Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 14. szám - A budapesti ügyvédi kamara választmányának jelentése a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. [1. r.]
— 114 — mében ugyanis az, ki valamely a közönséges anyagi jogszabályok által követelt előfeltételek nem létezése daczára keletkezett bekebelezés által jogaiban sértetett, a bekebelezést eredeti érvénytelenség alapján megtámadhatja, annak kitörlését és az előbbi telekkönyvi állapot helyreállítását követelheti, és pedig a telekkönyvi rendelet 150. §. értelmében nemcsak az ellenében, kivel szerződési jogviszonyban állott, vagy ki a bekebelezés érvényessége tekintetében roszhiszemben volt, hanem 3 évig azon kérvény benyújtásától számítva, melynek folytán a kitörlendő bekeblezés elrendeltetett, azon 3-ik személyek ellenében is, kik időközben a fenálló telekkönyvi állapot alapján telekkönyvi jogokat szereztek és a megtámadott bekeblezés érvényessége tekintetében jóhiszemben voltak. A szóban forgó »törvényjavaslat a telekkönyvi rendtartás tárgyában« ezen helyzeten kétségtelenül javit és a nálunk jelenleg érvényben levő telekk. rendelettel szemben kétségtelen haladást tanusit, midőn a kitörlési kereseteket abekeblezés eredeti érvénytelensége alapján csaknem változatlanul átvévén és magáévá tévén, az 1871. július 25-iki osztr. telekk. törvény e tekintetbeni rendelkezéseit 3-ik személyek ellenében, kik a telekkvi állapotra tekintettel'jóhiszemüleg jogokat szereztek, csak a bekeblezést rendelő határozat elleni felfolyamodás beadására kiszabott határidőtől számítva 60 napig és ezen időig is csak oly feltétel alatt engedi meg, ha annak részéről, ki a bekeblezést, melyről szabályszerűség értesíttetett, eredeti érvénytelenség alapján megtámadni kívánja, ezen körülmény feljegyzése a felfolyamodási határidő alatt a telekk. hatóságnál kérelmeztetik. Azonban, a midőn a telekkönyvi törvényjavaslat annak, ki a megtámadott bekeblezés elrendeléséről bármi okból törvényszerüleg nem értesíttetett, a törlési kereset megindítását 3-ik személyek ellen, a kik valamely bekeblezésre tekintettel további telekk. jogokat jóhiszemüleg szereztek, ugy mint az 1855-iki deczember 15-iki telekk. rendelet, 3 évig engedi meg, azon naptól kezdve, melyen a megtámadott bekeblezés iránti kérvény a telekk. hatóságnál beadatott, végre is a telekk. jogok biztonságát 3 évre szintén megszünteti. A telekkönyvek közhitelessége érdekében azon esetben is, ha valaki valamely bekeblezésről törvényszerüleg értesíttetett, a kitörlési kereset indítása legfelebb egy évig volna megengedendő. Miután a telekk. bejegyzések ipso jure eszközlik a jogváltozást és a bejegyzett jogügyletet függetlenné teszik azon tényektől, melyek annak alapjául szolgáltak, ennélfogva a közérdek követeli, hogy a telekk. bejegyzések oly előfeltételektől tétessenek függőkké, melyek a lehető garantiát nyújtják arra nézve, hogy oly jog, melynek anyagijogi előfeltételei nem léteznek, telekk. bejegyzés által sem keletkezhessék. Ennélfogva a törvényjavaslat teljes helyeslésünket találja akkor, midőn a telekkvi bejegyzéseket általában és különösen a telekk. békeblezést a nálunk jelenleg érvényben levő telekkvi rendeletben foglaltaknál szigorúbb előfeltételekhez kötni kívánja. A bekeblezés alapjául szolgáló okmányok aláírásainak hitelesítésére nézve a törvényjavaslat 37. §-a c) pontjában és a törvényjavaslat 38. §-ában foglalt határozatokat azonban helyteleneknek tartjuk. A falusi jegyző, vagy helyettese, vagy a község elöljárója vagy annak helyettese által eszközölt hitelesítés nem nyújt elegendő biztosságot arra nézve, hogy az okmányok azon felektől származnak, a kiknek nevei azokon jelenkeznek, és hogy azok a felek sajátkezű aláírásait viselik. A két ügyvéd általi hitelesítés sem ajánlkozik czélszerünek, mert a hitelesítő ügyvédek rendszerint a felek képviselői lennének, és az esetben, ha az okmányok aláírásainak valódisága megtámadtatnék, ügyfeleik mellett tanuk nem lehetnének. Igen sajátszerűnek találjuk a 38. §-ban még azt is, hogy csak két ügyvéd együtt bir annyi hitelességgel, mint egy falusi parasztbiró, vagy annak helyettese, vagy egy falusi jegyző, vagy annak helyt ttese. Nézetünk szerint magánokirat alapján, ha azt irni és olvasni tudó felek kiállították, a