Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 51. szám - Pár szó a csődperügyelőségek kiosztásához - A magyar büntető törvényjavaslat indokolása. 1. [r.]

w ki 389 — galom fordíttatnék is reájok, kibontakozni nem lehetne; másrészt a azlinet behozatalával a czélba vett előny csak részben érethetnék el, mert- mint fentebb bővebben kimutattatott az egyesbiróságok legnagyobb részénél csak egy biró távozhatnék, ugy mint jelenleg a társas bíróságoknál pedig a bíráknak körülbelül fele vagy egy harmada az általános szünet kedvezményéből ki lenne zárva és alig lehetne annyi tanács összeállítását remélni, mint a mennyi jelenieg a nyári hónapokban is működik. AB Könyvészet. "lmelietegségr és az elmezavar jogi megítélése. állapotait, ak (A treatise on mentái misoundness embrecing a generál view ol psychological law. Dr. Francis Wharton. Philadelphia: Kay and Brother. 1873. II. Terjedelmesen tárgyalja Wharton B b ü nvádi beszámítást is. Kiemeli mindenek előtt, hogy e kérdéR nem tekinthető pusztán ténybeli kérdésnek, mely mint ilyen egyenesen a juryre bizassék, megtoldva talán oly utasítással, mely szerint a jurynek tisztába ke'lene jönnie az iránt, váljon forog-e fönn elmebánfalom „mentái disease", vagy a német büntetőtörvény szavaival élve, „a tettes elmetehetségeinek oly káros zavara volt-e jelen, melynél fogva szabad akaratbeli elhatározása kizáratott. " Minthogy kétségtelenül az elmebántalom-E»k nemcsfk azon fokai és nemei zárják ki a bűnvádi beszámítást, melyekben az ember külső ingerekre erőmüvileg mint az állat vLzszahat, melyeknél tehát akaratról és akaratszabadságról szó se lehet, ennélfogva e kifezések : „elmebántalom", „az elmeképesség kóros zavara", „szabad akaratbeli elhatározás" feliette határozatlan", jelentőséget nyernek, és feltéve, hogy e kifejezések egyike előnyösebhnek látszassék, hiábavaló fáradság lesz a kritériumokat, melyek szerint a bűnvádi beszámítás kiméressék, oly találó kevés szavakba összefoglalni akarni, hogy azok lurynek valóban jogászi irányadóul szolgáljanak. Helyesen jegyzi meg Wharton : Nincs az unalomnak, az untságnak, az embergyülöletnek, a szerelemféltésnek, a kapzsiságnak vagy lelkifordulásnak oly phasisa, melyet nem tekintettek elmebántalomnak, vagy az akarat szabadságát kizáró betegségnek. Némethonban ez idő szerint nem akkora a veszély mint Angliában vagy Amerikában, hogy orvosi szakértők által az esküdtek elé oly elméletek terjesztessenek, melyek szerint a büntettek csak elmebetegségek kifolyásaként tekin! étnek, mert a bizonyítás Németországban nem a felek feladata, mint Angliában és Amerikában, s ennélfogva ott nem történhetik meg, hogy annyira szélsőségekben mozgó szakértői vélemények adassanak, mint emez országokban. Minthogy azonban a sarkpontot nem az elme épsége vagy kóros volta, hanem a bűnvádi beszámítás képezi, ennélfogva szükséges, hogy ennek definitiója értékes előjogát képezze a bírónak „ki a jognak szintúgy mint az egyesek szabadságának az állam által felállított és e czélra különösen kiképzett őre", és ezen előjogát nem szabad felí dnia vagy megosztania. A bűnvádi beszámítás fontos kérdése nem tétethetik egészen függővé a váltakozó esküdtek pillanatnyi nézetétől, és tényleg túlnyomóan el van ismerve, hogy az elnöklő biró jogosítva és kötelezve is van a jurynek a beszámithatóság kérdésére nézve, tekintettel az egyes eset különösségére, beható jogászi irányt adni, és hogy esetleg a biró helytelen ut mutatásának esetében jogorvoslat vétethetik igénybe. f. Magától értetőleg szükséges, hogy a biró az elmekórtan (psychiartia) haladásait ismerje, mert a jogászi elmélet, mint mindenütt ugy itt is, tényeken alapul, ezeknek megállapítása pedig az orvosi tudományt illeti. A merev dogma, mely e tényekkel ellentétbe lépne későbbi hónapokban, ha még oly nagy szor-vó ( úc is, mint ezt az angol jogtudomány mutatja, nem lenne fenntartható, vagy