Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 5. szám - Névtelen levelek a Magyar Themis szerkesztőjéhez. 2. [r.]

- 36 — ményt angol modor szerint, hogy t. i. bé- ( kebirák a vidék tekintélyesebb lakosai le- j gyének, kik e hivatalt kinevezés utján nyerjék és ingyen mint nobile officiumot telje- j sitsék. Hogy pedig a vidék értelmesebb tagjainak legyen kedve a békebirói tiszt ! terheinek viselésére, a békebirákat azon / joggal kívánja felruháztatni, hogy a megyei végrehajtó bizottság tagjai legyenek, mely bizottság vinné tulajdonkép a megye ügyeit, a nagyobb bizottság pedig csak egyszer — kétszer évenként jönne össze a költségvetés megállapítása és más kiváló fontosságú teendők elintézése végett. A jogügyi bizottságban az igazságügyminiszter bemutatta a 12. §-hoz az esküformát, s az oda beillesztetni határoztatott. A 26. §-nál Perczel Béla elnök az egy kamarához tartozó közjegyzők legkisebb számát — nehogy azt igen nagy vidékekre kellessék kiterjeszteni — 20 helyett íO-ben I kívánván leszállítani: szavazás utján i5-ben állapíttatott meg. Az 53. §-nál az előadó a hagyatéki intézkedéseket is felvétetni kívánván — a miniszter ezt nem ellenzi ugyan, de minthogy épen az öröklési eljárásról is most készül a minisztériumban egy javaslat — csak oly általánosságban kéri azt említtetni, a mely a hozandó uj törvények ebibe ne vágjon. Hosszabb vita után ez ekként el is fogadtatott. Az 54. §-nál támadt eddig a legerősebb elvi vita— a közjegyzői k é n yszer, vagyis azon kérdés felett, mily ü gyekben kivántassék meg okvetlenül a közjegyzői okirat. A §. által a — d. pontok alatt elősoroltakat a bizottság szinte egyhangúlag elfogadta. Ezeken kívül azonban az előadó 1 még az ingatlan vagyon átruhá; cásának és korlátozásának eseteit is ide fe'[vétetni kívánja. Horváth Lajos igen érdek es és terjedelmes előadással lépett fel ez indítványok ellen. Hammersberg Jenő tulm egyen az előadó indítványán, azt minden telekkönyvi bejegyzést igénylő ügyre kiterjesztetni kívánja; ugy azonban, hogy a. más mint közjegyző által ily ügyekben szerkesztett okiratok ne tekintessenek egyszerűen semmiseknek, azok adjanak a feleknek dologhozi jogot egymással szemben, de nem dologbani jogot a telekkönyvben. A miniszter kijelentvén, hogy e kérdésben kész a többség nézetének engedni, — rövid indokolással a szerkezethez ragaszkodik. A 78. §. eredeti szövege szerint az oly közjegyzőnek, a ki fel van hatalmazva esetleg más mint magyar nyelven venni fel okiratokat — meg lett volna engedve, oly esetben, midőn a fél ezen nyelvek egyikét sem érti, ezen nyelvek bármelyikén venni fel az okiratot. Tószt Gyula előadó indítványára ily esetre kötelezőleg a magyar nyelv használata mondatott ki. Hasonló szellemben módosíttatott a 79. is, kimondatván, hogy a valamely más nyelven felvett okiratokon is a bevezetés és hit. záradék magyar legyen. S t e i ge r Gy. logikailag helyesnek a Hammersberg J. indítványát tartja, de minthogy az kivihetetlen — az előadóéhoz csatlakozik, — a többi közt azon okból is hogy lehetetlenné tétessenek oly esetek, a milyenek a vidéken szinte mindennapiak, hogy a falusi ember a korcsmában körülvétetvén — a falusi jegyző vagy tanitó szerkesztése mellett káros eladási szerződést köt. Matuska P. is logikailag helyesnek egyedül a Hammersberg J. indítványát tartja, — de mivel az kivihetetlen, — el nem fogadja az előadóét. Elnök a bizottságot épen most különösen figyelembe veendő pénzügyi szempontra figyelmeztetvén — mivel nézete szerint csakis e kényszer folytán várható a bírósági teendők oly apasztása, hogy a bíróságok száma is kevesbittessék, az előadó indítványát ajánlja a bizottság figyelmébe. Gál M. sürgetésére a szavazás megejtetvén, Matuska P., Lázár A., Gál M , Schmausz Endre és Matolai E. az előadó indítványa ellen szavaztak s ekként azt a bizottság mellőzi. Az előadó külön véleményt jelent be. "A 107. §-nál — a mely szerint csupa névaláírás hitelesitésénél is megkívántatnék a tolmács, ha a közjegyző a felmutatott okirat nyelvét nem érti, a bizottság azon nézetből indulván ki, hogy ilyen esetben a közjegyzőnek nem is szükséges az okirat tartalmát tudnia, és hogy ekként külföldieknek sokszor lehetetlenné tétetnék egy egyszerű meghatalmazást is innen hazájokba küldcniök, ezen rendelkezést a §-ból kitörlé. A 108. és 109. §. végső pontja, a melyek szerint jegyzőkönyv csa^ azon esetben volna felveendő, ha a fél a közjegyző előtt ismeretlen, kihagyatni határoztatott. A 1 10. §-ba a közgyűlésiek mellé a választmányi és igazgatótanácsi határozatok is felvétenek. Ugyané §-ban azon rendelkezés, miszerint ily határozatoknál a közjegyző a jegyzőkönyvben pontosan feljegyezni tartoznék mindazon „nyilatkozatokat, melyek az eljárás szabályszerűségének megítélésére szükségesek," — azon okból, mert ennek helyes megítélését a közjegyzőtől kívánni sem lehet, — oda módosíttatott, hogy azon „nyilatkozatokat, melyek az eljárás szabályszerűségének megítélésénél döntők lehetnek." A 111 — n5. §. — azonban többnyire jelentékenyen javított szövegezéssel elfogadtatván, — ez utóbbi §. alkalmából Horváth Boldizsár inditványozá, hogy a közjegyző arra is hatalmaztassék fel, hogy valamely levelet vagy táviratot valamely fél megkeresésére attól átvévén, egy más bel- vagy külföldön lakó vagy tartózkodó félnek erküldhessen, és erről a megkereső félnek oly tanúsítványt adhasson, a melylyel ez a küldött levél vagy távirat tartalmát is igazolhassa. Ezen indítvány elfogadtatván, az előadó megbízatott, hogy azt a következő ülésig mint egy külön álló uj §-t szövegezze. Y Névtelen levelek a Magyar Themis szerkesztőjéhez. / II. Sokat irtak hivatottak és hívatlanok igazságszolgáltatásunk bajairól és hiányairól; indítvány indítványt éri igazságügyünk reformja iránt, — némelyek hivatkozva Magyarország culturalis jelentőségére és feladatára az európai nemzetcsaládban, — szakítani akarnak a hagyományos nemzeti joggal, s egyszerűen átültethetni vélik hazánk földjére azon institutiókat, melyek az európai cultur- államokban virágzanak, s ott a jogszolgáltatás jóságát és a jogérzett fejlesztését előmozdítják és biztosítják, — és azon nézetből indulva ki, hogy az istitutiok teremtik a viszonyokat, mint egy recipiálva az egész külföldet, hazai igazságügyünket modernnek akarják decretálni; mások — kétségtelenül józanabb része reformátorainknak — szintén fel kívánják venni az ujabb fejleményeket jogi kathegoriánkba, de csak annyiban, mennyiben népünk jellemének, miveltségünk fokának, szokásainknak, jogi öntudatunknak, a szükség vagy legalább a czélszerüség követelményeinek megfelelnek. Csak jelezni akartam ezen két irányt, a nélkül hogy ezúttal azoknak részletes bírálatába bocsátkoznám; de el nem mulaszthatom megjegyezni azt, hogy a legjobban és legczélszerübben keresztül vitt reformok, legkevésbbé polg. jogunk codificatiója lendíteni mindaddig nem fognak hazai igazságszolgáltatásunkon, mig az igazságszolgáltatás két leghathatósabb tényezője: a bírói és ügyvédi kar nem birnak magasztos hivatásukhoz szükséges minősítéssel. Készíthetünk legjobb magánjogi törvénykönyvet, életbe léptethetjük az egyébként legüdvösebb jogi intézményeket nem fognak azok gyümölcsözni, ha azon férfiakban, kik azokat alkalmazni hivatvák, a bírákban és ügy védekben nincs meg a kivánt szellemi és erkölcsi qualificatió. A biró, ép ugy mint az ügyvéd az igazság szent ügyének ajánlja fel szolgálatait, mindketten ugyanazon czél felé törekszenek: kideríteni az igazságot s azt érvényre, győzelemre juttatni. Az igaz biró hivatalos működésében nem ismer személyt, nem ismer barátot vagy ellenséget kebeléből száműz minden gyarló indulatot és szenvedélyt; egyedül az ügy, melyet megbirálás a.á vesz, lebeg szeme előtt, részrehajlatlanul és elfogultság nélkül fontolja meg a felek által felhozott érveket és ellenérveket, s higgadt meggondolás után kimondja azon ítéletet, melyet meggyőződése és lelkiismerete szerintigazságosnak tart. Tudományosság mely Ariadné fonalul szolgál a kétségek tömkelegében, értelem, melykutatés vizsgál, mely a szivekbe és vesékbe hat, s kiderítetlenül mit sem hagy: s föltétlen becsületesség, mely egyedül a lelkiismeret sugalmát követi ; e három tulajdonság képezi az igaz biró díszét ezeknek összege adja meg a bírónak a lehetőséget, hivatását méltón betölthetni. Valljuk meg, oivan qualificatió ez, mely a mai korban, hol anyagiság és önzés uralkodik az emberi tevékenység minden terén, hol az érdekek particularismusa oly félelmes mérvben halad előre, hoL az áltaiánosan elterjedt fogalmak jogról és igazságról oly szomorúan tanúskodnak az erkölcsi érzület általános hanyatlásáról,, csak kiválóbb embereknél szokott feltaláltatni. S átmenve most már a magyar birói karra, nem habozom kimondani, — s ezzel azon sok tiszteletre méltó férfiú, ki a hazai birói kar diszét képezi, bizonyára megbántva nem lesz, — hogy azon okok közül, melyek a magyar igazságszolgáltatást oly igen roszszá teszik, mint a milyen valósággal, — nem áll utolsó helyen az, hogy bíráink egy nagy részében fel nem található a kellő qualificatió. Bíráink egy tetemes részében nincs meg a kellő buzgalom, a hév, melylyel nagyfontosságú tisztségük teljesítésében kellene hogy eljárjanak, hiányzik bennük a feladatukhoz megkívántató komolyság, gyakran az értelem, leggyakrabban azonban a tudományosság; és jogi képzettség. Nem vonok egyesekről szerzett tapasztalatok után következtetést az egész birói testületre, melyre mint egészre kárhoztató ítéletet mondani távol is van tőlem, de azt hiszem, mindazoknak, kik hazai bíróságaink eljárását ismerik — nézetét tolmácsolom, midőn azt állítom, hogy igazságszolgáltatásunk lassúsága, a lépten nyomon előforduló hibák és gyarlóságok nem a rendszerben, nem az instutiókban, hanem magukban a bírák személyeiben fekszenek; hiszen tekintsük csak a különbséget, mely egyik s másik hazai bíróság eljárásában feltalálható, s itt a szorosan vett magyar anyaországot veszem csak fel, hol ugyanazon szervezet, ugyanazon perrendtartás, ugyanazon hiánya a codificált anyagi jognak áll fenn ; mig egyes bíróságnál a leggyorsabb, legpontosabb és szakavatott eljárással találkozunk, mert személyzetében megvannak mindazon kellékek, melyek az ily eljárást lehetségesitik : addig más bíróságnál, melynek személyeiben hiányzik a kellő szorgalom, lelkiismeretesség és képzettség, oly eljárást^tapasztalunk, a milyennek civilisált államban előfordulni egyáltalán nem szabad. S minél in-