Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 13. szám - Az ügyvédrendtartás a gyakorlatban 1. [r.] - Az igazgatósági tagok incompatibilitásának kérdéséhez

— 105 — jogi rigorosum előfeltétele többé nem fog szerepelni, s ezzel megszűnik azon nyűg, mely most a positiv jogi tanulmányt az egyetemen úgyszólván lehetetlenné teszi. Hogy a teljes bifurcatió fog-e kimondatni, vagy pedig csak közeledés fog történni ezen elvhez: nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a reform csak nyereséggel járhat a tanügyre, mert a mostani állapotnál roszabbat képzelni sem lehet. A német birodalmi törvényszék székhelyének kérdése, mely a német közvéleményt oly élénken foglalkoztatta, s melyről minap mi is bővebben megemlékeztünk, eldőlt. Várakozásunk ellenére Lipcse győzött. Az elhatározás politikai jelentőségének méltatása nem e lapokba való ; de nem mulaszthatjuk el olvasóinkat azon örvendetes jelenségre figyelmeztetni, hogy ezen eldöntésnél a birodalmi gyűlés, túltéve magát a másutt annyira hangoztatott opportunitási szempontokon, tisztán a jogszolgáltatás érdekeit tartotta szem előtt, s annak alárendelt minden politikai tekintetet. Ezen önuralmat csak akkor fogjuk érdem szerint méltathatni, ha meggondoljuk, mennyi csábítást találtak a nemzeti egység barátai í azon eszmében, hogy az igazságügyi államfensőség legfontosabb intézménye ott ragyogjon a katonai fényben tündöklő fővárosban, a nemzetközi érintkezés egyik legnevezetesebb gyupontján, a büszke császári székhelyen, Berlinben. Mindkét párt jeles embereket küldött a küzdtérre. Berlin mellett különösen Gneist és Leonhardt miniszter kardoskodtak ; Lasker közvetitő álláspontot foglalt el, de inkább Lipcse felé hajlott. A döntő érv az volt, hogy a birót el kell távolítani a mindennapi élet dulakodásainak színhelyétől, s hogy az érdekelt körökkel és személyekkel való közel érintkezés ártalmára van az elfogulatlanságnak. Más szóval: a német törvényhozás nem kívánja, hogy a legfőbb törvényszék tagjai — informáltassanak. Szükséges-e az ügyvédnek a pénzügyi jog és a közigazgatástan, yagy nem? Egy kiváló szakember a »Jogászkör«-ben az utóbbi alkalommal ott folytatott vita folyamában azon nézetnek adott kifejezést, hogy az ügyvédi vizsga tárgyai közül azokat, melyek az ügyvédi hivatás köréhez szorosan véve nem tartoznak, különösen a pénzügyi jogot és közigazgatástant ki kellene hagyni, mivel ez által csak a jelöltek emlékező tehetsége terheltetik tul, másrészt pedig a censorok, annak tudásában, hogy ezen tárgyak ismerete az ügyvédre nézve fontossággal nem bir, ezen tárgyakból amúgy is alig kérdeznek valamit; az ügyvédet ezen tárgyak megtanulására azért sem lehet kötelezni, mert az azokkali foglalkozás nem az ő privilégiuma, s ha mindabból kellene az ügyvédet kikérdezni, a mit tudnia szükséges, akkor utoljára odajutnánk, hogy az egyszer-egyből is ki kellene őt kérdeznünk. Ezen enunciátió nem csak azért fontos és figyelemre méltó, mert oly férfiú nézetét tükrözi vissza, ki mint jeles szakférfiú befolyást gyakorolhat a törvényhozásra és nézetének gyakorlati érvényt is szerezhet, hanem azért különösen, mert mint egyetemi tanár az egyetemi tanrend megalkotásánál nagy befolyással bir, mely egyetemi tanrend épen jelenleg van revisió alatt. Meglehet, hogy a vázolt nézet elméleti szempontból bir némi jogosultság látszatával, de gyakorlati szempontból semmi esetre. Én pedig ezen kérdést tisztán gyakorlati kérdésnek tartom. Megengedem ugyan, hogy az ügyvédnek tulajdonképeni szakfeladata ügyfelét a peres igazságszolgáltatás terén képviselni, de ennek ellenében megjegyzem, hogy egyrészt ezen a téren az ügyvéd igen sok esetben épen a pénzügyi jog és közigazgatástan ismeretére nagyon is szorul, másrészt pedig nem lehet figyelmen kivül hagynunk azon tapasztalati tényt sem, hogy daczára annak, miszerint az ügyvéd szakfeladata a peres ügyekben való képviselet, az ügyvéd teendőit