nyilvánvalóan téves eredményekre vezetne. Az egyedüli ut pedig, melyen e kérdés jogászi és gyakorlati szempontból helyesen tárgyalandó, nem az, hogy nyomoztassék, miben áll a beszámithatóság és a szabad akarat fogalma, hanem megfordítva, hogy gond fordittassék azon esetekre, melyekben a bűnvádi beszámításnak nircs helye. Ezen eseteket Wharton következő alosztályokban foglalja össze: 1. Vádlott nem képs a jót a rosztól megkülönböztetni; ide számitandók a hülyék (idióták) és olyanok, kik általános tébolyban szenvednek. Ily esetekben az angol amerikai jogtudomány szerint beszámítás nem vétetik fel. Ha ily esetben a jury a tanult biró kitanitása ellenére a „bűnöst" mondaná ki, akkor ez az ítéletet érvénytelennek tekintené azon oknál fogva, mert egy kétségtelen jogi tétel meg lett sértve. Másrészről azonban az angol jogtudomány követeli, hogy ama képtelenség világosan be legyen bizonyítva. A törvény azon föltevésből indul ki, hogy mindenki képes tettének jel ntőségét megítélni. Bármily szigorúnak látszasjék e szabály elméletileg, mégis a gyakorlatban helyes mértékre lehet visszavezetve. A gyakorlat szerint elégséges lehet valamely különös oly kóros állapotot bebizonyítani, mely gyakran őrült cselekedetekre szolgáltat okot. így történt, pl. egy esetben, midőn a tanult bíró előadása folytán egy nőnek felmentése, ki általános vérszegénységben sz nvedvén, kóros kcpzelődésekből gyötörtetet, és ily állapotában férjét megölte. 2. Büntelenséget vesz fel az angol-amerikai jogludomány, mikor vádlott oly képzelődésekben szenved, melyékaél fogva, ha valók lennének, a tett különben sem tekintetnék bűnösnek. Ezen határozmány a legyőzhetlen tévedés általános elvén alapul, de e tévedésnek mint Wharton mondja, nem síabad csupán erkölcsinek lenni. Kinek olyan képzelgései vannak, hogy ő egy önkényesen kormányzott birodalomnak uralkodója, ki mint ilyen fel van jogosítva, hogy bárkit kénye-kedve szerint megölhessen; ki abban az erős hitben él, hogy istennek közvetlen parancsára cselekszik, annak cselekvényei bünvádilag nem beszámíthatók. Ellenkezőleg helyesen figyelmeztet Wharton arra, hogy a mormonokra nézve, ha azt állítják, miszerint nekik a soknejűség isteni nyilvánul folytán megengedtetett, ezen hittik nem zárhatja ki a beszámítást; és hogy akárkit, ha azon szellemi erővel bir, hogy egy ferde képzelgést, eszes megfontolással helyreigazítson, de a helyett, hogy ezt tenné, azt előszeretettel ápolja, nem érdemelhet elnézést vagy mentséget midőn képzelgése uralma, helyesebben ürügye alatt bűnt követ el; mert nem a képzelgés határoz, hanem a körülmény, hogy valaki elmebeteg, és a téveszme, így okoskodik Whaiton, nemhogy előidézné az elmebetegséget, hanem a cselekvésnek bűntelensége azt eredményezi, hogy az emberek annál könynyebben átengedik magukat téveszméiknek. Egy szerzetesnek felmagasztaltsági állapotában látománya (visio) van. 0 ezt elbeszéli, és nem hogy megrónák, hanem megdicsérik érte. A következmény az lesz, hogy nem sokára minden cella látomány színhelye lesz. Wharton ezen fejtegetéseire helyesen jegyzi meg Bar, hogy a tudós amerikai jogász itt körben mozog, és önmagával ellenmondásba esett. A nehéz feladat megoldását kezdetben az által igyekszik megközelíteni, hogy azt alkérdésekre felbontja, kutatván azon tévészmének természetét, mely a beszámithatlanságot megállapíthatná. Később ismét a téveszme természete szerinte sem lehet határozó, és az csak annyiban jöhet tekintetbe, mennyiben a létező vagy nem is létező elmeépség tünetét képezi. Bar tanár szerint az ellenmondás megoldása abban rejlik, hogy a valódi téboly mindig speciális viszonyokra és tárgyakra vonatkozik. A valóban őittlt azt hiszi, hogy különösen 6' cselekezik isten közvetlen parancsára. A ki ellenkezőleg pl. azon általános hitben van, hogy az emberek mind az akaratosság ellenállhatván törvényei szerint cselekesznek, hogy min den már előre