Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 8. szám - Egy panaszhang a birói karból - Az ügyvédrendtartási javaslat némely §§-airól

_ 6<> -bet állítani, hogy oly országban, bol az ügyvédségben megvannak azon kellékek, melyek fontos feladatuk betöltéséhez megkívántatnak, az igaaságszolgálat igen rosz nem lehet. Az ügyvéd tudományos jogi képzettsége által sokban pótolhatja a hiányzó törvényt, ; vagy a létező törvény hiányait, lelkiismertességével, mely csak az igaz ügy védelmére kel, j a perlési viszketeget elnyomtatja, s a jogérzetet megszilárdíthatja, Ugybuzgalmával és szór- j galmával az igazságszolgáltatás gyorsaságát, j a peres ügyek mielőbbi lebonyolítását, s így a jogbiztonságo' előmozdítja, végre morális felsőbbség* általanép erkölcs leghathatósabb fenntartója lesz. Balgaság volna az ügyvédi működést j eszményi szempontból megítélni; kívánni, hogy ép az ügyvéd tekintet nélkül saját érdekére, felülemelkedve a mindennapiság színvonalán, hivatásában ideális szempontok által vezéreltesse magát; de eszmén)ékből utóvégre meg- ; élni még sem lehet, s az ügyvédnek is meg kell keresnie kenyerét. Annyit azonban joggal megkívánhatni az ügyvédtől, hogy saját érdekét minden időben és minden viszonyok közt az igazság ügyével azonosítsa, hogy igaztalan ügy védelmét roszlelkiileg soha el ne vállalja, s hogy a perlési hajlamot a maga érdekében szítani, vagy pláne azt fölkelteni és aztán kizsákmányolni ne merészelje. S ha vizsgálom, mennyiben bir a magyar ügyvédi kar jótékony befolyással akár közvetve akár közvetlenül az igazs igszolgáltatás ügyére, azon szomorú eredményre kell jutnom, hogy n magyar ügyvédségbeu nagyban és egészben nincsenek meg azon kellékek, melyeknél fogva hazai igazságszolgáltatásunkra a kiváut jótékony befolyást gyakorolni képes volna, vagy más szóval: igazságszolgáltatásunk roszaságának okai között nevezetes helyet foglal el azon körülmény, hogy ügyvédeink nagy részénél hiányzik a megkívántatott képesítés. Procátornemzetuek csúfolnak bennünket a külföldön, s ha ezen elnevezés azon számot akarja kifejezni, nielyban nálunk az ügyvédek feltalálhatók, sajnos, nagyon is reánk illik. Talán sehol a világon oly nagy a gyakorló ügyvédek viszonylagos száma, mint nálunk Magvaroszágon. Jellemző például, hogy egyedül az alig 300,000 lelket számláló Budapesten több ügyvéd van, mint egész Poroszországban és 7-szer annyi, mint az egy millió lakost számláló Berlinben, 2-szer annyi, mint az ugyanannyi lakost számláló Bécsben. Hát oly perlekedő nép vagyunk mi, hogy nekünk ily roppant számára az ügyvédeknek szükségünk van? Bizonyára nem. Ez abnormitás, melynek sajnos következményei szomorú visszahatást szülnek nemcsak egész jogéletünkre, de társadalmi viszonyainkra is; ezen abnormitás szüleménye egy ügyvédi proletariátus, azon gyászserege a zngügyvédeknek és zugirászoknak, kik az ügyvédi tekintélyt és hitelt alááslak, a nép erkölcsét megrontják, a jogérzetet megingatják, s az igazsászolgáltatás ügyére közvetve és közvetlenül a lehetőlegsajnosabb befolyást gyakorolják. Uzsora törvényünk eltöröltetett, a magyar törvényhozás szabadelvű felfogásával szükségesnek találta a hitelkeresők feletti gyámkodást megszüntetni, s a kamatláb korlátlanságát kimondani, mennyiben történt ez helyesen, mennyiben nem, ezúttal vizsgálni nem akarom; de constatálni akarom itt csak azt, hogy az uzsorások üzérkedése a legújabb időben oly félelmes mérvet öltött, miszerint sokan, kik kereskedelmünk, iparunk és forgalmunk érdekeit az uzsora fekete szelleme által nemcsak megsértve, de fenyegetve látják, az uzsoratörvény visszaállításának szükségességét kezdik hirdetni, sőt egy törvényhatóság nem rég egyenesen petitionált az országgyűlésnél, miszerint az uzsoratörvény állitassék vissza. És váljon kiknek segélyével folytatják az uzsorások Uzelmeiket? Az úgynevezett „uzsoraügyvédek" segítségével, kik ezen undok keresetmód támogatására és fenntartására szívesen ráadják magukat, mert ez, ha nem is kölcsönöz neveknek valami nagy fényt és becsű letet, de legalább nagyon jövedelmező, s ez a döntő náluk. Mennyi élelmességet tudnak az e fajta ügyvédek kifejteni a legpiszkosabb uzsoraüzletek maguk javára való kizsákmányolására! És milyen eszközökkel édesgetik magukhoz az uzsorás „cliensekel"! Hiszen nyílt titok, hogy némelyek nem átallják bíróilag ellenfelük ellenében megállapított költségeiket saját telükkel megosztani, — nem említve azon számtalan esetet, midőn ügyvédek álutakon követeléseket magukhoz váltva, azokat maguk ellenjegyzése mellett idegen név alatt érvényesitik. Hogy fiatalságunk túlnyomó nagy többsége jogi pályának szenteli magát, természetes megfejtését találja azon politikai és társadalmi hagyományainkban, melyeknek megbeszélése általános ismerctök folytán felesleges, de a melyek alóli kibontakozásunk legújabb törvényhozásunk összhatásának eredményeként talán mégis már várható. Mi különösen az ügyvédi rendtartást illeli, helyeseljük azon intézkedéseket, melyek az e tárgyu törvényjavaslatban foglaltatnak, egyedüli kivételével azon kibúvónak, mely a négy évi köteles praxist kivételesen kegyelemből alább szálli ani engedi. Ha most még sokat bűnözik az igazságügyi minisztérium az ügyvédi vizsgálatok iránti engedélyek állományozá8a körül, ez legalább jövőre ne történjék; mert hiszen tudjuk, miket mivel nálunk a protectió, elmegy a fiatal ur ral X vagy Y követ a miniszterhez, ki cllentállani nem tud, és üdvös törvény mellett ugyané törvény czéljának élerése lehctlenné lesz téve. ügy vagyok meggyőződve, hogy a jogi akadémiák számának csökkentése és a fennmaradandókuak lehetőleg kitűnő tanerőkkel ellátása, a tanulmányi fegyelemnek itt és az egyetemeken szigorú kezelése, a jogtudorsági kényszer és négy évi gyakorlat a jogi tanulmányok befejezése után ügyvédi karunkat hivatásához méltó színvonalra emelni alkalmasak lesznek. y Egy panaszhang a bírói karból. Midőn aultkor e czim alatt azon bizonyos „pátens" ellen felszólaltunk, mely a 1-irák és bírósági hivatalnokok rangfokozatát szabály zza és mely ellen azóta karunk s az ügyészi kar testületileg fellépett, és legszebb elégtételünkre EZ egész sajtó is tiltakozókig ki kelt sőt a meleg részvét még országgyűlési interpellatiókban is nyilvánult, — azt a legártatlanabb színben láttuk, mert egyrészt burocraták soha sem lévén, nem ismerhettük azon részben még a mult században hozott „Verordnungokat", melyek az államhivatalnok szolgálati viszonyát szabályozzák és mert másrészt megvoltunk győződve, hogy minden gondolkozó ember a bírói állás tekintélyét is nem a „pátens" elassificatiója, hanem a magasztos hivatás szerint mérlegezeudi, és végre mert a uapidij különbségét is nem tekinthettük meg elég indoknak arra, hogy a sérelem életkérdésnek tüntessék fel. A legeompetensebb helyről azonban azon jóakaró baráti figyelmeztetést nyertük, hogy van a dolognak igen komoly és szomorú oldala is! Ugyanis először, a burocraticus előlép tetési rendszer azt hozza magával, hogy az előléptetés sorrendét rendszerint a díjosztály határozza meg; e szerint tehát például a kir. táblai birói állás betöltésénél az első folyainodású birót a táblai tanácsjegyző,—é^ a járásbiröi állás betöltésénél az aljárásbirót a segédtaná'sjegyző és a fogalmazók, szóval a gyakorlatban is már megedzett tudományos szakképzettségnek törvény által felállitottlegmagasabb fok át a gépies f ogl a 1 k o z ás é s kezdőség előzné meg. No ez valóban igen czifra; erről bizonyosan még maguk a legvérmesebb reményű tanácsjegyzők és fogalmazók sem álmodtak! Másodszor a rangfokozat különbsége kihal (addig legalább, mig a törvényhozás a bíráknak már régen kilátásba helyezett nyugdíjaztatását külön nem szabályozza) a bírák