Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 14. szám - A budapesti ügyvédi kamara választmányának jelentése a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. [1. r.]

- 116 ­ritő képét nyújtják ; a „különfélék" rovata, mely a iiazai és külföldi jogélet kisebb borderejü esemé­nyeinek tárházat képezi, és végre a „tárcza", mely akönynyebb genreban tartott munkálatoknak van fentartva. A »Budapesti Közlöny« igénykereseti, csőd- és pályázati hirdetményeinek ügyvédi hasz­nálatra összeállitott kivonatán kivül e lap a döntvények gyűjteményében egy önálló, külön beköthető mellékletet nyújt, melyben a semmitöszéknek és a legfőbb itélő­széknek (ez utóbbinak ugy polgári-, mint ke­reskedelmi, váltó-, csőd-, úrbéri és bűn­ügyekben hozott) elvi határozatai, különö­sen pedig az ügyvédek ellen felmerülő fegyelmi esetekben hozott legfőbb itélöszéki határoza­tok mellett az illető jogesetek gondosan összeállitott vázlatban is közöltetnek. Szintén külön beköthető mellékletül kapják előfizetőink az igazságügyi rendeletek tárát és az igazságügyi törvényeket a megfelelő materiálékkal. Előfizetési dijak (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmentes szétküldéssel): a „Magyar Themis" az „Igazságügyi rendeletek tara" és a „Döntvények gyűjteménye" együttesen negyedévre 2 frt 50 kr., félévre 5 frt, egész évre 10 frt. Az előfizetési pénzek bér mentesen és vidék­ről postautalvány utján kéretnek beküldetni. A „Magyar Themis" kiadó-hivatala, az »Athenaeum« Budapest, IV., barátok-tere 7. sz. KivoBat a Juflapsti Mai'-Ml. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és bejelentési ha­türidu ; vh. = végrehajtó ; i. = ideiglenes ; t. = tömeggondnok; p. = perügyelö. A hirdevmeuyek elején vagy végén levő számok a „Bpesti Közlöny" azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. Csődök : Scliön S. zombori könyvkereskedő ellen e tsz. által; bh. máj. 22. 23. 24.; p. Leovics Gedeon ; i. t. Kr. Schaller Simon ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 25. (70). — Debuar Ferencz körmöczi bej. ker. eilen ar.-maróthi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 23. 24. 25.; i. t. ésp. Schindler József (70). — Néh.Bárán Lajos volt zilahi bej. ker. hagyatéka ellen e tsz. által; bt. s hitelezők összejöv. jun. 2. 3. 4.; i. t. Gavrik József, p. Nichita János (70) . — Friedmann Sámuel munkácsi ker. ellen beregszá­szi tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 14. 15. 16.; p. és i. t. Meisels János ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 16. (71). — Maletits János, újvidéki ker. ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. jun. 7. 8. 9. ; i. t. és p. Sza­lay Lajos ; végleges t. és csődválasztm. választása jun. 11. (71) . — Reinitz Jakab bpesti bej. kalapker. ellen ker. s -vtsz. által; bh. s hitelezők összejöv. máj. 16. 