Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 19. szám - A bíróságok újjászervezéséről szóló törvényjavaslat a főrendi házban

— 147 szerint a jog- vagy igazgatótanácsosok tisztviselők nem volnának és ennélfogva a törvény incompatibilitási határozata alá nem esnének. Mi tisztviselő alatt egyszerűen azon egyént értjük, ki valamely tisztet visel. Ez ép ugy illik a jog- és igazgatótanácsosra, mint bármely más társulati alkalmazásra. Nem birunk egyátalában különbséget találni a tisztviselő és a jog- vagy igazgatótanácsos állása közt, annál kevésbbé pedig oly elvi különbséget, melynél fogva közjegyzőségi törvényünk szavaiból a tisztviselő ineompatibilitása ellenében a jog- vagy igazgatótanácsos compatibilitása a közjegyzői állással igazolható volna. Mert ha elfogadnók is, hogy a jog- vagy igazgatótanácsos a szó legszorosabb értelmében vett tisztviselők közé azon okoknál fogva, melyeket fennt idéztünk, nem tartozik, még akkor is útját állaná e megkülönböztetéssel kierőszakolt jog- vagy igazgatótanácsosi compatibilitásnak a törvény szelleme. Azon törvény, melynek czélja a közjegyző függetlenségét, mennyire külső eszközökkel lehet, megvalósítani; mely a közjegyzői működés közhitelességét féltékenyen őrzi a családi, rokonsági, állam-szolgálati és üzleti viszonyokból eredhető érdekeltségtől; mely a közjegyzőt az ingatlanok és jogok vételével és eladásával járó üzérkedéstől eltiltja ; mely meghatározza, hogy a közjegyző kereskedelmi vagy ipartársulat, avagy hasonló pénzvállalat vezérlő igazgatója vagy tisztviselője nem lehet, az eo ipso nem akarhatja, és nem engedheti meg, hogy jog- vagy igazgatótanácsosa lehessen. Mert ha megengedné, megbuktatná végkép saját elvét. Az igazgatótanácsos ép ugy bocsátkozik üz-. leti ügyek vezetésébe, mint más társulati tisztviselő, sőt azokra való befolyása, és ebből folyólag érdekeltsége is, még nagyobb, miután szavazatával közvetlenül hozzájárul az üzletek vezetése-és kezeléséhez ; azonkívül közreműködése dijaztatik is. Ugyanez áll saját hatáskörében a jogtanácsosra vonatkozólag is ; sőt tulajdonképen másnak a firmája alatt ügyvédkedik. Mindkettőnek tehát társulataikkal közös czéljaik, közös működéseik, közös érdekeik vannak ; bátran mondhatni ennélfogva, hogy a közjegyző jog- vagy igazgatótanácsosi minőségével megszűnik személyének azon függetlensége, melyet a közérdek és közbizalom egyaránt követel; megszűnnek a közjegyző közhitelességének külső garantiái. Közbizalom oly közjegyző irányában, ki egyszersmind jog- vagy igazgatótanácsos, nem képzelhető. A fél, ki pl. fővárosunkban — hol számtalan a kereskedelmi, ipartársulat és hasonló pénzvállalat — a közjegyző működését ily társulattal szemben igénybe venni kivánná, legalább saját teljes megnyugvására kénytelen volna előbb kifürkészni, váljon nem jog-vagy igazgatótanácsos-e közjegyzője, és ha igen, nem épen azon társulatnál-e, melylyel ő épen ügyletre lépni készül, vagy melylyel szemben valamely közhitelességü tény szüksége fölmerül. Már maga ezen zaklatás és bizalomhiány, eltekintve a közjegyző esetleges érdekeltségéből valóban bekövetkezhető joghátránytól és sérelmektől végtelen bonyodalmakra vezetne, és nemcsak a forgalmat zsibbasztaná és a felek érdekeit veszélyeztetné, hanem magára a közjegyzői intézményre is veszélyes következményekkel bírna. A mondottak alapján meggyőződésünk, hogy közjegyzőségi törvényünk értelmében a közjegyzőség összeférhetlen a jog- vagy igazgatótanácsossággal. VA bíróságok újjászervezéséről szóló ' törvényjavaslat a főrendi házban. Midőn a főrendi ház visszautasította a bíróságok u. n. újjászervezéséről szóló törvényjavaslatot, egészséges conservativ álláspontot foglalt el, melyet a kiválólag politikai tekintetek által vezérelt alsó házban, ugy látszik, hiába keresünk. Épen nem örvendetes jelenség, hogy az alsó ház által az igazságszolgáltatás tekintetében néhány évvel ezelőtt oly óriási küzdelmek közt létesített vívmányokat most ugyanazon ház kívánja a financiális kényszerhelyzet molochjának odadobni. A