Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 34. szám

270

nának tekinthetők, tehát azok vallomásai a bizo- nyitásra nézve hirói figyelembe nem jöhettek.

Ezekhez járul még 3-or, hogy az egyik tanú, Aufferber Simon, Lohn Lipótot nem is ismerte s íit csak a váltón látott Lohn Leopold-féle aláírásból vélte felismerhetni.

Nyomós tanúbizonyságokat hoz fel továbbá alperes fél az általa hivatkozott s kihallgatott tanukban arra nézve, hogy Lolin Lipót 1868-ik évben €s azóta Jánosházán meg sem fordult és hogy halálos ágyán sem tett emlitést s jánosházi keresetes tartozásról.

Végre, hogy a csatolt váltólevél megtekintett eredetije két külön darabra lévén szakadva, ez arra is volna magyarázható, hogy talán az, mint kielégített vagy érvénybe sem léptetett, felperes férje által lön szétszakítva.

Mindezek következtében a keresetbeli követelésnek valódisága és fennállása az alperesi kifogások ellenében kellőleg bizonyítottnak s igazoltnak nem találtatván, felperest keresetével elutasítani s mint pervesztest a prt. 251-ik §-áboz képest a perköltségekben is elmarasztalni kellett.

Felperes felebbezése folytán a budapesti királyi ítélő tábla következőleg Ítélt:

A neheztelt elsőbirósági Ítélet megváltoztatása mellett alperes a kereseti 720 frt tőke, ennek 1872. évi deczember 4-től számítandó 6% kamata és 300 frt perköltségének 15 nap múltán végrehajtás terhe mellett megfizetni tartozik.

Indokok. A perben kihallgatott Aufferber Simon és Beck Eduard tanuk egybehangzó vallomásai által beigazoltatott, hogy alperes férje néhai Kreissler Eliástól a kereset alapjául szolgáló váltó kiállításakor 720 frtot kölcsön vett, minthogy ennek ellenében alperes azt, hogy a férje által vállalt eme tartozás időközben törlesztetett volna, nem bizonyította, azon körülmény pedig, hogy a tanuk vagyontalanok és az egyik közülök jövedéki csonkításért elítéltetett, a nevezetteket aggályosokká nem teszi,'és így vallomásaik teljes bizonyítékot képeznek, a neheztelt elsőbirósági ítéletet megváltoztatni és alperest, mint gyermekei gyámját a kereseti összeg s járulékai megfizetésére kötelezni kellett.

A kamatok csak a kereset beadása napjától voltak megítélhetők, mert a kihallgatott! tanuknak a váltónak mikénti kitöltéséről tudomásuk nem lévén, a fizetési kötelezettségnek beállása a kereset beadása előtti időre nem igazoltatott.

Alperesnek a perköltségekbeni elmarasztalása pervesztessége által indokoltatik.

Ezen ítélet ellen alperesek felebbezvén, a magyar királyi Curia mint legfőbb itélőszék következő Ítéletet hozott:

A pesti királyi Ítélő táblának ítélete meg- változtatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben indokainál és annál fogva is;

mert: Beck Eduárd és Aufferber Simon tanuk aggályosságát az elsőbiróság által már megemlített körülményeken kívül növeli azon körülmény, hogy ámbár mindkét tanú állitásuk szerint azért hivatott a szobába a hitelező által, hogy a váltó kiállításakor tanú legyen, mégis a váltón ezen minőségben elő nem fordulnak, továbhá mert ha a váltó elfogadása körüli tények bizonyítottaknak volnának is tekinthetők, felperesnek a törvénykezési rendtartás 170-ik §-a rendelete szerint kötelességében állott alpereseknek a váltótörvény- szék illetősége alá nem tartozó váltó ellen tett kifogásaik alapján a követelés fennállását bizonyítani, ezt pedig a jelen esetben annyival is inkább, mert a váltó ketté van hasítva, és mert az 1868. évi april hó 1-én keletkezvén, négy hónapra volt fizetendő, ezen idő óta négy év múlván el, mégis sem kamatfizetés, sem a fizetési határidő kiterjesztése, sem a tőke fizetésére történt felszólítás nem bizonyittatott, sőt a tartozás a hitelező és adós életében nem is követeltetett, ezen ténykörülmények a váltóbeli kötelezettség megszűnte mellett szolgálván törvényes vélelmül, ezek ellen felperes a követelés fennállását semmivel sem bizonyította.

Az állítólagos megbízó nevére könyvelt árúk vételárában az állítólagos megbízott és átvevő is marasztalható, ha igazoltatik, hogy ez a vételár kifizetését megígérte.