17. 18. ; i. t. és p. Reményi Antal ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 18. (71). — Szvatz szül. Baján Katalin kunoi lakos ellen nyitrai tsz. által; 'ih. s hitelezők összejöv. apr. 19. 20. 21.; p. és i. t. Tmovszky János (72). — Krebsz Mibály szegedi lakos ellen e tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 4. 5. 6.; p. és i. t. Hercz Gyula (73). — Brüder Herzl bpesti bej. ker. ellen ker. s vtsz. által; bh. s hitelezők ösz­szejöv. máj. 22. 23. 24.; i. t. és p. Henszelman Kálmán ; végi. t. s csődválasztm. választása máj. 24. (73), — Pas­kusz Jakab baracskai bej. ker. ellen szabadkai tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. apr. 23. 24. 25. ; p. Hevér Géza, i. t. Sándor János; végi. t. s csődválasztm. választása apr. 28. (74). Csődmegsziintetések: Szarka János aradi gyógyszerész ellen e tsz. által; a tömeg felosztása folytán (70) . — Schőufeld Ignáez s fia bpesti keresk. czég ellen ker. vtsz. által; egyesség folytán (74).— Persián Márton el­len kolozsvári tsz. által ; a csődvagyonnak a hitelezők közti felosztása folytán (74). — Keresztes János gyergyó­ditrói ker. ellen csikszerdai tsz. által; az összes hitelezők­kel történt kibékülés folytán (75). Pályázatok: Pécskai jbsgnál bírósági végre­hajtó ; bh. apr. 24. aradi tsz. elnökéhez (70). — Pozsonyi tsznél II. oszt. jegyző ; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70). — Aradi tsznél I. osztályn segédtelekkönyvvezetö; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70). — Pozsonyi tsznél Írnok ; bh. apr. 26. e tsz. elnökéhez (70), — Soproni tsznél II. oszt. jegyző; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71). — Besz­terczei tsznél tlkvi irnok ; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71) . -- Nagymartoni jbsgnál írnok; bh. apr. 27. soproni tsz. elnökéhez (71). — Vaáli jbsgnál joggyakoruok; bh. apr. 25. sz.-fehérvári tsz. elnökéhez (71). — Komáromi tsznél aljegyző; bh. apr. 27. e tsz. elnökéhez (71).— Nyitrai kir. ügyészségnél aliigyész ; bh. apr. 27. a bpesti főügyészhez. — "Vaáli jbsgnál bírósági végrehajtó; th. apr. 20. sz.-fehérvári tsz. elnökéhez (71). — Gyulafehérvári tsznél irnok ; bh. apr. 28. e tsz. elnökéhez (72). — Csongrádi jbsgnál aljegyző; bh. apr. 28. szegedi tsz. elnökéhez (72).— Szászvárosi jbsgnál írnok; bh- apr. 29. gyulafehérvari tsz. elnökéhez (73). — Trsztenai jbsgnál aljegyző; bh. apr. 29. rózsahegyi tsz. elnökéhez (73). — Debreczeni tsznél irnok ; bh. apr. 29. e tsz. elnökéhez (73). — Lévai s körmöczbányai jbsgoknál egy-egy albiró; bh. máj. 2. ar.