főrendi ház igen helyesen cselekedett, midőn elutasította magától ezen felforgató törekvést, melynek érvényesülése elvégre bármely állami institutiónk biztossága iránti hitet is képes lenne megingatni. Az első lökést az üdvös mozgalomra a főrendi házban annak köztiszteletben álló elnöke, Majlát h György országbíró adta azon momentuosus beszéddel, melylyel a törvényjavaslat feletti vitát megnyitotta. Kötelességünknek tartjuk ezen beszéd főbb pontjait ide igtatni. ^Igazságügyünk — mondá néhány bevezető szó után — így, mint ma áll, más európai cultur államokhoz képest drágának nem mondható ; mert kivéve Angliát,melynek viszonyai egészen elütök, és Francziaországot, melynek kitűnő a perrendtartása, jó a felebbviteli rendszere, és a hol a közjegyzők végzik nagy részét a birói teendőknek, Európa egyéb cultur államaiban az igazságszolgáltatás drágább, mint nálunk. Csak Belgiumot emlitem fel, hol 3 fr. 20 cm. esik fejenként minden lakosra. Nálunk, hol, Horvátországot és a határőrvidéket ide nem számítva, 13 milliónyi népesség van, 70 és néhány krajczár jut egy főre. Ez nem kevés, de az államra nézve nem terhes; mert az államnak a bélyeg és jogilletékek majdnem két annyit szolgáltatnak, mint a mennyit a törvénykezés az állam pénztárából igényel. Hog ez terhes a felekre nézve, azt megengedem, de ugy látszik, nem elviselhetetlen, mert különben nem fokozódott volna ezen 7 év alatt a perek száma oly mérvben, mint ezt tapasztaltuk. E téren megtakarítás, ugy hiszem, igen nehezen történhetik a nélkül, hogy a rendszeren magán történjék változás. Addig, mig a munkakör megmarad, a reductió alig javasolható; és ha mégis eszközöltetik, az nem fogja meghozni a várt eredményeket, mert azon munkát, melyet jelenleg a törlendő törvényszékek végeznek, vagy másoknak kell majd végezni, vagy az illető bírákat a megmaradt törvényszékekhez kell beosztani; vagy pedig uj járásbíróságokat kell creálni; szóval: az eredmény, a mely ebből várható, a legkisebb arányban sincs azon izgalommal, melyet ez az egész országban előidézni fog, sem azon áthelyezési költségekkel, a melyeket az ily nagymérvű feloszlatások igényelnek. A pénzügyi tekintetek tehát rám nézve nem döntők, és ugy hiszem, hogy mielőtt e téren némely kedvencz eszméről, különösen pedig arról nem mondunk le, hogy a legkisebb összeg iránt támasztott perek 5 fórumon vitessenek keresztül; mig a hékebirói intézménynek meghonosításáról komolyan nem gondoskodunk ; mig a felebbviteli competentiákat czélszerübben nem rendezzük : addig gyors, jó és olcsóbb igazságszolgáltatásunk nem lesz. Az, a mi engem e törvényjavaslatban leginkább aggaszt, kétségen kivül azon pont, mely szerint ezen kivételes rendszabály nemcsak a feloszlatandó törvényszékeket fogja érni, hanem valamennyi elsőfokú bíróságra is ki fog terjesztetni. Nem tagadom, mélt. főrendek, hogy azon tömeges kineveztetés mellett, mely 1871-ben történt, a dolog természeténél fogva kineveztethettek olyanok is, a kik hivatásuknak tökéletesen megfelelni nem képesek. De ezen, szerintem, nem ugy lehet segíteni, hogy azon elv feláldoztassék, a melynek szentségét még az absolutismus is respectálta, melyet a 48-diki törvény világosan kiemelt, államférfiúi előrelátásával magamagát kívánván fékezni kétségen tul, mert hiszen az akkor kinevezett birák azon irnyzatnak nevezettjei voltak, mely akkoriban legyőzetett; hanem ezen elv áldozatával tisztán administrativ önkényre bízni az áthelyezést, a nyugdíjazást, egyszóval ezen egész tömegnek mobilisatióját: az olyasmi, a mi, meg vagyok róla győződve, birótársaim legnagyobb részét a legérzékenyebben érinti. Ha valaki, én is azon helyzetben vagyok, hogy megítélhessem a törvénykezés terén előforduló hiányokat és fogyatkozásokat. Hisz naponkint megfordulnak kezemen oly momentumok, melyek helyeslésemmel nem találkozhatnak; de jó lélekismerettel elmondhatom azt is, hogy a fogyatkozás inkább az intézményekben, mint az emberekben keresendő. Ha a méltóságos főrendek egy rövid viszszapillantást vetnek állapotainkra, ugy