bekeblezés meg volna engedendő, ha azon a felek személyeinek ugyanazonossága és aláírásaik valódisága 3 irni tudó íérfi-tanu által igazoltatik. írni nem tudó felek által kézjegygyei ellátott okiratok alapján pedig bekeblezésnek csak akkor volna hely adandó, ha a kézjegy valódisága és a kézjegyet tévő személy ugyanazonossága közjegyző által hitelesítve van. Nem helyeselhetjük, sőt egyenesen hibáztatjuk azt, ha a törvényjavaslat, daczára annak, hogy a bekeblezések előfeltételeinek szigorítását a 37. és 38. §§. szerint maga is szükségesnek találja, mégis bekeblezéseket egyes esetekben megengedni kiván akkor is, midőn a bejegyzésekre általában előirt feltételek is hiányoznak. A törvényjavaslat 32. §-a telekk. bejegyzéseket, melyek dologbani jogok szerzését vagy át- j változtatását tárgyazzák, egyáltalán csak oly okiratok alapján enged meg, melyekben szerzési jogczim foglaltatik. És mégis a 40. § ban azt mondja, hogy tulajdonjog bekeblezcse oly egyoldalulag kiadott elismervény alapján is eszközölhető, melyben valaki, habár a jogczim megemlítése nélkül is, ingatlanát másra átruházottnak kijelenti és a telekk. bekeblezést megengedi. A törvényjavaslat 40. §-át nem lehet fentartani. A telekk. bekeblezéseknck nagy jogi hatálya, melyet pedig, mint fentebb kifejtettük, a telekkönyvek közhitelessége okvetlenül követel, csak az által ellensulyoztatik, hogy a valamely bekeblezés ( által jogaiban sértett félnek megengedtetik, hogy a reá sérelmes bekeblezést, a mennyiben azt jóhiszemű 3-ik személyek időközben netán szerzett jogai nem gátolják, megtámadhatja és azon fél ellenében, kivel szerződési viszonyban áll, vagy a ki a bekeblezés tekintetében rosz hiszemben volt, az előbbi telekk. állapot visszaállítását követelheti. Ha az okmányban, melynek alapján valamely bekeblezés eszközöltetett, a jogczim kitéve, a jogügylet előadva nincs, akkor a bekeblezés által jogaiban sértett félnek legtöbb esetben lehetlenné fog válni a jogügyletnek bebizonyítása, melyen a bekeblezés alapszik és annak kimutatása, hogy ellenfele a bekeblezés érvénye tekintetében rosz hiszemben volt. Akkor tág kapu fog nyittatni mindenféle álügyleteknek és csalásoknak. A 32-ik §-ban kimondott elvtől, hogy az okiratoknak, ha azok alapján jogok szerzése, átruházása vagy átváltoztatása czéloztatik, jogczimetkell tartalmazniok, a törvényjavaslat a zálogjogi előjegyzés tekintetében is eltér és a zálogjog előjegyzését a 44. §. szerint minden lejárt követelésre nézve megengedi, mely legalább fél bizonyító erejű okmánynyal tanusittatik, habár zálogjoghozi czim ki nem mutattatik. A törvényjavaslat ezen rendelkezése sem jogilag, sem méltányossági tekintetekből nem [helyeselhető. A polgári jog, nevezetesen az osztr. polg. tkv. szabályai szerint minden jog szerzéséhez szerzési czim szükségeltetik. A zálogjognak forrását a követelés keletkezéséhez szükséges tényektől egészen független tények képezik és habár követelés a zálogjog keletkezésének egyik előfeltétele, ilyennek létezése, habár már lejárt volna is, a hitelezőnek zálogjogi czimet nem adhat, ennélfogva zálogjogi előjegyzés megengedésére elegendő alap nem lehet. Az adósra nézve ingatlan vagyonának megterheltetése nagy horderejű következményekkel van összekötve. Ha a hitelezőnek jog adatik lejárt követelését bármikor adósának ingatlanára előjegyeztetni, ez az adós hitelét legnagyobb méivben veszélyezteti, és őt azon előnytől, melylyel reá nézve ingatlan vagyonának tehermentessége bírhat, minden perezben megfoszthatja. Az előjegyzés ilyen esetben a hitelezőnek uj jogot ád, mely neki adósa által nem engedtetett, t. i. feltételes zálogjogot, mely az igazolás folytán feltétlenné válhatik. A feltett esetben a hitelező tetszésétől függ, adósának ingatlan vagyonát bármikor lezálogolni, habár követelése minden tekintetben biztosítva volna is. A zálogjogi előjegyzésnek ily tág körben helyt adni nem lehet. A zálogjogi előjegyzés méltányossági tekintetekből csak annyiban engedhető meg, a mennyiben a hitelezőt, kinek követelése és zálogjoghozi czime van, magából a telekk. intézményből származható hátrányok ellen meg kell védeni. A telekk. intézmény a zálogjogok keletkezésére és megszüntetésére nézve egészen uj, a közönséges polg. jogtól eltérő elveket emelt