Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 17. szám - A magyar büntető-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. [1. r.]

— 139 az egészségmegzavarás, illetőleg a munkaképtelenség napjainak száma által jelöltessék-e meg, s ez által, az úgynevezett »dies critica« körüli vitákra nyittassék alkalom? vagy pedig a sértés fokai a súlyosság két vagy három különböző fokának megfelelő megjelölésekkel könnyű, jelentékeny, és súlyos testi sértések különböztetvén meg a törvényben: mindenik concret esetben az orvosra bizassék annak meghatározása: hogy az észlelt sérülés az orvosi tudomány tételei szerint enyhének, jelentékenynek, vagy súlyosnak tekintendő-e ? Azon kérdéssel tehát, hogy miért fogadtatott el a hármas felosztás ? s miért állapittatnak meg criterion gyanánt a betegségi napok ? — már önigazolás végett is szükséges lesz foglalkoznunk. AnDyi kétségtelen, hogy e kérdés: vajon könnyű-e valamely testi sértés, vagy nem könnyű ? és ha nem az: vajon sulyos-e, vagy nem súlyos ? nem jogtudományi kérdés. A jogtudósnak, a bírónak és a törvényhozónak az orvostól kell ezekre a feleletet várni, s a törvény általi biztos megállapítás is csak az esetben érhető el: ha ez az orvosi tudománynak vitán kívül helyzett, apodicticus tétételére támaszkodhatik, és ezt emeli törvényerőre. Ámde, ha az orvosi tudomány nem jutna ezen eredményre; ha a különbség határvonalait nem képes megjelölni; ha általános hatályra számított tüzetességgel nem határozhatja meg: mi a könynyü, mi a súlyos testi sértés ? hol végződik az egyik ? hol kezdődik a másik ? ez esetben a törvényhozó nem birhat azon minden ellenvetést előre kizáró biztos alappal, melyet megszerezni óhajt, s mely a törvény illető határozmányait, az önkényesség minden vegyitékétől felmenthetné. Ily esetben három utat követhet a törvényhozás : Azt teheti ugyanis: 1. hogy egész általánosságban és minden közelebbi megjelölés nélkül, büntetendőnek nyilvánítva a testi sértést: az ez által okozott sérülés valamennyi eseteire, egy büntetési tételt állapit meg. E büntetési tételnek, a dolog természeténél j fogva, igen tágnak kell lennie, hogy abban a legenyhébb tüszurás az ember physiologicus rendszerének csaknem teljes szétrombolásáig, sőt az előre eltökélt szándékból véghezvitt legsúlyosabb testi sértésig, megfelelő büntetését találja. E büntetési tétel minimuma 24 órai fogház, maximuma pedig 10 évi fegyház volna; e szerint lenne a törvényben egy büntetési tétel, mely 24 órai fogháztól 10 évi fegyházig terjed. E rendszer mellett —mindenik concret esetben az orvos feladatává válik: megmondani, hogy a sérülés könnyű, jelentékeny, vagy sulyos-e ? s ennek folytán a bíró feladata lenne: a büntetési tétel rengeteg keretében kikeresni először a megfelelő büntetési nemet, —fogház, börtön vagy fegyház — azután a büntetési tételt — egy vagy több napi, havi, évi fogházat, börtönt vagy fegyházat. Ezt talán senki sem akarná, s hihetőleg azon orvosok sem, a kik sarktételül állítják fel, hogy az ő tudományuk, a sérülés súlyosságát megkülönböztető criteriumot nem képes szolgáltatni. Ezt mellőzve — tehetné a törvényhozás, 2. hogy alapul véve azon, a mindennapi, észlelet által ezerszeresen constatált tényt, mely szerint az általános meghatározás minden nehézségei vagy lehetlensége daczára is vannak testi tértések, melyek könnyük, és olyanok, melyek súlyosak: ezen tény szerint osztályozza a cselekményeket, s mindenik osztályra minimum és maximum szerint, külön büntetési tételt határoz. Ez a német-birodalmi büetetö-törvénykönyv rendszere. Azon további kérdés: hogy egy vagy két büntetési tétel állapittassék-e meg mindenik osz- ( tályra, például a rendszerinti büntetési tételen kívül egy külön tétel azon esetre, ha enyhítő körülmények forognak fen, vagy pedig, hogy az enyhítő körülmények esetére az általános részben állapittassék meg az egész törvénykönyvre kiterjedő szabály : ezen kérdés, mint az egész büntetési rendszert érdeklő, a jelen fejezet felosztási methodusától független. Nem érinti a kettős felosztást az sem: hogy ezen kereten belől, — egyes qualificált esetek külön kiemeltetnek, s ezekre nézve külön büntetési sanctio állapittatik