-maróthi tsz. elnökéhez (74). Igónykeresetl felhívások: (70. sz.) Bejelen­tési ll. i. apr. fi. — Popper Ignátztól Popper Mór, Schle­singer Jakab Schlesinger Adolf, Trosztler Ármin, Qnittner Márk s Sing6r Bódog jav. 8238 ft Rozsnó naporaczi közsé­géhen ; Ottlyk M. vh. Baánban. — Gr. Festetics Aladártól a »kármentő orss. bizt. szövetség* s Schmetber Ferencz jav. 775 ft Sztropkó-Olykán ; Terray L. vh. — Bciscll Ká­rolytól Eech Wilmos jav. 1013 ft Pécsett; ifj. Sütkey Gy. vh. — Berntlialler Adolf s Bernthaller Ferencztól Um­bach Bezső jav. 1947 ft Bpesten ; ker. s vtsz. — Lázár An­taltól Dajbukát János jav. 600 ft Parajdon ; Beszterczey I. vh. — Binder Istvántól néh. Szotyori Sámuel hagyatéka jav. K.-Vásárhelyt; Dénes L. vh. — Baán Mihálytól Ep­stein Mór jav. 1472 ft Bogdányban s Pócsmegyer-Leány­falun ; szentendrei jbsg. Bejelentési h. i. apr. 13. — Román Józseftől Hickmann Marianna jav. 1908 ft Nagyváradon ; Mészáros 8. vh. — Wnldmaiiu Mórtól üzv. Nemeshegyi Júlia jav. 563 ft Bpesten ; Grünschnek J. vh. IV. ker. jbsg. — Jahlon­czay Kálmán s nejétől Debreczen városa jav. 1135 it Deb­reczenben ; Várady I. vh. — Majom Nikolae s Feketiciutól >Albina« hitelintézet jav. 735 ft V.-Udvarhelyt s Bonyha községekben ; Id. Musnay J. vh. D.-Szt.-Mártonban. — Bo­rosnyai Lajos s Benkő Józseftől ör. Nagy Károlyné Budai Klára jav. 517 ft Bonyha s Bernád községekben ; Id. Mus­nai I. vh. D.-Szt.-Mártonban. — Fellér Jánostól Hirsch Mór jav. 320 ft Pereg községben; pestvid. tsz. — BáCZ Miklóstól Kallusz Jakab jav. 1123 ft Szilágytő községben ; Gája I. vh. Deésen. — Kapp Jánostól Voffner György jav. 3390 ft Kisfalud községhen ; Halász D. vh. Ujaradon. — Maudl Sámueltől Müller testvérei czég jav. 513 ft Sz.-Fe­hérváron ; Szőllősy E. vh. — Winkler Andrástól Taub Laura jav. 1047 ft Nagyszebenben ; Philp G. vh. — Miksa Imrétől Altenberg Lázár jav. 3000 ft Hadrévén ; Menarágy Gy. vh. M.-Ludason. — Fehér Tamástól Heindlhofer Ró­bert jav. 415 ft Paragán ; Ivánovits M. vh. Palánkán. — Füliring János s nejétől Pollák Sámuel s neje jav. 344 ft Losonczon ; Plachy I. vh. — Adamov Jeftától Sztojano­vits Zachariás jav. 330 ft Varjason ; aradi jbsg. — Temes­váry Lajostól dr. Fésűs György javára 4326 forint Debre­czenben ; Váradi I. vh. — Rottenburg Sámueltől Lovász Dezső s Gizela javára 1060 forint B.-Vendégiben ; Kovács Zs. vh. Tornán. — Futó I. Mihálytól Krizsán Tód jav. 336 forint Goroszló községben; sz.-somlyói járásbíróság. — ; Turcsek Józéfától Goldberger Sámuel F. s g?j javára 437 forint Zsolnán ; Schlesinger D. vh. — Elein V. s ne­jétől Kozmán Györgye s Gyermán Jakab javára Aradon s Zsigmondházán ; Györffy M. vh. Aradon. — Pogány Ödöntől a szigeti takpzt. javára 440 forint ürme.*... • , lllya­sevits S. vh. Técsön. — Szmrecsányi szül. Stigler Zsuzsan­nától Hahn Jonacz jav. 6Ü0 ft Wazetz községben ; Büttner K. vh. Liptó-üjvárt. — Adamov Jeftától Kresztits Döme jav. 330 ft Varjason ; aradi jbsg. — Adamov Jeftától To­min Katalin jav. 700 ft Varjason ; aradi jbsg. — Galambos Mihálytól Zeiner Terésia jav. Veszprémben s Almádiban ; veszprémi tsz. — Bagó Károly s tsától a kalocsai takpzt. jav. 400 ft Kalocsán ; ifj. Moravcsik Gy. vh. Dely Györgytől a sárszegi s nagy-récsei árvapénz­tár jav. 2845 ft N.