érvényre. I Habár a zálogjog követelés és zálogjogezim nélkül jogilag nem keletkezhetik, mégis a telekk. bejegyzés folytán függetlenné tétetik ezen előfeltételeitől, létezik és fenáll, mert a telekkönyvben bejegyezve van, habár a közönséges polg. jog által követelt előfeltételek hiányoznának is. Miután ezekhez képest a telekk. bejegyzés által oly esetben is jog keletkezhetik, a hol annak anyagi előfeltételei hiányoznak, ennélfogva a közérdek követeli, hogy a telekk. bekeblezés oly feltételektől tétessék függővé, melyek lehető legnagyobb mérvű valószínűségét nyújtják annak, hogy oly jog telekk. bejegyzés által nem keletkezhetik, melynek anyagi előfeltételei nem léteznek. Ezen feltételek kimutatása sok esetben nehézségekbe ütközhetik és hosszabb időt igényelhet, ugy, hogy a miatt, mert azok rögtön ki nem mutathatók, a hitelező daczára annak, hogy követelést és zálogjoghozi czimet, habár nem telekkönyvszerüleg, de mégis hitelt érdemlőleg kimutatni képes, a telekk. elsőbbségtől eleshetik. A telekk. előjegyzés alapgondolata abban fekszik, hogy ezen nehézség ideiglenes telekk. bejegyzés által elhárittassék. A telekk. bejegyzés hatálya kisebbittetik, utólagos igazolástól feltételeztetik és épen azért kevésbbé szigorú előfeltételek kimutatása alapján helyt nyerhet. Miután azonban ép oly mérvbeD, minőben a hitelező a telekk. intézmény sajátságánál fogva reá hárulható veszély ellen időleges bejegyzés által megvédetik, ép oly mérvben átháramlik a veszély az adósra, azon veszély t. i., hogy valósággal nem létező követeles ingatlan vagyonára bejegyeztetik és hitelét megingatja, ennélfogva az előjegyzés is legalább a követelés vagy zálogjoghozi czim oly mérvbeni igazolásától feltételezendő, hogy a biró a felhozott igazolványokból a követelés és zálogjoghozi czim létezéséről meggyőződést szerezhessen. A zálogjogi előjegyzés tehát nézetünk szerint csak azon feltétel alatt engedhető meg, ha a követelés és a zálogjoghozi czim, habár nem a telekk. intézmény által követelt alakiságok szerint, de mégis hitelt érdemlőleg kimutattatik és akkor is, ha ezen eset fenforog, csak oly módon, hogy az adós érdekeinek minél kevesebb sérelmével legyen összekötve. Az általunk most jelzett álláspontot foglalja el a porosz és az osztrák legújabb telekk. törvény is, és sajnálni lehet, hogy a törvényjavaslat, mely csaknem legnagyobb részben egyszerű fordítása az 1871. július 25-iki osztr. telekk. törvénynek, a zologjogi előjegyzés tekintetében ettől eltért és a nálunk jelenleg fenálló telekk. rendelet 88. §-át tartotta meg, a mit az indokolásba felvett azon körülmény, hogy az előjegyzés csak lejárt követelésre nézve engedtetik meg, és a hitelezőt a biztosítási vagy marasztaló végzés kieszközléseig biztosítatlanul hagyni nem lehet, semmi esetre sem képes indokolni. A törvényjavaslatban az előjegyzés megengedésére nézve foglalt rendelkezések részben ellentétben állanak határozatokkal, melyek ott az előjegyzés igazolására nézve felállíttatnak. Az 52-ik §-ban, a mely az 1S71. július 25-iki osztr. telekk. törvényből átvétetitt, az mondatik, hogy az előjegyzés igazolása iránti perben előjegyzett zálogjognál nem csak a követelés valódisága, hanem a zálogjog szerzési jogezime és terjedelme is kimutatandó. A törvényjavaslat ezen §-a az általunk fentebb a zálogjogi előjegyzésre nézve előadottaknak megfelel, de nem felel meg a törvényjavaslat azon határozatának, mely szerint a zálogjog zálogjogi czim kimutatása nélkül lejárt követelésre nézve előjegyezhető. Azt kell hinnünk, hogy a törvényjavaslat szerkesztője, midőn az 52. §-t az osztr. telekk. törvényből átvette, a 44. §. b) és c) pontjairól megfeledkezett, mert különben feltételeznünk kellene, hogy a mit egy kézzel adott, azt a másikkal ismét visszavenni kívánta. Ha a hitelező, a ki lejárt követelésre zálogjoghozi czim kimutatása nélkül zálogjogi előjegyzést kinvert, az igazolási perben nemcsak követelésének valódiságát, hanem zálogjoghozi czimet és terjedelmét is köteles bizonyítani, akkor kár volt neki a lejárt követelésre nézve az előjegyzést megengedni, mert nem lévén képes a zálogjoghozi czimet a perben igazolni, a nyert előjegyzés az igazolási perben keletkezett határozat folytán ismét törlendő lesz. A törvényjavaslatnak a zálogjogi előjegy-