Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 15. szám - A budapesti ügyvédi kamara véleményadása a telekkönyvi rendtartás javaslata fölött 2. [r.]

— 118 — bizonyos diplomatikus, reservált szellemű nyilatkozást is vélt szükségesnek, hogy személyeket ne sértsen és saját méltóságának eleget tegyen. E túlzott óvatos kimélet folytán a javaslat »egészben nem sikerültnek* mondatott a vélemény javaslatában oly hozzátevéssel, hogy »az osztrák törvényből átvett intézkedések legnagyobbrészt haladást tanusitanak eddigi jogunkkal szemben*. De ez udvarias, semmit mondó általános itélet nem volt a vélemény legnagyobb hibája. Nagyobb hibája volt nézetünk szerint, hogy opportunitási nyilatkozatot mellőzött és hogy sem elvi bírálatra nem szorítkozott, sem a részleteket kimerítően fel nem karolta, holott e két eljárás közül egyet választania kellett volna, és hogy nem mindenben tett positiv javaslatot, vagy nem eléggé indokolta a tettet. Az indokolás egyáltalán nem volt nézetünk szerint eléggé általános, kimerítő, a törvényhozási szempontok színvonalára emelkedő, míg másrészt a szövegezés is néhol jogászi szabatosságban kívánni valót hagyott. Legnagyobb hibája azonban elvi álláspontjának határozatlansága volt. Bizonyos compromissumot keresett két kibékithetlen elvi álláspont között, midőn egyrészt a telekkönyvet csak biztos alapnak nyilvánította ki harmadik személyek jóhiszemű szerzésére, másrészt pedig a publicitás elvét folytatólag ugy formulázta, hogy a szerint csak bejegyzett jogok léteznek, ezek pedig függetlenek az anyagi polgári jogi feltételektől. Az ellenmondás a határozatlan, elmosódott élü compromissuális formulában megmaradt és ez a következmények levezetésében is mutatkozott. Majd a telekkönyvi jog mint alaki jog, a bejegyzés által ipso iure eszközölt jogszerzés és jogváltozás hangsulyoztatott, majd ismét az eddigi telekkönyvi jog egészen más értelmű korlátolt publicitása és terjedt legalitása vétetett alapul a postulatumokban. A közgyűlés ezen okoknál fogva nem fogadta el a véleményt s annak átdolgozáTÁRCZA. Leyelek a „Magyar Tliemis" szerkesztőjéhez. Tisztelt szerkesztő ur ! Emlékszik-e ön, t. szerkesztő ur, azon óriás hatásra, melyet Strausz Dávid »Der alte und der neue Glaube* czimü munkája, a nagytudományu szerző e hattyúdala, megjelenésekor előidézett? Mindenkit, az élettől visszavonult szerzőt legjobban, meglepte e hatás. Meglepte, majd megijesztette. E népszerű nyelven tartott munka ép leggyengébb, ép legigazolhatlanabb része tette meg a legnagyobb hatást. A közvélemény riadó tapsokkal fogadta ama munkának azon részét, melyben a tudós porba hull a modern eszmék nagyszerűsége előtt, hymnusban s dithyrambokban énekli meg a tizenkilenczedik századot, »in dem wir's so herrlich weit gebracht«. A szerzőt s vele minden gondolkodót megijesztette az önmagukat bálványozok e hely feletti örömkitörése. Pedig, s e tekintetben classikus tanukra, pl. Pulszky Ferencz úrra is hivatkozhatom, Strausz Dávid s lármás cohorsának mindenben igaza van. Igaza van ; nagyot haladtunk, sokat végeztünk, méltók vagyunk arra, hogy bámuljuk s bámultassuk magunkat. Még nem hosszú ideje mult el annak, hogy, midőn nagy baj, éhhalál, dögvész, szárazság, sára egy 9 tagu bizottságot küldött ki. E bizottságban sikerült az alapul elfogadott véleményi javaslatnak legalább több lényeges hiányát pótolni s hibáját kijavítani, habár tagadhatlanul az így elért eredmény még mindig távol marad attól, hogy azon várakozásnak megfeleljen, melyet mi a fővárosi ügyvédi kamara véleményadásához kötöttünk. Az átdolgozott véleményi javaslat mégis több irányban fontos enunciatiókat tartalmaz. így mindenekelőtt kijelenti, hogy a telekkönyvi jog reformja az anyagi polgári magánjog codifikátiója előtt nem időszerű, mert a telekkönyvi jog codifikátiója a polgári jog talaján nyugszik, és czélszerütlen lenne azon eljárás folytatása, hogy per tangentem általános polgári jogi elvek is alkottassanak s oly helyre iktattassanak, hova nem valók, Másrészt lehetetlen ily intézkedések felvételét mellőzni, miután polgári jogunk jelenleg nincs. Nem helyeselhető, hogy a polgári jog codifikátiójának praeiudikáltassék, vagy pedig ennek alkalmából minden előző speciális jog újra átalakíttatván, most provisorius reform kiséreltessék meg. Kijelenti továbbá, hogy a publicitás elvének azon, törvényhozásilag teljesen keresztül nem vihető felfogását, melynél fogva nem csak a jóhiszemű harmadik szerző bejegyzett joga függetlenittetik az első bejegyzett illetve a könyvön kivül jogosultak jogától, hanem a védelem ezentúl is menve teljesen független alaki telekkönyvi jog constructióját igényli, nem helyesli s tekintettel gazdasági viszonyainkra a forgagalom biztosítása s a hitel szilárdítása végett az eltérést a jelzett határon