a mint azok 1848 óla fejlődtek, igazságot fognak adni. 1848-ban hitelünk érdekében az ősiség eltöröltetett, anélkül azonban, hogy a rohamos események mellett lehetett volna testet adni azon eszmének, mely törvénybe foglaltatott, t. i., hogy ezt már most egy rendszeresjtörvénykönyv pótolja. Mi volt tehát természetesebb, mint hogy a bekövetkezett absolut hatalom felhasználta az ürügyet, helyesebben az okot, és behozta az osztrák polgári törvénykönyvet, mely kezdetben természetszerűleg igen nagy ellenszenvvel fogadtatott ugyan, de később azon biztonságnál fogva, melyet a tulajdonnak kölcsönzött, némileg kibékítette az országot. Bekövetkezett az 1861-ik év és itt történt azon szerintem a hazafiság által menthető, de soha nem igazolható gyökeres hiba, hogy ideiglen nem tartottuk meg azt, a mit bizton meg lehetett volna tartani, és hogy nem szorítkoztunk legfölebb azoknak átidomitására, mik, mint a családi és öröködési jog, a nemzet geniusával leginkább ellenkeztek; hanem most már biráinkat jóformán három anyagi törvénynek állitottuk átellenébe. Még rosszabbul áll azonban a dolog az alaki törvények mezején. Az osztrák perrendtartást az országbírói értekezlet műveként az ideiglenes törvénykezési szabályok követték. Ez compromissuma volt a magyar váltóeljárásnak a német perrendtartásból átvett némely szabályokkal. Ezt 1868-ban felváltotta a polgári törvénykezési rendtartás, mely ismét compromissuma volt az Írásbeli és szóbeli rendszernek, s mint olyan, a compromissumok minden hátrányaival birt. Erezhető volt ez nyomban, mert az igazságügyminiszterium is nyilt őszinteséggel alig egy esztendő múlva az abban észlelt égető hiányok miatt a semmitőszéket és a legfőbb itélő széket és akkor, midőn ezeknek keze alatt nőttön nőtt a munka, egy országos enquéte-t bizott meg ezen munkával, és ez, mint hallom, a képviselőház elé terjesztve, ismét ennek jogügyi bizottsága által lett ujabb alapokon átidomítva. Jelenleg a dolog ugy áll, hogy mi ezen égető hiányokkal két esztendeig éltünk, és szerényen vagyok kénytelen bevallani, hogy a semmitőszék döntvényei e hiányokat csak palliative orvosolták. A birói szervezés ügyében nem akarom a forradalom utáni epochát ecsetelni, mert hisz még élénk emlékezetünkben van. Csak azt emlitem, hogy 1861-ben a hazai bíróságok visszaállíttattak, azonban alig hat évi nyugalom után a szervezés megkezdetett felülről és a hétszemélyes tábla, a mely, ugy hiszem, köztiszteletnek örvendett és a mely jó neutrális elnevezés alatt ugy a megsemmisítés, mint a végleges határozás attribútumait magában foglalta, eltöröltük és felállítottunk helyette egy legfőbb itélőszéket, a mely tulajdonkép nem legfőbb ítélőszék, és felállítottunk egy semmitőszéket, a mely tulajdonképen nem seramitőszék, legalább nem oly értelemben, mint a hogy a nyugat-európai cultur államok veszik. Már most a dolgok ily állásában azon tömeges kinevezés mellett lehet-e csodálkozni azon, hogy a jelesebb biró is tapogatózva halad ez ösvényen, és ha gyengébb, igen természetes, fogyatkozásának még fokozottabb tanujeleit adja? Ha erre nézve nem elegendő a fegyelmi törvény, nem elegendő azon törvény, melyet mi a birák függetlensége és felelőssége iránt hoztunk, javítsuk, bővítsük azt, és a törvény legnagyobb szigora előtt a biró meg fog hajolni. Ha az áthelyezés tehetetlensége szolgálati nehézségekbe ütközik, ha talán maga az igazságszolgáltatás érdeke ugy igényli, változtassuk meg azt és adjuk meg azon szabadságot, hogy például az elnöknek vagy valamely felsőbb birói collegiumnak javaslatára igenis áthelyezhető legyen a biró. De a bajt akként orvosolni, mint az itten javasoltatik, ezt, megvallom, a birói függetlenség elvébe ütközőnek és azért részemről elfogadhatónak nem tartom.« Vagyon hiányában s idegen csödkérvényezök létében ki viseli a csőd költségeit? Bleyer Sándor és Ede czégnek, ugy Rusz Károlynak Spitzer Adolf elleni csődnyitási ügyében a budapesti királyi kereskedelmi és váltótörvényszék . . . szám alatt következő végzést hozoU : *