(M. B.) Schleiszner és Braun Béninek, Ho- rovitz Fülöp elleni 147 frt 55 kr és járulékai iránti perében a pécskai királyi járásbíróság következő ítéletet hozott:

Ha Braun Béni felperes pót esküt tesz arra, hogy a faárukat alperesnek mint néhai Draskovits Mihály állítólagos megbízottjának kiszolgáltatta és hogy azok árában alperes a kereseti 147 frt 55 krral tartozik, az esetre alperes, mint Draskovits Mihály állítólagos megbizottja, tartozik a 147 frt 55 kr. tőkét, ennek 1874. évi máj. hó 15-ik napjától számítandó 6 0/0 kamatját és 5 frt 80 kr. perköltségeket 8 nap, különbeni végrehajtás terhe alatt felperesnek lefizetni:,— fennhagyatván azon joga, miszerint kártalanítási keresetével néhai Draskovits Mihály állítólagos megbízója jogutódai ellen forduljon; kötelessége lévén tehát Brauu Béni felperesnek, miután az ítélet jogerőre emelkedett, 15 nap alatt a részére megítélt póteskü letétele végett folyamodni, és a kitűzendő határidőben azt letenni, ellenkezőleg keresetével elutasit- tatik és 6 frt 90 kr. perköltségnek alperes részére leendő megfizetésében 8 nap, különbeni végrehajtás terhe alatt marasztaltatik, ha felperes Braun Béni a póteskűt leteszi, az esetre a fentebbi 6 frt 90 kr. perköltség alperesi ügyvéd részére saját felével szemben megállapittatik.

Indokok. A kereskedelmi főkönyv bizonyerejére felhozott azon alperesi kifogás, mintha az egy év és hat hó alatt a követelés nem érvényesítése indokából támadási bizonyerejét elvesztette volna, tekintetbe nem jöhetett, miután alperes beismerte, hogy a faáruezikkek részére, mint néhai Draskovits Mihály állítólagos megbizottja részére kiszolgáltattak, folyólag beismerte azt is, hogy a kereseti összeg fennáll és hogy annak alapját a felperes kereskedési főkönyve nyomán kiszolgáltatott és átvett faanyagok ára képezi, ily körülmények között pedig a kereskedési főkönyve bizonyerejére nézve a követelésnek az egy év és hó alatti nem érvényesitése tekintetébőli kifogás helyt nem foghat ; ezekhez képest tekintetbe vévén, hogy alperes beismerte, hogy a faanyagokat bár mint néhai Draskovits Mih. megbizottja átvette, tekintetbe ve- vén, hogy alperes a csatolt levelet nem kifogásolta, mely szerint néhai Draskovits Mihály jogutódai a faanyagoknak jogelődjük részére történt kiszolgáltatását, folyólag velük szemben a tartozás fennállását tagadják, de tagadják azt is, hogy alperes a szóban forgó faanyagokat néhai jogelődjük részére annak megbízásából vásárolta, tekintvén hogy felperesek a faanyagokat alperes azon szóbeli nyilatkozatára szolgáltatták ki, hogy ő azokat mint néhai Draskovits Mihály megbizottja annak részére vásárolja és hogy alperes megbízatása tekintetében felperesek semmi Írásbeli bizonyítékkal nem bírnak, s tekintvén, hogy ily körülmények között néhai Draskovits Mihály jogutódaival szembeu a követelést, miután azt azokanem kifogásoltlevél szerint tagadják, érvényesíteni úgy sem tudnák, de főleg nem tehetnének esküt sem arra, hogy alperes néhai Draskovits Mihálynak valóban megbizottja volt, és hogy a faanyagokat valóban annak részére vásárolta alperes, miután ebbeli értesülésük csakis alperestől vett hallomáson alapszik felpereseknek, minél fogva habár felperesek kereskedési főkönyvüknek tanisitása szerint a faanyagok kiszolgáltatása és az abból folyó követelés nem alperesre, hanem annak egyszerű nyilatkozata folytán néhai Draskovits Mihályra Íratott elő, mindazonáltal a félbizonyiték megállapítandó és annak Braun Béni egyik felperesnek megítélt póteskü általi kiegészítése esetére alperes, mint ki a faanyagok átvételét és a felperesi követelés valódiságát elismerte, de Draskovits Mihály általi megbízatását igazolni nem tudta, a felperesi keresetben, járulékaiban és mint pervesztes a perköltségekben marasztalandó volt, fennhagyatván részére, hogy a mennyiben megbízatása körülményeit igazolni tudná, néhai Draskovits Mihály jogutódjaitól szerezzen kárpótlást.