-Kanizsán ; Barts Gy. vh. ; bejelen­tési h. i. 1877. j a n. 17. — Amigó A. Mór s Volf József­től Cosgaria Jakab jav. 1326 ft Lúgoson ; bejelentési h. i. 1877. mart. 9. illetőleg 1877. apr. 6. (71. sz.) Bejelentési h. i. apr. 7. — Kürcz Sa­mutól Pickel et Comp. jav. 501 ft Liptó-Szent-Miklóson; rózsahegyi tsz. — Néh. Ciuceann Jakab hagyatéka >A1­bina« helyi takarék s hitelintézet jav. 2400 ft Resináron ; Schwaner A. vh. N.-Szebenben. — Juhász Mihálytól Zách Jakab jav. 824 ft Bián ; promontori jbsg. — Ifj. Pálka Samutól Klein Ede jav. Rózsahegyen. — Breuer Gerzson­J tói Kneflél Károly, Sándor József s "Wessel Mór jav. Szeg­halmon. — Hosszú Jánostól Tekéi Brekner György jav. 820 ft Beszterczén. Bejelentési h. i. apr. 14. — Bogyó Rezsőtől Makláry Ferencz jav. 470 ft Ruszkocz községhen ; Ottlyk vh. Baánban. — Lütrenthal Mórtól Löbl Mór jav. 954 ft Kulán ; Aradszky R. vh. — Gainov Pája s fsaitól a b.-ku­lai takarékegylet jav. 710 ft Kulán; Aradszky R. vh.— Grün LipH s Berger Ceciliától Kónya Károly javára 1149 ft Hévizgyörk községben ; gödüllői járásbíróság. — Kálmán Zsigmondtól a váczi ipar- s kereskedelmi bank javára 150 ft Legónden ; Koós B. vh. Szitákon. — Fay János, Gedeon s Zsuzsanna mint néhai Fay Tamás örö­kösei és Lőrinczy Endre mint ugyanannak hagyatéki gondnokától Rimaszombatban ; Ecseghy I. vh. — Valen­csik Ferencztől I. G. Györffy javára 420 ft Sz.-Ud-var­helyt ; Lőrinczy K. vh. — Papp Károly s nejétől az esztergomi takpzt. jav. Fancsikán s Szöllösvégárdán; nagy-szőllősi jbsg. — Cseh Emánuel és Adamov András s nejétől Görgöly Márton jav. Nándorban s Bánkón ; Gráber K. vh. B.-Gyarmaton. — Milcsovics Jánostól Zeferovits Mária jav. 1137 ft M.-Szigeten ; Markos Gy. vh. Treyler Adolftól Simon Gábor jav. 1043 ft N.-Ka­nizsán ; Barts Gy. vh.; b e j e 1 e n t é s i h. i. 1877. m a r t. 17. — Johanovszliy Károlyné mint Hack Klára örökösei­től özv. Diel Magdolna jav. Saágh községben ; Fejér I. vh. Teir.esvárott; bejelentési h. i. 1877. ja n. 24. — Urszuleszku Petru s tsaitól a lugosi kincst. urad. jav. I 1250 ft Buttyestin ; Weinzierl M. vh. Facseton ; beje­lentési h. i. 1876. máj. 14. (72. sz.) Bejelentési h. i. apr. 8. — Mcnszáros Sándortól Mihelfy Alhert s fiai jav. 786 ft Nagyváradon ; Majercsik F. vh. — Kőhalmi Antaltól Cruzzer Ágoston s I tsaijav. 1907 ft Szigeten; Szőllősy L. vh. — Schlesinger A. H.-tól Löwy Markusz és Steiner Mór s fiai jav. I813 ft Gigében; Stadler M. vh. Nagy-Atádon. — Bnrger 8.