van határozva, az nem is háborodott, hanem oly hitet vall, melyet az egyének nagy tömege oszt, és melynek számbavétele a büntetőjogban egyszerűen ez utóbbinak tagadása lenre. A mormonok hite, akisértetjárásban és asztaltánczolásban való hit gyorsan elterjedt számos ember közt, de ily átalános hitnek közvetlen és hátrányos hatás?, az egyes egyénre nézve, ha csak az amúgy is nem bírt hajlammal a tébolyra, nem volt vészes következményű elme épségére Ebből következik, hogy o:y társadalmi nézetek, melyek oda vezetnek, hogy megengedhetőnek tartják, mit a törvény tilt, nemcsak hogy büntetlenséget nem, de enyhébb bűnösséget sem állapíthatnak meg. A büntetőjog egyike az emberi nem átalános nevelési eszközeinek, és a beszámithatlanság elismerése annyit tenne, hogy e nevelési eszköz eldobatik akkor, mikor arra legnagyobb szükség van, mikor az legtidvösebbnek mutatkoznék. 3. Az ellenállhatlan ösztöne, mely megktilönböztetendő a», erkölcsi tébolytól (morál intanity) és szenvedélytől, csak ak1 or tekinti Wharton bűntelenség alapjául, ha fennforgó elmezavar bezobyitható, v?gy az valószínűvé tétetik ; mert &% emberi i karát vagy egyáltalán szabad, és ezzel a kérdés el van döntve, vagy pedig a legerősebb indoknak szükségességből enged, de ilyenkor a büntetés a társadalom védelmére nem kevésbé igazolt. A büntetéstől és erkölcstelen tettől való félelem, mondja igen helyesen Wharton, gyakran az egyedEli gát a szenvedély kitörése elleu. Ha némelyektől állíttatik, hogy bizonyos személyek, kik bűnöket követnek el, ellenállhatlan ösztönből cselekszenek, így, mert a törvény megtorlásától, melyet isméitek, nem ijedtek vissza, Wharton erre azt jegyzi meg, hogy a büntetés akkor is igazolt, mivel sok más embert a büntetési melynek hogy hatályos legyen, végre is kelhajtania, riaszt vissza. Ezen indokolást, melya nek közel rokonsága Feuerbach büntetőjogi ea méletéhez félreismerhetlen, Bar nem taláijl kielégítőnek. Szerinte a büntetés igazoltságaz ellenállhatlan ösztönökkel szemben, az emberi büntető igazságszolgáltatás tökéletlenségében rejlik. — Feltéve, hogy léteznének bűnre késztő ellenállhatlan ösztönök, a nélkül hogy egyébkép elmezavar lenne kimutatható, ugy azok épen az utóbbi oknál fogva a „ büntető igazságra nézve elérhetlenek lennének. Kettő közt ke'lene tehát választani: vagy el kell ismerni az ellenállhatlan ösztönöket, és ezzel a btintetőigazságot megsemmiteni, vagy utóbbit fentartani és akkor az állítólagos ellenállhatlan ösztönt tekinteten kívül kell hagyni. A válasz erre nem lehet kétes ; a kétség csak azon fordul meg, hogy az emberi büntető igazság feladatát, mely többé-kevésbé könnyen jelezhető határon kell hogy megállapodjék, összetévesztették a cselekmény tökélyes, erkölcsi méltánylásával, olyannal, mely szorosan véve az emberre nézve egyátalán elérhetlen lesz. Az ösztönszerű bűnös cselekmények osztályához sorolandók még azon tettek, melyek olykor minden eszes és logikai indok nélkül azon lélektani alapon követtetnek el, hogy a képviselő tehetség féket vesztve egy képzeletet ragad meg, melynek az öntudatos akarat erélytelenül aláveti magát. Az ember játszi képzelet martalékává lesz. Ilynemű cselekmények természetesen nem állnak egy fokon azokkal, melyek szu időn át furfanggal terveztettek. De a büntetés kizárása vagy csak annak enyhítése is nem lenne itt helyén. Ily cselekmények bensőleg gonoszak, és oly képzeletből erednek, mintha embertársaink boldogsága vagy fájdalma nekünk játékszer lehetne. Ennek ellenében az élet komoly képzete, mely itt a büntetés komolyságában talál kifejezést, állítja fel a hathatós és szükséges féket. Azon állítás ellenében, hogy ily cselekedések nagy részben neveletlen embereknél fordulnak elő, kik a maguk fölötti önuralmat elvesztették, helyesen fel lehet hozni, hogy a szabadságbüntetés kellő berendezés mellett az egyénre nézve nevelési erővel is bir. Közli Dr. K. L.