tul a közönséges polgári jogtól sem szükségesnek sem kívánatosnak nem tekinti, annál kevésbbé, mert törvénykezési viszonyaink egyrészt fokoznák az ily irányú reformmal járó veszélyt, másrészt pedig az egyedüli biztos garantia, az állam felelőssége, elterméketlenség s egyéb ily Isten csapása látogatott m^g bennünket, elindultunk a tömjént-füstölő pap után, processiókban jártuk végig az utczát, segélyül hivtuk a Bzentleiket, s ha mindez nem hozta létre a kivánt eredményt, neki iramodtunk, felkutattuk a város minden öreg [banyáját, máglyát raktunk s ad dei majorem glóriám megégettük e — boszorkányokat, kik garaboncziás ármányukkal megrontották a levegőt, megmérgezték a folyók s a kutak vizeit, kik egyszóval okozói voltak mind e bajoknak. S e munka befejezése után, minthogy mindent megtett, a mi tehetségében állott, megvigasztalódott a nép, et fecerunt magnum áldomás. Négy év óta Isten minden kimondható csapással látogatta meg szegény nemzetünket. A földmivelő vetett és nem aratott; a kereskedő fáradozott és fáradozása dugába dőlt; jött árviz, sáskasereg s a világ megrontója: az óriás krach. Ez utóbbi okozta szerencsétlenségek kimondhatlanok; Magyarország minden lakosát érintette fájdalmas suhintásával s kinek-kinek hozott okot a sírásra s a kétségbeesésre. S vajon, t. szerkesztő ur, idézett-e ily nyomor elő a fentebbiekhez hasonló eredményeket ? Istent rég dethronizálta felvilágosodott századunk, békét hagyunk tehát papnak és tömjénfüstnek. A vén asszonyok álmát sem zavarjuk; ízlésünk javult; nem ily áldozatot kiván elmérgesedett kedélyállapotunk. fogadtatni nem fogna jelenlegi pénzügyi vi-' szonyaink között. Ezen conservativ elvi formula teljesen elég azon gyakorlati követelmény levezetésére, hogy a jóhiszemű harmadik szerző bejegyzett jogának megtámadhatlanságának beállta közvetlenül a jogerejü bejegyzés időpontjához vagy legalább minél rövidebb időhöz köttessék. A jogbiztonsági szempont a helytelen méltányosságból könnyen engedett előjegyzés és perfeljegyzés ellen is szól. A törlési per s telekkönyvi in integrum restitutio esetei a felállított közhitelességi alapelvvel szoros összefüggésben állnak; az alaki s anyagi jogi érvénytelenítő okok elejtésével csakis az fontos, ki és kl ellen léphet fel és mikor évül el e kereseti jog. A perfeljegyzés csakis törlési per esetében lenne megengedhető; annak lábra kapott könnyű, számos esetre terjedő megengedése ellen a czélbavett telekkönyvi biztonság épugy szól mintáz előjegyzés könynyüsége ellen. A legfontosabb nyeremény a kamarára nézve ez esetből negatív; azon tanulság t. i., hogy a választmány mint olyan magában ily vélemény szerkesztésére nem egészen alkalmas testület. A választmány egyéb teendőkkel, tagjai többnyire azonkívül magánteendőkkel tulhalmozottak levén, a gyűléseken megjelenő tagok változnak, s így eltérő nézetek érvényesülnek a vélemény megvitatásában s megállapításában, melynek egyöntetűsége ez által súlyosan szenved. A helyes eljárás az volna, ha a választmány minden egyes igazságügyi törvényjavaslat alkalmából bizottságot alakitana, részben kivüle álló oly kamarai tagokból is, kik a vonatkozó jogtéren honosak és ily munka elvállalására hajlandók, mely bizottsági vélemények minden irányban a czélnak megfelelőbbek lehetnének a választmányiaknál. Azon kényelmes törvénymagyarázatot, hogy csak felhívásra kell, tehát szaDe veheti-e valaki rosz néven, ha ily viszonyok között magunkon kivül vagyunk ? Vajúdunk, keressük dühünk áldozatát. Sokakat könnyelműség, egyiket-másikat urhatnámság adósságokba vert ; e miatt van ügyes-bajos dolgunk. Már maga ezen ügyek természete bántó; magunkba kellene szállnunk ; ezen kellemetlen operatió lelkiismereti furdalásokat okozna . . . pedig, mindez nem teheti a megtörténtet meg nem történtté s még nem hozatott felszínre életökkel játszó búvárok által azon szivacs, melylyel a multak bűneit kitörölni lehetne. Rosz humorunk kitörésre készt, s miként az égi villám legszivesben a magasra feltörő fát teríti földre: dühünk leginkább az ellen fordul, kivel ügyes-bajos dolgaink miatt a legtöbbször érintkezünk. S e szerencsétlen lényt társadalmunk páriájává akarjuk lenyomni; ezen szánalomra méltó lény neve: ügyvéd. Távol legyen tőlem, szerkesztő ur, csupán e körülménynek tudni be ama ressensust, melyet néhol az ügyvéd ellen éreznek és fitogtatnak. Tudom, sok az ügyvéd Magyarhonban. Nem ismeretlen előttem, hogy a létért való küzdelem egyszer másszor oly ténykedésre ragadja az ügyvédi kar egyes tagját, mely semmikép sem válik díszére azon testületnek, melynek érdekei védelméért küzd a »Magy Themis«. Nemzetem históriája kezembe adta azonban a kulcsot, mely megnyitja előttem a rejtélyt, hogy miért s honnan van Magyarországban oly aránytalanul sok jogász és ügyvéd. Nemzetem múltja