Ha Braun Béni egyik felperes a megítélt

pótesküt le nem tenné, alperes azon körülménynél fogva, hogy az esetbenfelperes ezég keresete mellett teljes bizonyíték nem harczol, a kereseti tőke és járulékai lefizetése alól feloldandó volt.

A per során a peres felek által érvényesíttetni kívánt főeskü általi bizonyítás, ha váljon igérte-e alperes folyó évi aratásra a kereseti összeg lefizetését ? helyt nem foghat, miután alperes marasztalására nézve más bizonyíték is van, ily körülmények között pedig a főeskü általi bizonyításnak helye nincs.

A perköltségek megítélését, esetleg megállapítását a prdtrts 251. és 252-ik §§-ai rendelik.

Az ítélet megliirdettetvén, felperes abban megnyugodott, alperes ellenben azt felebbezte.

Az alperesi felebbezés alapján a budapesti királyi ítélő tábla következő Ítéletet hozott:

A királyi járásbíróság Ítélete megváltoztatván, felperes azon esetre, ha alperes a főesküt arra, bogy felpereseknek meg nem ígérte, miszerint néhai Draskovits Mihály részére kiszolgáltatott és általa, mint annak megbizottja által átvett fáért járó 147 frt 55 krnyi árt az 1874. évi aratáskor kifizetendő leteszi, keresetével elutasittatik és köteles 6 frt 90 kr. perköltséget alpereseknek 8 nap alatt és végrehajtás terhe mellett megfizetni.

Tartozik tehát alperes ezen ítélet jogerejüvé válta után 15 nap alatt az eskü letételére határnapot kérni és azon az esküt le is tenni, ellenkezőleg, az eskü le nem tétele esetére a kereseti 147 frt 55 krnyi tőke, ennek a kereset beadásától, vagyis 1874. évi október 15-től számítandó 6 °/0 kamat és 6 frt 80 kr. perköltségnek 8 nap alatt és végrehajtás terhe melletti megfizetésében el- marasztaltatik.

Az ítélet alperesi ügyvédmunkadijakra vonatkozó részében érintetlenül maradván.

Indokok. A kereskedelmi könyvben és az abból kivont jegyzékben a kiszolgáltatott faáruk Draskovits Mihály nevén vannak feljegyezve, miért is ezen könyvkivonat alperes ellen bizonyítékot nem képez.

Miután azonban Draskovits Mihály örököse, Draskovits Mihályné ezen tartozást kifizetni vonakodott, sőt azt is kétségbe vonta, hogy alperes Draskovits Mihálynak lett volna megbizottja, és tekintve, hogy felperes állítása, szerint akkor, midőn alperest erről értesítette, ez utóbbi a néhai Draskovits Mihály részére kiszolgáltatott és alperes által átvett faáru czikkekért járó 147 frt 55 krnyi összegnek 1874. évi aratáskor leendő kifizetését kötelezőleg megigérte és ezen körülményre felperes alperesnek a főesküt oda is kínálta, és minthogy alperes ezen főesküt elfogadta, és miután más bizonyítékok fel nem hozattak, a polg. törv. rendtrts. 221. és 230-ik §§-ai alapján alperesnek a főesküt oda Ítélni és annak le vagy le nem tételétől a keresetbeli összeg, valamint kamat és perköltségbeni elmarasztalását függővé tenni kellett.

Végre az ítélet az alperesi ügyvédi munkadijakra vonatkozó részében, miután ez nem feleb- beztetett, volt érintetlenül hagyandó.

Felpereseknek felebbezése folytán a magy. kir. Curia mint legfőbb itélőszék következő Ítéletet hozottt:

A pesti királyi Ítélő tábla ítélete helyben hagyatik.

Indokok. Miután felperesek az alpei-es, mint néhai Draskovits Mihály állítólagos megbizottja elleni keresetüket, üzleti könyvüknek nevezett Draskovits Mihály nevére szóló kivonatáig fektetik, kétséget nem szenved, hogy ámbár alperes a kérdéses fának megbizottképen lett átvételét beismeri, mégis egyedül azon körülmény, minél fogva könyvbeli adósuk jogutódai a kereseti követelést kifizetni vonakodnak, alperes fizetési kötelezettségét, annak bebizony tása nélkül, hogy alperes a fát saját számára vásárolta, nem alapíthatja meg.

Tekintve azonban, hogy felperesek azon ténykörülmény igazolására, mikép alperes a kereseti összeg kifizetését megigérte, ennek tagadó főesküt kínáltak, s alperes e főesküt elfogadta: a főeskü másodbiróságilag helyesen lett alperesnek oda ítélve; a királyi táblai ítélet tehát helyben hagyandó volt.