kínzások — a személy letartóztatása, és a kínzó physicai hatalmában való tartása nélkül alig képzelhetők. Ez esetben pedig — a 94. §. rendelkezése szerint, nem a 295. §., hanem a 314. §. büntetési tétele lesz alkalmazandó. Ezen eset kivételével, — mely a gyilkossággal határos, s ez okból az 5—10 évi fegyház teljesen igazolt — alig hiszszük, hogy lehessen a testi sértésnek oly esete, melyben bíráink 10 évi fegyházat mondanának ki — föltéve, hogy ebből nem következett be halál. A belga büntető-törvénykönyv büntetései egyáltalán szigoruabbak, mint a mi javaslatunkban megállapított büntetések, a mi már abból is kitűnik, mert a belga büntető-törvénykönyv szerint — a határozott időtartamhoz kötött fegyházbüntetés maximuma nem 15 év, mint a mi javaslatunk szerint: hanem 20 év; és mégis azon büntetőtörvénykönyv 400. czikkének második bekezdése szerint, a testi sértés azon esete, melyben a súlyos következmények, az azok előidézésére irányzott praemeditatióval véghezvitt cselekmény által okoztattak. ha halál nem következett be (a mi javaslatunk 295. §-ának esete), nem fegj'házzal, hanem börtönnel — reclusion — büntettetik. E büntetés tartama igenis 5 évtől 10 év; mig a mi javaslatunk 295. §-ában 5 évig terjedhető fegyház lévén rendelve, ennek maximuma csak 7 évi börtönnek felel meg. De ha a belga büntetési tételek — az egész vonalon leszállittatnak azon arány szerint, a melyet a határozott időtartamhoz kötött szabadságbüntetésnek 20 évi maximumtól 15 évi maximumra leszállítása maga után von: mindenki előtt kétségtelenné lesz — hogy a 295. §. esetére — az általános leszállítás keresztülvitele mellett — 7 évi börtönbüntetésnél, — vagyis az ennek megfelelő 5 évi fegyháznál magasabb büntetés nem lenne megállapítható. Az ausztriai büntető-törvénykönyvnek 1867. évi tervezete 235. §-ában 1 évtől 4 évig terjedhető fegyházbüntetést rendelt a súlyos testi sértésnek azon esetére, melyben a 234. §-ban meghatározott különösen súlyos sérülések bekövetkeztek; és 4—8 évig terjedhető fegyházbüntetést, ha a tettes szándéka előre is ezen következményekre irányult, és ezek be is következtek. Geyer ezen törvényjavaslatról irt bírálatában, a kiemelt tételre vonatkozólág azt mondja: »Die Strafdrohung im §. 235. Z. 6. steht nicht im richtigen Verhiiltniss zu der des §. 231. Auch bei der tödtlichen Verletzung (231. §.) ist der regelmassige Strafsatz 4—8 Jahre Freiheitsstrafe«. A két esetnek megkülönböztetését, s a büntetési tételek azonosságának megszüntetését — a