és bírósági hivatalnokok özvegyeinek nyugdíjigényeire is, a mennyiben a VII. rangfokozatbeli államhivatalnokok özvegyeinek rang-nyugdija 300 ftot, a VIII. rangfokozatbelieké pedig 350 ftot tészer. A .,pátens" ferdeségeért tehát szegény özvegyeink is lakoljanak? Ez azután már CBanugyan életkérdés! Tudta-e mindazt az igazságügyminiszter ? Nem hinnők, mert ő sem volt burocrata: és épen ezért nemcsak magunkat, hanem őtet is sajnáljuk, mert oly gyengéd és nemes érzület mellett, milyent miniszterünkben nagy mértékben tudunk, nem kellemes helyzet, látni kelleni egyrészt mennyire keserített el (újrakiemeljük: bizonyosan akarathnnl) egy egész tekintélyes tisztikat, melynek kitartó, sikeres működésétől részben saját reputatiója is függ, — másrészt pedig meDnyire korholja most őt az egész világ egy még elődjétől átvett oly közegének ritka tapiutatlausága miatt, kinek a kiemelt következményeket ismernie kötelessége volt. Ha pedig mindazt tudta a miniszter ur. akkor megint sajnáljuk azt, miszerint nem számolt azon körülménynyel, hogy a kérdéses sérelem csak támogatni képes különösen a fővárosi bi rák nagy részében már a mult alkalommal kiemelt számtalan okok által megérlelt azon komoly törekvést: a birói állást illő alkalommal ol vauDal felesei élni, melyen kevesebb felelőség mellett nag\obb az elismerés! A múltkori biró. YAz ügyvédrendtartási javaslat némely ?.i-airól. Schiller Henrik joghallgató úrtól Budapesten. Az igazságügyminiszter által a képviselőházhoz benyújtott és az ügyvédi rendtartásra vonatkozó javaslat azon pontjai, melyek közvetlenül a most j ggyakorlatban lévő, vagy j még egyetemi illetőleg akadémiai tanfolyamokat hallgató jogászokat illetik, élénk mozgalj mat idéztek elő különösen az érdekelt fővárosi körökben. Mind a joghallgatók mind pedig a joggyakornokok tartottak e tárgyban a mult héten gyűléseket, és mindegyikben egy kérvénynek a képviselőházhoz való benyújtása lett elhatározva, melyben a sérelmes intézkedések elvetése — üle'.őleg módosított elfogadása fog kéretni. Miutáu már képviselőház jogügyi bizottsága, több egyetemi tanár, valamint több Ugyvédiegylet és napilap is a kérdése pontok iránt nyilatkozott. nem lesz talán egészen czélszerűtlen, azokat e lapok hasábjain is némileg sz llőztetni. Az érdekelt testületek maguk, t. i. a joghallgatók és a joggyakoruokok leginkább a négy évi joggyakorlatnak reájok való alkalmazását találják sérelmesnek, a mennyiben is ők az által, az ügyvédi vizsgák tárgyában jelenleg érvényben levő miniszteri rendeletek feltételei folytán, azokban foglalt kötelességek elvállalása, de az azok által nyújtott jogok igénybevétele mellett is választott pályájokbau tetemesen hátráltatnak, és a mennyiben eddigi életterveik ezen uj intézkedés által nem csekély változást szenvednének. Kérik tehát, hogy ezen intézkedés csak azokra legyen kötelező, kik e javaslat törvényre emelkedése után lépnek a jogi pályára. És valóban, minden elfogulatlan ember kell hogy ezen indokok méltányosságát belássa, és csakis ezen indokok vezethették a jogügyi bizottságot is, midőn az átmeneti intézkedések erről szóló pontját ily értelemben módosította. Mert méltánytalanság volna. 1000 meg 1000 fiatal embert, midőn bizonyos jogok vagy legalább azoknak vett feltételekkel szemben már magában véve is elég terhes kötelességeket elvállal, és azoknak a leguagyobb erélylyel és kitartással eleget tenni iparkodik, akkor mikor már a zsenge fiatalságuk óta kÍ7ánt czélhoz, többé-kevésbé közel vannak, váratlanul még két hosszú évre a függőség és bizonytalanság örvényébe visszataszítani. Nem akarjuk itt elvileg fejtegetni, czélszerííbb-e a négy évi joggyakorlat a két évinél vagy nem, ezt avatottabb tollakra bízzuk, de azon meggyőződésünknek lehetetlen kifejezést nem kölcsönöznünk, miszerint a most már a jogi pályára lépett fiatal embereket a pálya