meg. Ezenkívül követheti a törvényhozás azon utat, 3. hogy megvizsgálja : vajon a könnyű és súlyos testi sértésekkel csakugyan ki vannak-e merítve a törvényhozásilag értékesíthető különbségek osztályai, s nevezetesen az, a mi egyik vagy másik törvény szerint könnyű testi sértésnek állapittatik meg, — csakugyan és valódilag könynyük-e ? és nem foglaltatnak-e azok közt olyanok is, melyek, habár a legsúlyosabbak közé nem is tartoznak: de könnyűnek még sem tekinthetők? Ha a testi sértések által okozott sérülések ez irányban vétetnek bírálat alá, a mindennapi észlelet erre nézve egy egész sereg tényt mutat fel, mely azt igazolja: hogy a sérültnek nem veszett el ugyan egy orgánuma sem; hogy egy tagja vagy izma sem vált életfogytig használhatlanná, hogy a \ sérült nem lett nyomorék stb: de a szenvedett sé- | rülések könnyüknek még sem mondhatók. Ha továbbá ezen észleletek fonalán egy tekintetet vetve azon államok büntető-törvénykönyveibe, melyek a minősített külön eseteket kivéve — csakis két osztályát ismerik a testi sértéseknek, azt látjuk: hogy ezen törvényekben könnyű testi sértésnek nyilvánittatik az, melyre — mint a német büntető-törvénykönyvben — 24 órától 3 évig terjedhető fogház-büntetés van megállapítva: alig lehetend alaptalannak mondanunk a kételyt — mely az ily rendszer helyessége iránt felébred. Azon testi sértést ugyanis, melyre 3 évig terjedhető fogház állapítandó meg: könnyűnek alig állithatni; és ha a törvényben meghatározott bűnbüntetési tétel minimuma — 1 napi fogház helyesen van megállapítva, és a 3 évi maximum szintén helyesen van kitűzve: ez esetben a két véglet közé foglalt cselekményeknek fölötte változatosaknak, súlyosságukra nézve rendkívül különbözőknek kell lenniök; a törvény által egy — egységes és felosztatlan dispositió alá foglalt cselekmények különbségeinek, arányban kell állaniok a büntetés különbségével, vagyis teljesen meg kell felelniök a 24 óra és a 3 év között létező —rendkívül nagy különbségnek. Ezt szem előtt tartva indokoltnak kell tartanunk azon kérdés fölvetését: vajon e rengeteg nagy területen, melyet a törvény egyetlen dispositiója átfoglal, nem található egy oly pont, melyen a nagy változatosságu és súlyosság tekintetében annyira különböző cselekvények elválaszthatók lehetnek ? s vajon nem lehetne-e azon esetre, melyben valaki másnak karját egy vesszővel megüti, a mi mindössze is néhány óráig tartó csekély fájdalmat, s egy könnyen elmúló foltot hagyott hátra, i más büntetést határozni: mint azon esetre, melyben a tettes akként üt le valakit, vagy kiszámított kegyetlenséggel akként ver meg, hogy ez a súlyos kínzások következtében, egy évig fekvő beteg lesz. Több törvényhozás az erre vonatkozó vizsgálat nyomán azon eredményre jutott: hogy ily elválasztó vonal — a könnyű és a súlyos testi sértések közt igen is feltalálható, s hogy az elkülönítés — a büntetések arányossága tekintetében is szükséges. A legújabb büntető-törvénykönyveket tartva szem előtt, ezen felosztási rendszer van elfogadva az 1861. évi bajor büntető-törvénykönyvben — 234. és 237. czikkek —; a zürichi büntető-törvénykönyv 138. §-ban; a belga büntetö-törvénykőnyv 398, 399. és 400. czikkeiben; az 1873-ik évi tessini büntető-törvéuykönyv 308. és 311-ik czikkeiben; s az 1874-ik évi genfi büntető-törvénykönyv 258., 259. és 260. czikkeiben. Ugyanezen rendszert követi 372., 373. czikkeiben az olasz büntető-törvénykönyvtervezet. Az 1. pont alatt emiitett metbodusról nem szólunk tovább: törvényjavaslatunknak e szempontból való megváltoztatásától nem kell tartanunk. A mi a 2. és a 3. pontok alatt emiitett rendszereket illeti: ezek mindegyikének megvan a jogosultsága — s ha a theoria férfiai inkább hajolna az előbbi felé: annál nagyobb erélylyel sürgetik a többszörös felosztást — a gyakorlati férfiak. És épen ezen nézeteltérések igazolják a mi javaslatunk előbbi, s ennek módosított szövege közti különbséget is. Az előbbi szöveg az orvosok túlnyomó része által osztott azon véleményen alapul: hogy az orvosi tudomány csak könnyű és súlyos testi sértéseket ismer; ámbár ezek egyikének sem képes criterionját általánosságban, tüzetesen meghatározni. A módosított javaslat pedig a birák észleleteihez csatlakozott, s a felosztási rendszert, valamint annak ismérveit is — e fórum észleleteire alapította. Mindkét rendszer mellett szólanak tudósok és törvények : mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Az utóbb elfogadott rendszer előnyeit tulnyomóaknak tartván azok, a kik a törvény hatását a mindennapi életben s az alkalmazásban megfigyelni leginkább képesítve vannak : az igazságügyminiszter helyesen vélt cselekedni, midőn ezek nézete szerint alakította át a törvényjavaslat kérdéses intézkedéseit. »Nincs hivatottabb törvényhozó, mondja Bentham — mint a törvénynek alkalmazója.