nagyrészt perenkivüli s ezek közt pénzügyi s közigazgatási ügyekben való eljárás képezi. Midőn azt hoztam fel, hogy az ügyvéd a peres igazságszolgáltatás terén is szorul a pénzügyi jog és közigazgatástan ismeretére, nem csak a bélyegleletre és az ezekkel összekötött kellemetlenségekre gondoltam, hanem utalhatok azon körülményre, hogy száz meg száz esetben épen a pénzügyi vagy közigazgatási törvények alkalmazása képezheti a per tárgyát. A kincstár és a magánosok közti perek csaknem mind a pénzügy vagy közigazgatás terén mozognak. Az adótörvények ismerete nélkül nem kezdhet az ügyvéd egy egyszerű igénypert sem adóvégrehajtás esetében. De nemcsak a kincstár elleni perekben fordulhatnak elő pénzügyi kérdések, hanem magánosoknak egymás elleni pereiben is. így például a budapesti törvényszéknél épen most folytatok egy pert a vevő nevében az eladó ellen átiratási illeték megtérítése iránt, melynek eldöntése a körül forog, i ha vajon jogosítva volt-e a kincstár ezen átiratási illetéket követelni vagy nem. A pénzügyi szempontok különösen annyira keresztül-kasul hatják mai napság már a nép egész jogéletét, hogy nincs jogügylet, melynek így pénzügyi oldala ne lenne. Az ügyvédnek tehát, ha hivatásának megfelelni akar, ismernie kell a pénzügyi jogot, mert különben a jogéletet egy fontos oldaláról ismerni nem fogja. De nem szabad ignorálnunk azon tapasztalati tényt sem, hogy denique a nagy közönség perenkivüli s különösen pénzügyi s közigazgatási ügyekben is az ügyvédhez fordul és közbenjárását kikéri., Es azt teszi nemcsak nálunk, hanem a legműveltebb államokban is. Nem létezvén külön szakférfiak, kik az e téren való képviselettel kizárólag foglalkoznának, mi természetesebb, mint ha az e törvényekben járatlan fél azokhoz fordul, kiknek foglalkozása legközelebb áll azon teendőkhöz, melyeket elvégeztetni akar. Ha tehát most az ügyvéd e téren tudatlan, mi lesz a következése ? Lélektani okoknál fogva a legritkább esetben az, hogy az ügyvéd a fél előtt bevallván tudatlanságát, magát a képviseletre alkalmatlannak fogja kijelenteni, hanem el fogja vállalni az ügyet, s ha a fenforgó esetben elég ideje és alkalma van, meg fogja tanulni a bevágó szabályokat, ha pedig nincs, vagy ha elég lelkiismeretlen, bele fog vágni oly ügybe, melyet nem ismer, s megbizójának, meglehet, ez által a legnagyobb kárt fogja okozni. Ezen tapasztalati tényeket nem szabad ignorálni elméleti nézetek kedvéért, még akkor sem, ha elismernők azon szerintünk helytelen elvet, hogy az ügyvédet csak oly ismeretek megszerzésére lehet kötelezni, a melyek azon foglalkozásnál okvetlenül szükségesek, melyhez privilégiuma van. ^ Csak egy-két példát akarok még felhozni, melyekből kiderül, mennyi kárt okozhat az ügyvéd felének a pénzügyi törvények nem tudása által. Hogy egy ügyvéd ingatlanra vonatkozó átiratási kérvényt benyújt, hogy a hagyaték átadását a bíróságnál kérelmezi, az mindennapi dolog. De ha az ügyvéd nem tudja, hogy a szerződés egy hitelesített másolatát s az adókimutatást, ha nem tudja hogy a hagyatéki kimutatást bizonyos idő alatt az illeték kiszabása végett be kell mutatni, akkor felének a pénzügyi szabályok nem tudása miatt ezrekre menő kárt okozhat. Ha az ügyvéd a vételár-felosztási tárgyalásnál — ez pedig szigorúan ügyvédi teendő — nem tudja, jogosan kéri-e a kincstári képviselő e vagy amaz illetéket vagy adót előjogos tételként soroztatni, vagy felét károsítja meg, vagy haszontalan kifogások által tudatlanságát árulja el. De hiszen ezek oly egyszerű, általánosan elismert nézetek, hogy eszünk ágába sem jutott volna valakit ezek helyességéről meggyőzni akarni, mert nem tételeztük fel, hogy valaki ellenkező nézetben volna. Arról tehát, hogy az ügyvédi vizsga tárgyai közül a pénzügyi jog ós közigazgatástan kihagyassék, szó se legyen, de igenis szépen kérjük az egyetemi tanár urakat, hassanak oda, hogy ezen két tantárgyat a joghallgatók megtanulják. Higyjék meg uraim, sokkal kevesebb dolguk lesz a pénzügyi és közigazgatási hatóságoknak és sokkal kevesebb káruk lesz a feleknek, ha az ügyvédségre készülő ifjú már az egyetemen elsajátítja e tantárgyakat s nem lesz kénytelen később, midőn az életbe lép, saját és a felek kárán tanulni meg azokat. Sztehlo Kornél. Az ügyvédi kamarákból. A kassai ügyvédi kamara jelentése az 1876/7. kamarai évről. Az 1874. 34 t.-cz. 32. §.-a értelmében évi jelentésünket következőkben van szerencsénk előterjeszteni : I. A m. é. november 22-én 26677. sz. a. kelt intézményhez képest az ahhoz csatolt minták szerint a kimutatásokat tisztelettel felterjesztjük, de megjegyezzük: hogy ezen 32. §. szerint az ügykezelésről csak jelentést s nem kimutatást és csak általános, nem pedig ily 18, 22, 48, sőt 77 rovattal ellátott, gyakorlati haszonnal nem bíró, időt s munkát czél nélkül felemésztő kimutatásokat tartozunk felterjeszteni. Mi készségesen, lelkiismeretesen eleget teszünk a törvény által reánk bizott kötelességnek s hiven megfelelünk karunk és oly csonka autonómiánk követelményeinek, de a kamarai intézményt, a lényeget megölő oly bureaucratikus formalitástól, mely annak kimutatását követeli, hogy hány ügyvédjelölt változtatott irodát, megóvni kívánjuk, miért is jövőre ezektől a kamarát felmenteni kérjük. Eme kimutatásokból azon főbb adatokat, melyek a dolog lényegére tartoznak, ezen 32. §. szerint következőkben soroljuk fel: 1876. évben 1403 folyó-ügyi és fegyelmi ügydarab érkezett be, — a fegyelmi ügydarabokról ügyrendünk 35. §-a szerint külön igtató-könyv nem vezettetvén, — ebből l-nek hiányával 46 választmányi és 31 fegyelmi ülésben mind elintéztetett; pártfogó ügyvéd polgári ügyben 15, bűnvádi ügyben 46, gondnok pedig 4 rendeltetett ki, 15 ügyvédi könyv hitelesíttetett. 1875. év végével 204 ügyvéd volt lajstromunkba bejegyezve, az 1876-iki év folyamán 22 vétetett fel és 16 törültetvén, 1876. év végén kamaránk tagjainak száma 210 volt. 1875. év végén 58 ügyvédjelölt volt bejegyezve, 1876. évben bejegyeztetett 26, és 12 törültetvén, 72 maradt 1876. év végén bejegyezve. Egyúttal van szerencsénk az 1874. 34. t.-cz. 9. §. értelmében a máig kiegészített ügyvédi lajstromnak egy példányát tisztelettel felterjeszteni. Végül az ügykezelésre vonatkozólag ujolag felkérjük Nagyméltóságodat, hogy az 1876. martius 16-án 8230. sz. a kelt miniszteri intézvény szerint a kamarák levelezéseinek póstabér- és az azokhoz intézett beadványok bélyegmentességére nézve folyamatba tett tárgyalást befejezni és az ügyvédi kamarákra nézve, melyek az államnak pénztárát igénybe nem veszik, de közérdekben közügyeket végeznek, a portó- és bélyegmentességet kieszközölni kegyeskedjék. Ezen utóbbi tekintetben meg kell említenünk azon jellemezhetlen eljárást, hogy panaszügyek a törvényszékhez áttétetvén, jegyzőkönyveink és kiküldötteink hivatalos jelentései ellen a bélyeglelet felvétetett. II. A fegyelmi ügyekről a 2 ./• alatti kimutatás tesz tanúságot; e szerint a mult évről folyamatban maradt 4 ügy, e folyó évben hozzájárult 77 panasz, ezen 81 panaszos ügy közül 2 illetéktelenségből, 34 tényálladék hiányából elutasittatott, 3 visszavonás, 17 a törvényszékhez áttétel, 1 megintés, 12 fegyelmi eljárás megrendelése által intéztetett el, 10 pedig folyamatban van. A vizsgálatot elrendelő végzés ellen beadatott 5 felebbezés, s az ebbeli végzések jóváhagyattak; 1875. évről 8 fegyelmi vizsgálat maradt, ehhez járult ez évben 9, 11 befejeztetett, 6 pedig folyamatban maradt. Vádhatározat 9 hozatott, és ugyancsak 9 végtárgyalás tartatott, melyben 9 vétkességre szóló ítélet hozatott, ezekből 7 felebbeztetvén, mind a T ítélet jóváhagyatott. E 9 ítélet közül 5 feddésre, 3 pénzbirságra, 1 felfüggesztésre szólott. Bárha ügyvédi rendtartásunkban a fegyelmi eljárásra vonatkozólag sok késleltető intézkedés foglaltatik, a fegyelmi ügyek mégis meglehetős gyorsasággal fejeztettek be, s a törvény- és köte-