Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 48. szám - A magánvádló és a vizsgáló biró jogköréről

380 ~ »A magyar uj büntető törvényjavaslat bör- \ tönügyi részéről ina irok önnek, ma, midőn egyetemünk a nagy Feuerback születésének századik évfordulóját ünnepeli. Őszinte örömmel üdvözlöm a magyar b. t. javaslat börtönügyi részének legtöbb határozatát. Ha e javaslat törvényerőre emeltetik, méltán büszke lebet rá a törvényhozás, mert a continens államai között Magyarország a nagy államtestek között az első, mely nemcsak az Ír rendszernek vezéreszméit valósitá, hanem annak egyes részleteit ís sok tekintetben tökéletesbité. Ma már csodálkozunk azon,hogy miként lehetett ez előtt harmincz évvel arémletes tékozlással járó merev magánrendszert még oly államokra is reá erőltetni akarni, mely államok népessége kiválóan toldmiveléssél foglalkozik. Az ír rendszer becse—a lélektani alap helyességétől eltekintve—főleg abban rejlik, hogy e rendszer a bünöncznek társadalmi múltjára és jövőjére különös tekintettel van. Ha abünöncza földmives osztályból származik s ha a földmives munka képezi a legnagyobb kereslet tárgyát, akkor igen fonák dolog volna a fegyenczet évek sorára terjedő magán-elzárásban műipari készítmények előállítására tanítani, minek később amúgy sem veszi hasznát, s a melynek még a fogsági idő alatti termelései oly országban, mint Magyarország, csak nehezen árusíthatók el. Ha az egyes országok műipari fejlettségének fokát tekintjük, akkor ugy találjuk, hogy a müiipari fejlettség magasb fokán álló iparágak a szabadságbüntetések végrehajtásának körében |is Angol- és Francziaország viszonyainak leginkább megfelelnek s im azt tapasztaljuk, hogy épen ezen országok idegenkednek leginkább a magánfogságnak hosszabb időre való kiterjesztésétől. A látszólagos következetesség s az abstract logika szemfényvesztése segité a merev magánrendszert ez előtt évtizedekkel a tudomány körében azon dictaturához, mely a gyakorlati élet valódi kívánalmaival oly merev ellentétben áll. . Tökéletesen egyetértek önnek abbeli nézetével, hogy a szabadságbüntetések többféle nemére csakugyan szükség van. Atörvényhozásnak azon rendelkezését, mely csak egynemű, noha az idő tekintetében fokozott, szabadságbüntetést állapitana meg, igen tévesnek tartanám. Azon kérdés eldöntésénél, hogy a szabadságbüntetéseknek hány neme állapittassék meg, mindig az illető országok sajátságos viszonyai a határozók; tartózkodom tehát attól, hogy e tekintetben Magyarországra vonatkozólag véleményt mondjak; a németországi viszonyok közt a szabadságbüntetésnek legalább négy nemét tartom Bzükségesnek, és pedig 1-ször a fegyházbüntetést, 2-or az államfogházbüntetést (Festungshaft) mint custodia honesta-t, melynek a magyar javaslatba történt befogadását annál nagyobb örömmel üdvözlöm, mert a szabadságbüntetéseknek épen ezen neme az, a mely ellen bizonyos oldalról igen sok gyarló ellenvetés emeltetett; 3-or az elzárás, rövid büntetési időre s munkakényszer nélkül; 4-szer javitóház fiatal bünönczök számára, főleg a földmivelési munkák rendszere alapján. A szabadság-büntetések nemei közt legkevésbbé tartom hasznosnak a »börtönbüntetést«, főleg azon alapokon, a hogy ezen büntetés Németországban becsületbeli következményeit a kor kívánalma szerint elejtjük s másrészt, ha alacsony indokok jelenléte esetén a bírónak megengedjük, hogy a polgári becsülettel járó jogok gyakorlatát bizonyos időre itéletileg felfüggeszsze, ugy'a szabadságbüntetések ezen két neme közti különbségtételre minden ok már magában megszűnik. Németországban a »fegyházbüntetés« ez idő szerint, fájdalom, sok oly bűntényre mondatik ki, melyek nem származnak alacsony indokból, ilyen például a gyermekgyilkosság, az emberölés és a súlyos testi sértés. A fegyházak kezelését sokkal egyszerűbbé lehetne tenni, ha a bírónak megengedtetnék egyrészről az, hogy a hosszabb ideig tartó szabadságbüntetéseket a polgári becsülettel járó jogok gyakorlatának felfüggesztése által súlyosbíthassa, másrészt pedig, hogy azokat az egyének által szabadon választandó foglalkozás vagy pedig az egyén viszonyainak megfelelő foglalkozás kifejezett megengedése által enyhíthesse. —Igen jól kifejtette ön azon okokat, melyek a »börtönre* itélt egyéneknél a fo gl a 1 k o z á s szabad választásán a k s a foglalkozás szabad felcserélésének megengedését aggályossá teszik. Ha az egyén viszonyainak megfelelő foglalkozás elvét fenn kell tartanunk, ugy legalább azt kell megkívánnunk, hogy az egyén az általa választott munkánál megmaradjon. A magyar javaslatnak a magánelzárásra vonatkozó határozatait helyeslem. Jogosan tör ön pálezát a német birodalmi büntető törvény azon határozata felett, mely a fogolynak jogot enged arra, hogy három évi magánfogság kiállása után a magánelzárásnak további tartamát kívánhassa. A bruchsali fegyintézet sajátságos tapasztalatát emliti ön, hol majdnem mindenik fegyencz három évi magánfogság után is önkényt kéri, hogy továbbra is magánfogságban tartassék. Szolgálhatok ezen rejtélynek kulcsával: a mult nyáron Bruchsalban voltam s az ügyállást a hely szinén ismertem meg. A fegyintézeti hivatalnokok azzal feleltek kérdésemre, hogy : »Mindenik javult fegyencz önkényt kéri, hogy három éven tul is elkülönítve maradhasson«, »Ergo : az, ki a közös fogságba való áthelyeztetését kéri, az igazgatóság által már ezért rosz gondolkozású egyénuek tartatik : ezen felfogást a fegyencz is ismeri,s a feltételes szabadonbocsátásravaló kilátását veszélyeztettnek tudja, ha a magánelzárási kedvezményt igénybenemvenné. Ajánlom önnek igazgató ur, tegye meg e kisérletet megfordítva. Tegyük fel, hogy önnek véleménye nagy befolyással bír arra, hogy valaki a feltételes szabadon bocsátás kedvezményében részesittessék vagy nem. Adjon ön azon nézetének kifejezést, hogy »a ki a magánelzárást óhajtja, azt én rosz embernek tartom.» Ez esetben ön ép ellenkezőjét fogja tapasztalni annak, a mit mi Bruchsalban látunk. A magyar javaslatnak a közvetítő intézetekre s a feltételes szabadonbocsátásra vonatkozó határozatai jól megfontoltaknak s nagy dicséretre méltónak nevezendők s őszintén mondom, hogy a föltételes szabadonbocsátás önöknél helyesebben van rendezve, mint a hogy a német törvény megállapitá. Nem helyeslem azonban azt, hogy a külföldiek ezen kedvezményből kizáratni czéloztatnak; sok ok harezol ugyan e mellett, de különös bizalomra méltó külföldieknél azon feltételt lehetne megállapítani, hogy ők az országot elhagyják s a visszatérés esetén, a feltételesen elengedett büntetési idő kitöltésére kényszeríttethetnének.Ily módon az állam a büntetés végrehajtási költségeiből megtakarítást eszközölne, a külföldi pedig indokot nyerne arra, hogy magát az intézetben jól viselje. A büntetés fokozatos végrehajtásának elve a »fogház,« az »elzárás« általában a rövidebb időre terjedő szabadságbüntetéseknél is alkalmazható. Már 1861-ben »Üder die Kürzungsfáhigkeit der Freiheits-Strafen« czimü munkámban utaltam arra, hogy rövidebb időre terjedő szabadságbüntetéseknél az egyénnek jó magaviselete esetén, a büntetéseknek egy részét féltetlenül el kellene engedni. Ezen intézmény igen szép eredményeket mutat fel Amerikában. Két módon lehet e czélt valósitni. A mint a törvényhozó a büntető törvényt relatíve állapítja meg, ép ugy felhatalmazható lenne a biró arra, hogy relatív ítéletet hozzon, azaz, hogy kimondhassa például, hogy »a vádlott 3-tól 4 hétig terjedő időre Ítéltetik el;« el avagy a büntető intézet igazgatósága hatalmaztatik fel arra, hogy az elitéltnek kitűnő magaviselete esetén a büntetési időnek egy negyedét elengedhesse; a ki tehát négy napi elzárásra ítéltetnék, az esetleg már három nap múlva elbocsátható lenne. Minden szakavatott tudja, hogy mily nehéz az alsófoku börtönökben a fegyelmet magánzárkák nélkül fenntartani. Ezen eljárás az igazság követelményeinek s a javitás érdekeinek egyaránt megfelel, s a rövid időre terjedő szabadságbüntetéseknél csak ily módon lehet a magánelzárást nélkülözni. Kívánatos volna, ha Magyarországban a fiatal bünönczök javítására is nagy figyelmet helyeznének. Igen