« Midőn tehát a gyakorlat avatottjainak véleménye emeltetett érvényre: a miniszter ezen intézkedésével az elmélet egyik legnagyobb nevű bajnokának útmutatását is követte. Nem vonjuk kétségbe, hogy a felosztásnál bizonyos önkény nem lesz kikerülhető, s mitG-eyer a kettős felosztás mellett felhoz: »Da nur aber das Bedürfniss einer solchen Eintheilung dennoch besteht, so muss man sich um dieser Forderung der Criminalpolitik gerecht zu werden, ohne die Gerechtigkeit zu verletzen, nach möglichst fest abgegrenzten Begriffen umsehenc — ez nem csupán a kettős — hanem a hármas felosztás mellett is szól. A szükség megvan, s nincs ok, mely azt igazolná: hogy a szükség csakis a kettős felosztásra nézve forog fen, s hogy a kettős felosztás a, gyakorlat követelményeit teljesen kielégítené; sőt az 1 naptól 3 évig tartó fogház : a legvilágosabban ezen felfogás ellen bizonyít. A kettős felosztás elégtelenségét, s a további felosztásnak szükségességét bizonyítják egyébiránt mindazon német írók is, — és ezeknek száma igen nagy — a kik a német birodalmi büntető-törvénvkönyv 232. §-át szűkebb korlátok közé akarják szorítani, s a könnyű testi sértések csak bizonyos legkönnyebb eseteit akarnák a sértett fél indítványára üldözendő cselekmények közé számíttatni. Közelebb tekintve a kérdést: ez már magában is ketté osztása a könnyű testi sértéseknek, még pedig ketté osztása azok sulyosság-foka szerint; mert azt nem lehet föltenni, hogy az inditványozási jognak a közerkölcsiség szempontjából szükségesnek tartott korlátozásánál, ne a súlyosabb eseteket akarnák kivenni a magánfél inditványozási jogköréből — a minek ellenkezőjét egyébiránt az illető irók: Fuchs, Geyer és mások nyíltan ki is fejezik. Ezt megengedve — mi lesz a kettéválasztás, habár az csakis az inditványozási jog szempontjából eszközöltetik ? Semmi egyéb, mint felosztása a 223. §-ban egybefoglalt könnyű testi sértéseknek könnyűekre, és olyanokra, melyek nem tekinthetők könnyűeknek. Vitessék keresztül az ezen causa divisionisban rejlő eszme következetesen, s az eredmény: a hármas felosztás leend. A könnyű testi sértések mai tömegéből ki fog kebleztetni azon csoport, mely súlyosabbnak tartatik, mint a többi, s a kihelyezett esetek, miután ezek súlyosabbak — a concurálló közérdeknél fogva a közhatóság inditványozási körébe helyeztetnek. Adjanak a kihelyezett esetekre — mint elismerten sulyosbakra, ezen súlyossági minőségüknek és természetüknek megfelelő büntetési tételt, akár a mostani maximum fentartásával, akár pedig, a mint sok részről inditványoztatik, felemelve a mostani maximumot 5 évig terjedő fogházra; szállítsák le ennek megfelelőleg a megmaradt csoport büntetési tételét az ide tartozó sérülések csekélységének arányához képest: s nem történik egyéb, mint a szükségesnek tartott vonal következetes végig húzása az egész rendszeren, a mi által s az annyi részről bevallott szükségnek a gyakorlati férfiak által követelt irányban is meg lesz felelve. A felosztás kérdését első rendben büntetőpolitikai kérdésnek kelletvén tekintenünk: a gyakorlatnak ujabban kifejlődött, s nálunk is a legilletékesebbek által kifejezett követelménye irányozta a kettős felosztás helyett a hármas felosztás elfogadását s criterionjainak a törvényjavaslat általi meghatározását. Követtük Helie-t, ki szintén hangsúlyozza : hogy a criteriont, a határvonalt, a törvénynek kell megállapítania: »La loi pénale dóit nécessairement poser une limité pour la distribution des peines entre les blessures légérs et les blessures graves.< (Folyt, következik.)