-től a bpesti iparbank jav. 358 ft Bpesten ; ker. s vtsz. — Hu. szár Imrétől Varga Béla jav. 1705 ft Bpesten; keresk. Bejelentési h. i. apr. 15. — Dorner Samutól Dorner Samu s Rába Miklós jav. 2067 ft Bolhón ; Stadler M. vh. Nagy-Atádon. — Sebó Györgytől kk. Hornyák Jó­zsef s György jav. 404 ft Podluzsányban ; Lukács vh. Lé­ván. — Tóth Gergely s Kalacska Máriától Beke Dániel s Torma Mari jav. 1526 ft Izsa községben ; Tóth F. vh. Ko­máromban. — Péter Jánostól Brunner Károly jav. 358 ft P.-Hidegkuton ; Nyilván F. vh. N.-Somkuton. — Brauu Jakabtól Krausz I. jav. 1320 ft Aradon ; Kovács B. vh. _ Preiner János s Máriától Weintritt János jav. 528 ft Fél­toronyban ; Müller L. vh. Nezsideren. — Szluka Károlytól özv. Schernhoffer Katalin jav. 579 ft Bpesten ; Grünschnek I. vb. IV. ker. jbsg. — Figdor Ármintól Löwy Hermannt Löwy Manó jav. 16200 ft Bpesten ; dr. Weinmann F. vU. e. f. kir. tsz. — Szakái Istvántól Borbás András jav. 600 ft Bácsföldváron ; Závisits 8. vh. Óbecsén. — Ónody Pál­tól Matkovits István jav. 80u ft Bpesten ; Turchány vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Lőwenthál Mórtól Baum Henrik 3 Löbl Mór jav. 1154 ft Kulán ; Aradszky R. vh. -— Hadfy Dömétől Karácsonyi Erzsébet s tsai jav. 1266 ft N.-Becs­kereken ; Lász'óffy 8. vh. — Riposáll Sámoila s tsától | Müller Dániel jav. Déván; Orva M. vh. — Ruzsek János t nejétől Ruzsek Nándor jav. Postyénben ; Jonits vh. Gal­gótzon. Johann Vilmos s Borbálától özv. Keller Magdolna jav. 587 ft Orczifalván ; Kiss F. vh. VÍDgán ; b e j e 1 e n­tési h. i. 1877. mart. 13. illetőleg apr. 15. — Bu­rian Amáliától Schödl A. jav. 382 ft Budán ; Taffler vh.;. bejelentési h. i. 1876. o k t. 21. illetőleg 1877. apr. 15. — Néh. Bencsát Jakab hagyatéka Bencsát Já­nos, Jakab, Mátyás s Ilona férj. Hugyeczné jav. Kovácsi községben; a.-maróthi tsz.; bejelentési b. i. 1877. máj. 4. (?:!. sz.) Bejelentési h. i. apr. 9. — Szabó Sán­dor s Németh Józseftől Furst Sándor jav. 625 ft Saárott ; Boda B. vh. Sárvárott. — Guthy Benőtől Maitinszky Vil­mos jav. 462 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Stern Zsigmondtól Hertsko Gábor jav. Érsek-Ujvárott; Sarlay I. vh. Bejelentési h. i. apr. 16. — Simmer Józseftől Stes­sel I. s tsai jav. 316 ft Z.-Egerszegen ; Nemes S. vh. — Lő­rincz Józseftől Eppinger Salamon, Kremsir Isidor, Gerku­lec Sándor s Kulcsá rjános jav. 933 ft Kerka Uj-falun ; Zakó D. vh. Alsó-Lendván. — Fejes Lászlótól, Gescheit Kálmán s Hermán jav. 1544 ft Putnok u ; Vannay D. vh. Tornal­lyán. — Borbély Jánostól Mieazl Lajos jav. 400 ft Zselyin ; 1 Nemes F. vh. M.-Ovárt. — Br. Tay Alajosnétól Veisz | Lórincz 8 Gescheit Kálmán jav. 1093 ft Bánrévén ; Vannay D. vi-.-1"" rtfóV: ?Í:- — Br. Vay Alajosné szül. Szentmiklósy Annától ls..t ' - 2 ^av. 7>»£ ft ^^jrévén ; Vannay D. vh. Tornallyán. — Hovács i ,'1'irT^t^Tscb Adolf jav. 2124 ft Guláca községben ; Csider K. vh. Tapolczán. — Dezseöffy Dienes s Arisztidtól Somogyi László jav. 377 ft Miskol­ezon ; Néniethy K. vh. — Gyulai Károly s nejétől Bród József jav. 67'. ft Krasznán ; Varjú E. vh. Sz.