czélszerü volna, ha a nagy földbirtokosok közös erővel állítanának ilyen iskolákat, hova az állam az elitélt fiatal bűntetteseket utalhatná. A téli időszak kiválóan a tanításra, a nyári pedig földmivelésre használtatnék. Reményleni lehet, ' hogy ily módon jobb eredmények éretnek el, mint intra muros s ily módon jóra való földinívesek képeztetnének. — Miután a fiatal egyéneknél főleg a javítási czél kell hogy szem előtt lebegjen, igen természetes, hogy a földmivelési s javitó iskolába az egyének hosszabb időre utaltatnának. Egyik angol barátom, ki nagy földbirtokkal bir, saját költségén tart fenn ily iskolát, s vállalkozása, mint tudom, kifizeti magát. Fájdalom, én Magyarországnak csak szép fővárosát láttam, ezért a viszonyok ismerete nélkül bővebben nem szólhatok a tárgyhoz. Eddigi rövid levelemmel azonban kifejezést akartam adni annak, hogy az önök által munkába vett nagy reformokkal a legőszintébben rokonszenvezek. Dr. Holtzendorf Ferencz.c JOG-ESETE / A magánvádló és a vizsgáló biró jogköréről. Dr. W. J., dr. W. Gr. s idősb dr. W. D., mint a »Központi magyar gyógyszerészeti s művegyészeti vállalaU-nak igazgatói ellen dr. Jankovits Antal s társai, mint nevezett vállalat részvényesei, 1404,872. sz. a. vádlevéllel sikkasztás és csalás czimén 189,847 írt 68 kr. kár erejéig a budapesti kir. törvényszék előtt a fenyítő pert megindították. A kir. ügyészség indítványa folytán a budapesti kir. törvényszék 8190/873 számú végzéssel a további fenyítő eljárást, büntethető cselekmény tényálladékának hiánya miatt, megszüntette. Az ezen végzés ellen panaszlók által beadott felebbezés a pesti kir. törvényszék által visszautasíttatott azon okból, »mert törvény és gyakorlat szerint vízsgálatszüntető határozat ellen csak a kir. ügyésznek van felebbezési joga.c Panaszlók ujabb felebbezésére a budapesti kir. ítélőtábla ez indokot magáévá tette és szintén kimondta 20122/873. b. sz. végzéssel, hogy törvényes gyakorlat szerint csak a kir. ügyész felebbezliet vizsgálatszüntető határozat ellen.* Panaszlók oly makacsok voltak, hogy még most sem hihették el, hogy csak a kir. ügyészt illesse meg felebbviteli jog a saját indítványát szentesítő határozat ellen s hogy az érdekelt magánvádló érdemleges meghallgatást se igényelhessen, ha kimutatja a vizsgálat hiányait, melynek folyama alatt szintén nincs szava, noha ő egyedül czáfolhatná meg sokszor vádlott kifogásait a pal naszlevél ellen. Pauaszlók úgy vélekedtek, hogy a vádper szellemét már az is sérti, hogy a vizsgálatszüntető határozat egyoldalúan védő szerepet öltött, vádlott érdekében indítványt tevő kir. ügyész meghallgatása alapján s a vád képviselése nélkül hozatik, s hogy ily körülmények közt nem csak a vádrendszerrel, hanem a fenyítő eljárás czéljával, az anyagi igazság kiderítésével ellenkeznék az érdekében sértett magánvádlótól még a jogorvoslatot is megtagadni. Mint egyáltalán igazságszolgáltatás, úgy fenyítő eljárás sem képzelhető helyesnek az elégtételt igénylő érdekek képviselete nélkül s a közvád eszméje nem a magánvád kizárása vagy korlátozása volt történelmi eredete szerint, s nem az lehet bölcseleti czélszerüsége szerint, hanem a magánvád mellett s a megváltható magánigényen kívül a sértett társadalmi érdeknek külön képviselete. Ezen szempontnak hódolt a legfőbb ítélőszék, midőn a 383/874. b. sz. végzéssel kimondotta: »hogy a magánvádlónak feltétlen felebbviteli joga van«, s ennélfogva megsemmisítette a helytelen I. és TI.'bírósági végzéseket s utasította az eljáró törvényszéket a felebbezés érdemleges elintézésére. Kitűnt ekkor, hogy e felebbezési joggyakorlása nem felesleges, mert ismét a legfőbb ítélőszék 2849/874. b. sz. végzéssel az eljáró tszk vizsgálatszüntető határozatát s az ezt jóváhagyó EL biröságt végzést feloldotta és a pótvizsgálatot a magánvádiói felebbezésben részletezett irányokban s »m a g á nvádlók közbenjöttével foganatosítandó t< elrendelte. A pótvizsgálat első sorban a vállalat könyveinek vizsgálatára volt irányozandó, mely czélból a trvszék szakértőket küldött ki.