-Somlyón. S — Koronka Lajos s nejétől Vas János jav. 364 ft Sz.-Som­I lyón. — Koudákor Istvántól Brünner Sámuel jav. 527 ft Lovászon ; Zakó D. vh. Alsó-Lendván. — Tomasits Már­, tontól Tomasits szül. Kroz Teréz s Kroz János jav. 558 ft ^ Horv.-Kimlén ; Nemes F. vh. M.-Óvárott. — Ildényi szül. . WikuS Francziskától Ddényi Károly csődtömege jav. 929­ft Bpesten ; Lipóczy Gy. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Seiler Ferencz s nejétől Bányai Döme jav. 355. ft Bpesten ; Dobé N. vb. VIII.—X. ker. jbsg. — Volf Samutól a n.-bányai kir. kincst. urad. jav. 579 ft Fonácz községben ; Nyilván F. vh. N.-Somkuton. — Br. Dőry Andortól H. Hescheles jav. 324 ft Zombán ; Göth A. vh. Bonyhádon. Frener Mórtól Kontz Ferencz jav. 320 ft Bpesten ; Telbisz K. vh. VI. s VII. ker. jbsg.; bejelentési h. i. 1877. apr. 11. — Fiichsel Flóriántól Hirscbler Mór jav. 863 ft Söreg községben ; Vatthay S. vh. Rimaszécsen ; b e­jelentési h. i. 1877. feb. 2. (74. sz.) Bejelentési h. i. apr. 12. — Arnstein Ig­nácztól Kelner et Pick jav. 323 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. r ker. s vtsz. Bejelentési h. i. apr. 19. — Grnber Ferencztől Radocza János jav. 456 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Jovauov Fülöp s tsaitól Posza Milasin Hortense jav. 372 ft Tarras községben; Raukovits I. vh. T.-Becsén. — Donorák Gézáné, Lukács Rózától Váry Ágoston jav. 381 ft Bpesten ; Csiszér I. vh. V. ker. jbsg. — (ir. Kinszky Ágostontól m. orsz. közp. takpzt. jav. 600 ft Herendjest; Várkonyi A. vh. Lúgoson. — Hasliuger Anná­tól Pfeífer Jánosné s tsa jav. 10441 ft Bpesten ; Turchányi vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Klein Fánitól Klein Zsigmond jav. 519 ft Ó-Turán ; Gocsár I. vh. Vág-Ujhelyt. — Grün­baum Vilmostól Grünbaum Samu s Busztiu Bernát jav. 7330 ft Ó-Turán ; Gocsár I. vh. Vág-Ujhelyt. — Néh. Czéll­mester János hagyatéka örököse kisk. Czéhmester János­tól Blaskó István jav. 354 ft Lúgoson ; Lovászy Gy. vh. — Rumy Róberttől Schwanneberg Dávid jav. 26 66 ft Ig­I riczén ; Egyed I. vh. N.-Kanizsán. (75. sz.) Bejelentési h. i. apr. 13. — Lelkes Gábortól Faith Fülöp s Heidler M. jav. 507 ft Nyitrán. — Weisz Hermantól Zimmer Henrik jav. 481 ft S.-A.-üjhelyt. — Ifj. Schneider Jánostól Laczkó N., Popper A., Roditz A. , Schutz Hermann s Bauer testvérek jav. 545 ft Román­Oraviczán ; Sujberth I. vh. Oraviczabányán. Bejelentési h. i. apr. 20. — Kürz Sámueltől Deutscb Bernát jav. 550 ft L.-Szt.-Miklóson ; Folkusházy B. vh. — Body István, Gerzsó Károly s Dr. Unger Bernát­tól a bpesti sugárúti épitö vállalat jav. 2500 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Frnchter Jánkutól Dán László jav. 3286 ft Borsa községben ; Szaplonczay vh. F. Visson. Nyomatott az »Athenaeum« irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom